A növény igényeit ki kell szolgálni. Ezzel a filozófiával már évtizedes múltra tekint vissza a hibridbúza-termesztés a Naki Mezőgazdasági Zrt.-nél. Mindez egyetlen kérdés megvizsgálásával kezdődött. Hogyan lehet fokozni a búza termésmennyiségét a meglévő termőhelyi adottságok ismeretében? A választ végül a hibridbúzában találták meg.
Szívszorító fotókat osztott meg közösségi oldalán a Gottsegen György Országos Kardiovaszkuláris Intézet, amelyeken megmutatják hogyan kommunikálnak egymással dolgozók a Covid intenzív osztályán.
A pár éves gyermek édesen játszik, majd amikor elesik, anya odasiet gyógypuszival kezelve az apró horzsolást, és öleléssel nyújtva biztonságot. Az odafigyelés, óvás és fejlesztés, a szülői tudatosság és fejlődés ma természetes, de volt idő, amikor a gyermeknevelés inkább emlékeztetett egy a kertben láncra vert kutya idomítására.
A mai modern és rohanó világban nagyon gyakran tapasztalható, hogy a szülőknek nem jut ideje arra, hogy a gyermekeikkel foglalkozzanak. Különösen észleljük ezt akkor, amikor nemritkán 13-15 éves lányok érkeznek a rendelőbe azzal a panasszal, hogy pozitív lett a terhességi tesztjük, vagy hogy lehetnek-e terhesek, ha még nem is menstruáltak.
Előzetes regisztráció nélkül is meg lehet kapni a Pfizer/BioNTech koronavírus elleni vakcináját, valamint a Szputnyik V védőoltást Szerbiában szerdától - közölte az országos közegészségügyi intézet.
Több gyógyszertárhálózat megerősítette lapunk kérdésére, hogy hatalmas az Aspirin Protect iránti kereslet. Főként a legkisebb, 28 szemes kiszerelést viszik, de a nagyobb kiszerelések forgalma is nagyot nőtt. Mindennek hátterében az AstraZeneca oltásokkal kapcsolatos híresztelések állnak: a legtöbben azért szedik ezt a gyógyszert, mert úgy hiszik, e
Startupokat és újító kisvállalkozásokat céloz meg az iPon és a HRP közös üzletfejlesztési programja, az iPonNovation, melynek különlegessége, hogy a nyertesektől nem vár el sem tulajdonrész-átadást, sem kizárólagosságot. Ilyenre a közép-kelet európai régióban az online-retail alapú versenyek között még nem volt példa. A program szakmai megvalósítás
A tavaszi lendülettel megérkeztek a Nébih paprika vetőmag teszteredményei is. A szakemberek 23 „tölteni való” étkezési paprika vetőmagjait vizsgálták. Két termék esetében gondok adódtak a csírázóképességgel, az ígértnél kevesebb magtömeg és magdarabszám miatt pedig hét esetben kezdeményezik fogyasztóvédelmi eljárás indítását.
Czellecz Zoltánt nevezték ki a Work Force operációs igazgatójának. A HR-szolgáltatások területén több mint egy évtizedes tapasztalattal rendelkező szakember irányítja a jövőben a társaság valamennyi üzletágát, de feladatai közé tartozik majd a vállalati stratégia átdolgozása is. A Work Force új operációs igazgatója 2010-ben szerzett diplomát a Pa
Az új koronavírus minden eddig ismertté vált mutációjával szemben védelmet nyújt a Szputnyik V vakcina - jelentette ki Alekszandr Gincburg, az oltóanyagot kidolgozó Gamaleja Intézet igazgatója a vesti.ru állami médiaportálon szerdán megjelent interjújában.
Imola után egyetlen pont választja el a bajnokságban Lewis Hamiltont és Max Verstappent, ami azt mutatja, idén minden apróság számíthat. De akkor miért nem erőltette a leggyorsabb kört a holland a hajrában?
Az M3-as autópályától az országhatárig tartó M49-es autóút és annak Szatmárnémetiig vezető folytatása megvalósításáról szóló magyar–román megállapodás született.
Az új koronavírus minden eddig ismertté vált mutációjával szemben védelmet nyújt a Szputnyik V vakcina - jelentette ki Alekszandr Gincburg, az oltóanyagot kidolgozó Gamaleja Intézet igazgatója a vesti.ru állami médiaportálon szerdán megjelent interjújában.
Kat Kamalani légiutas-kísérő bennfentes titkokat osztott meg TikTok-csatornáján, amikor elárulta, hogy a légiutas-kísérő miért mér minket végig, amikor felszállunk a repülőgépre.
Varga Marianna 6 évet dolgozott Angliában egy nagymúltú teakereskedésben. Hazatérése óta saját költségén kutatja a cserje igényeit és hazai termeszthetőségét.
Idealizmusukkal, a meg nem értettség frusztrációjába torkolló kiválasztottságtudatukkal nem csak kényszerpályára kerültek, hanem önmaguk hatása alá is.
Amennyiben a Szuperligával kapcsolatos elképzelések megvalósulnak, úgy ezek a fejlemények a globalista trendek erősödését jelezhetik – érvel egy a futball iránt érdeklődő olasz szerző.
Dr. Szalay Kornél a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetemen dolgozik: a fenntartható fejlődést a környezeti, technológiai igény összehangolásával szolgálja.
Az Ericsson negyedéves működési eredménye nagyobb volt a vártnál, melyet a cég részben azzal indokolt, hogy növelni tudta az 5G hálózati berendezések eladását és piaci részesedését ezen a területen.
Kétszámjegyű bevételnövekedést tudott felmutatni a Netflix az első negyedévben és az elemzői várakozásokat magasan felülteljesítő nyereséget ért el, a részvények árfolyama mégis közel 9 százalékot zuhant a zárás utáni kereskedésben, miután az előfizetők számának alakulása nagy csalódást okozott.
A biztonságpolitikai szakértő az InfoRádió Aréna című műsorában úgy vélekedett, a Zöldek egyre több helyütt "lámpakoalíció" létrehozásával győzik le a korábban regnált CDU-t, ráadásul az őszi nagy választásokig már csak hagyományosan baloldali területeken lesznek választások, a jobboldal tehát nehéz helyzetben van.
Míg Diana hercegnét magasztalták, Meghant megpróbálták eltiporni, és mindent megtesznek a mai napig, hogy rossz színben tüntessék fel. Amíg a királyi család tagja volt, és hivatalos eseményeken vett részt, mindent megtett, hogy ne szegje meg a protokollt, és valljuk be, nem is igazán vétett ellene. Ennek ellenére mindig találtak valamit az öltözköd
A szorongás átfogó pszichológiai fogalom, amin belül megkülönböztetünk elővételezett, vagyis anticipatórikus szorongást is. A szorongás sok mentális betegségben játszik szerepet, ilyenek a fóbiák, a szociális szorongás, pánikrohamok, obszesszív gondolatok. A szorongásnak lehetnek fizikai jelei is. A szakirodalom anticipatórikus szorongásnak
Romlik a helyzet Japánban, s egyre jobban aggódnak az olimpia miatt. Japánban egyébként már a negyedik hullám van kialakulóban, bár az is igaz, hogy ezek kis hullámok voltak.