2021. április 8. csütörtök

ápr. 8
9:11
Nagyot ugrott a magyar ipar (Portfolio)
Februárban az ipari termelés volumene (szezonálisan és munkanap-hatással kiigazítva) 4,8%-kal haladta meg az előző havit. A felugrás három havi gyengébb eredmény után érkezett, és ezzel a szektor teljesítménye a koronavírus-válság előtti szint fölé emelkedett.
ápr. 8
9:12
Maradt a stagnálás az OTP-nél (TőzsdeFórum)
Napi A teljes eseménytelenség jellemezte az OTP elmúlt két napjának kereskedését, kedden minimális emelkedést mutatott be egy doji gyertyával, szerdán pedig tartotta ezt a szintet érdemi elmozdulás nélkül 13590 forintnál. A forgalom marad alacsony a kevesebb mint 600 forintos tartományra szűkült Bollinger szalagok között. Az elmúlt egy hónapban 137
ápr. 8
9:14
Újra 2200 forinttal küzd a MOL (TőzsdeFórum)
Napi Enyhe emelkedést produkált a MOL árfolyama szerdán, rendkívül alacsony forgalom mellett tudta tesztelni 2200 forintos ellenállási szintjét, ami alá visszatért húsvét előtt. Ahhoz, hogy ismét bízni lehessen egy komolyabb emelkedési kísérletben ennek az akadálynak az áttörésére van szükség, amihez azonban megélénkülő forgalomra is szükség lehet.
ápr. 8
9:15
Alig győzik követni az étvágyat az építőanyaggyártók (Infostart)
Az ágazatot az otthonfelújítási program pörgeti ezerrel.
ápr. 8
9:15
Újabb 272 áldozatot követelt itthon a koronavírus, még mindig rengetegen vannak lélegeztetőgépen (Blikk)
Folyamatosan zajlik az oltás, a beoltottak száma 2 608 084, közülük 1 077 947 személy már a második oltását is megkapta. 4 814 az új fertőzöttek száma, ezzel a járvány kezdete óta összesen 698 490-re nőtt a beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt 272, többségében idős, krónikus beteg, így az elhunytak száma 22 681-re emelkedett.
ápr. 8
9:15
Fellendült az építőipar az otthonfelújítási programnak köszönhetően (hirado.hu)
Az otthonfelújítási program hatására az első negyedévben megnőtt a kereslet a korszerűsítési munkáknál használt valamennyi termékcsoportban, de főként a szerkezetépítő, nyílászáró-, valamint a gyorsan beépíthető betontermékek és a műanyagalapú (EPS) hőszigetelő anyagok iránt - közölte a Magyar Építőanyag és Építési Termék Szövetség (MÉASZ).
ápr. 8
9:15
Hamarosan megszólal Gulyás Gergely az újranyitásról (Portfolio)
Hivatalos idő szerint ma 10:30-kor kezdődik a kormányinfó, mely során Gulyás Gergely miniszterelnökséget vezető miniszter és Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő beszélnek a kormány intézkedéseiről. Az eseményről élőben tudósítunk.
ápr. 8
9:15
Humánmeteo: fejfájós csütörtök jön (Háziállat)
Csütörtökön nem érkezik újabb front, ennek ellenére jelentkezhetnek tünetek még akkor is, ha a kevésbé érzékenyek csoportjába tartozunk. A legtöbb panaszt a szokatlan hideg és a szél okozhatja.
ápr. 8
9:15
Kiderült, miért kiért aláírást Haalandtól a City-Dortmund partjelzője (m4sport.hu)
Az ok vélhetően a norvég csatárnak is tetszik.
ápr. 8
9:15
A 10 legjobb üzleti dokumentumfilm, ha vállalkozóként motivációra van szükséged (Igényesférfi.hu)
Steve Jobs megkerülhetetlen történetétől a FYRE fesztivál bukásáig.
ápr. 8
9:15
Szardínián forgatják A kis hableány élőszereplős változatát (Promotions)
A Disney legújabb élőszereplős filmjét, A kis hableányt, a kristálytiszta smaragdvizekről ismert, olasz Szardínia szigetén fogják forgatni.
ápr. 8
9:15
Ötezer közelében az új fertőzöttek száma hazánkban (Demokrata)
Szigorú járványügyi intézkedések mellett, de kinyithattak az üzletek.
ápr. 8
9:16
9000 alá korrigált vissza a Richter (TőzsdeFórum)
Napi Mérsékelt forgalom mellett mutatott be szintén mérsékelt gyengülést a Richter árfolyama szerdán, a megelőző nap fordulós gyertyája után gyengélkedett tovább a papír, visszazárva a 9000 forintos lélektani érték alá. Tere van még a gyengülésnek a csatorna aljáig, a 8600 forintos zóna és az itt húzódó 50 napos mozgóátlag és emelkedő trend jelente
ápr. 8
9:17
Koronavírus: megérkeztek a legfrissebb, csütörtök reggeli magyar adatok (Portfolio)
4 814 az új fertőzöttek száma, ezzel a járvány kezdete óta összesen 698 490 főre nőtt a beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt 272 többségében idős, krónikus beteg, így az elhunytak száma 22 681 főre emelkedett. 11 663 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 1 337-en vannak lélegeztetőgépen. Folyamatosan zajlik az oltás, a beoltottak szá
ápr. 8
9:17
Elsőfokú veszélyjelzést adtak ki csütörtökre hat megyében (Háziállat)
Békés, Borsod-Abaúj-Zemplén, Heves, Hajdú-Bihar, Szabolcs-Szatmár-Bereg és Jász-Nagykun-Szolnok megyékben él a figyelmeztetés.
ápr. 8
9:18
Az S&P; 500 kivételével vegyesfelvágott a Tengerentúl (TőzsdeFórum)
Vegyesen zártak szerdán a New York-i értéktőzsde irányadó mutatói - adta hírül a távirati iroda.
ápr. 8
9:20
Eseménytelen napon van túl a BUX (TőzsdeFórum)
Napi Stagnált szerdán is a BUX árfolyama, érdemi elmozdulás nem érkezett a napos grafikonon, tartotta magát a rövidtávú emelkedő csatorna aljánál az index. A technikai képben érdemi változás ezzel nem állt be, a 45000-es ellenállási zóna a 3 hónapos sáv felső határaként jelentős akadályt, az innen történő kitörésig komolyabb bullish változás nem vá
ápr. 8
9:21
Csütörtöki adatok: végre csökken a gépi lélegeztetettek száma is (Infostart)
Igencsak hullámzik az új fertőzöttek száma, az aktívaké viszont még mindig növekszik.
ápr. 8
9:21
Bitcoinnal fizetett volna a bérgyilkosnak, elkapták (Kripto Akadémia)
Még mind a mai napig él a sztereotípia, miszerint a bitcoin a bűnözők pénze, egy olasz férfi most egy húszárvágással “ráerősített”, egyben rá is cáfolt a népszerű véleményre. A sértett ex a volt barátnőjén akart bosszút állni, különösen kegyetlen módon,…
ápr. 8
9:21
Még a szánk is tátva maradt Angelina Jolie legújabb filmjének előzetesétől (Joy)
Alig több, mint egy hónap múlva mutatkozik be Angelina Jolie legújabb filmje, amely óriási visszatérést ígérhet neki.
ápr. 8
9:21
Koronavírus - 4814 új fertőzött, elhunyt 272 beteg (WebBeteg)
Folyamatosan zajlik az oltás, a beoltottak száma 2 608 084 fő, közülük 1 077 947 fő már a második oltását is megkapta.
ápr. 8
9:21
Itt vannak a friss adatok: 4814 új fertőzött, elhunyt 272 beteg (ATV)
2 millió 608 ezer a beoltott, közülük 1 077 947 fő már a második oltását is megkapta.
ápr. 8
9:21
Itt vannak a friss adatok: már 2 millió 608 ezer embert oltottak be Magyarországon (Ripost)
Folyamatosan zajlik az oltás Magyarországon az emberek egészségének védelmében. A vakcina az egyetlen megoldás a járványhelyzetre.
ápr. 8
9:21
Három verseny, és a Mercedes egyenesbe jön? (m4sport.hu)
A rivális csapat technikai szakembere szerint hamarabb megoldást fog találni az autójával kapcsolatos problémáira a Mercedes, mint ahogyan a csillagosok mérnökei jósolják.
ápr. 8
9:21
Szlávik János: A poszt-Covidból való felépülés akár egy évig is eltarthat (Femcafe)
Az infektológus főorvos elmondta, már Magyarországon is vannak poszt-Covid ambulanciák.
ápr. 8
9:21
Koronavírus: megduplázódott az új fertőzöttek száma, 274-en haltak meg (SzMo)
2,6 millió fölött a beoltottak száma, közülük már több mint egymillióan a második dózist is megkapták.
ápr. 8
9:21
Elindult a Google Pay a K&H-n;ál (MMonline)
Elsőként vezeti be a Google Pay okostelefonos fizetési megoldást a K&H Magyarországon a hazai pénzintézetek között, mely újabb lendületet adhat a bankkártyás, azon belül is a biztonságos, okostelefonos fizetéseknek – közölte a K&H. A múlt évben a magyarországi kibocsátású kártyákkal összesen közel 970 milliószor, napi átlagban 2,65 millió alkalomma
ápr. 8
9:21
Ötmilliárd forintos magyar-kirgiz fejlesztési alap (Demokrata)
Hazánk 75-ről 150-re növelte a kirgiz diákoknak nyújtandó magyarországi ösztöndíjak számát.
ápr. 8
9:22
MTelekom: 12 milliárd hálózatfejlesztésre (TőzsdeFórum)
A Magyar Telekom hálózatfejlesztéseinek további lendületet ad, hogy a vállalat az elmúlt években pályázaton 11,6 milliárd forint európai uniós és kormányzati támogatást nyert el több tucat magyarországi járás vezetékes hálózatfejlesztésére a Szupergyors internet programban (Szip) - közölte a cég a távirati iroda érdeklődésére.
ápr. 8
9:24
Rekord magasan zárt az S&P; 500 index szerdán (TőzsdeFórum)
Az S&P 500 rekord magasan zárt, miután kiderült szerdán, hogy a Fed továbbra is fenntartja a laza monetáris politikáját. Valószínűleg legkorábban csak 2023-ban normalizálhatja a FED a kamatlábakat.
ápr. 8
9:26
Reggeli Hírlevél – 2021.04.08. (TőzsdeFórum)
Belföld BUX: ugrás után visszaesés  Semleges, talán némiképp pozitív napot zárt a BUX szerdán, és egyelőre úgy tűnik, hogy a középső Bollinger-szalag elég stabil támasz tud lenni ahhoz, hogy visszafordítsa a gyenge korrekciót. Fundamentális szempontból nem várhatóak nagy események, így inkább a technikai eszközök mozgathatják az árfolyamot, így nem
ápr. 8
9:27
272 koronavírusos beteg hunyt el (Menedzsment Fórum)
Az újonnan azonosított fertőzöttek száma 4814.
ápr. 8
9:27
Átlépte a 2,6 milliót a beoltottak száma Magyarországon (BorsOnline)
Folyamatosan zajlik az oltás, a beoltottak száma 2 608 084 fő, közülük 1 077 947 fő
ápr. 8
9:27
Férje utolsó kívánságát teljesítette új végrendeletével Pécsi Ildikó (Blikk)
Bármilyen nehezen is élte meg imádott férje elvesztését Pécsi Ildikó, tagadhatatlan, hogy az egykori legendás futballista távozása elhozta a békét a családba, Ildikó és unokája ugyanis – hosszú évek háborúskodását követően – végre elásták a csatabárdot, és többek között Szűcs Lajos sírját is közösen látogatták.
ápr. 8
9:27
Megérkeztek az adatok: ennyi új fertőzöttet regisztráltak hazánkban egy nap alatt (Metropol)
Magyarországon folyamatosan zajlik az oltás, a beoltottak száma 2 608 084 fő, közülük 1 077 947 fő már a második oltását is megkapta.
ápr. 8
9:27
Csak Észak-Amerikában készít felvételeket a Tesla (autopro)
Az amerikai gyártó közleményéből következik, hogy járműveit nem használhatják kémkedésre Kínában.
ápr. 8
9:27
Zuckerberg nem bízik a Facebookban, egy másik alkalmazást használ (Ripost)
A világ harmadik leggazdagabb embere aktív felhasználója a Facebook egyik legnagyobb konkurensének, a Signal nevű üzenetküldő alkalmazásnak.
ápr. 8
9:27
Koronavírus: megduplázódott az új fertőzöttek száma, 272-en haltak meg (SzMo)
2,6 millió fölött a beoltottak száma, közülük több mint egymillióan már a második dózist is megkapták.
ápr. 8
9:33
Rákellenes nap: ez az, amit ma (is) megtehetünk megelőzésként (Infostart)
30 perc mozgás. Szombaton pedig egy nagyon fontos online előadás van kilátásban, bárki elérheti.
ápr. 8
9:33
Tovább csökken az olajár, emelkedés a tőzsdéken (Portfolio)
Nem történt markáns elmozdulás a vezető amerikai részvényindexekben tegnap, a Dow Jones és a Nasdaq gyakorlatilag stagnált, míg az S&P 500 kisebb pluszban tudott zárni. Jól teljesítettek a nagyobb technológiai cégek, ami részben a kötvényhozamok mérséklődésének volt köszönhető. A befektetők továbbra is optimisták a gazdasági kilábalással kapcsolatb
ápr. 8
9:33
Szél Bernadett „büszkén jelentkezett be” közhasznú munkára Budaörsön (ATV)
„120 óra vár rám, a helyszín még folyamatban, de egy fix — én vállalom a felelősséget azért, amit el sem követtem, a kormány viszont soha, semmiért" - írta a képviselő.
ápr. 8
9:33
Válságban a házasságuk? David és Victoria Beckham csúnyán összevesztek (Femcafe)
A házaspár súlyos családi vitába keveredett.
ápr. 8
9:33
A koronavírus-járvány továbbra sem csillapodik: 272-en vesztették életüket (Life)
Meghalt 272, többségében idős, krónikus beteg, és újabb 4814 magyar állampolgárnál mutatták ki a koronavírus-fertőzést.
ápr. 8
9:35
Kína kezében az USA elleni pénzügyi fegyver lehet a bitcoin a milliárdos szerint (Portfolio)
Peter Thiel, a PayPal társalapítója elmondása szerint kripto-, és bitcoin párti, azonban a szakember szerint a kriptodeviza alááshatja az Egyesült Államokat pozícióját. Thiel egy kerekasztal beszélgetés keretében sürgette az amerikai kormányt, hogy fontolja meg a kriptodevizák magasabb szintű regulációját.
ápr. 8
9:35
Ezen a varázslatos helyen töltötte nászútját Stohl András és felesége (Life)
Stohl András és felesége, Vica a pandémia alatt házasodtak össze, ám a nászútjukat el kellett halasztaniuk. Most viszont úgy döntöttek, nem várnak tovább.
ápr. 8
9:37
Gáspár Evelin vallomása: "A hülyeségből csinált pénzt. És a hülyeségből tök jól élünk" (Life)
Gáspár Evelin elárulta, milyen volt felnőni úgy, hogy az egész ország ismerte őt, valamint azt is, hálás-e az édesapjának.
ápr. 8
9:39
Kétéves gyerekeket videózott le a Zala megyei pedofil (BorsOnline)
Egy autista kislány ellen elkövetett szexuális erőszak, illetve két gyermekpornográfiával kapcsolatos ügy miatt három ember ellen emeltek vádat Zalában - tájékoztatta a Zala Megyei Főügyészség szóvivője csütörtökön az Mti-t.
ápr. 8
9:39
Az otthonfelújítási programnak köszönhetően nőtt a kereslet az építőanyagokra (ProfitLine)
Az otthonfelújítási program hatására az első negyedévben megnőtt a kereslet a korszerűsítési munkáknál használt valamennyi termékcsoportban, de főként a szerkezetépítő, nyílászáró-, valamint a gyorsan beépíthető betontermékek és a műanyagalapú (EPS) hőszigetelő anyagok iránt - közölte a Magyar Építőanyag és Építési Termék Szövetség (Méasz) csütörtö
ápr. 8
9:39
Fizetnél az egészségedért havidíjat, mint egy Netflix-csomagért? Igazi nagypályás játékos szólítja meg a betegeket (Portfolio)
Alapvetően pozitívan látja a magyarországi magánegészségügyi szektor kilátásait Karai Gábor. A Teladoc Hungary ügyvezető igazgatója a Portfolio-nak adott interjújában kifejtette: a súlyos járványhullámok közepette a betegek visszatértek a magánszolgáltatókhoz, sőt a privát cégeknek piacbővülést hozott az állami ellátásokhoz való hozzáférés beszűkül
ápr. 8
9:39
Gregor Bernadett őszinte vallomása: „Négyszer nagyon komolyan gondoltam, hogy egy életre szól” (Ripost)
A színésznő már négyszer volt házas az életében, de mindegyik válással végződött. Kapcsolatairól és magánéletről is őszintén beszélt.

Keresés