Rusvai Miklós szerint már túl vagyunk a nehezén, a harmadik hullám csúcsán. A virológus az ATV Start című műsorának vendégeként kifejtette: március 26. és április 1. között tetőzött a fertőzöttek, a kórházban ápoltak, a lélegeztetőgépen lévők, majd pedig az elhunytak száma.
A politikai korrektség felkent papjai totális háborút indítottak a fenyőfák ellen, mivel a 19. században több feketét is fákra akasztott fel a lincselő csőcselék.
Nincs szebb dekoráció a lakásba, mint egy csokor friss virág az asztalon. Adunk néhány ötletet, ha különlegesebb összeállításra vágynál a szimpla tulipános megoldás helyett.
Alig van napjainkban olyan szerző, akiért annyira odalenne a világ, mint Elena Ferrante. Az olvasók annak ellenére (vagy épp ezzel együtt) imádják, hogy kifejezetten kultuszellenes, és hosszú évek óta szigorúan őrzi az anonimitását. Bár nem az első munkája, de az átütő sikert a Nápolyi regények hozta meg számára, amelyből HBO-sorozat is készült, íg
Az utóbbi időben a divat sokkal inkább szól a kényelemről, mintsem az eleganciáról. Nem meglepő, hogy ez a szemlélet a sneaker trendeknél is megmutatkozik - a letisztult, sikkes fazonok helyét tavasszal átveszik a retró stílusú darabok.
A brit gyógyszerfelügyeleti hatóság (MHRA) vizsgálja azokat a jelentéseket, amelyek az Oxfordi Egyetem és az AstraZeneca gyógyszeripari csoport által a koronavírus ellen kifejlesztett oltóanyag alkalmazásából eredő kockázatokról érkeznek, de az már most kijelenthető, hogy ez a vakcina több ezer ember életét megmentette - mondta kedden Nadhim Zahawi
Rábólintott az EU az Air-France-KLM feltőkésítésére, a francia állam 4 milliárd euróval járulhat hozzá a tőkeemeléshez és megduplázza a részesedését a járvány miatt nehéz helyzetbe került légitársaságban, amivel a legnagyobb tulajdonosa lesz – írja a Reuters.
Még csak április van, de valószínűleg máris megvan az idei év új zeneipari szenzációja. Egy frissen alakult metálbanda akkora energiával zúz az első kislemezükön újonc létükre, hogy azt a régi motorosok is megirigyelnék. A bandatagoknak volt honnan meríteniük, hiszen sokáig New York utcáin kóboroltak. A zord körülmények minden bizonnyal az
Az IMF által eddig vártnál is nagyobb lendületet vesz idén a világgazdaság, részben a gazdaságösztönző költségvetési és jegybanki monetáris intézkedéseknek, illetve a tömeges oltások megkezdésének a hatására.
Minden eddiginél több nézőt ültetett a képernyő elé a LifeTv, Összezárva Hajdú Péterrel című műsorának április 2-i epizódja, melyben Pataky Attila volt a talkshow-reality vendége.
A 35 éves szupermodell még mindig elképesztő formában van. Irina Shayk ezt egy nem éppen hétköznapi ruhában mutatta meg, ami jól kiemeli tökéletes alakját.
A társasági adó rendszere 2017. január 1-jétől egy újkedvezménnyel – az energiahatékonysági célokat szolgáló beruházások adókedvezményével bővült. A NAV beszámolt a kedvezménnyel kapcsolatos ellenőrzési tapasztalatairól.
A tavaszi szünet után is - április 7-étől visszavonásig - a tanítási szünetben érvényes menetrend szerint közlekednek a Volánbusz járatai - tájékoztatta a buszvállalat kedden az MTI-t.
A stressz köztudottan óriási hatással van a mozgásszervrendszerünkre, hiszen jellemző tünete a hát-, váll, derék- és nyaki fájdalom. Utóbbi annyira, hogy saját nevet is kapott: stressznyak. Honnan ismerheted fel és miként kezelheted hatékonyan? Eláruljuk.
Hamarosan, még tavasszal indul a Magyar falu vállalkozás-újraindítási program, amelynek alapvető célja a beruházások ösztönzése - jelentette be az Innovációs és Technológiai Minisztérium gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkára kedden Budapesten, sajtótájékoztatón.
Rusvai Miklós virológus szerint kockázatos a 2,5 millió beoltotthoz kötött nyitási terv, inkább a járványadatokat kellene figyelni és ha április 19-én kinyitnak az iskolák, annak lesznek hatásai, amelyek a május eleji adatokban mutatkoznak majd meg – mondta el az ATV-nek nyilatkozva.
Két és fél millió ember beoltását követően lehet arra számítani, hogy "a beoltott tömeg" valamennyire megváltoztatja a koronavírus-járvány lefolyását - nyilatkozta a Dél-pesti Centrumkórház infektológus főorvosa hétfőn a közmédiának.
Magyarország kerül terítékre a National Geographic Európa a magasból című sorozatában a héten. Lenyűgöző légi felvételeket láthatunk többek között a Hortobágyról, a budapesti háztetőkről, a Szigligeti várról, a Balatonról, a Bokodi-tóról és Szentkirályszabadjáról is. A National Geographic Európa a magasból című sorozata kontinensük gyönyörű és sok
Hamarosan, még tavasszal indul a Magyar falu vállalkozás-újraindítási program, amelynek alapvető célja a beruházások ösztönzése - jelentette be az Innovációs és Technológiai Minisztérium gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkára kedden Budapesten, sajtótájékoztatón.
A bolygó és az emberiség szempontjából szerencsésnek mondható, hogy egyre több város látja be, hogy a jövő csak a fenntartható fejlődés eszméjében valósulhat meg.
Az elmúlt egy éveben 31 ezer kis- és középvállalat jutott NHP Hajrá forráshoz, összesen 2050 milliárd forint jutott a bankrendszeren keresztül a cégekhez – jelentette ki Patai Mihály jegybankelnök az MNB ma tartott sajtótájékoztatóján. A monetáris tanács a program keretének kibővítéséről is döntött.