Jogerősen öt év börtönnel sújtotta a Szegedi Ítélőtábla azt a szerencsejáték-függő férfit, aki banki pénztárosként egy hónap alatt 62 millió forinttal károsította meg a neki munkát adó pénzintézetet - tájékoztatta a Szegedi Fellebbviteli Főügyészség szóvivője hétfőn az MTI-t.
Hullámzó frontrendszer alakítja az időjárást kontinensünk nyugati és középső részén. A rendszerhez kapcsolódó frontok mentén erősen felhős vagy borult az ég, és többfelé fordul elő eső, zápor, néhol kiadós mennyiségről is érkezik jelentés.
Már csak három nap maradt az szja-bevallás határidejéig, május 20-áig – figyelmeztetett az adóhatóság (NAV). Aki nem tesz semmit – az őstermelőket, az áfás magánszemélyeket és az egyéni vállalkozókat kivéve, – annak május 20-ával automatikusan bevallássá válik a tervezete.
A szurkolói visszajelzések inspirálták a McLaren monacói hétvégére készített új festését – a csapat elmondta, miért és hogyan jutottak el ehhez a dizájnhoz.
Egy újabb hét tele új kihívásokkal. Hogyan nézz ezekkel szembe? Mire érdemes figyelned ezen a héten? Mik azok a dolgok, amiken dolgoznod kell, akár magadon is? A heti horoszkópodban igyekszünk minden kérdésedre gyors választ adni, hogy kellő felkészültséggel és önbizalommal vágj neki ennek a hétnek.
Napi Az erős csütörtöki gyertya után pénteken is emelkedni tudott az OTP árfolyama, érdemi forgalom mellett lépte át a 14400-14500 forintos ellenállási szintet, ezzel új lokális csúcsra emelkedve. 2020 március eleje óta nem láttuk ilyen magasságokban a papírt, és egyelőre nem látszik, hogy fogyatkozna a bullish lendület. A folytatásban így további
Napi Folytatódott a MOL emelkedése, érdemi forgalom mellett zárt 2284 forinton az árfolyam, megcélozva a 2300 forintos ellenállást. Egyelőre fordulásra utaló jel nincs a grafikonon, így a hét elején ennek az akadálynak a tesztelésére kerülhet sor. Az indikátoroknál még nem látunk túlvett jelzést, így különösebben túlfűtött erősödésről még nem beszé
Napi Tartja magát továbbra is a Richter árfolyama, pénteken maradt az alacsony forgalom, ami mellé ezúttal emelkedés társult, 8400 fölé sikerült ezzel ismét zárni a papírnak. Napon belül láttuk nagyobb pluszban is az árfolyamot, de az első ellenállást képező 20 napos mozgóátlag közeléből ezúttal is lefordulás érkezett, érdemben nem sikerült tesztel
Folytatódhat a múlt héten kezdődött emelkedés hétfőn a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) - írta az MTI-nek küldött előrejelzésében az Equilor Befektetési Zrt. elemzője.
A Magyar Nemzeti Bank egyes vészhelyzeti eszközeit gyorsan kivezetheti a monetáris politikából, és az inflációs kockázatok növekedése miatt fel kell készülni az alapkamat emelésére - nyilatkozta a Reutersnek Virág Barnabás. Az MNB-alelnök szavai szerint a gazdaság teljes újranyitásával járó inflációs kockázatok miatt már júniusban, megelőző jellegg
Csak a nyugati vakcinákkal beoltottak igényelhetik az osztrák védettségi igazolványt: ezzel tesztelés nélkül lehet például étterembe, szállodába menni az országban. Akik külföldön kaptak keleti vakcinát, azoknak továbbra is folyamatosan tesztelniük kell magukat, ha szolgáltatásokat vennének igénybe az országban.
Napi Kitartott a pozitív hangulat pénteken is a magyar piacon, az OTP és a MOL kitartó emelkedése által vezetve tudott 45000 pont fölé kapaszkodni a BUX árfolyama, ezzel lokális csúcsra erősödve. A várakozások innen már a 46230-nál található mindenkori csúcs felé mutatnak, ezt próbálhatja meg célba venni a folytatásban az index. A momentumindikátor
A Porsche német autógyártó vállalat úgy döntött, lehetővé teszi a termelésben közvetlenül részt nem vevő dolgozóinak, hogy havi 12 napot a jövőben is otthonról dolgozhassanak - közölte a cég egyik szóvivője vasárnap Stuttgartban.
Kihúzták a Hatoslottó 2021/19. heti nyerőszámait. Ezen a héten egy szerencsés játékos megütötte a főnyereményt, így a 20. játékhéten 100 millióért játszhatnak majd a játékosok a hatos lottón.
Herczegh Anita, a kuratórium elnöke örömmel látta, hogy a magyarok egységesen fontosnak látják az árvák segítését. Már most több száz felajánlás érkezett.
Egy kábítószer-kereskedelemmel foglalkozó bűnszervezet április közepén történt felszámolása után a nyomozók 139 millió forintnyi vagyonelemeket is visszaszerezték a gyanúsítottaktól.
"Karácsony Gergellyel érkezünk Palkovics miniszterhez, utána jelentkezünk a fejleményekkel!” - posztolta Baranyi Krisztina arról, hogy ma az ITM-ben tárgyalnak a nagy vihart kavart Fudanról és a Diákváros projektről.
Különkiadással, de nem limitált szériával bővül a Range Rover Evoque kínálata. Bár mindkét csomag kozmetikai módosításokat tartalmaz, ezek vannak annyira
2020 egészen új fókuszokat hozott az életünkbe: az elmúlt évben sokak élete nagyrészt otthon zajlott, ebből fakadóan kevésbé költöttük a pénzünket kávézókban, éttermekben, fodrásznál, vagy sporttermekben, és elmaradtak az utazások is, viszont többet jártunk a természetbe, mint korábban. Vajon hogyan hatott mindez a pénzügyi szokásainkra, és ez mily
Rusvai Miklós virológus szerint a Covid-19 nem egy nagyon veszélyes vírus, úgy gondolja, a természet egy figyelmeztető lövést adott le az emberiség számára, járhattunk volna sokkal rosszabbul is.
Folyamatosan zajlik az oltás, a beoltottak száma 4 639 299, közülük 2 727 165-en már a második oltást is megkapták. 426 az új fertőzöttek száma, ezzel a járvány kezdete óta összesen 798 573-ra nőtt a beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt 38, többségében idős, krónikus beteg, így az elhunytak száma 29 213-ra emelkedett.
426 az új fertőzöttek száma, ezzel a járvány kezdete óta összesen 798 573 főre nőtt a beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt 38 többségében idős, krónikus beteg, így az elhunytak száma 29 213 főre emelkedett.
Folyamatosan zajlik az oltás, a beoltottak száma 4 639 299 fő, közülük 2 727 165 fő már a második oltását is megkapta. 426 az új fertőzöttek száma, ezzel a járvány kezdete óta összesen 798 573 főre nőtt a beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt 38 többségében idős, krónikus beteg, így az elhunytak száma 29 213 főre emelkedett.