Hatástalan taktika, gyenge tempó – az F1-es pályafutása abszolút mélypontján lévő Sebastian Vettel úgy véli, az Aston Martinnak újra kell értékelnie a helyzetét.
Nem ritka, hogy a hollywood-i hírességek magyar tervezők ruhájában jelennek meg a vörösszőnyegen. Újra rajtunk a világ szeme, ugyanis egy A-listás színésznő bújt most hazai alkotásba.
Nem szokványos életutat jár be Oguntoye Viktória kézilabdakapus, igaz, már a származása sem szokványos. Felvidéki magyarként Párkányban nőtt fel, de a nagypapája révén nigériai gyökerei is vannak. Eddigi élete felét töltötte Magyarországon, miután tizenöt éves korától kezdve Győrben, Érden, Dunaújvárosban, majd Debrecenben kézilabdázott. Tavaly vis
A több mint tíz államot tüzelőolajjal és üzemanyaggal ellátó Colonial Pipeline múlt pénteken teljesen működésképtelenné vált egy zsarolóvírusos akciót követően.
Ezúttal azonban csak a gázolaj literenkénti bruttó átlagára megy feljebb, 2 forintal, a benziné változatlan marad. Aminek következtében március végét követően ismét az a helyzet áll elő, hogy a két üzemanyag-fajta szinte hajszálra ugyanannyiba kerül majd, csak most a benzin a drágább.
A tőzsdén kereskedett alapok kezelt vagyona most először haladhatta meg a hagyományos, indexkövető alapokét, előbbi kategóriában tavaly már közel annyi pénzt kezeltek, mint az indexkövető társaikban, idén pedig jelentős tőkék áramlottak be – számol be a hírről a Financial Times.
A Richter elemzői várakozásokhoz képest csalódást keltő első negyedéves számai mögött részben a bázishatás, részben a rubel gyengülése, részben pedig az idei influenzaszezon elmaradása áll – magyarázta az eredményeket Orbán Gábor, a Richter vezérigazgatója a gyorsjelentést követő sajtótájékoztatón. A cégvezető kiemelte, hogy a Richter operációját i
Hétfő reggeltől már az érvényes regisztrációval rendelkező 16-18 évesek is tudnak online időpontot foglalni az oltásra. Több mint 84 ezer érvényesen regisztrált fiatal számára nyílt meg mától az időpontfoglaló. A jogosultak erről ma SMS-értesítést is kapnak.
A DK miniszterelnök-jelöltje egy hosszú interjúban részletezte az ellenzéki összefogás esélyeit, a terveiket egy választási győzelem esetén, valamint arról is elmondta a véleményét, mennyire lehet előny vagy hátrány, hogy Gyurcsány Ferenc kifejezetten megosztó politikusnak számít.
Az indiai hatóságok hétfői közlése szerint 366 161 koronavírus-fertőzöttet és a fertőzéshez köthető több mint 3700 halálesetet regisztráltak az elmúlt nap során, ami elmarad az elmúlt időszakban naponta feljegyzett több mint 400 ezer fertőzött és több mint négyezer haláleset számától.
A párok egyre gyakrabban számolnak be arról, hogy az életük fenekestül felfordult, a megváltozott körülmények, a fokozott stressz és a leterheltség miatt pedig új nehézségekkel néznek szembe, különösen, ha gyermekeik is vannak. Hogyan lehet ezekben az érzelmileg megterhelő időkben a szeretetteljes odafigyelést, a vonzalmat és az egymás iránti kíván
Azt hinnénk, ha valaki tünetmentesen átvészelte a koronavírus-fertőzést, az nyugodtan hátradőlhet. Ez azonban sajnos tévedés, őket ugyanúgy érinthetik a post-COVID szövődmények.
Spoiler nélkül: 10+/10-es film nálam, csak szuperlatívuszokban tudok róla beszélni, negatív felhang nélkül. Két alapismérv alapján mondom ezt: (1) a sorozat alapötlete: amiből ered a filmbeli kifejtés, illetve (2) az alapötlet kivitelezése: mind külcsín (filmesztétikai értelemben), mind belbecs értékekben (belegondolás az érdemi részletekbe).* Téma
Az újépítésű ingatlanok és vidék térnyerése, csökkenő forgalom, valamint az ingatlanárak növekedésének tovább mérséklődése jellemezték az elmúlt év magyarországi ingatlanpiacát. A KSH legfrissebb, 2020. IV. negyedévét is vizsgáló lakásárindexe alapján a koronavírus járvány hatása kimutatható, de alapjaiban nem forgatta fel sem a hazai, sem az európ
A szentendrei járőrök az éjszaka közepén utcán ácsorgó férfiakat igazoltattak. A kijárási tilalmat mindketten megszegték, egyikük ellen ráadásul elfogatóparancs is volt érvényben.
A DK miniszterelnök-jelöltje beszélt politikai döntéseiről, férje szerepéről és a Demokratikus Koalíció körvonalazódó vízióiról az esetleges kormányváltás után.
A Waberer's múlt pénteken tett közzé első negyedéves számait, a Concorde pedig friss elemzést készített a vállalatról. Az elemzőház ajánlása továbbra is tartás, a célárát pedig változatlanul 2 170 forinton hagyta, ami közel 18 százalékos felértékelődési potenciálnak felel meg.
A Wrath of Man című, Jason Statham főszereplésével forgatott akcióthriller nyerte 8,1 millió dollárral a hétvégi bevételi versenyt az észak-amerikai mozikban.
A légitársaság széles és folyamatosan bővülő kínálatában a mediterrán desztinációk mellett akár a hűvösebb éghajlatú, északi úti célok közül is választhatnak az utasok.
Évek óta egyre hangsúlyosabb az élet legtöbb területén a digitalizáció előretörése, miközben az államigazgatás, a bürokratikus folyamatok terén még mindig hiányérzete lehet az embernek. Az e-Jogsegéd Kft. operatív igazgatója, Várnai Zoltán Soma szerint azonban az utóbbi évben itt is jelentős változások történtek, és bár egy hosszú folyamat elején j
2003-ban rabolták el azt a kislányt, aki most, 18 évvel később egy videóban bukkanhatott fel. A rendőrség most keresi a TikTok-on nyilatkozó hajléktalan lányt -írja a Bors.
A megkérdezett kis- és középvállalkozások 56 százaléka jelezte a Clientfactory kutatása során, hogy nincs marketingterve, a válaszadók harmada pedig nem fogalmaz meg semmilyen előzetes elvárásokat a PR és marketingtevékenység kapcsán. A középvállalkozások mindössze hat százaléka tudta nagymértékben növelni a marketingtevékenységét 2020-ban – derül