A tengerentúli tőzsdéken felemás kezdés volt látható, az esti órákra azonban javulni tudott valamelyest a hangulat: az emelkedést segíthette, hogy az IMF tegnap közzétett előrejelzése szerint az Egyesült Államok gazdasága a korábban vártnál erősebben teljesíthet idén. Az európai tőzsdéken túlnyomó részben pozitív hangulat uralkodott tegnap, többek
A kialvatlanság az állandó stressz és a fejünk felett állandóan lebegő feladatok, megoldásra váró problémák és az ezekből fakadó fáradtság elsőként az arcunkon, az arcbőrünkön mutatkozik meg. Most mutatunk néhány fontos praktikát, amelyeket betartva búcsút inthetünk a karikás szemeknek és a fakó arcbőrnek.
Új intézkedések léptek életbe szerdán, miután már beadták a 2,5 milliomodik koronavírus elleni védőoltást. A boltok gyorsan reagáltak is az újranyitási lehetőségre.
Több mint 300 ezer fiatal töltötte ki eddig a DUE Médiacsoport online edukatív tesztjeit, a bűvös számot a héten egy pécsi diák segítségével lépte át szervezet. A Nagy Diák Tesztek páratlanul fontos visszajelzést adnak arról, hogy miként gondolkodik a jövőt közvetlenül befolyásoló Z-generáció, milyen tudással rendelkeznek, és egyáltalán kik ők, mik
A Google Térkép elég sok meglepő, vicces és érdekes képet tárt már elénk, de most előkerült egy meglehetősen bizarr jelenet is, amit a keresőóriásnál valami oknál fogva nem moderáltak. Egy Oregon felett készül műholdas felvételen néhány unatkozó felhasználó egy elég hátborzongató jelenetet szúrt ki. A képen két sírhelynek tűnő gödör látszik amikbe
10 évvel ezelőtt debütált a sorozat, ami aztán meghódította az egész világot, mielőtt csalódást okozott volna neki. 10 évvel ezelőtt április 17-én debütált a Trónok harca az HBO-n, a többi meg ugye már ugye történelem. A csatorna számára mindenképpen, hiszen a sárkányos sorozat volt az egyik húzóneve a Warner streamingszolgáltatásának, az H
A világ összes műanyagjának csupán 9-10%-a kerül újrafeldolgozásra. Szelektív gyűjtéssel az arány jóval nagyobb lehetne. De melyiket érdemes így gyűjteni?
Itt a lehetőség, hogy a hobbid a munkád legyen: a Kripto Akadémia új csapattagokat keres. Rengeteg tervünk van, amit a jövőben szeretnénk megvalósítani, ehhez pedig kezdünk kevesen lenni. Az elmúlt időszakban többszörösére emelkedett a tartalmaink nézettsége és ezzel együtt a…
Az ellenzéki politikus egyre rosszabb állapotban van. Az jogvédő szervezet szerint a hatóságok kihasználják a járványhelyzetet, hogy semmibe vegyék az emberi jogokat.
Őszintén örül a magyar labdarúgó Nb I-es góllövőlista éllovasa, Hahn János, miután a paksi futballcsapat két mestere, idősebb és ifjabb Bognár György is elhagyta a kórházat.
A koronavírus-járvány okozta, régóta tartó bizonytalan helyzet soha nem látott mértékű fásultságban jelentkezik a munkavállalóknál. A home office miatt elveszítjük a lendületünket, nem találjuk a motivációnkat, a türelmetlenség pedig a munkatársakkal való kommunikációban is megjelenik. Nemes Zsuzsanna MBA közgazdász arról beszélt, ebben a helyzetbe
Kijött a Forbes friss, dollármilliárdosokat felvonultató listája, amelyre ezúttal 2755-en fértek fel, 660-nal többen, mint egy évvel ezelőtt. Az összesített vagyonuk meghaladja a 13 ezermilliárd dollárt, holott egy éve ez még csak 8 ezermilliárdot tett ki. A listára két magyar üzletember is felfért.
A beoltottak száma 2 536 751 fő, közülük 1 005 936 fő már a második oltását is megkapta. 1933 az új fertőzöttek száma, ezzel a járvány kezdete óta összesen 693 676 főre nőtt a beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt 311 többségében idős, krónikus beteg, így az elhunytak száma 22 409 főre emelkedett. A gyógyultak száma folyamatosan nő, jelenleg 419
A koronavírus-járvány jelenlegi szakaszában a korábbiaknál is fertőzőbb vírusmutációk terjednek. Még nagyobb jelentősége van tehát a személyes higiéniának. Éppen ezért
A tavalyi második félévben 17.675 termékmegjelenítést azonosított az RTL Klubon és a TV2-n a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) ez az első félévhez képest ugyan 25 százalékos emelkedést jelent, azonban éves visszavetésben 16 százalékos a csökkenés. A két csatorna közül az RTL Klub több mint kétszeres fölényben van ebben a mutatóban. A ter
…és kék színben. A 2006-ban bemutatott IWC Big Pilot’s Watch Perpetual Calendar, azaz az öröknaptáras változat a gyártó számolása szerint immáron 37 különböző változatban jelent meg. Ami tényleg kivételes. Rengeteg.…
A schaffhauseni cég idén a Big Pilot szériára fordította energiája nagy részét, ennek egyik eredményét ITT megmutattuk, most pedig repüljünk sivatagibb tájakra. Az IWC Mojave Desert kiadásai engem a klasszikus…
Lövések hangjára riadt fel álmából a kislány, első dolga volt értesíteni a rendőrséget. A bejelentése alapján találtak rá a családirtóra, aki végül saját magát is megölte.
A koronavírus elleni védőoltás után, bármelyiket is kapja az ember, általános fáradékonyság, hőemelkedés, hidegrázás tapasztalható, amelyek abszolút nem jelentenek rosszat.
A Big Pilot a 2002-es megjelenése óta (IW5002) azért Big Pilot, mert nagy. 46,2 milliméteres, hosszú tokfülekkel, hatalmas, jól leolvasható számlappal. Most végre kisebb lett. Ez egy érdekes ellentmondás, mivel…
Vizsgálják egy kisebb gázszállító kapacitás létrehozásának lehetőségét Ausztria felé - közölte a Világgazdaságnak adott interjújában a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) elnöke.
A fogyasztóvédelmi hatóság több mint egy éve a vámkezelés során is folyamatosan ellenőrzi a magyarországi forgalomba szánt védőeszközöket. A dokumentáció hiányosságai vagy a jelölések meg nem felelősége miatt tavaly közel négymillió terméket, zömükben szájmaszkokat fordítottak vissza a küldő országba. A szakemberek 2021 első negyedévében már több m
A csinos műsorvezető a Borsnak elmondta: húsvéti nagypénteken vette fel a koronavírus elleni első vakcináját. Horváth Éva második trimeszterében jár. Elárulta, hogyan érzi magát az oltás után.
A Kite Zrt. Pgr rendszerét a Magyar Innovációs Szövetség idén Agár Innovációs Díjjal tűntette ki. A bírálóbizottság 69 magyarországi vállalkozás közül választotta ki a 2020. évi innovációs nagydíjas társaságot, további hét innovációs díjat, valamint az év Startup Innovációs Díját is odaítélte.
Hazánkban már 2,537 millió a beoltott, 1933 az új fertőzöttek száma, és elhunyt 311 beteg. Jó hír, hogy a kijárási tilalom mától az este 10 óra és reggel 5 óra közötti időszakra rövidül.
A 360-as lélektani határ egyelőre túl nagy falat volt a forintnak, közvetlenül előtte fordult vissza a magyar deviza. Persze ettől még bármikor újra fordulhat a hangulat, így akár az újabb áttörés sem zárható ki.