Az idős házaspár soha nem kapja vissza az egy élet alatt kuporgatott pénzét. Csak remélik, hogy a két lány mindent visszakap majd a sorstól, amit ellenük tettek.
Ahogy arról korábban mi is beszámoltunk, pénteken négy autó ütközött az M7-es autópályán, Martonvásárnál. Az egyik autóban Bereczki Zoltán és várandós párja, Bata Éva ült, ám a legújabb értesülések szerint a színész korábbi házasságából született lánya is velük utazott.
Az apa nem tehetett semmit, a tragédia egy másodperc alatt történt, amikor kisfiával a folyóparton horgásztak. Azonnal utánaugrott a vízbe, de nem találta a kicsi testét sehol, a víz sodrása azonnal magával ragadta.
Feltűnően sok áldozatot szed a koronavírus a cigányság körében. Bódi Gusztiék – akik több családtagjukat vesztették el a koronavírus miatt – ezért kampányt indítottak, hogy népszerűsítsék az oltást a romák között.
Újabb szintet lép az oltás: a fővárosi oltási munkacsoport döntése alapján Budapesten a háziorvosi rendelők és a kórházi oltópontok mellett szombattól már a szakrendelőket is bevonják az oltásba, hogy a húsvéti ünnepek alatt is minél többen kapják meg az oltást - közölte Budapest Főváros Kormányhivatala az MTI-hez eljuttatott közleményében.
Ne úgy kezeljük a nyuszikat és a kiscsirkéket, mint húsvéti kellékek. A pár napig tartó öröm után minden kisállat komoly felelősséggel járó feladattá válik.
A húsvéti tojásról a legtöbb embernek az egyszínűre festett főtt vagy épp kifújt tojások juthatnak eszébe elsőként. Vannak azonban merészebbek, akik mintásakat is készítenek, netán apró kis kövekkel és más egyéb díszítőelemmel csinosítják. Nos, a most következő húsvéti tojások egyik csoportba se tartoznak.
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk. A felolvasott hírek itt érhetőek el: https://podcast.hirstart.hu/friss-hirek/2021/04/03/3810/
Újabb szintet lép az oltás: a fővárosi oltási munkacsoport döntése alapján Budapesten a háziorvosi rendelők és a kórházi oltópontok mellett szombattól már a szakrendelőket is bevonják az oltásba, hogy a húsvéti ünnepek alatt is minél többen kapják meg az oltást - közölte Budapest Főváros Kormányhivatala.
8637 az új fertőzöttek száma, ezzel a járvány kezdete óta összesen 679 413 főre nőtt a beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt 242 többségében idős, krónikus beteg, így az elhunytak száma 21 504 főre emelkedett - derül ki a friss számokból.
8637 az új fertőzöttek száma, ezzel a járvány kezdete óta összesen 679 413 főre nőtt a beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt 242 többségében idős, krónikus beteg, így az elhunytak száma 21 504 főre emelkedett.
A NASA InSight nevet viselő geológiai robotja 2018 novemberében landolt a Marson. Feladata, fúrásokat végezve hőáramlási és szeizmológiai adatok gyűjtése a vörös bolygón. A begyűjtött információk közül a legérdekesebb az volt, amikor a robot először rögzített marsrengéseket. A vörös bolygó misztikus morgolódásának felfedezése azért nagyon f
Kilencszeresére nőtt az orvosi oxigén iránti igény a koronavírus-járvány harmadik hullámában, leállítja a gáz exportját az egyik legnagyobb hazai gyártó. Minden készletet a hazai kórházakba irányítanak át.
A Nemzet Színészét egy hónapja kezelik tüdőgyulladással és még mindig nagyon gyenge, ezért orvosai tanácsára megfigyelés alatt tartják az elkövetkezendő napokban.
A Kárpát-medence időjárására szombat estig az éjszaka átvonult hidegfront lesz hatással, amely mögött északias áramlással hidegebb levegő érkezik fölénk emiatt, több helyen várható zápor, néhol zivatar várható.
Idén április 4-5-re esik a húsvét, amely a karácsonyi ünnepek mellett a keresztény világ egyik legfontosabb eseménye. A nagyböjt után ismét lehet húst fogyasztani, ráadásul a gyerekek is örülhetnek a sok finom csokinak és a tojáskereső játékoknak. Vannak azonban olyan érdekességek, amelyeket csak kevesen tudnak, ám hidd el, hogy a nyúlon és a tojás
8637 az új fertőzöttek száma, ezzel a járvány kezdete óta összesen 679 413 főre nőtt a beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt 242 többségében idős, krónikus beteg, így az elhunytak száma 21 504 főre emelkedett. A gyógyultak
Húsvétkor is folyamatosan dolgoznak az oltópontokon, a beoltottak száma mára 2 236 731 főre nőtt, közülük 891 002 fő a második oltását is megkapta. A járványgörbe javuló tendenciát mutat.