Az LMP úgy látja, Orbán Viktor miniszterelnök 2022-es leváltása nem cél, hanem eszköz arra, hogy Magyarországot társadalmi, gazdasági és környezeti szempontból is fenntartható pályára lehessen állítani - mondta Schmuck Erzsébet, az ellenzéki párt társelnöke online sajtótájékoztatón vasárnap.
Milva a hatvanas-hetvenes években Olaszország egyik legnépszerűbb énekesnője volt. A 81 éves Maria Ilva Biolcati, akit hajszíne miatt La Rossa (Vörös) néven is emlegettek, pénteken halt meg Milánóban.
Egy hete jelentették be, hogy 12 európai top futballklub külön tornát hozna létre, az Európai Szuperligát (ESL), amellyel alaposan felforgatnák az európai klubfutballt, sokak szerint örökre megváltoztatva azt, leginkább a kisebb csapatok kárára. A kezdeményezés azonban gyakorlatilag kevesebb, mint három napot élt, miután a szurkolók, a politika, az
Tényleg ki akarta-e irtani az erdélyi kopót Ceaușescu? Mióta létezik a fajta? Hogyan vadásznak velük? A budapesti vadászati kiállítás közeledtével Bödők Gergely történésszel beszélgettünk, aki nem csak vadászni jár két erdélyi kopójával, de belefogott a magyar vadászat történetének megírásába is.
Kedvezően alakulnak a járványügyi adatok, folyamatosan csökken a koronavírus-fertőzés miatt kórházban kezeltek száma, és egyre kevesebben szorulnak lélegeztetőgépes ellátásra - közölte a Nemzeti Népegészségügyi Központ járványügyi osztályvezetője vasárnap a közmédiával.
Csütörtökön számoltunk be arról, hogy ideiglenesen leállt a kecskeméti Mercedes-gyár, és várhatóan egészen május 2-ig szünetel majd a termelés. A gyár hivatalos válaszában jelezte, hogy a világban tapasztalható félvezetőhiány valóban hatással van a termelésére, amely miatt a 17. naptári hétig bezárólag módosította termelési programját.
Vasárnapra kevesebb mint nyolcezer, a megelőző napinál csaknem ötezerrel kevesebb új beteget találtak Ukrajnában. Az elhunytak száma is sokat csökkent.
A járvány alakulásának függvényében fokozatosan lazítanak a korlátozásokon, a maszkviselés azonban „egy ideig még velünk marad” – tette hozzá a Nemzeti Népegészségügyi Központ járványügyi osztályvezetője.
Tizenkét európai topcsapat, többek között a Real Madrid, a Juventus és a Manchester United bejelentette az Európai Szuperliga megalakítását, amit a lehető leghamarabb, akár 2021 augusztusában el kívántak indítani. A bejelentést követően az UEFA válságértekezletet tartott és közben az összes lehetséges fegyverével szembeszállt a szakadárokkal, úgy l
A kétszeres Oscar- és négyszeres Golden Globe-díjas amerikai színésznő a mai napon ünnepli 52. születésnapját. Boldog születésnapot kívánunk innen, a kis Pannóniából is neki!
Kedvezően alakulnak a járványügyi adatok, folyamatosan csökken a koronavírus-fertőzés miatt kórházban kezeltek száma, és egyre kevesebben szorulnak lélegeztetőgépes ellátásra - közölte a Nemzeti Népegészségügyi Központ járványügyi osztályvezetője vasárnap a közmédiával.
Az elmúlt hónapokban jelentősen megnőtt a kriptodevizák népszerűsége, eközben pedig az olyan eszközök árfolyama, mint a bitcoiné és az ethereumé, sorra döntötték az új csúcsokat. Ez a rali részben az intézményi befektetői részvételnek volt köszönhető, de nagy szerepet játszott az is, hogy a világ nagyvállalatai egyre többen fogadják el a kriptodevi