Az Európai Gyógyszerügynökség friss ajánlása szerint a bontatlan üvegeket 2-8 Celsius-fok közötti hőmérsékleten, azaz normál hűtőszekrényben akár egy hónapon át is lehet tárolni.
A diákigazolvány felmutatásával ingyenes Mészöly gyűjteménnyel ajándékoznak meg a Libri Könyvesboltok. Mészöly Miklós születésének századik évfordulóját ünnepli a Libri Könyvesboltok és a Jelenkor Kiadó. Idén 10 ezer ajándék könyvet adnak ajándékba az olvasóknak az évforduló alkalmából. Nem felelt meg neki címmel állítottak össze novellás
Eseménydús volt a hétfő reggel, hiszen rég nem látott forinterősödésnek lehettünk tanúi. Az okokról is beszélt a Trend FM Reggeli monitor című műsorában Király Béla kollégánk.
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) vizsgálata alapján a Vargapeptide családba tartozó ún. Proinzulin C-peptid kozmetikumok hirdetései valótlanul tulajdonítottak gyógyhatást, többek között koronavírus elleni hatásosságot a termékeknek. A nemzeti versenyhatóság véglegesen megtiltotta az érintett termékek jogellenes reklámozását, és a maximálisan kiszab
A Brexittel okozott károk egyre szélesebb körben egyre nyilvánvalóbbak Észak-Írországban, ami csak fokozódhat és ha az EU nem változtat a „szemellenzős” megközelítésén a brit-északír kereskedelmet szabályozó ún. északír protokoll kérdésében, akkor a romló politikai, társadalmi és gazdasági helyzet nem tartható fenn sokáig – gyakorlatilag ezeket ism
A számviteli beszámoló letétbe helyezése mellett a beszámolóra épülő bevallások benyújtásának és az azokhoz kapcsolódó adó megfizetésének határideje is május 31-e. Az adóbevallás határidőn túli benyújtása esetén elkerülhetők a szankciók, a Pénzügyminisztérium közleményében foglaltak szerint.
A MÁV-Start már nemcsak a vakáció idején, hanem előtte egy hónappal sűríti a Balaton partjához tartó járatokat: mától a nyári menetrend kezdetéig, június 19-ig előszezoni menetrend szerint közlekednek a vonatok Budapest és a Balaton között.
Május 21-től korlátozás nélkül utazhat be Magyarországra Szerbiából az a magyar állampolgár, akinek célja, hogy személyesen kérelmezze a magyar védettségi igazolványt.
Kibővült szakmai partnerségek, presztízsnövelő kampányok és számos rendkívüli nemzetközi megjelenés. A Magyar Divat & Design Ügynökség megalakulása óta biztosít stabil szakmai támogatást az iparági szereplőknek az oktatásfejlesztési programjaival, amelyek perspektívát nyújtanak a divat és design területén tanuló és dolgozó fiatalok számára, valamin
Megszületett a pesti alsó rakpart Kossuth tér és a Margit híd közötti részének megújításáról szóló közbeszerzési eljárást lezáró döntés, a szerződés május 26-ától megköthető - közölték.
Az éjszaka érkezett ciklon hétfő délutánra elhagyja a Dunántúlt, ott a későbbiekben már csak futó záporok alakulhatnak ki. Az ország nagyobbik részén azonban további esőre, záporra kell számítani.
Laza huszonhat évet kellett várni itthon a regényre, amelyet még a nagy kedvenc Kavalier és Clay bámulatos kalandjai meg a Jiddis rendőrök szövetsége előtt írt Michael Chabon. A regénybe, amelybe beleírta, szuszakolta saját alkotói frusztrációit és kétségeit, és amely egyszerre kaleidoszkópszerű meg vicces meg eszement, mégis nagyon sokat elárul ar
A vezeték nélküli Bluetooth-os fülhallgatókra évről évre folyamatosan nő a kereslet szerte a világon. Egyre több versenyző jelenik meg ezen a piacon, széles termékpalettával. A Xiaomi most egy új fülhallgatóval venné fel a versenyt a többi versenytársával. A Xiaomi rengeteg mobiltelefont, háztartási eszközt és okoseszközt forgalmaz világszerte. Mos
Hiába nyithatnak ki a vendéglátóhelyek, a feketeleves még csak most jön, véli egy belvárosi pub üzletvezetője. Nyíri Szilárd arról beszélt, ugyan valóban lehet már a teraszokon és védettségi igazolvánnyal bent is fogyasztani, de a költségekkel nem növekedett párhzamosan a forgalom. Így pedig sok vendéglátós húzhatja majd le a rolót.
Alapozó helyett ma már számos bőrtökéletesítő krém közül válogathatunk. Vannak úgynevezett Bb-, Cc-, Dd-, illetve Ee-krémek, amelyek hasonló elven működnek, mégis különböznek. Te tudod, pontosan melyiket mire használjuk?
Kálmán Melinda a Varázspalló az egyensúlyozó hinta megálmodója, kétgyermekes anyuka és a kávé nagy szerelmese. Amikor nem dolgozik, vagy épp a házi feladatok megoldásában segít a gyerekeknek, új projekteken ötletel. Nemrég mutatta be az új Forbó névre hallgató terméküket a Fény felé Alapítvánnyal, és az Egy sima egy fordított Alapítvánnyal olyan pr
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 432,89 pontos, 0,95 százalékos emelkedéssel, 45 862,01 ponton zárt hétfőn. A részvénypiac forgalma 19,5 milliárd forint volt, a vezető részvények az OTP kivételével gyengültek a pénteki záráshoz képest.
Sikerült erőteljes csökkenésre késztetni a járványgörbét - ezt Müller Cecília mondta. Az elmúlt 24 órában 426 koronavírus-fertőzöttet regisztráltak itthon, és 38, többségében idős, krónikus beteg halt meg, így az elhunytak száma már több mint 29 ezer. Az SOS Gyermekfalvak felmérése szerint a járvány és a bezártság a többi között alvás- és evészavar
Aggasztó eredményeket hozott a legutóbbi népszámlálás Kínában, a népességnövekedés ütemének lassulása mellett az igazi problémát a születések csökkenése jelenti. Egyre inkább biztossá válik, hogy az ország társadalmát hosszú évtizedeken át alapjaiban meghatározó egykepolitika súlyos következményekkel járt.
Nagyon pozitív változásnak tekinthető, hogy manapság a márkák is arra törekednek, hogy minél elfogadóbbak legyünk másokkal szemben. Számos olyan dolog érinthet minket is, amelyekről sokszor nem is tehetünk, de a társadalom valamilyen szinten megvet ezért minket. Legyen szó egy hormonális problémáról, ami például elhízáshoz, vagy pattanások kialakul
A rezsi nagy részét viszi el Magyarországon a fűtés. Mire érdemes figyelni felújításnál, hogy később se az utcát fűtsük? A halogatás és a rövid távú szemlélet csúnyán visszaüthet.
Már több mint 130 ezren töltötték le a védőoltást igazoló, múlt péntektől ingyenesen elérhető mobilalkalmazást. A lakossági szolgáltatást igénybe vevők mellett a szolgáltatói letöltési lehetőséggel 34 ezren éltek – közölte Kiss Róbert, a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs ügyeleti központjának vezetőhelyettese a mai onli
Zöldkártyát vezetnek be Ausztriában május 19-től, ezzel lehet majd étterembe, szállodába vagy éppen uszodába menni. A kártyát azok kaphatják meg, akik az Európai Gyógyszerügynökség által engedélyezett vakcinát kapták, másoknak feltételekhez kötötték a megszerzését. A DK szerint a kormány becsapta a keleti vakcinával a magyarokat, mert még Ausztriáb
Gary Vaynerchuk NFT projektjét hoztam el ma nektek, amit elsősorban azért is tartok érdekesnek mivel feszegeti az NFT-k határait és azt, hogy mi mindenre lehet alkalmazni a blockchain technológia ezen területét. Maga a projekt még nagyon fiatal, elsősorban azoknak lehet…
Hihetetlen, de csak a szerencsének köszönhető zseniális karrierje az elismert alkotónak. Története tökéletes példa arra, hogy néha elég egyetlen véletlen, hogy az ember egész élete megváltozzon. Íme Csontváry-Koszka Tivadar hihetetlenül különleges indulása.
Idén is elindult a környezetbarát elektromos autók ártámogatási pályázata, a hétüléses modelleket választó nagycsaládos vásárlók akár 5 millió forintos kedvezményt is kaphatnak a vételárból. Mindez jó eséllyel tovább ösztönzi a statisztikái szerint amúgy is fokozódó érdeklődést a villanyautók iránt: az állami támogatás miatt megeshet, hogy év végér
A parlament gazdasági bizottsága tárgyalásra alkalmasnak ítélte az önkormányzati bérlakások kötelező eladásáról szóló törvényjavaslatot, miközben korábban több fideszes politikus bírálta. Bánki Erik, a bizottság kormánypárti elnöke azt mondta: módosító javaslatokkal még kompromisszumos irányba terelhetik a tervezetet. Az ATV Híradójának riportja.
A koronavírus-járvány sok iparágat padlóra küldött, alig vannak olyan termékek, amelyek iránt megugrott volna a kereslet. E kevesek közé tartozik a bicikli, az eladások már tavaly tavasztól kezdve az égbe szöktek, és egyre többen, egyre többször pattannak nyeregbe. Úgy tűnik, a tendencia hosszú távon is megmarad.
Forr a német politikai élet, mióta a Zöldek népszerű kancellárjelöltje felvetette a koalíció lehetőségét baloldali pártokkal. Érdemes körképet adni azokról a pártokról, amelyek ősszel labdába rúghatnak a koalíció-kötési pókerben. Káncz Csaba jegyzete.