– A világfutballt rázhatja meg alapjaiban a Szuperliga, amelyet a kontinens tizenkét elitklubja, az olasz Juventus, a Milan, az Internazionale, a spanyol Barcelona, a Real Madrid, az Atlético Madrid, az angol Manchester United, a Liverpool, a Tottenham, az Arsenal hozhat létre.
Szerdán az ország keleti felében több, míg a Dunántúlon kevesebb fátyol és gomolyfelhő zavarhatja a többórás napsütést. Legnagyobb eséllyel keleten és a Duna vonalában elszórtan alakulhat ki zápor, zivatar. Az északi, északnyugati szél kedden megélénkülhet, zivatarok környezetében átmeneti szélerősödés előfordulhat.
Az Audi Hungariánál évente több mint másfélmillió motor készül. A világ legnagyobb motorgyárában öt különböző Otto-, illetve három különböző dízelmotor-variánst, valamint egy elektromos meghajtás-családot gyártanak 63kW (86 LE) és 470kW (639 LE) teljesítményintervallumban. A Győrben készülő legkisebb méretű erőforrás egyszerre hatékony, ugyanakkor
A digitális oktatásban tanuló diákok, családjaik és tanáraik számára elérhetővé tett ingyenes internet szolgáltatásra eddig mintegy 280 ezer igény érkezett. A kisebb szolgáltatók mától nyújthatnak be egyedi támogatási kérelmet kiesett bevételük kompenzációjára – hívta fel a figyelmet az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM). Mint ismeretes
Feleségével egyszerre kapta el a koronavírust, s került karanténba Berki Krisztián tornász. Az olimpiai bajnok sportoló nem véletlenül lett a vakcinakampány egyik főszereplője.
A hidegebb időjárás miatt a februári hazai földgázfogyasztás a szökőnap hatásától megtisztítva, 8,3 százalékkal volt magasabb a tavaly februárinál – a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) februári földgázpiaci jelentése szerint.
A németek a tavalyi válságévben 1250-1750 euróval kevesebbet költöttek az előző évinél. A polgárok elsősorban a szolgáltatások igénybe vételében fogták vissza kiadásaikat a kölni IW gazdaságkutató intézet keddi jelentése szerint.
Már közel száz fertőzöttet találtak az Egyesült Királyságban, akik az indiai kettős mutánstól betegedtek meg. Valószínűleg Magyarországon is hamarosan megjelenik, de előfordulhat, hogy két különböző koronavírus variáns egyszerre fertőz meg valakit? Dr. Rusvai Miklós virológus válaszol!
Újabb összecsapást folytattak a Bajnokok és a Kihívók az Exapontokért és a karibi élményekért. Hősies küzdelemmel a pirosak nyertek, a kékeknél robbant a bomba! EXATLON HUNGARY – ÖSSZEFOGLALÓ CIKK Míg a Bajnokok ünnepeltek, a Kihívók agya eldurrant a vereség után https://tv2play.hu/exatlon/eldurrant_a_kihivok_agya_a_vereseg_utan EXATLON HUNGARY –
Az MSZP előválasztási programjának részeként mutatták be szűk két héttel ezelőtt az adómentes minimálbér javaslatát. A felvetés most került a parlament elé egy módosító törvényjavaslat formájában és számos érv kíséretében.
A kormány döntése alapján amint megvan a 3,5 millió oltott Magyarországon, másnap nyithatják újra teraszaikat és fogadhatnak vendégeket a vendéglátóhelyek – vendéglátóhelyeket kérdeztünk arról, hogy hogyan készülnek a várva-várt újranyitásra. Van, aki bizakodva zökkenőmentesen, van, aki áremeléssel. Hogy lesz-e csapolt sör, az viszont a s
Új futballigát hozott létre tizenkét sztárklub. Az UEFA próbálja elkaszálni a tervet, ám ha az Európai Szuperliga tényleg megvalósul, az egyes vélemények szerint a hagyományos futballkultúra végét jelentheti.
A kiberbűnözők hamis oltási ajánlatokkal próbálják kicsalni a gyanútlan internetezők személyes adatait, információit és pénzét, illetve alaptalan kijelentéseket terjesztenek az oltásokkal kapcsolatban – figyelmeztet az ESET biztonságtechnikai szoftvermegoldásokat fejlesztő vállalat legfrissebb jelentésében. Kiemelik: a pénzveszteségen túl a potenci
A raktárak automatizálása mindig is kulcsszerepet játszott a vállalatok életében, ám az utóbbi időszak rávilágított arra, hogy aki időben lépett és fejlesztett, az egy hirtelen változó piaci helyzetben előnyt szerzett. A humán munkaerő a belső logisztikában komoly tényező, és ha bármilyen okból leállás következik be, az a teljes folyamat akadályozt
Április 28-án indul Szilágyi János műsora a 168.hu-n. A legendás rádióssal szerdánként találkozhatnak újra a nézők, a Halló, itt vagyok! onnan folytatódik, ahol 1989 decemberében véget ért. Ahogy 30 évvel ezelőtt, a műsornak most is egyszerű a koncepciója: bárki betelefonálhat, akár név nélkül is, és beszélgethet Szilágyival. A műsorvezető csak két
Öt éve, 2016. április 21-én távozott el az amerikai pop egyik legnagyobb hatású zenésze. Prince (†57) a mai napig fájó űrt hagyott maga után, amelyet egyelőre senki sem képes betölteni, nem csoda, hogy a véletlen túladagolásban elhunyt ikonért még most is milliók rajonganak világszerte és csillaga egy pillanatra sem halványult el.
Talán sosem volt még olyan szomorú születésnapja II. Erzsébet brit uralkodónak, mint az idei lesz, mindössze négy nappal azután, hogy eltemette a férjét, Fülöp herceget. A 95 éves királynő legutóbb 73 évvel ezelőtt ünnepelt a férje nélkül.
Hatalmas árnyékfelületével a Marbella napernyővel lehetővé válik, hogy a meleg, nyári napokon a kertben végezhesd a munkádat. Élvezd ki a természet szépségét munkavégzés közben is!
A szakszervezet szerint a foglalkoztatási törvény kiegészítése segítene az embereknek abban, hogy távmunka, vagyis "home office" esetén is ki tudjanak kapcsolni, és ezzel meg tudják óvni mentális egészségüket.
A következő hónapokban dől el, ki tud talpon maradni a Magyar Vendéglátók Ipartestületének elnöke szerint. Vissza nem térítendő támogatást sürget, ahogy Flesch Tamás is – amellett, hogy rohamra számít.
Nem meglepő, hogy a pasztell színek minden évben felbukkannak a legnagyobb divatházak kifutóin. Náluk jobban ugyanis semmi sem idézi meg a tavaszi napsütés és a virágba boruló természet hangulatát.Idén mind közül egy árnyalat egészen biztosan reflektorfénybe kerül, ez pedig nem más, mint a pasztell lila.