2021. május 18. kedd

máj. 18
7:30
Felülvizsgálja az abortuszra vonatkozó jogszabályokat az amerikai legfelsőbb bíróság (HírTV)
Felülvizsgálja az abortuszra vonatkozó jogszabályokat és fontolóra veszi Mississippi állam fellebbezését egy alacsonyabb szintű bírósági ítélet ellen.
máj. 18
7:30
Több 100 kiló kokain volt a brazil húsban (Portfolio)
A koszovói rendőrség 400 kilogramm kokaint foglalt le egy Brazíliából érkezett hússzállítmányban - közölték a helyi hatóságok hétfőn. A 24 millió dollár (7 milliárd forint) értékű kábítószer ügyében az olasz és az albán hatóságokkal együttműködve hét embert vettek őrizetbe. A rendőrség szerint a drogszállítmányhoz köthető további gyanúsítottak még
máj. 18
7:33
Nem fogod elhinni! Ő vette rá Détár Enikőt, hogy beoltassa magát (Life)
Détár Enikő színésznő már megkapta mindkét dózist a koronavírus elleni védőoltásból. Elárulta, kinek köszönhető, hogy beadatta magának a covid elleni vakcinát.
máj. 18
7:33
Elhunyt Szeremley Huba, az utolsó magyar dzsentri (Mezőhír)
A mennyet és a poklot is megjárt borász 81 éves korában távozott.
máj. 18
7:33
A pesti rakparton száguldozik Scarlett Johansson (Mandiner)
Bemutatták a Fekete Özvegy új előzetesét.
máj. 18
7:36
Orbán Viktor eldöntötte, hogy lehet ballagás és pótérettségi (Infostart)
Az Orbán Viktor által aláírt rendelet szerint nem kell védettségi igazolás, hogy valaki részt vehessen a ballagáson. A pótérettségire május 28-ig lehet jelentkezni.
máj. 18
7:36
Adózási határidők 2021. május 24-30. (Adózóna)
Adózási határidők a NAV tájékoztatása szerint.
máj. 18
7:39
Egyre több ügyet intéznek a magyarok elektronikusan (vg.hu)
Már mintegy 4,7 millió embernek jelenthet egyszerű ügyintézést a közigazgatás elektronikus szolgáltatásai.
máj. 18
7:39
Döntött a kormány: május 25-e után lehet ballagásokat szervezni (SzMo)
Egy hétfőn este megjelent rendelet szerint a ballagásokat csak az intézmények nyitott, épületen kívüli területein lehet megtartani.
máj. 18
7:39
A koronavírus-törvény meghosszabbításáról szavaz a parlament (Mandiner)
Döntés várható az idei költségvetés módosításáról is.
máj. 18
7:39
Ahogy a bajnokság során, az ünnepléskor sem nézték az órát (Magyar Nemzet)
Csertői Aurél pályafutása egyik legnagyobb eredményének tartja a feljutást a Gyirmóttal.
máj. 18
7:42
Ilyen intézkedések mellett tartható idén ballagás (Menedzsment Fórum)
A friss közlönyben megjelentek szerint nem csak virtuális ballagásra kerülhet sor, ám szigorú szabályok vannak.
máj. 18
7:42
Koronavírus-koncentráció csökkenés jellemzi a szennyvizet (WebBeteg)
A 19. héten a szennyvízmintákban mért SARS-CoV-2 koncentráció országos átlaga enyhe csökkenést mutat.
máj. 18
7:42
Katasztrofális állapotok uralkodnak Etiópiában (Portfolio)
Borzalmas állapotok uralkodnak a fegyveres konfliktus dúlta észak-etiópiai Tigré tartományban - jelentette ki hétfőn Tedrosz Adhanom Gebrejeszusz, az Egészségügyi Világszervezet (WHO) tigréi származású főigazgatója. Eközben a Moody's leminősítette az országot, és további rontást helyezett kilátásba.
máj. 18
7:42
A járvány miatt pilótahiány jöhet (ATV)
A járvány miatt sok pilóta hagyta el a pályát vagy vonult nyugdíjba, ezért a turizmus újraindulásával globális pilótahiány alakulhat ki, ez azonban kedvező helyzetet teremthet azoknak, akik éppen most tanulnak pilótának - írja keddi számában a Világgazdaság.
máj. 18
7:42
Kiállították a februárban becsapódott meteorit egy darabját (hirado.hu)
A londoni Természettudományi Múzeumban látható hétfőtől.
máj. 18
7:45
Megérkezett az eMAG Benefits kampány első két filmje (Márkamonitor)
Az eMAG első két kampányfilmje május 17-től fut tévében és online. “A 2021-es benefits kampánnyal 4 kiemelt márkaelőny bemutatása a célunk. A kommunikációt az eMAG applikáció és az eMAG Easybox szpotokkal indítjuk el az év első felében, a későbbiekben pedig további két kampányfilmmel folytatjuk az előnyök ismertetését” – fogalmaz kampánybejelentőjé
máj. 18
7:45
Tragédia! Agyoncsapott egy kiskutyát a leomló vakolat Budapesten (Life)
Életveszélyes állapotban van Budapesten az Illés utca 20. szám alatti ingatlan.
máj. 18
7:45
Szegedi Fecsó: „négy feleséget ugyanolyan gyorsan megunsz, mint egyet” (Promotions)
Az önmagát „hobbicelebként” aposztrofáló üzletember nemrég elárulta, hogy a többnejűség csak elméletben hangzik jól, valójában a férfiak testileg ugyanolyan gyorsan ráunnak az összes feleségre, utána pedig már csak nyűgöt jelentenek a számukra.
máj. 18
7:45
Realme: érkezik a C21 (Mínuszos)
A realme a napokban bemutatta a C21 elnevezésű okostelefont, amely a világon elsőként kapta meg a TÜV Rheinland Smartphone High Reliability Certification tanúsítványát. A magas minőséget alapul véve a realme C21 számos meggyőző tulajdonságot vonultat fel: 6,5 hüvelykes, HD+ Mini-drop teljes kijelző jellemzi, a hátlapon pedig AI Tripla kamera találh
máj. 18
7:45
Macron: Franciaország elengedi Szudán adósságát (Mandiner)
A francia elnök Szudán demokratikus átalakulását is méltatta.
máj. 18
7:45
Dráma és humor, megértés és ellenszegülés avagy hová tűnt Mandola? (Magyar Nemzet)
Bene Zoltán új regénye egyszerre laza és kedélyes (nyelven megírt) történet, miközben tragikus, az emberi élet mélységeit megjáró krónika.
máj. 18
7:45
Távozik az MTK edzője, Michael Boris - Friss hírek 2021. május 18. 07:32 (Hírstart Robot podcast)
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk. A felolvasott hírek itt érhetőek el: https://podcast.hirstart.hu/friss-hirek/2021/05/18/4226/
máj. 18
7:48
Tállai András: már mintegy 4,7 millióan intézhetik ügyeiket elektronikusan (Blikk)
A koronavírus-járványban egyre népszerűbbek a közigazgatás elektronikus szolgáltatásai, amely már mintegy 4,7 millió embernek jelenthet biztonságos, könnyű és egyszerű ügyintézést, például az szja-bevallásnál és az adó 1+1 százalékról szóló nyilatkozat beküldésénél, amit csütörtökig tehetnek meg az adózók néhány kattintással – mondta Tállai András
máj. 18
7:48
Nőnek az esélyei egy normális európai turistaszezonnak (Infostart)
Több tagállam is megkezdte, vagy a napokban megkezdi a nyitást az idegenforgalomban, miközben „normális szezon” esélyeivel biztat az Európai Bizottság is.
máj. 18
7:48
Vége! Meghanék végleg kikerültek a brit királyi családból (Metropol)
A Madame Tussaud múzeumban a Harry hercegről és nejéről készült viaszfigurák átkerültek a sztárokhoz, így jelezve az elválásukat a brit királyi családtól.
máj. 18
7:51
Jelentősen javult az MNB vállalati konjunktúra indexe (vg.hu)
A nagyvállalatok és az ipar várakozásai továbbra is nagyobb optimizmust tükröztek a mikrovállalatokhoz, illetve a szolgáltató szektorhoz képest, azonban a különbség csökkent a korábbi hónapokhoz képest.
máj. 18
7:51
Ilyen egy 26 éves mexikói programozó, aki a világ legszebb nője (Igényesférfi.hu)
Andrea Meza az idei Miss Universe világverseny győztese.
máj. 18
7:51
Kilenc hónap után vált el a Jászai Mari-díjas színésznő (BorsOnline)
A legendás színésznő első válásáról mesélt.
máj. 18
7:51
Kohán Mátyás: Ez az igazság az osztrák vakcinaigazolványról (Mandiner)
Félrevezető 444-címek helyett a valóság: az osztrák Grüner Pass nem vonatkozik a magyarországi oltakozókra, a magyarok beutazási szabályai nem változtak.
máj. 18
7:54
Egyre több afrikai bevándorló érkezik spanyol területre (HírTV)
Az elmúlt 24 órában 2700 illegális bevándorló lépett be az észak-afrikai spanyol területre Marokkóból.
máj. 18
7:54
Így lehet ballagást tartani - megjelent a friss kormányrendelet (ATV)
Május 25-től lehet ballagást tartani, de csak az intézmények nyitott területein. A kormányrendelet azt is meghatározza, kiknek nem kell a ballagáson maszkot viselni.
máj. 18
7:57
Javult a CIG adózott eredménye (vg.hu)
Az adózott eredmény növekedése a 2020-as évhez képest több okra vezethető vissza.
máj. 18
7:57
Ilyen borzalmakkal kellett szembenéznie a hatéves kisfiúnak a koronavírus után (Life)
Borzalmas kínokat kellett átélnie egy hatéves kisfiúnak a koronavírus után.
máj. 18
7:57
Hagyomány és haladás találkozása a pénztárcákban (Magyar Nemzet)
A készpénz némiképp veszített dominanciájából, de változatlanul a legfontosabb fizetési lehetőség Magyarországon.
máj. 18
7:57
Dobrev Klára: Okosabbak vagyunk Orbánéknál, már a legjobb jogászokkal dolgozunk az ellopott állam visszaszerzésén (Nyugati Fény)
Orbánék csalódni fognak, ha azt hiszik, megtarthatják a lopott holmit - mondja lapunknak adott exkluzív interjújában Dobrev Klára.
máj. 18
8:00
Nem tudott mit tenni Gömöri András Máté: Polyák Lilla tettére van magyarázat (Blikk)
Ez történt velük.
máj. 18
8:00
Friss információkkal érkezik az operatív törzs – élőben az InfoRádióban és az Infostarton (Infostart)
Kedden is jelentkezik napi tájékoztatójával a járványkezelésért felelős munkacsoport.
máj. 18
8:00
Borkaiék 10 millió forintot fizettek ki alvilági alakoknak, hogy eltussolják az adriai hajókázást (444.hu)
A vallomásokból az is kiderül, hogy a Fidesz vezetése hónapokkal a botrány kirobbanása előtt ismerte a botrányos felvételeket.
máj. 18
8:00
Döntöttek a ballagásról és a pótérettségiről (Ripost)
A keddtől hatályos rendeletek kimondják, hogy meg lehet-e ezeket szervezni.
máj. 18
8:03
Ellenálló növényfajtákkal vennék fel a versenyt a szélsőséges időjárás ellen (vg.hu)
Az elmúlt évtizedekben az aszályos időszakok száma és intenzitása drámaian emelkedett Európában.
máj. 18
8:03
Új kiadót talált a zaklatási botrány miatt ejtett Philip Roth-életrajz (Könyves Magazin)
A Blake Bailey-féle Philip Roth: The Biography annál a Skyhorse-nál fog kijönni, amelyik Woody Allen önéletrajzát is megjelentette az Egyesült Államokban.
máj. 18
8:03
Milliárdokat fizetnek az írek, de nem a zsarolóknak (Bitport)
Hetekig is eltarthat, amíg az ír egészségügy informatikai rendszerei teljesen magukhoz térnek a múlt pénteki ransomware-támadásból.
máj. 18
8:03
Felföldi Zoltán: Gergő, alkalmatlan vagy! (Mandiner)
Képzeljük el, hogy Mátyás király nem tud fölülni a lóra!
máj. 18
8:03
Két szék között akár a pad alá is eshet a Chelsea (Magyar Nemzet)
A Leicesterrel küzdenek meg a Kékek, és amelyikük pontot veszít, könnyen lecsúszhat a BL-indulásról.
máj. 18
8:05
A torták is szóba kerültek, mikor Richard Osman lett az év írója az Egyesült Királyságban (Könyves Magazin)
Richard Osman kapta az év írójának járó elismerést a British Book Awards díjátadóján.
máj. 18
8:06
Közeledett a vonat, amikor egy autós a sorompót áttörve hajtott a sínekre Kiskunfélegyházán (BorsOnline)
A kiskunfélegyházi rendőrök befejezték az ügy vizsgálatát, és vádemelést javasolnak a helyi gyanúsítottal szemben.
máj. 18
8:06
Józsefváros közterei és megállói elestek a „hulladékhuligánokkal” vívott harcban (Metropol)
Egy olvasónk munkába menet készítette a megrázó képeket arról, hogy milyen helyzetek uralkodnak a VIII. kerületben.
máj. 18
8:06
Nagy tervei vannak az Európai Bizottságnak 2050-re (ProfitLine)
Az Európai Unió (EU) villamosenergia-ellátásának negyedét szél-, hő, hullám- és árapály-energia adhatná 2050-re az Európai Bizottság hétfői javaslata szerint.
máj. 18
8:06
Emelkedés jöhet a tőzsdéken, fölfelé kapaszkodnak a kriptodevizák (Portfolio)
Gyengén kezdték a hetet a vezető amerikai részvényindexek, lejjebb került az S&P 500, a Dow Jones és a Nasdaq is. A technológiai és növekedési cégek papírjai ezúttal is gyengélkedtek, míg az olajtársaságok részvényei raliztak egyet. Az általános kereskedési hangulatra azonban a magasabb infláció miatti aggodalom továbbra is rányomja a bélyegét. Az

Keresés