Nőtt a fiatalok megtakarítása hajlandósága: a K&H ifjúsági indexe évek óta felméri a 19-29 évesek pénzügyi magatartását, amelyből kiderül, hogy évről évre jellemzőbb rájuk a takarékoskodás, 2021 márciusában a fiatalok 60 százaléka rendelkezett félretett pénzzel, ami az eddig mért legmagasabb arány.
Lehoczky Zsuzsát elsőként, a zenés színházat képviselve tüntették ki a Nemzet Színésze címmel. A Blikk készített interjút a Kossuth- és kétszeres Jászai Mari-díjas magyar színművésznővel, melyből kiderül a Budapesti Operettszínház sztárja egy dolgot mégis megbánt karrierje során: a hatalmas színpadi siker ugyanis nem egyszer az anyai szerep kárára
„A Hungary Helps Program eddig is támogatta a humanitárius igényeket mind az izraeli, mind a palesztin oldalon. A magyar kormányzat elítéli a Hamasz terrorista szervezet támadásait, amelyeket Izrael és az izraeli emberek ellen elkövettek az elmúlt napokban. A Hungary Helps Programnak több támogatott projektje van Izraelben az iskolák és az oktatás
A „Tisztítsuk meg az országot” pályázat keretében elnyert 5,5 millió forintból térfigyelő kamerákat vásárolnak és helyeznek ki májusban a helyi horgászok.
718 új fertőzöttet azonosítottak Magyarországon tegnapról mára, ezzel a járvány kezdete óta összesen 798 147 főre nőtt a beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt 61 beteg, így az elhunytak száma 29 175 főre emelkedett. A beoltottak száma 4 600 012 fő, közülük 2 701 789 fő már a második oltását is megkapta.
Megölte két gyerekét egy asszony szombaton az Egyesült Államokban, a nő saját bevallása szerint hangok parancsolatára követte el tettét - adta hírül az arizonai rendőrség.
718 az új fertőzöttet regisztráltak május 15-én Magyarországon, és elhunyt 61 beteg - olvasható a kormányzati tájékoztatási honlapon közzétett jelentésben.
Dőlj hátra és kapcsolj ki végre! Szinte biztos, hogy jól indul a hétvégéd, ha ezzel a zabkása finomsággal indítod a reggeleket, nem beszélve jótékony hatásairól. Könnyen beilleszthető a diétádba, feltölt energiával, miközben egyenletesen tartja a vércukorszintet. Ha ránk hallgatsz, mindenképp próbáld ki tejjel vagy valamilyen alternatív növényi ita
A koronavírus 2020 márciusa óta írja át a mindennapokat. A járvány sajnos rengeteg életet követelt, sokan pedig a halál torkából jöttek vissza, és keserves harcok árán végül lekerültek a lélegeztetőgépről.
Az országban lassan már nincs szabad sírhely a járvány miatt, intenzív kórházi kezelésért pedig van, aki valamelyik szervét ajánlja fel - adta hírül vasárnap az AP amerikai hírügynökség helyszíni beszámolójában.
Perui régészeti bizonyítékokból kiderült, hogy az ősi nagyvad vadász valójában nem csak a férfi volt. Ez a felvetés pedig megkérdőjelezi James Gorman tudományos írót, aki arról értekezik, hogy a legelterjedtebb gondolat az ősemberről, hogy a férfiak vadásztak a nők pedig gyűjtögettek. Valójában nem csak Gorman gondolatait vonja kétségbe, hanem a tá
A Masterplast közleményben tájékoztatta a befektetőket az MRP teljesítéséhez szükséges saját részvények ütemterv szerinti visszavásárlási program keretében történő megszerzésének szabályairól.
A hétvégi adatközlés lehet csalóka, de a napi elhunytak száma február óta nem látott mélypontra csökkent, a pozitív tesztek aránya pedig a harmadik hullám legalacsonyabb adata lett vasárnap.
Az elvégzett teszteknek csak 4,5 százaléka lett pozitív - bár a hétvégi adatközléseket érdemes óvatosan kezelni, a hivatalos adatok alapján tovább javult a járványhelyzet. Az oltottak száma viszont csak nagyon lassan közelíti az 5 milliót.
Nem várt komplikációk miatt kellett életét veszítenie a gyönyörű édesanyának. Az orvosok értetlenül állnak az eset előtt, eddig nem találkoztak még csak hasonló esettel sem.
Meghalt 61, többségében idős, krónikus beteg, és újabb 718 magyar állampolgárnál mutatták ki a koronavírus-fertőzést - közölte a koronavirus.gov.hu vasárnap, kiemelve: eddig 4 600 012 embert oltottak be Magyarországon, közülük 2 701 789-en már a második adag vakcinát is megkapták.
Folyamatosan zajlik az oltás, a beoltottak száma 4 600 012 fő, közülük 2 701 789 fő már a második oltását is megkapta. 718 az új fertőzöttek száma, ezzel a járvány kezdete óta összesen 798 147 főre nőtt a beazonosított fertőzöttek száma.
Egy maratoni futás mezőnyét is kitehetnék, annyian indulnak Iránban az elnökválasztáson: 592-en jelöltették magukat - közölte az adatot szombaton, a regisztráció utolsó napjának végén a perzsa ország választási irodája.
Országszerte mintegy 21 ezer egyéni gazdaság részvételével kezdi meg május 15-én a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) az egyéni gazdaságok összeírását. A válaszadók május 25-ig online, azt követően pedig június 15-ig összeírók segítségével, személyesen vagy telefonon keresztül válaszolhatnak a kérdésekre.