Kérelemmel menthető ki a beszámolók, illetve az azokhoz kapcsolódó bevallások május 31-ei határidejének elmulasztása az idén - tájékoztatta az MTI-t Izer Norbert.
A Magyar Közlöny 76. számában megjelent a veszélyhelyzet ideje alatt alkalmazandó horgászatra vonatkozó speciális szabályokról szóló 214/2021. (IV. 30.) kormányrendelet
Ma szép tavaszi nap lesz, de a szó valós és átvitt értelmében sem felhőtlen: az egész ország területén lecsaphat komolyabb zivatar, kiadták a veszélyjelzést is!
Tizennyolcan életüket vesztették egy nyugat-indiai kórház Covid-osztályán kigyulladt tűzben szombaton, miközben újra világrekordot döntött a fertőzöttek száma: az egészségügyi minisztérium közlése szerint az elmúlt 24 órában 401 993 új esetet regisztráltak, és 3523-an vesztették életüket a Covid-19-ben.
1951 az új fertőzöttek száma, ezzel a járvány kezdete óta összesen 781 299 főre nőtt a beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt 161 többségében idős, krónikus beteg, így az elhunytak száma 27 701 főre emelkedett.
Folyamatosan zajlik az oltás, a beoltottak száma 4 023 137 fő, közülük 1 948 728 fő már a második oltását is megkapta. 1951 az új fertőzöttek száma, ezzel a járvány kezdete óta összesen 781 299 főre nőtt a beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt 161 többségében idős, krónikus beteg, így az elhunytak száma 27 701 főre emelkedett.
Az online időpontfoglaló honlapot ért terheléses támadás miatt előállt informatikai problémák elhárítása megtörtént. A tervek szerint szombat reggeltől újra lehet interneten időpontot foglalni jelenleg Sinopharm- és AstraZeneca-oltásokra. Az egynapos pénteki oltásra meghirdetett Pfizer-vakcina elfogyott.
A várandós dohányzása és a közlekedési légszennyezésnek való kitettség összefügg a gyerek későbbi viselkedési zavaraival egy új tanulmány szerint. A barcelonai Globális Egészségügyi Kutatóintézet (ISGlobal) vezette kutatócsoport munkája az első, amely a vegyi és más környezeti hatásoknak való kitettség, vagyis az exposzóma magzati és szület
Lassan az életünk minden területén jellen vannak az okos eszközök, a kezünkben, az otthonainkban, az autónkban és az utcán is. A mindennapjainkat megkönnyítő eszközök piaca kifogyhatatlan pláne, ha az egészségünkről van szó. Megannyi kutató és fejlesztő dolgozik egészségünk védelmén, és azon, hogy felhívják a figyelmet a rendszeres kontroll- és szű
Kérelemmel menthető ki a beszámolók, illetve az azokhoz kapcsolódó bevallások május 31-ei határidejének elmulasztása az idén - tájékoztatta az MTI-t Izer Norbert.
A nagyvállalatok életében különösen fontos, hogy megfeleljenek a munkavállalók egyre változó igényeinek. A családos dolgozóknak elengedhetetlen, hogy a munkahely is rugalmasan alkalmazkodjon a körülményekhez. A családbarát cégek menedzserei tisztában vannak azzal, hogy a gyermekes munkavállalók helyzetét és életkörülményeit javító intézkedések hatá
1951 új fertőzöttet és 161 halálesetet regisztráltak az elmúlt 24 órában a koronavírus-járvánnyal összefüggésben. 5191 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 621-en vannak lélegeztetőgépen. A Pfizer vakcinájának elérhetősége miatti tegnapi nagy rohamban 109 587 embert sikerült beoltani az első adag vakcinával, ami 23 ezerrel több a 4 mill
Május elsején megháromszorozzák a menetrendi hajók indítását Fonyód-Badacsony között a többi naphoz képest, a komp májustól hosszabb üzemidővel közlekedik Szántód-Tihany útvonalon - a Balatoni hajózási Zrt. (BAHART) honlapjának tájékoztatása szerint.
Nyugat-Bengália, India egyik kulturálisan virágzó állama tele van meglepetésekkel az oda látogatók számára. Egymást érik a káprázatos fesztiválok, amelyek közül talán a legrangosabb a Durga Puja, amely tömegeket vonz a világ minden tájáról.
Reggelig, kora délelőttig elsősorban az ország déli felén, valamint északkeleten lehet elszórtan zápor, egy-egy helyen zivatar - derül ki az Agrárszektor szombati (2021.05.01.) országos középtávú előrejelzéséből. Jó lenne kimenni a földekre, de nem tudja vigyen-e magával gumicsizmát? Permetezne, de lehet, hogy lesz szél? Eljött a betakarítás ideje,
Katalin hercegnének lenni nem egyszerű. Mindenki azt várja tőle, hogy tökéletes anya, feleség és perce hercegné legyen, ez viszont ember feletti elvárás. Hogy legalább egy kicsit megfeleljen a nyomasztó elvárásoknak, elegáns, mégis hatásos módszerek kidolgozása volt szükséges.
A beoltottak száma 4 023 137 fő, közülük 1 948 728 fő már a második oltását is megkapta. 1951 az új fertőzöttek száma, ezzel a járvány kezdete óta összesen 781 299 főre nőtt a beazonosított fertőzöttek száma.
A főpolgármester, mint a Magyar Önkormányzatok Szövetségének társelnöke és Gödöllő polgármestere, mint a Magyar Önkormányzatok Szövetségének elnöke az Európai Unió Helyreállítási Alapjából Magyarországnak járó hatalmas összeg felhasználásával kapcsolatban írt nyílt levelet a miniszterelnöknek.
A múlt heti terasznyitáshoz hasonlóan, újra nagy tömeg gyűlt össze Budapest belvárosában. A többség maszk és távolságtartás nélkül vágott neki a péntek estének.
A pénteken meghirdetett Pfizer vakcinák is kellettek ahhoz, hogy meglegyen a 4 millió legalább az első oltását megkapó. Az új esetek és a kórházakban lévők száma biztatóan csökken, ám a halálozási adatok továbbra is elszomorítóak.
Folyamatosan zajlik az oltás, a beoltottak száma 4 023 137 fő, közülük 1 948 728 fő már a második oltását is megkapta. 1951 az új fertőzöttek száma, ezzel a járvány kezdete óta összesen 781 299 főre nőtt a beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt 161, többségében idős, krónikus beteg, így az elhunytak száma 27 701 főre emelkedett.
Az online időpontfoglaló honlapot ért terheléses támadás miatt előállt informatikai problémák elhárítása megtörtént, a tervek szerint szombat reggeltől újra lehet interneten időpontot foglalni jelenleg Sinopharm és AstraZeneca oltásokra. Az egynapos pénteki oltásra meghirdetett Pfizer vakcina elfogyott - közölte a Koronavírus Sajtóközpont pénteken
A kerékpáros turisták könnyebb utazása érdekében a Tisza-tóhoz vezető mindhárom vasútvonalon bővítette kínálatát a MÁV-Start, és május 1-jétől ismét elérhetők a tavalyi év sikertermékei, a Balaton24 és Balaton72 napijegyek.
Folytatódott az elmúlt hónapban a globális vállalati szektor hangulatának javulása, de a koronavírus-járványhoz kötődő üzleti aggodalmak továbbra is jelentősek, és sok piaci szereplő szerint a világgazdasági kilátásokat még mindig lefelé mutató kockázatok terhelik - áll az egyik legtekintélyesebb londoni pénzügyi-gazdasági elemzőház, az Oxford Econ
Magyarország Szlovéniával és Bahreinnel is megállapodott, hogy kölcsönösen elismerik egymás oltási igazolásait és szabad utazást engednek polgáraiknak országaik között, függetlenül attól, milyen vakcinával oltottak őket - jelentette be a külgazdasági és külügyminiszter szombaton a Facebookon.
Csaknem húsz év után az Egyesült Államok és NATO-szövetségesei hivatalosan megkezdték csapataik kivonását Afganisztánból szombaton, miközben a szélsőséges tálibok országszerte fokozzák támadásaikat a kormányerők ellen.
Nagy mérföldkőhöz érkezett a hazai sportvilág. A mai naptól ugyanis látogathatóak a sportesemények a védettségi igazolvánnyal rendelkezőknek. A labdarugó NB1-ben például a Ferencváros tárt karokkal fogadja a szurkolóit az utolsó hazai bajnoki mérkőzésére
Az oltások megérkezésével a világ kilép kollektív hibernációjából. Számos régióban a felfüggesztett utazási igény csak a felszabadulásra vár, míg máshol az utazási igény már megújult, bár lokálisabb és kevésbé globális, mint korábban.