Cáfolta hétfőn a moszkvai városi bizottság azt a közlést, miszerint felfüggesztette volna az Alekszej Navalnij ellenzéki politikus által alapított Korrupcióellenes Küzdelem Alapítvány (FBK) és jogutódja, az Állampolgári Jogok Védelmének Alapítványa (FZPG) működését, valamint az úgynevezett Navalnij-törzsek hálózatát.
A közúti személy és árutovábbítást végző – hatósági továbbképzésre és vizsgára kötelezett – gépkocsivezetők, szakmai irányítók továbbképzés utáni hatósági vizsgakötelezettségének megszüntetésére tett közös javaslatot Dr. Palkovics László miniszternek címzett levelében a Fuvarozó Vállalkozók Országos Szövetsége (FUVOSZ), a Magyar Közúti Fuvarozók Eg
A képviselő szerint a hiányos adatokkal bemutatott vakcinatáblázat alkalmas arra, hogy elbizonytalanítsa az embereket, és aláássa a nyugati vakcinákkal szembeni bizalmat.
Sajtóértesülés szerint hétfő jóváhagyhatják a Forma–1-es sprintkvalifikációk idei bevezetésének tervét – és más fontos kérdésekről, így akár a Kanadai Nagydíj várható törléséről is határozhatnak.
Apró, ám annál hasznosabb fejlesztéssel érkezik a YouTube a mobilos applikációban. Az egyik új beállítás sokkal egyszerűbbé teszi a spórolást a korlátozott mobilinternettel rendelkező felhasználók számára.
Könyvesblokk rovatunkban minden héten három könyvújdonságot mutatunk meg. Ezúttal Rényi Ádám felnőtteknek szóló mesekönyvét, Zadie Smith új, kísérletező elbeszéléskötetét, és a ma hetvenéves Kukorelly Endre új verseskötetét ajánljuk.
Szerzőnk, Bernadett egy ír élelmiszerraktárban dolgozik temérdek más náció szülöttével együtt. Ahogy a járvány egyre közelebb és közelebb férkőzött hozzájuk, úgy néptelenedtek el az utcák és a kocsmák, lett egyre több szigorú szabály, egyre szűkösebb a tér, ám ezzel párhuzamosan olyan barátságok is szövődtek, amelyek remélhetőleg túlmutatnak minden
Amikor új szokást szeretnénk kialakítani, nehézségekbe ütközünk. Könnyen feladjuk, azt érezzük, hogy nekünk már nem megy. Ha ismerősek ezek az érzések, próbáljuk ki az alábbi négy lépést! 1. 1. Keressünk hozzá egy nagyon kellemes utat! Amennyiben létezik egy egyszerű, sőt szórakoztató változata az új szokásnak, amelyet próbálunk megvaló
Kivárás tapasztalható az európai tőzsdéken, a hét azonban igencsak izgalmas lehet az amerikai technológiai szektor nagyjainak jelentései miatt. A BUX jól tartja magát, az OTP viszont gyengül, és a forint sem izmos. Csúcson a réz és az árupiaci vállalatok gyorsjelentései is pozitív meglepetéseket okoztak.
Egy vérbeli underground arc, aki hiába számít nagyágyúnak Hollywoodban, a kisebb színházi társulatokban is lelkesen dolgozik - pont ettől olyan népszerű. Ha a neve alapján nem ugrik be, kicsoda Frances McDormand, cikkünkből most megtudhatod.
Hegynyi költségvetési hiányt halmozott fel a választásokra készülő Skócia, ami kétségessé teszi, hogyan idomulna majdan a brüsszeli szabályokhoz, ha elhagyná az Egyesült Királyságot és jelentkezne az európai uniós tagságra.
Pozitív lett a volt perui elnök koronavírus-tesztje nem sokkal azt követően, hogy a törvényhozás eltiltotta a közhivatal viselésétől, mert soron kívül adatta be magának a vírus elleni oltóanyagot.
A G7 szerint a drágulást nyár elején jó eséllyel már érezni fogjuk a pénztárcánkon. A műanyaggyártás részleges leállása miatt a csomagolóanyagok fognak többe kerülni például.
A nomádok földje című filmért Frances McDormand kapta a legjobb női főszereplőnek járó Oscar-díjat vasárnap a 93. Oscar-gálán Los Angelesben, amit egy nem mindennapi beszéd követett.
6,3 százalékkal csökkent a beruházások volumene a járvány alatt. A tavalyi adatokból kiderült többek között az is, hogy a beruházások több mint felét a legalább 50 főt foglalkoztató vállalkozások teljesítették.
176 újonnan elhunytat jelentett a koronavirus.gov.hu oldal hétfőn. Az operatív törzs részéről Müller Cecília országos tisztifőorvos arról számolt be, hogy már szállítják az oltópontokra és a háziorvosokhoz a 600 ezer Sinopharm-vakcinát. Járványinfók percről perce.
Új sorozattal érkezik a LifeTV-re Can Yaman. A török Jason Momoa főszereplésével készült, Derült égből házasság április 27-től minden hétköznap este kerül képernyőre.
Oroszország 5 régiója közül öt közel áll a koronavírus okozta Covid-19-járvány felletti győzelemhez - jelentette ki Mihail Murasko orosz egészségügyi miniszter a hétfői moszkvai törvényhozói tanácskozáson.
Nem sok kellett a balesethez. Múlt hét pénteken bocsátották fel ismét SpaceX Crew Dragon nevet viselő űrhajóját, mely – négy űrhajóval a fedélzetén – szombaton érte el a Nemzetközi Űrállomást. Az út körülbelül egy napig tartott, ám ez is elég volt ahhoz, hogy az űrhajót majdnem eltalálja egy űrszemét – írja a Live Science. Az esemé
A Wienerberger a fejlesztési folyamatot és a végeredményt illetően is egyedülálló terméket vezet be a hazai piacra. A Porotherm X-therm téglát kizárólag itthoni szakértők és kutatók segítségével, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem kutatóival szorosan együttműködve alkották meg. A munka során olyan digitális modellezés és tesztelés zaj
A gyűjtő a vásárlás során nem csupán egy szép és értékes tárgyat vesz: a jelen vagy a múlt egy darabkájához is hozzájut, amit aztán általában féltő gondoskodással őriz, nagy becsben tart és átörökít a jövő generációi számára.
Győrffy Balázs, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara elnöke és Boros Attila, a Virágkötők, Virágkereskedő Vállalkozók Magyarországi Szakmai Egyesülete elnöke a virágüzletek forgalmáról, az online értékesítéstésről, és a multinacionális kiskereskedelmi áruházláncok által támasztott versenyről beszélgettek.
1986. április 26-án történt a csernobili atomkatasztrófa. Vujity Tvrtko kétszer is járt Csernobilban. Másfél ezelőtti látogatásakor a stábjával bejárták az egész zónát, a film rendezői változatát ma este láthatják az ATV-n.
Ismét tájékoztatott az Operatív Törzs. Müller Cecília országos tisztifőorvos beszámolója szerint még nem érte el az "indiai mutáns vírus" Magyarországot, ugyanakkor várhatóan nálunk is felüti majd a fejét.