2021. április 23. péntek

ápr. 23
10:45
Hirtelen eszelősen fontos lett kampányszerűen oltani a kínai vakcinával, és ennek megvan az oka (Nyugati Fény)
Folytatódik a nagy Sinopharm-sunnyogás.
ápr. 23
10:47
Koronavírus: Folyamatosan csökken az aktív fertőzöttek száma (Magyar Nemzet)
A gyógyultak száma folyamatosan nő, jelenleg 474 147 fő, az aktív fertőzöttek száma pedig 264 039 főre csökkent.
ápr. 23
10:48
Hét perc alatt szülte meg három gyerekét a nő (Metropol)
Mindhárom pici jó egészségnek örvend, akik villámgyorsan igyekeztek egymás után világra jönni.
ápr. 23
10:48
Görög edző váltja Gluszakot a Vasas röplabdázóinál (m4sport.hu)
Három plusz egy éves szerződést kötött a klub a szakemberrel.
ápr. 23
10:50
Schumacher: Felér egy kínzással a mezőny végén lenni (m4sport.hu)
Győztes típus, ezért nem örül annak Mick Schumacher, hogy debütálóévében csak sereghajtók a Haasszal, de megvan a maga módszere a helyzet kezelésére.
ápr. 23
10:51
Orbán: A gyerekek bőven több mint 50 százalékát engedték a szülők újra iskolába és óvodába (SzMo)
A 16-18-as korosztály számára már elkülönítenek elég Pfizer-vakcinát, de a 12-16 évesek oltását egyelőre még nem merik vállalni - mondta a kormányfő.
ápr. 23
10:51
Felemás, de várakozáson felüli lett az Intel negyedéve (Bitport)
Bár az év elején munkába álló új vezérnek erre még kevés hatása lehetett, de a jövő szempontjából így is fontos volt, milyen számokat prezentál Pat Gelsinger.
ápr. 23
10:51
Életmentő drónokon dolgozik a Vodafone (MMonline)
Sikeres drónkísérletet mutatott be a Vodafone és az Ericsson. A megoldásnak köszönhetően olyan alapvető sürgősségi szolgáltatások válnak elérhetővé, amelyek orvosi felhasználása akár életet menthet. A kísérlet számos, az egész társadalom javát szolgáló technológia alapját adhatja a jövőben, amelynek legnagyobb nyertese az egészségügyi, kereskedelmi
ápr. 23
10:51
Az Év Agrárembere 2020 döntőse: Dr. Orlóci László (Agrárágazat)
Dr. Orlóci László 2004 óta az Elte füvészkert igazgatójaként végzi az intézmény irányítását és fejlesztését, de saját faiskolát is működtet.
ápr. 23
10:51
Megújul a Magyar Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetségének a székháza (Magyar Nemzet)
A Sipeki-villa megújítása mintegy 2,9 milliárd forintból valósul meg – közölte az emberi erőforrások minisztere.
ápr. 23
10:53
Az Év Agrárembere 2020 döntőse: Apáti Ferenc (Agrárágazat)
A fejlesztéseknek és a kitartásának köszönhetően a lokálpatrióta Apáti Ferenc családi gyümölcsültetvényének területe jelenleg már 85 hektárra növekedett.
ápr. 23
10:54
Elértük a 3,5 millió beoltottat – még mindig sokan haltak meg a járványban (Piac és Profit)
Miközben 3 427 új fertőzöttet azonosítottak.
ápr. 23
10:54
Békés megyében is dolgoznak a honvédségi oltóbuszok (Blikk)
Pénteken is Békés megyében dolgoznak a Magyar Honvédség oltóbuszai, amelyek az előző két napon is ebben a megyében oltottak.
ápr. 23
10:54
Gyász: elhunyt Shock G, a hip-hop műfajának meghatározó alakja (Blikk)
Ötvenhét évesen elhunyt Shock G, azaz Gregory Jacobs rapper.
ápr. 23
10:54
Figyelem: hétvégén megváltozik a H5-ös hév közlekedése (ATV)
Karbantartás miatt változik a H5-ös HÉV közlekedése szombaton és vasárnap - közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) pénteken az MTI-vel.
ápr. 23
10:54
Hónapokkal a fertőzés után is ölhet a koronavírus (vg.hu)
A koronavírus-fertőzés hosszú távú hatásait vizsgáló, eddigi legátfogóbb kutatás megerősítette az orvosok félelmeit.
ápr. 23
10:55
Az Év Agrárembere 2020 döntőse: Nagy József (Agrárágazat)
Nagy József vezetése alatt lévő két cég a hazai friss piacon hagyma- és gyökérfélék értékesítését tekintve 10-13 százalékos részesedést értek el.
ápr. 23
10:57
Radikális jobboldali izraeliek és palesztin fiatalok csaptak össze (Magyar Nemzet)
A két tábor kövekkel és üvegekkel dobálta egymást, az összetűzésben húsz rendőr is megsérült.
ápr. 23
11:00
Az MVM megvásárolja az ÉMÁSZ Hálózati Kft.-t (Menedzsment Fórum)
Az MVM Energetika Zrt. adásvételi szerződést írt alá az ÉMÁSZ Zrt.-vel az ÉMÁSZ Hálózati Kft. 100 százalékos tulajdonának megvásárlásáról - közölte az energetikai társaság pénteken az MTI-vel.
ápr. 23
11:03
Növényi Norbert szívszorító vallomása édesapja haláláról: „öt perccel később értem oda” (Life)
Megható, milyen szoros kapcsolat volt Növényi Norbert és édesapja között. A sztár viszont nem tudott elbúcsúzni tőle, amikor apukája elhunyt, ezt sosem bocsájtja meg magának.
ápr. 23
11:03
Jason Statham keményen megfenyegette a Halálos iramban-széria készítőit (Promotions)
Jason Statham pontosan azt akarja, amit a rajongók.
ápr. 23
11:03
Dúró Dóra: A lezárásoknak egészségromboló hatása van (Mandiner)
Ötvenmillió kilóval hízott a magyar lakosság a járvány ideje alatt nagyjából, ami brutális.
ápr. 23
11:03
Erősítéssel a hatékony fogyásért (Magyar Nemzet)
Ha hibásan kivitelezzük a gyakorlatokat, vagy nem megfelelőeket végzünk, könnyen elmaradhat a várva várt siker.
ápr. 23
11:05
Gyümölcsevés? Igen! De nem mindegy, mikor (Life)
A tavaszi feltöltődés alapvető fontosságú kell, hogy legyen mindenki életében. Télen a szervezet kiürül a tápanyagokból, így szükség van pótlásra, egyfajta tavaszi megújulásként. Ezt pedig legegyszerűbben úgy tehetjük meg, ha olyan gyümölcsöket és zöldségeket fogyasztunk, amelyek rostban, vitaminokban és egyéb tápanyagokban gazdagok.
ápr. 23
11:05
Változatos módon ünnepelték a Föld napját Tégláson (Magyar Nemzet)
Folytatták a hagyományt, fát ültettek, továbbá videókon keresztül mutattak példát újrahasznosításra.
ápr. 23
11:06
Gondolta volna? 10-ből 6 embernél alakult ki valamilyen látásprobléma a járvány alatt (Blikk)
A járványidőszak nem csak az idegeinket és az immunrendszerünket, de a szemünket is komoly kihívások elé állította. A Google Trends adatai alapján Magyarországon az utóbbi évben másfélszer annyian keresnek rá a „szemcsepp” szóra, mint az azt megelőző 5 év alatt.
ápr. 23
11:06
Újra itt a dinók kora? Budapest buszmegállójánál látták az ősállatot (Metropol)
Egyik olvasónk saját kezűleg tartja tisztán az otthonához közeli buszmegállót, ahol egy nap különös meglepetés érte.
ápr. 23
11:06
Érezhetően javult a fogyasztói bizalom az euróövezetben és az EU-ban (ProfitLine)
Érezhetően javult a fogyasztói bizalom az euróövezetben és az Európai Unióban áprilisban - derült ki az Európai Bizottság csütörtökön közzétett előzetes gyorsbecsléséből.
ápr. 23
11:06
Gyurcsány nem érti, Orbán miért ilyen jókedvű (ATV)
"Jól szórakozik? Képes 26 ezer elhunyt magyar után másnap reggel röhögcsélve arról beszélni, hogy magára is vár egy korsó sör a teraszán?!" - fakadt ki a DK elnöke Facebook posztjában.
ápr. 23
11:06
Ez lesz a kedvencünk? Seres névvel jön a Huawei első autója! (Autónavigátor)
A Huawei, avagy a Seres első típusa az SF5 mi más lenne, mint egy crossover. Abból is a nagyobb fajták
ápr. 23
11:06
Tűz pusztított egy kórházban Indiában (444.hu)
Ahol éppen rekordokat dönt a járvány, és fogyóban az oxigén.
ápr. 23
11:06
Folytatódik Jónás Vera Vasárnapi Dalszerző Krónikája (Glamour)
Jónás Vera 10+1 héten át, minden vasárnap jelentkezett Vasárnapi Dalszerző Krónikák címen indított sorozatával, melyben minden alkalommal a dalszerzésről, annak nehézségeiről és örömeiről osztott meg egy-egy szeletet dalok kíséretében. A VDK első felvonása most véget ért és a posztok egyben elérhetővé váltak Vera honlapján, hamarosan pedig új része
ápr. 23
11:06
Egy család mind a négy tagja belehalt a koronavírusba Százhalombattán (SzMo)
Először az édesanya hunyt el, majd a két gyerek, végül az édesapa is. Őket gyászolja most az egész város.
ápr. 23
11:07
Hatékonyabb a fellépés a horrorkaravánokkal szemben (Magyar Nemzet)
Eddig több mint 15 millió forint bírságot szabtak ki a veszélyes járműszerelvények üzemeltetőinek.
ápr. 23
11:09
Öt év alatt 50 milliárd forint értékben fejlesztik az E.ON észak-dunántúli áramhálózatát (Tiszta Jövő)
A következő öt évben az E.ON Észak-dunántúli Áramhálózati Zrt hálózatán 50 milliárd forint értékben indítanak el beruházásokat - jelentette be Haraszti Judit, az E.ON Észak-dunántúli Áramhálózati Zrt. vezérigazgatója kedden Szombathelyen, online sajtótájékoztatón.
ápr. 23
11:09
Szinte teljes nyitás jövő héten a védettségi igazolvánnyal rendelkezők számára (Spabook)
A miniszterelnök a péntek reggeli rádió interjújában bejelentette, hogy a beoltottak (és immunisak) számára, azaz mindazoknak, akik rendelkeznek védettségi igazolvánnyal, szolgáltatások széles köre fog megnyílni. Érdekelnek az utazós hírek? Akkor…
ápr. 23
11:09
Feltámadt printmárkák (MMonline)
Autós lapok és női magazinok is visszatértek az idén a lap piacra. Az egyik kiadó elhamarkodott döntésnek tartja a tavalyi meg szüntetést, egy másik lapnál az olvasói és hirdetői igények miatt dobták újra piacra a magazint – derül ki a Marketing&Media magazin összeállításából. Két licenclap kapcsán pedig kisebb kiadók viszik tovább a nyomtatott már
ápr. 23
11:09
Ezrek tüntettek Moszkvában Navalnij szabadon bocsátásáért (Mandiner)
Az ellenzéki politikus ügyvédje szerint meg akarják félemlíteni az őket támogatókat.
ápr. 23
11:11
Gyurcsány Ferenc: Mi ilyen vicces, miniszterelnök úr? (Mandiner)
Kormányváltás után egész más fog várni rá. Készüljön. Ott nem lesz olyan világos, mint a teraszán.
ápr. 23
11:12
Nézők előtt rendezné az F1-es futamot a Hungaroring (Infostart)
Száz nappal a 36. Forma-1-es Magyar Nagydíj rajtja előtt a Hungaroring Sport Zrt bejelentette, hogy nézők előtt tervezi megrendezni az idei versenyhétvégét.
ápr. 23
11:12
A Discovery folytatja az elmúlt 100 év legnagyobb egyiptomi ásatását a titokzatos Királyok völgyében (Blikk)
A méltán híres egyiptomi Királyok völgye számtalan fáraó temetkezési helyének számított. Egyiptom leghatalmasabb uralkodóit az itt található, gyönyörűen kialakított, kincsekkel teli kamrákban helyezték örök nyugalomra: többek között a híres Tutanhamon, II. Ramszesz és Hatsepszut fáraó is itt nyugszik. De mi rejlik vajon a hegygerincen túl, a zord N
ápr. 23
11:12
Szombatig van oxigén a hajó legénységének (HírTV)
Már csak egy napra elegendő oxigénje maradt az elsüllyedt indonéziai tengeralattjáró 53 fős legénységének.
ápr. 23
11:12
Lenglet különös "csúcsa", amellyel nem fog dicsekedni (m4sport.hu)
Kellemetlen adatok, amelyektől függetlenül csapata és annak edzője, Ronald Koeman bátran megbízhat képességeiben.
ápr. 23
11:12
Te milyen színűnek látod a ruhát a képen? A vita hevében két táborra szakadt az internet (Femcafe)
Egyesek arra esküsznek, hogy a női ruha aranyszínben és fehérben pompázik, mások viszont váltig állítják, hogy két meghatározó árnyalata a kék és a fekete.
ápr. 23
11:13
Dimenzióváltás a szakképzésben: Korszerű tudást kapnak a fiatalok (Mandiner)
A megújult szakképzésben korszerű elméleti és gyakorlati tudást kapnak a fiatalok, a naprakész ismereteket pedig az adott szakma legjobbjai segítik nekik elsajátítani – írta Schanda Tamás, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) államtitkára a közösségi oldalára csütörtökön feltett bejegyzésében.
ápr. 23
11:15
Mentőt hívtak Hajdú Péterhez a forgatáson (Life)
A műsorvezető komolyan megsérült az Összezárva Hajdú Péterrel című műsor forgatásán. Növényi Norbert úgy döntött, hogy mentőt hív hozzá.
ápr. 23
11:15
Az MVM felvásárolja az ÉMÁSZ-t (Mandiner)
Mager Andrea szerint a tranzakció annak a tudatos üzleti építkezésnek az újabb állomása, aminek eredményeként az MVM Csoport az elmúlt években a teljes hazai energetikai értékláncot lefedi.
ápr. 23
11:15
László Imre kiárusítja az újbudai ingatlanvagyont (Magyar Nemzet)
Simicskó István, a kerület országgyűlési képviselője felszólította a polgármestert, hogy hagyjon fel ezzel a baloldalra jellemző gyakorlattal.
ápr. 23
11:15
Gyurcsány Ferenc teljesen kiakadt, hogy Orbán vihorászik a rádióban, miközben ezrek halnak meg (Nyugati Fény)
A miniszterelnök kedvét nem rontja el pár száz halott.
ápr. 23
11:17
Összecsapott az izraeli szélsőjobb és a palesztin fiatalság Jeruzsálemben (Mandiner)
A harcok hajnalig tartottak, több mint százan is megsebesülhettek.

Keresés