Májustól indulnak a Filmion a premierek, és okostévén is ott lesz már a magyar Netflix. Pár éven belül felépülhet a Magyar Mozgókép Múzeuma és egy korszerű mozicentrum is. A fiatalok megnyeréséről, újonnan elkészült alkotásokról, az SZFE-ügyről és személyes filmtervekről is kérdeztük Káel Csabát, a mozgóképipar fejlesztéséért felelős kormánybizt
Posztok, posztok és posztok. A főpolgármester naponta akár három bejegyzést is közzé tesz, Budapest ügyeinél láthatóan jobban érdekli az országos politika.
A Masterplast Nyilvánosan Működő Részvénytársaság részvényenként bruttó 44 forint osztalékot fizet a 2020. évi anyavállalati mérlege szerinti eredménytartalék terhére - erről határozott a társaság igazgatótanácsa csütörtöki ülésén, a közgyűlés jogkörében eljárva.
Sokan felélték szinte minden megtakarításukat a járvány alatt – derült ki a Bank360 kutatásából, melynek keretein belül arról kérdezték a Facebook-felhasználókat, hogy hogyan érintette a járvány az anyagi helyzetüket. A kérdőívet több, mint kétezren töltötték ki, a kutatás nem reprezentatív.
A Tour de Hongrie kaposvári szakaszbemutatóján a Kometa Magyarországon egyedülálló kezdeményezést jelentett be: munkavállalói május 3-tól napi 300 forint díjazásban részesülnek, amikor biciklivel, gyalog vagy futva érkeznek a munkába. Mindez havonta akár nettó 4000 forintnyi többletjövedelmet is jelenthet az aktív dolgozóknak. Hazánk egyik legna
A világon 150 124 248 ember fertőződött meg eddig a koronavírus-járványban, a halálos áldozatok száma 3 161 971, a gyógyultaké 87 243 515 a baltimore-i Johns Hopkins Egyetem közép-európai idő szerint péntek reggeli adatai szerint.
Az X-Faktor egykori győztese felfedte családja titkát Hajdú Péter műsorában: rokoni szálak fűzik Zámbó Jimmyhez. Legalábbis állítólag. Legalábbis a nagymamája szerint.
Rendkívüli oltási akció lesz ma: a Sinopharm mellett az oltásra regisztráltak a Pfizer vakcinájára is foglalhatnak időpontot a kórházi oltópontokra az Országos Oltási Munkacsoport döntése értelmében - értesült az Origo.
Rendkívüli oltási akció lesz ma: a Sinopharm mellett az oltásra regisztráltak a Pfizer vakcinájára is foglalhatnak időpontot a kórházi oltópontokra az Országos Oltási Munkacsoport döntése értelmében.
Rendkívüli oltási nap lesz április 30-án pénteken, értesült az Origo. Úgy tudjuk, az Országos Oltási Munkacsoport döntése értelmében a Sinopharm mellett az oltásra regisztráltak a Pfizer vakcinájára is foglalhatnak időpontot péntekre a kórházi oltópontokra.
Orbán Viktor miniszterelnök ma reggel fél 8 után pár perccel a Kossuth Rádióban nyilatkozik, az interjúról ebben a cikkünkben percről percre beszámolunk.
2020. november 20.: „Az EU-s jogszabályok szerint csak olyan vakcinát lehet forgalomba hozni az unió 27 tagállamában, amely rendelkezik az Európai Gyógyszerügynökség engedélyével, ez alól a Szputnyik V sem kivétel.” – 2021. január 16.: „A vakcinaútlevél csak akkor léphet életbe, amikor már mindazok, akik igényelték az oltást, megkapták.”
Rendkívüli oltási nap lesz április 30-án pénteken, értesült az Origo. Úgy tudjuk, az Országos Oltási Munkacsoport döntése értelmében a Sinopharm mellett az oltásra regisztráltak a Pfizer vakcinájára is foglalhatnak időpontot péntekre a kórházi oltópontokra.
A Duna House ingatlanközvetítő vállalat tapasztalatai alapján a bérleti piacon az árak mellett a piaci feltételek is változtak a Covid által felforgatott belvárosi albérleteknél. A fővárosi piacon 20-30%-kal több ingatlant kínálnak hosszú távú bérleti lehetőségre, mint tavaly ugyanilyenkor. A túlkínálatnak köszönhetően a korszerűtlen, rosszabb minő
Orbán Viktor miniszterelnök ma reggel fél 8 után pár perccel a Kossuth Rádióban nyilatkozik, az interjúról ebben a cikkünkben percről percre beszámolunk.
Immáron 12 éve hagyott itt minket a legendás színész. Bujtor István emlékére ezúttal is megrendezik a róla elnevezett filmfesztivált, de más módon is megemlékeznek Ötvös Csöpi megformálójáról.
Oroszország a NATO fenyegető tevékenységére hivatkozva hajtott végre hadgyakorlatot az ukrán határ közelében, majd a csapatok visszavonását rendelte el.
Korábban úgy védekeztünk, hogy elzárkóztunk, ezzel a vírus terjedését lassítottuk. De most már támadásban vagyunk. Mert a vakcina olyan mint a golyóálló mellény, a vírus lepattan róla – fogalmazott a miniszterelnök a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.
Rendkívüli oltási akció lesz ma: a Sinopharm mellett az oltásra regisztráltak a Pfizer vakcinájára is foglalhatnak időpontot a kórházi oltópontokra az Országos Oltási Munkacsoport döntése értelmében - értesült az Origo.
A miniszterelnök a Kossuth Rádióban arról beszélt: tegnap este több mint 3 millió 900 ezer beoltott volt Magyarországon, ezért abból indulnak ki, hogy ma meglesz a 4 millió beoltott. A 16 és 18 év közöttieket csak Pfizerrel oltják, ezért az oltóanyagot félreteszik számukra.
New York városa azt tervezi, hogy több mint egy évvel a koronavírus miatti bezárások és korlátozások elrendelése után, július 1-jén "teljesen újranyílik" - jelentette ki Bill de Blasio polgármester az MSNBC amerikai televíziónak adott interjújában.
Négymillió oltottnál megnyithatnak – egyelőre a védettségi igazolvánnyal rendelkező látogatók számára – a hotelek, fürdők és wellness-szolgáltatások. Dr. Melanie Smith, a Budapesti Metropolitan Egyetem oktatója szerint a koronavírus után nagyobb szükség lesz a wellnessre, mint valaha, a termál- és gyógyfürdők számára pedig új lendületet hozhat a re