2021. május 19. szerda

máj. 19
9:42
Bent ragadhat 25 ezer diploma idén - ezt javasolja a Hallgatói Önkormányzat (Blikk)
Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája (HÖOK) azt javasolja az innovációs minisztériumnak, hogy idén is adjanak nyelvvizsga-amnesztiát a végzős egyetemistáknak és főiskolásoknak.
máj. 19
9:42
Szlávik kijelentette, az oltatlanok miatt törhet be a negyedik hullám (Metropol)
Szlávik János főorvos az InfoRádió Aréna című műsorában többek között arról is beszélt, hogy meddig kell számítani az újabb vírusmutációk felbukkanására.
máj. 19
9:42
Zöld rendszámot kaphatnak a tisztán elektromos motorok is (Alternatív Energia)
Világoszöld alapszínű rendszámot használhatnak augusztustól a kizárólag elektromos meghajtású motorkerékpárok is. A környezetkímélő járművek üzemeltetői a hatályos előírások alapján többféle adó- és illeték megfizetése alól mentesülnek - jelentette be az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM).
máj. 19
9:42
Szebb jövő az SMA-s gyermekeknek: a teljes gyógykezelést az állam állja a beteg kislánynak (hirado.hu)
A teljes izombénulással járó betegség immár államilag támogatott kezelése a napokban kezdődik.
máj. 19
9:42
Poszt-Covid - Szaglástréninggel segítenek a Semmelweis Egyetemen (WebBeteg)
A Fül-Orr-Gégészeti és Fej-Nyaksebészeti Klinika most indult post-COVID Szaglás Ambulanciáján szaglásvizsgálattal és szaglástréninggel segítenek azoknak, akiknek a koronavírus-fertőzés után több mint három héttel is fennmaradtak a szaglásukat érintő panaszaik. Ez az ország első szaglásvizsgáló centruma.
máj. 19
9:42
Befolyásos amerikai politikus követeli a 2022-es téli olimpia bojkottját (Portfolio)
Nancy Pelosi, az amerikai képviselőház elnöke azt javasolta, hogy az Egyesült Államok bojkottálja a részvételt a 2022-es pekingi téli olimpiai játékokon az ujgurok és más kisebbségek elnyomása miatt – írja a Reuters.
máj. 19
9:42
Megint Kolozsvárra került a román bajnoki cím (m4sport.hu)
A kolozsváriak sorozatban negyedik bajnoki aranyukat szerezték.
máj. 19
9:43
Egyirányúsították a Ferihegyi repülőtérre vezető utat a városhatár felé (SzMo)
A reggeli csúcsidőszakban hosszabb menetidővel számoljatok, ha ezen a környéken közlekedtek.
máj. 19
9:43
20 cég felelős a világ műanyaghulladékának több mint feléért (SzMo)
Az állami és magánvállalatok többsége ázsiai. De több európai és amerikai cég is szerepel a listán.
máj. 19
9:44
Koronavírus - 633 új fertőzött, elhunyt 52 beteg (WebBeteg)
Folyamatosan zajlik az oltás, a beoltottak száma 4 790 996 fő, közülük 2 774 416 fő már a második oltását is megkapta.
máj. 19
9:45
Továbbra is vételen az Alteo az MKB Banknál (vg.hu)
Az új generációs energiaszolgáltató első negyedéves jelentése a bankház várakozásainak megfelelően alakult.
máj. 19
9:45
Szaglástréninggel enyhítik a post-covid kellemetlen tüneteit az ország első szaglás ambulanciáján (Igényesférfi.hu)
A pandémia során soha nem látott mértékben növekedett meg a szagláspanaszos betegek száma, így a Szaglás Ambulancia jelenleg főként post-COVID ellátóhelyként működik.
máj. 19
9:45
Az emberek fele nem tudja, hogy az előleg mindig visszajár, ha meghiúsul az adásvétel (SzMo)
A Magyar Országos Közjegyzői Kamara szerint tízből négy lakásvásárlás esetében probléma van az ingatlan jogi helyzetével. A vevő felelőssége ellenőrizni az ingatlan-nyilvántartás adatait, mielőtt kifizeti a foglalót.
máj. 19
9:45
Cultilene kőzetgyapot: ideális termesztőközeg a paradicsom számára (Agrofórum)
A francia Anne-Claire Goyer évek óta nagy megelégedéssel alkalmaz Cultilene kőzetgyapotot a paradicsomtermelésben. Elmondása szerint az Exact Air és a RootmaXx - számos előnyös tulajdonságuk mellett - tökéletesen kiegészítik egymást.
máj. 19
9:45
II. Erzsébet ismét gyászol (Promotions)
II. Erzsébetet ismét szörnyű veszteség érte.
máj. 19
9:45
Folyamatosan zajlik az oltás (Magyar Nemzet)
A kormány mai ülésén tárgyalja az újraindítás újabb fokozatával várható intézkedéseket.
máj. 19
9:47
Készenléti rendőrök vették körbe Jakab Pétert éjjel (SzMo)
A Jobbik elnöke részleteket ígért hamarosan.
máj. 19
9:47
Gulácsi Pétert komplex csomagként lehet eladni Európában (Magyar Nemzet)
A magyar válogatott kapus menedzsere azt is elárulta, hogy miért fakadt sírva a Barcelona igazgatója.
máj. 19
9:48
Hivatalos: hatásos lehet, ha AstraZeneca után Pfizerrel oltatjuk be magunkat (Blikk)
Spanyolországban kutatással támasztották alá a formabontó megoldást.
máj. 19
9:48
Vettelnek „két-három versenye” van, hogy összekapja magát (F1világ)
A korábbi Forma-1-es versenyző, Ralf Schumacher szerint két-három versenye még Sebastian Vettelnek arra, hogy összekapja magát.
máj. 19
9:48
Dagad a botrány, keresztbe akar tenni riválisának a magyar sportoló (Ripost)
Péni Istvánt szerelme és családja is támogatja.
máj. 19
9:49
Nyugdíjemelés jön június elsejétől, igaz, mindössze 0,6 százalékos (SzMo)
100 000 forint esetén 600 forint lesz a növekmény. A nagyobb összeget a júniusi kifizetéskor kapják meg a nyugdíjasok.
máj. 19
9:51
Varga Mihály: az újraindítás költségvetése a 2022-es büdzsé (vg.hu)
A pénzügyminiszter szerint a költségvetés középpontjában álló a gazdaság-újraindítási akcióterv a modern Magyarország történetének legnagyobb gazdasági programja.
máj. 19
9:51
Itt vannak a mai koronavírus-adatok: nőtt az új fertőzöttek száma, 52 halott az elmúlt nap mérlege (SzMo)
1908 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 224-en vannak lélegeztetőgépen. Ez csökkenés a tegnapi 2197 koronavírusos kórházi ápolthoz, és a 251 lélegeztetőgépen lévőhöz képest.
máj. 19
9:51
Ezt a 17 filmet már magyarul is nézheted az Amazon Prime-on! (Mafab)
A bő egy éven át tartó "uborkaszezon" után már éledeznek a mozik, gyakorlatilag premieráradatra számíthatunk az előttünk álló hónapokban, mielőtt azonban ez bekövetkezne továbbra is érdemes rákattanni a streaming szolgáltatók izgalmas tartalomkínálatára.
máj. 19
9:51
Népszerű úticél lett az élénkzöld színben pompázó bányató (Magyar Nemzet)
Korábban is sok vendég volt a bányatónál, de tény, hogy a pandémia idején még inkább felkapták a helyszínt.
máj. 19
9:54
Csehországban továbbra is enyhül a koronavírus-járvány (HírTV)
Továbbra is enyhül a koronavírus-járvány Csehországban, kedden 1250 új igazolt koronavírus-fertőzést mutattak ki a laboratóriumok.
máj. 19
9:54
Csökkent a napi halálozások száma, ennyi új fertőzöttet regisztráltak (Metropol)
Folyamatosan zajlik az oltás, a beoltottak száma 4 790 996 fő, közülük 2 774 416 fő már a második oltását is megkapta.
máj. 19
9:54
Gyurcsány: nincs titkos forgatókönyv, Dobrev nem lép vissza Karácsony javára (ATV)
A Demokratikus Koalíció elnöke azt ígéri, „nem lesz nagy meglepetés”. „Mi a Demokratikus Koalícióban Dobrev Klára jelöltségét támogatjuk, mert biztosak vagyunk benne, hogy ő lenne a legjobb miniszterelnök” – fogalmaz.
máj. 19
9:54
Koronavírus: 633 új fertőzöttet találtak, 52 magyar hunyt el egy nap alatt (Pénzcentrum)
633 az új fertőzöttek száma, ezzel a járvány kezdete óta összesen 799 588 főre nőtt a beazonosított fertőzöttek száma.
máj. 19
9:54
Szerencse, nyomás, rutin – miért hibázik többet Verstappen? (m4sport.hu)
Több a hiba, kevesebb a pont – Max Verstappen legfőbb hátrányát a rutin jelenti idén Lewis Hamiltonnal szemben? Helmut Marko annyira azért nem látja vészesnek a helyzetet.
máj. 19
9:57
A Titanic túlélői egy magyar orvosnak köszönhetik megmenekülésüket: 705 életet mentettek meg (Life)
109 évvel ezelőtt a világ legnagyobb és legbiztonságosabbnak hitt luxushajója, a Titanic útnak indult, de soha nem ért célba. Azt viszont kevesen tudják, hogy a túlélők a Carpathia nevű hajó magyar orvosának köszönhetik a megmenekülésüket. Az unokája mesélte el a hot! magazinnak a hős nagyapa történetét.
máj. 19
9:57
Újabb zöld termékkel rukkolt elő a Fjällräven (MMonline)
Harmadik alkalommal dobja piacra Kånken Art elnevezésű kollekcióját a svéd Fjällräven, amelyet ezúttal az óceánok világnapja inspirált. Az óceán kék színét megidéző, limitált szériás darabokat egy svéd művész, Linn Fritz alkotta meg a kreativitás, az önkifejezés és a társadalmi felelősségvállalás jegyében. A június 8-án debütáló különleges hátizsák
máj. 19
9:57
Hadházy Ákos: Hadi titok? (Mandiner)
Nem állítom, hogy a honvédségben nagyobb a korrupció, mint máshol, de pazarolnak.
máj. 19
9:59
A fertőzöttek száma 633-mal nőtt Magyarországon (Mandiner)
Meghalt 52 beteg.
máj. 19
10:00
Kósa Lajos szövetkezetbe szervezné a kismamákat (Menedzsment Fórum)
A szövetkezet egyik fő célja a gyermekgondozási know-how tagok közti áramoltatása lenne, de a közösség a munkavállalást is elősegítené.
máj. 19
10:00
Segítenek a Covid okozta tüneteken: létrejött az ország első szaglásvizsgáló centruma (Blikk)
A Post COVID-ellátást a Semmelweis Egyetem Fül-Orr-Gégészeti és Fej-Nyaksebészeti Klinikáján vezették be.
máj. 19
10:00
India szabályoz, talán mégsem tilt (Kripto Akadémia)
Ahogy arról korábban több ízben is beszámoltunk, a közel másfél milliárd lelket számláló ázsiai ország, India drasztikus tiltásra készült sokáig a kriptopénzek kapcsán. Több hónapnyi hallgatás után most újabb fordulat jött, a friss információk szerint lehet, hogy teljes tiltás helyett…
máj. 19
10:00
Nagyanyja elvesztése vezette Dobó Katát 20 éve a hospice alapítványhoz (hirado.hu)
Dobó Kata nemcsak az arcát adja a Magyar Hospice Alapítvány ismertségének növeléséhez, hanem tevékenyen is részt vállal munkájukban.
máj. 19
10:00
Varga Mihály: 26 kilométernyi kerékpárút épül Pest megyében EU-s pénzből (Portfolio)
Közlekedésfejlesztési pályázatokról döntött a kormány, amelynek értelmében 26 kilométernyi kerékpárút épül Pest megyében a kormány 3,2 milliárd forintos támogatásával – jelentette be a Facebookon szerdán reggel Varga Mihály.
máj. 19
10:00
Milyen nyugdíjra számíthatsz Kata-s vállalkozóként? (Femcafe)
A nyugdíjhelyzet a (később majd) 40-45 éves szolgálati idővel rendelkezőknek, akik egy, kettő vagy több évtized múlva vonulnak nyugdíjba, nem túl rózsás. A közbeszédben sokszor előkerül a „nekem / neked már semmi nyugdíj nem lesz” modern szólás-mondás, amely valószínűleg igencsak túlzó (a szakértők nem számolnak a nyugdíjrendszer teljes megszűnésév
máj. 19
10:02
MNB: átlagosan 4 százalékkal drágultak egy év alatt a kötelező biztosítások (Portfolio)
A kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás átlagos állománydíja négy százalékkal, 44 ezerről 46 ezer forintra nőtt az idei első negyedévben 2020 azonos időszakához képest – derül ki az MNB KGFB-indexéből. A növekedés főképp a fővárosi személyautókat érinti, míg a koronavírus miatt a közlekedési forgalom visszaesésének jobban kitett, az MNB szeptember
máj. 19
10:03
Átlagosan négy százalékkal emelkedik a kötelező díja (vg.hu)
A kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás átlagos állománydíja négy százalékkal, 44 ezerről 46 ezer forintra nőtt.
máj. 19
10:03
Százötvenmillió forint megy el a BKK marketingjére (Demokrata)
Bár Karácsony folyamatosan arra panaszkodik, hogy a kormány miatt nincs pénz Budapesten, a BKK-nak mégis van miből költeni.
máj. 19
10:03
Tovább javul a járványügyi helyzet Csehországban (Magyar Nemzet)
Legutóbb tavaly, a nyár végén volt hasonlóan alacsony a koronavírus-fertőzöttek napi száma.
máj. 19
10:06
Senki nem hitt az ikerpárnak, ezért mindketten öngyilkosságba menekültek (Metropol)
Kiskorukban folyamatosan bántalmazták a két lányt, de a rendőrség nem hitt nekik. Az őket ért sérelmektől és a tehetetlenségtől pszichés problémáik lettek, és mindez tragédiába torkolt.
máj. 19
10:06
Az Unifi Farm mostantól hét blokkláncon van jelen (Kripto Akadémia)
Az Unifi Protocoll egy viszonylag új szereplője a DeFi piacnak. A protokoll non-custodial, decentralizált multi-chain intelligens szerződések csoportja, amely képes együttműködni más blokkláncokkal. Egyfajta hidat szolgáltat a már meglévő Ethereum alapú DeFi termékek, piacok és más blokkláncokon növekvő DeFi piacok…
máj. 19
10:06
Nemi erőszakkal viccelődött a baloldali humorista lapja (hirado.hu)
Egy olvasó tett panaszt a lap ízléstelen poénkodása miatt.
máj. 19
10:06
A koronavírus pszichológiai hatásai – különös tekintettel a gyerekekre (WebBeteg)
A változásra fel lehet készülni – fogalmaz a Magyar Tudományos Akadémia számára készített ismeretterjesztő írásában Gyarmathy Éva klinikai és neveléslélektani szakpszichológus, a Kognitív Idegtudományi és Pszichológiai Intézet tudományos főmunkatársa.
máj. 19
10:06
Erős mínuszokban nyitottak a tőzsdék (ProfitLine)
Erős mínuszokban nyitottak a főbb nyugat-európai részvénypiacok szerdán.

Keresés