A forint az euróhoz és a frankhoz képest erősödött, a dollárral szemben viszont gyengült péntek reggel a csütörtök esti szintekkel összevetve a bankközi piacon.
Ahogyan arról a Portfolio már beszámolt korábban, a Commerzbank megkezdi magyar érdekeltségének eladását. A Bloomberg információi szerint a magyar üzletérsz mintegy 100 millió eurót érhet.
Ismét egy asztalhoz ültek a professzorok, hogy megvitassák a legfrissebb járványügyi témákat. Az AstraZeneca vakcinájáról Jakab Ferenc azt mondta, inkább gazdaságiak a kifogások ellene, mintsem szakmaiak. Merkely Béla kijelentette: a trombózisos esetek egyébként sem ritkák, ezért a trombózist "hírbe hozni" kézenfekvő volt.
A COVID-19 hatására számos pilótanövendék találta magát bizonytalan helyzetben. Mindez mégsem jelenti azt, hogy nincs jövő a szakmában, melyet jól példáznak az Airwin Aviator School tanulói is, akik a nehézségek ellenére is valóra váltják az álmaikat. A pilótaiskola szakemberei szerint az elkövetkezendő években kizárólag azok a pályakezdők maradnak
Újabb hackertámadások érték egymás után a harmadik nap a francia közoktatás távoktatási rendszerének (Cned) szerverét, amelyet a koronavírus-járvány bezárt iskolák tanulói és oktatói használnak. Hírek szerint a Cned valamennyi internetes oldalát érinti a támadás. A párizsi ügyészség bejelentette, hogy vizsgálatot indít a Cned oldalainak sorozatos i
Az elmúlt 24 órában 7325 új fertőzöttet regisztráltak Magyarországon és a koronavírussal összefüggésben elhunyt 285 beteg. Az elmúlt napok jelentéseihez viszonyítva mindkét szám magas, ugyanakkor a húsvéti hosszú hétvége hatása még nehezíti a tendenciák felmérését.
Az Ikrek-Mars és a Halak-Neptunusz quadrát fényszöge nem ígér semmi jót, félreértéseket és gyenge erőnlétet okozhat. Óvakodj attól, hogy egy csalódás vagy kudarcélmény miatt alkohol- vagy drogmámorba esetleg maratoni tévénézésbe menekülj. Az emberek hajlamosak lesznek becstelenségre, ezért vigyázni kell, hogy ne csaljanak vagy lopjanak meg! Az sem
Közel háromszor annyi online rendelés érkezett az Euronics műszaki áruházlánc webshopjába a tavaszi boltzár alatt, mint a tavalyi év azonos, már akkor is rekordokat döntő időszakában. A weboldal több mint 2 millió látogatója 2021. március 8. és április 6. között összesen 268 százalékkal nagyobb értékben vásárolt házhozszállítással, mint 2020 tavasz
A forint az euróhoz és a frankhoz képest erősödött, a dollárral szemben viszont gyengült péntek reggel a csütörtök esti szintekkel összevetve a bankközi piacon.
Ha egy terméket választhatnál, ami semmilyen körülmények között nem hiányozhat a neszesszeredből, mi lenne az? Nekünk minden bizonnyal egy extrafekete, mindentudó szempillaspirál, mely nem csak tartós, de dúsítja és hosszabbá is varázsolja a szálakat.
Franciaország egészségügyi hatósága pénteken arról dönthet, hogy azok az 55 év alattiak, akik megkapták az első AstraZeneca oltást, a második oltásra már mRNS alapú vakcinát kapjanak – értesült a Reuters több forrásból.
Francia kutatók szerint a magas légszennyezettség egy ritka nemi rendellenességet okozhat a születendő fiúknál: a rejtettheréjűség az egyik leggyakoribb veleszületett férfi egészségügyi probléma, ami a nemi szerveket érinti, és úgy tűnik, a kifejezetten szennyezett területeken lényegesen több van belőle.
A generációs megosztottság azt sugallja, hogy a monarchiának fejlődnie kell Erzsébet királynő már 2015-ben rekordot döntött, ugyanis ekkor előzte meg Viktória királynőt az Egyesült Királyságban leghosszabb ideje trónon ülő uralkodók között. Ugyan a 95 éves királynő egészsége korának ellenére is jól szolgál, azonban 69 év után már a közelben
Márciusban 3,7%-kal nőttek a fogyasztói árak Magyarországon a KSH friss közlése szerint, ami nagyjából megfelel a Portfolio-nak nyilatkozó elemzők várakozásával (ők 3,8%-os emelkedésre számítottak). A februári 3,1%-os emelkedés után tehát látványosan gyorsult az infláció márciusban, de áprilisban és májusban további gyorsulásra számíthatunk.
Újabb hét, újabb konnektoros hibrid az Autó Pult szerkesztőségi garázsában, sőt, tulajdonképpen a második, zsinórban pedig az ötödik. A trend egyértelmű. Ezúttal a Citroën mutatja meg, mit is tud a közepes méretű kétszívű crossoverek világában – a C5 Aircross szimpatikus és családias karakterével, illetve ezúttal a zöld rendszám és a plug-in hibrid
Állandóan megráz minden amihez hozzáérsz, míg másoknál ez egyáltalán nem jellemző? Ha kíváncsi vagy arra, hogy ez miért fordul elő és hogyan működik ez a jelenség, akkor ez egy jó alkalom arra, hogy végre választ kapj a kérdéseire.
Meghívásos tender keretében választotta ki a NetPincér a Positive Adamskyt a cég munkáltatói márkaépítéssel kapcsolatos feladatainak ellátására. Az ügynökség mostantól a NetPincér PR kommunikációs és social media feladatai mellett a vállalat employer branding stratégiájának kialakításáért és operatív megvalósításáért is felel. 2019 augusztusa óta
A megkérdezettek 61%-a nem gondolja az ellenzéket oltásellenesnek, és az ellenzéki érzelmű szavazók nagyobb arányban oltatnák be magukat a koronavírus ellen, ha választhatnának a vakcinák közül, mint a kormánypártiak – derül ki a Publicus Intézet Népszava felkérésére március végén készített, ezerfős mintán alapuló online és telefonos kérdőíves felm
A miniszterelnök lépésről lépésre felsorolta a nyitási menetrendet a reggeli rádióinterjújában: ha elérjük a 4 millió beoltottat - a reményei szerint május elejére -, a védettséggel rendelkezők mehetnek koncertre, moziba, futballmeccsre, szállodába, konditerembe.
Orbán Viktor a Kossuth rádió, Jó reggelt Magyarország című műsorban beszélt az ország újraindulásáról, az aktuális járványhelyzetről, az érettségiről és a középiskolák újranyitásáról.
Februárban a nyers adat szerint 5,6 százalékkal, a naptárhatástól megtisztítva 5,9 százalékkal csökkent a kiskereskedelemi forgalom az előző év azonos időszakihoz képest, a csökkenésben fontos szerepe volt a tavaly február végi pánikvásárlási hullám hatásának - jelentette pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Életének 57. évében elhunyt Igaly Diána olimpiai, világ- és Európa-bajnok koronglövő, a Magyar Sportlövő Szövetség alelnöke, athéni (2004) olimpiai bajnok.
Kaleo egy népszerű kripto-trader, közel 150 000 követővel a Twitteren. Bár a bikapiacon, ráadásul a tomboló alt-szezon közepén nem nagy művészet kiválasztani egy-egy olyan kisebb, ám minőségi kriptopénzt, ami alatt hamarosan gyulladnak a rakéták, a nagyok közül azoban már némiképp…
Három elismert hazai professzort, Merkely Bélát, Jakab Ferencet és Szekanecz Zoltánt kérdezte Facebook élő beszélgetésében a KOVIDők tudományos tájékoztató oldal többek között arról, hogy mi a véleményük az AstraZeneca vakcinája körül kirobbant nemzetközi botrányról és van-e értelme a különböző kezelések alkalmazásának az oltás felvétele után.
Idén 44 közvetlen támogatási és vidékfejlesztési jogcímen lehet az egységes kérelem eljárásrendjének keretében támogatást igényelni, illetve ezekkel kapcsolatban adatszolgáltatási kötelezettséget teljesíteni. A szankciómentes kérelembeadásra 2021. május 17-ig van lehetőség.