A Volkswagen még március végén tette közzé, hogy az elektromosítás jegyében Voltswagenre változtatnák a Volkswagen amerikai egységének nevét, az új név még a német konszern elektromos autóin is megjelenne, a névváltást pedig még hivatalosan is megerősítette a cég. Aztán persze kiderült, hogy az egész csak egy áprilisi tréfa volt. Úgy tűnik azonban,
Másfél éve készítettünk interjút egy csapattal, akik célul tűzték ki, hogy visszahozzák Budapest utcáira és tereire a kétsoros görkorcsolya egyedülálló életérzését. A csupán hobbiként indult közösség azonban mára komoly egyesületté vált, mely nem csupán közös programokat szervez a kétsorosoknak, de bulikat és oktatást is tart. Két alapító taggal be
A kormány eddig 1434 vállalatot támogatott, amelyek így 1700 milliárd forintnyi fejlesztést hajtottak végre és 270 ezer munkahelyet meg tudtak tartani.
A veszprémi apuka rosszul érezte magát ezért otthon maradt a két gyerekkel. A kicsik azt hitték édesapjuk csak alszik, de kiderült, a férfi órák óta halott volt.
Sokáig azt gondoltam, az élet jól kitolt velem ezzel a 158 centivel, aztán rájöttem néhány okos öltözködési trükkre, amelyek megváltoztatták a mindennapjaim - na jó, ennyire nem drámai a téma, de azt garantálhatom, mire a cikk végére érsz, óriásnak érzed magad.
Ha nem vagy jártas a divattörténelemben valószínűleg nem tudod, ki az az Oleg Cassini. Pedig a világhírű divattervező korának leghíresebb nőit öltöztette fel, köztük Jackie Kennedy-t is. Cassini a First Lady tervezőjeként vált igazán ismertté. Az ikonikus „Jackie Look" az ő nevéhez köthető, ami rengeteg hölgyre volt hatással a hatvanas években, min
Olaszországban már az egymást követő második negyedévben csökkent a gazdasági teljesítmény, ezzel a nagy eurózóna tagállamok közül elsőként Olaszország ismét recesszióba került. A német gazdasági teljesítmény jelentős mértékben, az elemzői várakozásokat meghaladva csökkent az első negyedévben.
A járvány idején roham nem volt, de vannak olyan térségek, ahol sokan az utolsó vagyontárgyaikat kényszerültek pénzzé tenni. Ugyanakkor az is igaz, hogy az emberek az elhúzódó járvány hatására óvatosabbakká váltak: kevésbé merik behozni a „családi ezüstöt”, félnek, hogy többé nem tudják kiváltani.
Legyen még különlegesebb az idei Anyák napja. A klasszikus virágcsokor mellett lepd meg egy gourmet különlegességgel is. Meglátod, az alábbi kincseknek nagyon fog örülni és biztosak vagyunk benne, hogy ezeknek a finomságoknak te sem tudsz majd ellenállni.
Öt embert tartóztattak le és emeltek vádat ellenük Lady Gaga két bulldogjának elrablása és a kutyasétáltató súlyos megsebesítése miatt – közölték csütörtökön a Los Angeles-i hatóságok.
Szerbiával és Montenegróval már megvan a megállapodás a védettségi igazolványok kölcsönös elismeréséről – jelentette be a külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön a Facebook-oldalán.
Világszerte egyre nagyobb problémákat okoz a globális felmelegedés, különösen a nagyvárosokban, ezért egyre több város próbál megoldást találni erre a problémára ún. chief heat officerek felvételével. Már meg is van, ki lesz a világ első „hőségtisztje”.
Magyarországon május első vasárnapja anyák napja. Bár az édesanyák az év minden napján megérdemlik azt a törődést és figyelmet, amivel ők is felénk fordulnak már egészen a születésünktől kezdve, ez a nap mégis különleges, hiszen ilyenkor apró ajándékokkal is hagyomány kifejezni, hogy mennyire fontos nekünk az édesanyánk.
Használt gumiabroncsokat újrahasznosító gépeket fejlesztett ki magyar és uniós forrás segítségével a tiszalöki székhelyű, épületgépészeti tervezéssel és kivitelezéssel foglalkozó Hot&Cold Therm Kft., közölte a társaság az MTI-vel.
Ha úgy sétálsz be a fodrászhoz, hogy olyan hajat szeretnél, mint amilyen Jennifer Anistonnak, vagy Victoria Beckhamnek van, gondold át még egyszer! Könnyen meglehet, hogy hiába divatos egy-egy fazon, neked mégsem fog jól állni. Ilyenkor hajlamosak vagyunk a fodrászt hibáztatni, de előfordulhat, hogy eleve lehetetlent kértünk tőle. Talán el kéne gon
Pap Dorci, az Exatlon második évadának második helyezettje a műsor forgatása közben jött össze szerelmével, Yilmazzal. Úgy tűnt, dúl kettőjük közt a szerelem, Dorci azonban Instagram tette közzé, hogy mindez már a múlté.
A Mondelēz Hungária Kft. taktikai design ügynökségi pool tendert írt ki idén februárban, amelyet a Progressive Reklámügynökség nyert meg. A meglévő ügynökség mellett az új ügynökség feladata a Mondelēz márkáinak támogatása hatékonyan működő eladáshelyi reklámeszközökkel. „A Progressive kiemelkedő kreatív teljesítménye, professzionális tervezési mód
A turizmus még a koronakrízis ellenére is az egyik legfontosabb iparág a maga 272 milló munkavállalójával világszerte. Az ágazatnak megvoltak az évtizedes kihívásai a mostani megpróbáltatások előtt is. A kényszerű leállás időt adott az új gondolatok megalkotására, melyekkel még nagyobb értéket adhat az iparág a közösségnek. Ehhez viszont át kell té
A helyi baloldal ugyan mindent elkövetett ellene, úgy tűnik, mégis biztonságban áthajthatnak Biatorbágyon a Budapest és a Balaton között kerékpárral közlekedők.
A Széchenyi 2020 programból 356 millió forinttal finanszírozott fejlesztéshez több mint 196 millió forint vissza nem térítendő támogatást nyert el innovációjához a tiszalöki Hot&Cold Therm Kft.
Ismét magyar nyelvű dallal jelentkezik a yesyes zenekar, azaz Szabó Ádám és Katona Tamás. A legújabb, Most még fáj című számuk az utóbbi egy év kihívásaiból és nehézségeiből született.