Ha egy operációs rendszer az életciklusának végére ér, a gyártó nem ad ki több frissítést, így kritikus fontosságú biztonsági javításokat sem, ezért a felhasználók veszélybe kerülhetnek.
A kormány úgy döntött, közel tízmilliárd forintot ad a horvátországi földrengés utáni újjáépítésre, Észak-Macedóniának pedig 6000 adag Astra-Zeneca-oltóanyagot ajándékoz.
Kevés olyan iparág van, ahol olyan széles mértékben lehet innoválni és kreatív ötletekkel jelentős eredményeket elérni, mint az agráriumban. Nagy erőfeszítéseket kell tenni, hogy a fiatalok megismerjék a mai magyar mezőgazdaságot és innovatív megoldásokon kezdjenek el gondolkodni. Ugyanakkor a MATE-n olyan széles spektrumú tudást szerezhetnek, amel
Kedden ismét ülésezett a hat ellenzéki párt elnöke és társelnöke. Az elmúlt hetekben, hónapokban folyamatos egyeztetéseket folytattak a pártok az előválasztás kulcskérdéseiről, most pedig a kirakós utolsó darabja is a helyére került – írja közös közleményében a DK, a Jobbik, az MSZP, az LMP, a Momentum és a Párbeszéd.
Lapértesülések alapján az OTP és az Erste is érdeklődik a második legnagyobb szlovén bank megvásárlása iránt, a Nova KBM-mel a magyar és az osztrák bank is nagyot lépne előre a szlovén banki rangsorban, a pozíciók megerősítése azonban nem lesz olcsó, a tranzakcióra a szlovén bank könyv szerinti értékének megfelelő közel egymilliárd eurós áron kerül
Egyre többen fejezik ki a felháborodásukat a Golden Globe anyaszervezete felé, akik nem szakmai érvek alapján osztják ki a díjakat, hanem ellenszolgáltatásért cserébe. Több színész, köztük Tom Cruise is fellázadt.
A kijárási korlátozásokkal, illetve a boltzárral érintett katásoknak nem kell befizetniük a múlt havi adót, emellett több mint 30 ezer cég mentesül az ugyancsak 12-én esedékes munkáltatói adó alól. E két kedvezménnyel a kormány 11 milliárd forintot hagy az érintett vállalkozásoknál – tájékoztatta az MTI-t Tállai András, a Pénzügyminisztérium parlam
Lapértesülések alapján az OTP és az Erste is érdeklődik a második legnagyobb szlovén bank megvásárlása iránt, a Nova KBM-mel a magyar és az osztrák bank is nagyot lépne előre a szlovén banki rangsorban, a pozíciók megerősítése azonban nem lesz olcsó, a tranzakcióra a szlovén bank könyv szerinti értékének megfelelő közel egymilliárd eurós áron kerül
Májustól a nyár végéig lehet számítani a termetes tőrösdarazsak feltűnésére amint a kertek, parkok gyepén, egy korhadó fa közelében, a komposztnál keringenek, akár nagy tömegben is. A látvány ellenére nem kell félni tőlük, mert az emberre ártalmatlanok.
New York főügyésze, Letitia James, azzal vádolta meg a Coinseed nevű kriptoplatformot, hogy az az ügyfelek megtévesztésével, azok tudta és beleegyezése nélkül válthatta át eszközeiket dogecoinra. A viccnek szánt kriptopénz ugyan nagyot ralizott, de a pórul járt befektetők a számlájukhoz sem tudnak hozzáférni a vádirat szerint.
Választhatunk egy új eszközt, ami több ember munkáját kiváltja, és tehetjük mindezt akár pályázati forrásból, vagy az elnyert támogatást fordíthatjuk egy vállalatirányítási rendszer megvásárlására is, hogy rendszerezettebbé tegyünk a vállalatirányítási folyamatainkat, amellyel még költséget és időt is megtakaríthatunk. Egy másik úton elindulva dönt
Hogyan élhetik túl a cégek a mostani válságot, mit tett jól, mit rontott el a kormány a válságkezelés során? A VOSZ korábbi főtitkárát kérdezzük az élő interaktív műsorunkban, május 13-án 15:30-tól.
Iskolai kirándulás alatt vesztette életét egy fiatal lány. Noha korábban többször jelezte, hogy egyre rosszabbul van, a tanárok fejében meg sem fordult, hogy elvigyék orvoshoz.
Májustól a nyár végéig lehet számítani a termetes tőrösdarazsak feltűnésére amint a kertek, parkok gyepén, egy korhadó fa közelében, a komposztnál keringenek, akár nagy tömegben is. A látvány ellenére nem kell félni tőlük, mert az emberre ártalmatlanok.
„Aki nem tudja elmondani azt, amit tud, úgy, hogy egy utcaseprő is megértse, az maga sem érti igazán” – vallotta Öveges József, aki az egész életét arra tette fel, hogy a fizika jelenségeit minél több emberrel megértesse és megszerettesse. Régóta vita tárgya, hogy mennyire kell egy tudósnak jól előadnia az eredményeit a nagyközönség előtt, a korona
A Závecz Research április-májusban több közvélemény-kutatást végzett/végez az előválasztáson potenciálisan induló vagy már bejelentett jelöltek támogatottságáról.
Van egy jó és egy rossz hírünk a francia gyártmányú sportautók rajongóinak. Kezdjük a pozitív fejleményekkel. A kacskaringós utat bejáró Alpine jövője biztosítottnak látszik, hiszen egy döntés értelmében ők vehetik át a Renault Sport helyét. A saját néven futó autók helyét így a Renault teljesítmény-orientált modelljei vehetik át.
Németországból utalják haza a legtöbb pénzt és Ausztriában dolgozott a legtöbbb magyar a KSH friss számai szerint. A koronavírus látható visszaesést okozott a külföldön dolgozók számában.
Az úgynevezett "bronde" hajszín a nyár egyik nagy kedvence lesz, ám jelenleg kevesen képesek eldönteni, vajon alapvetően egy barna vagy szőke frizuraként definiálható-e a különleges árnyalat. Döntsd el te!
Mi magyarok, nem etetjük nyers hússal, ritkán visszük kutyaiskolába és inkább családtagnak tartjuk a kutyánkat, mint házőrzőnek – legalábbis ezt válaszolta a többség a Petissimo kutatása során.
40. születésnapját ünnepli Rami Malek, aki az egyik legegyedibb adottságokkal rendelkező hollywoodi karakterszínészből lett igazi sztár a Mr. Robot sorozatnak és Freddy Mercury Oscar-díjat érő eljátszásának köszönhetően. A jeles alkalmat nagy adag róla szóló érdekességgel ünnepeljük: tudtad, hogy Rami Malek...?
Az Innovációs és Technológiai Minisztérium benyújtotta az Országgyűlés elé a szakképzési törvényt módosító javaslatait. A megújult szakképzési és felnőttképzési rendszer még hatékonyabb működését célzó finomhangolás a rugalmasabb, szélesebb körű feladatellátást segíti. A duális partnerek tanulónként akár havi 250 ezer forintos adókedvezményben rész
Villám csapott egy brit kisfiúba egy fociedzésen a Lanchashire megyei Blackpoolban. A kilencéves fiút kórházba szállították, de nem élte túl a villámcsapást – írja a BBC hírportálja.
A Budapest Honvéd és a Ferencváros csapatát pénzbüntetéssel, emellett a kispestieket szektorbezárással is sújtotta a Magyar Labdarúgó Szövetség fegyelmi bizottsága.