Ukrajnában vasárnapra kevesebb mint 14 ezer új beteget regisztráltak, több mint 6600-zal kevesebbet a megelőző napi, húszezret meghaladó csúcsnál, az átmeneti csökkenésnek viszont általában az az oka, hogy hétvégenként kevesebb tesztet végeznek, ugyanakkor megint nagyon sokan kerültek kórházba.
Moszkva, 2021. április 4., vasárnap (MTI) - Erősen megnőtt Oroszországban azoknak a száma, akik be szeretnék oltatni magukat a Covid-19 ellen - jelentette ki Tatyjana Golikova miniszterelnök-helyettes vasárnap a Rosszija 1 tévécsatornán sugárzott interjújában.
A virológus szerint túl vagyunk a teljes járvány magyarországi csúcsán, de húsvét és az iskolanyitás után két héttel megtorpanást vár az adatok javulásában.
A főpolgármestert pénteken hívta a háziorvosa, és ma már meg is kapta a koronavírus elleni vakcina első adagját. Mint írja Facebook-posztjában, azzal a vakcinával oltották be, ami jutott – hogy ez konkrétan melyiket jelenti, azt nem árulta el.
Hidegfront érkezik: többször erős, viharos lesz a szél, keddre mintegy 10 Celsius-fokkal esik vissza a hőmérséklet és néhol havazásra is készülni kell. A hétvégére viszont már melegszik az idő - derül ki az Országos Meteorológiai
Mi lesz a sorsa a régi, lomtalanításra ítélt holmiknak? Hová kerül a kiszuperált kakukkosóra? Na és a benne élő öreg, feledékeny Kakukk? Tóth Krisztina szívmelengető áprilisi meséjében új életet, békés nyugdíjaskort álmodik az idős madárnak. Olvassátok el!
A szlovén kormány járványhelyzettel foglalkozó szakbizottsága azt javasolta a kabinetnek, hogy a 60 évnél fiatalabb korosztály körében függesszék fel az AstraZeneca oltóanyagának használatát - közölte vasárnap Bojana Beovic, a szakbizottság elnöke.
Nemzetközi viszonylatban is rendkívül gyors tempóban fut fel a beoltottak száma Magyarországon. Közben viszont a regisztráltak száma ezzel nem tudja tartani a tempót, így hamarosan előállhat az a helyzet, hogy több vakcina áll rendelkezésre idehaza, mint ahányan hivatalosan fel szeretnék venni az oltást. Ez pedig új kihívás elé állítja a - vírus te
Az Európai Unió új pénzügyi ciklusában továbbra is jelentős súlya lesz a közlekedésfejlesztési támogatásoknak, és főként a fenntartható közlekedésre való átállás elősegítésének.
A 2021-2027-es uniós ciklus küszöbén a Via Credit pályázati tanácsadó összefoglalta, hogy milyen kutatás-fejlesztési és innovációs célú finanszírozási lehetőségek állnak a vállalkozások rendelkezésére, milyen pályázati keretek várhatók, illetve a 2014-2020-as ciklusban kiírt pályázatok főbb adatait is összegyűjtötte. Az áttekintő végén Papadimitrop
A szlovén kormány járványhelyzettel foglalkozó szakbizottsága azt javasolta a kabinetnek, hogy a 60 évnél fiatalabb korosztály körében függesszék fel az AstraZeneca oltóanyagának használatát - közölte vasárnap Bojana Beovic, a szakbizottság elnöke.
Felmentést kaphatnak a járványügyi korlátozások alól azok a védőoltással rendelkező emberek Németországban, akik mindkét adag oltásukat megkapták és a második beadása után már eltelt 15 nap. – számolt be róla…
A Karcagi Rendőrkapitányság orvvadászat bűntett, valamint állatkínzás vétség elkövetése miatt indított nyomozást egy vadásztársaság bejelentése alapján.
Bár a legtöbbünket puszta létezésükkel ámulatba tudnak ejteni, a világon több olyan kutya is van, akik puszta létezésükkel konkrétan világrekordot döntöttek. Ezek közül mutatunk be most néhányat. 1. A legidősebb www.facebook.com FacebookKülön cikkben is foglalkoztunk korábban Maggie-vel, a világon valaha legtöbbet élt Ausztrál kelpie-vel. Br
A belföldi online kiskereskedelmi forgalom 45 százalékos rekord bővülést követően, 909 milliárd forintos forgalmat bonyolított múlt évben. A számok alapján mostanra kijelenthető, hogy a kezdetben csak az extra és az átterelt (kényszer) költések miatt lendületet nyerő online piac tavaly nem csak átmeneti sebességtöbbletet kapott, hanem olyan valós v
Egy benzinkúton parkoló autó hátsó ülésén ült a suliból hazafelé tartó kislány, amikor két férfi tüzet nyitott egymásra. A kislányt fejbe lőtte egyikük.
Ukrajnában vasárnapra kevesebb mint 14 ezer új beteget regisztráltak, több mint 6600-zal kevesebbet a megelőző napi, húszezret meghaladó csúcsnál, az átmeneti csökkenésnek viszont általában az az oka, hogy hétvégenként kevesebb tesztet végeznek, ugyanakkor megint nagyon sokan kerültek kórházba.
Mi történt a technológia világában? Elmondjuk röviden! Számos hazai hírcsatorna IT, mobiltechnológiát, robotikát érintő tartalmait foglaljuk össze pár perces podcast adásainkban. A felolvasott hírek itt érhetőek el: https://podcast.hirstart.hu/tech-hirek/2021/04/04/3826/