A dobogóra nem engedték fel őket a megjelenés évében. Így volt ez már akkor is: Illések és pofonok különböztek, ami rányomta a bélyegét a zenekarok népszerűségére.
Várhatóan június elejétől lehet majd használni az Európai Unióban a 12-15 éves korosztályban az új típusú koronavírus ellen (SARS-CoV-2) a Pfizer amerikai gyógyszeripari társaság és a BioNTech német biotechnológiai kutatóvállalat együttműködésével kifejlesztett vakcinát - mondta a német cég vezérigazgatója.
Április 6-án vette kezdetét az első Kripto Akadémia trading race. A hónap végéig tartó, 1000 dollár összdíjazású kereskedési versenyen bárki részt vehet, aki rajtunk keresztül regisztrál a Binance oldalára. A verseny állásáról a lenti táblázat ad tájékoztatást. A résztvevők az…
Még egy Apple méretű vállalatóriás is képes látványos növekedési számokat produkálni – derül ki a cég első negyedéves gyorsjelentéséből. Igaz, hogy a bázisidőszak Kína lezárása miatt gyengébb volt, de így is szép teljesítmény, hogy a technológiai óriás bevétele 50 százalékkal ugrott meg, a profitja pedig több mint a duplájára nőtt és még az elemzői
A kínálati árak alapján még mindig vegyes képet mutat az országos albérletpiac – derül ki az Ingatlan.com új elemzéséből, amely ismerteti a KSH-ingatlan.com lakbérindexének legújabb, márciusi eredményeit, és bemutatja az április végére jellemző kínálatot és az átlagos bérleti díjakat is.
Vilmos herceg és Katalin hercegné tündérmesébe illő szerelmének megkoronázása volt a házasságkötésük 2011. április 29-én. A nagy napon a világ minden tájáról legalább kétmilliárd szempár szegeződött a brit trónörökösre és gyönyörű jövendőbelijére. Cikkünkben felidézzük az évszázad esküvőjét, és bemutatjuk annak magyar vonatkozásait is.
Ezer darab egyénileg testreszabható, „okos” vércukormérőt adományoz a száz százalékban magyar tulajdonú 77 Elektronika Kft. az Országos Mentőszolgálat Alapítványnak. A közel laboratóriumi pontosságú, telemedicinás rendszerrel összekapcsolható vércukormérők lehetővé teszik, hogy a mentősök kiérkezéskor gyorsan és hatékonyan állapítsák meg a koronaví
Minden szülő álma egy olyan gyógyító intézmény, ahol minden a gyerekekről, a családról szól, ahol magas szakmai színvonalon, közösségben gyógyítanak. Ez a Bethesda. Az ő munkájukat hivatott segíteni a Bethesda Kórház Alapítvány, amely számtalan szívmelengető kezdeményezést is támogat.
Az Eurizon Asset Management Hungary (korábbi nevén CIB Alapkezelő) szakemberei szerint idén jelentős GDP-növekedés vár a világ országaira, ennek több fontos támogató eleme is lesz, többek között a fogyasztás újbóli és jelentős megugrása. A sajtóeseményen elhangzott, hogy a növekedési várakozások egyértelmű vesztese a kötvénypiac.
Folytatólagosan elkövetett orvvadászat miatt egy év nyolc hónap börtönbüntetésre ítélt a Debreceni Járásbíróság egy férfit, aki légpuskájával több állatot is elejtett Debrecen külterületén – közölte a Debreceni Törvényszék szóvivője szerdán az MTI-vel.
„Az ellenfél feljött a pályára, így lesz mérkőzés is” – fogalmazott Török Gábor politikai elemző, aki azt mondja: ha most vasárnap lenne választás, nem tudná megtippelni a nyertest.
A színésznő anno hirtelen gyorsasággal ment férjhez New Yorkban, párja telefonon kérte meg a kezét édesapjától, aki először nagyon meglepődött, de támogatta a frigyet.
Azok a vállalkozások, amelyeknél komoly szakmai munka folyik, nem sokat kommunikálnak a külvilág felé, keveset hallani róluk. Sokszor meg is lepődik a piac, amikor a „semmiből” előbukkan egy újabb, nemzetközi szinten is egyedi termék vagy szolgáltatás tulajdonosa. A meglepetés már csak akkor nagyobb, ha ráébredünk, hogy az adott cég már évtizedek ó
A párt egy Facebook-eseményt hozott létre, amelyhez azt írták: anyák napján bemutatják az embert, aki az elmúlt időszakban megtett 4320 kilométert, felkeresett 39 települést, beszélgetett 71 emberrel és meghallgatott több száz problémát, "hogy bemutassa nekünk a Kevesek Magyarországát".
Februárban az export euróban számolt értéke 1,9 százalékkal, az importé 5,3 százalékkal nőtt. Az aktívum 849 millió euró volt, 262 millió euróval kisebb a tavaly februárinál - jelentette csütörtökön második becslése alapján a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
A valaha volt legfehérebb festéket állítottak elő amerikai kutatók azzal a céllal, hogy javítsák az épületek hűtését és hozzájáruljanak az éghajlatváltozás problémájának kezeléséhez.
Nagyszabású fejlesztésekbe kezdett karcagi elosztóközpontjában a Penny Market. Hazánk vezető kiskereskedelmi áruházlánca elkötelezetten támogatja a magyar gazdaság fejlődését, ezért is döntött úgy, hogy bővíti három magyarországi logisztikai központjának egyikét. A várhatóan 2022. augusztus végéig tartó munkálatok eredményeképp a karcagi létesítmén
Nagyot ment az Apple az első negyedévben: egy év alatt 54 százalékkal nőttek a bevételek, csak a mobiltelefonok 48 milliárd dolláros bevételt termeltek. A cég tiszta profitja 110 százalékkal magasabb, mint egy éve volt.