„Én utálom a cigányokat, de a Győzikét végképp, ne kelljen már néznem...” „A kreol hallgatólány visszajöhetne”. Ilyen rasszista, homofób és szexista megjegyzéseket tett a hallgatók szerint a Szegedi Tudományegyetem egyik oktatója. Gulyás László történész, aki 2017-ben rektorjelölt is volt, egyik online óráján tett több olyan kijelentést, amely a Tá
Túlsúlyos, főleg serdülő korú gyerekek vannak veszélyben. A Házi Gyermekorvosok Egyesülete azt kéri, hogy vegyék előre az oltási sorrendben a krónikus beteg gyerekeket, legalább a 16 évnél idősebbeket.
Lemondott tisztségéről kevesebb mint három hét után Mauro Falconí ecuadori egészségügyi miniszter, a dél-amerikai ország harmadik egészségügyi minisztere az elmúlt 40 napban, helyére Lenín Moreno elnök Camilo Salinas orvost és politikust nevezte ki csütörtökön.
Ebben az első részben javarészt a 600 ezer forintos, jelenleg kapható legdrágább Orient Star öltönyórával foglalkozunk és belekóstolunk nem is egy, hanem rögtön kettő “ikonikus”…. …Patek Philippe öltönyórába! Az első…
Napi rekordot felállítva hatszázezernél is több embernek adták be az új típusú koronavírus (SARS-CoV-2) által okozott betegségtől (Covid-19) védő oltást Németországban az utóbbi 24 órában a Robert Koch közegészségügyi intézet (RKI) csütörtöki adatai szerint.
Igen népszerűvé vált a szivárványszerű jelenséget megjelenítő fotó. A NASA Perseverance nevű marsjárójának legutóbbi képe hamar felröppent, mivel az emberek egy szivárványt véltek felfedezni rajta. Ám a szivárvány felbukkanása a Marson elég valószínűtlen. Először is, mitől szivárvány a szivárvány? A jelenségnek szüksége van vízcse
Magyarország célkitűzése a Nemzeti Energiastratégia, illetve a Nemzeti Energia- és Klímaterv szerint, hogy naperőművi kapacitása 2030-ra közel 6500, 2040-ig pedig csaknem 12000 MW-ra bővüljön. A fejlesztések jól ütemezett megvalósításával a 2030-as cél hamarabb elérhető, és a tíz évvel későbbi is tarthatóvá válik – mondta Tóth Tamás, a Magyar Energ
A szolgáltatók, fodrászatok, kozmetikák fel tudtak készülni az üzletek újranyitására, a távolságtartást elsősorban időpontfoglalással oldják meg, amivel elkerülik az esetleges torlódást - mondta Németh László, az Ipartestületek Országos Szövetsége (Iposz) elnöke az MTI-nek csütörtökön.
"Nagyon hiányzik Somló Tamás, nélküle nem lehet játszani, mert az már nem az igazi" - ezt mondta Presser Gábor Híradónknak. Az LGT a napokban ünnepelte megalakulásának 50. évfordulóját.
Madarat tolláról, sztárpasit kutyájáról? Némelyik színész elszakíthatatlan négylábú kedvencétől, így a lesifotósok is csak velük tudnak közös képet készíteni, míg a titkos szerelmi életükről már kevésbé.
Szafarijárat vagy gettóvonal – sokan csak így hívják azokat a Dél-Pesten áthaladó tömegközlekedési járatokat, ahol minden utas félve szorítja magához a táskáját, s a szeme sarkából próbálja felmérni, kinél lehet kés, ki az, aki drogtól, ki az, aki alkoholtól kábultan dől jobbra-balra, ki az, aki keresi a balhét.
Életének 81. évében elhunyt Szomjas György Kossuth-díjas filmrendező - tudatta a család kérésére a Magyar Filmművészek Szövetsége csütörtökön az MTI-vel.
Grönland ritkaföldfémei Amerikának és Európának is esélyt jelentettek volna arra, hogy visszanyerjék az ellenőrzést a stratégiai erőforrás felett. A klímaváltozás miatt a csupán 56 ezer lakosú Grönland már évekkel ezelőtt a geopolitikai csatározások középpontjába került. Káncz Csaba jegyzete.
Ahhoz, hogy a Biden által tervezett, a belföldi és külföldi vállalati eredményeket érintő adóemelések ne csökkentsék az amerikai nagyvállalatok nemzetközi versenyképességét, a vállalati adórátáknak nemzetközileg kellene emelkedni.
A Rába igazgatósága az érvényben lévő kormányrendeletek felhatalmazása alapján közgyűlési hatáskörben döntött a 2021. április 8-ra meghirdetett éves rendes közgyűlés napirendi pontjairól. Megválasztották a következő öt évre az igazgatósági tagokat, osztalékot nem fizet a vállalat és jóváhagyták a vállalat tulajdonában lévő győri hotel eladását.
Gulyás Gergely szerint viszont „minden rendelkezésre álló adat szerint az első oltást követően a védettség jelentős mértékben bekövetkezik”, ezért az első oltás után több mint két héttel az iskolák nyitása nem jár olyan kockázattal, amit ne lehetne vállalni.
Amint arról a demokrata.hu-n is beszámoltunk, Bayer Zsolt kezdeményezésére petícióban álltak ki magyar újságírók Petry Zsolt és a szólásszabadság mellett.
Megállíthatatlanul dübörögnek a népszerű GLAMOUR-napok, ezernyi, tízezernyi nő váltja be most boldogan a hihetetlen kedvezményeket biztosító kuponokat.
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk. A felolvasott hírek itt érhetőek el: https://podcast.hirstart.hu/friss-hirek/2021/04/08/3863/
Jó tett helyében olykor hiába várunk jót, sőt, okosabban tesszük, ha a legrosszabbra számítunk – ez lehetne a szomorú tanulsága egy miskolci ügynek, amelyben egy kisegített férfi kevesellte a segítséget, s a csalódottságát nyomatékosította is.
Kijev – A független orosz bloggerekből álló Conflict Intelligence Team (CIT) nevű csoport hatalmas méretű orosz katonai tábort fedezett fel mintegy 170 kilométerre az ukrán határtól, az oroszországi voronyezsi területen – számoltak be ukrán hírportálok a csoporttól kapott információkra hivatkozva.
A járvány miatt meghosszabbított veszélyhelyzet miatt az Opus Global nem tarthatja meg a korábban április 30-ra kitűzött éves rendes közgyűlését személyes megjelenéssel, ezért az igazgatóság tervez határozatot hozni a napirenden szereplő kérdésekben – tette közzé a vállalat.
Napi rekordot felállítva hatszázezernél is több embernek adták be az új típusú koronavírus (SARS-CoV-2) által okozott betegségtől (Covid-19) védő oltást Németországban az utóbbi 24 órában a Robert Koch közegészségügyi intézet (RKI) csütörtöki adatai szerint.
Nem érintik meg a gyűlölködő kommentek, mert elmondása szerint imádja az állatokat, a képeiért kapott pénzből pedig az elejtett vadak orvosi ellátását is finanszírozza.
Több ezer ember legnagyobb örömére, április 7-én a PEPCO újranyitotta üzleteit. A Facebook/Lakásdekor by PEPCO zárt csoportjában a vásárlók az orgazmushoz hasonlítják azt az érzést, hogy ismét bemehettek vásárolni az üzletekbe.
Nem rejtette véka alá sarkos véleményét az a professzor, aki nem válogatott a jelzők között, amikor számára nem tetsző politikusokat vagy éppen hírességeket minősített.