2021. április 18. vasárnap

ápr. 18
6:12
Nagyon sokan csökkentenék napelemmel az energiaköltségeiket (Márkamonitor)
A megkérdezettek kétharmada szeretne otthonába napelemes rendszert telepíteni, mert környezettudatos és megtérülő beruházásnak tartja – derült ki az E.ON 1500 fős online, nem reprezentatív felméréséből.  Az adatok szerint a válaszadók több mint fele támogatással vagy hitelből szeretné megvalósítani a beruházást. Az elmúlt években folyamatosan nőtt
ápr. 18
6:12
Hatalmas hibát követett el az Apple, de így is nagy durranás lett belőle (Promotions)
Furcsa elképzelni, de olykor még az Apple is hibázik.
ápr. 18
6:12
A használt lakás az új favorit? A statisztika elárulja, milyen lakások kelendőek (Bank360 blog)
A folyósított lakáshitelek összege még a 2020-as koronavírussal terhelt év során is növekedni tudott, és bár 2021 januárjában alacsony szintre süllyedt a volumen, az év eleji gödör csak átmeneti megingásnak tűnik a februári folyósítás tükrében. Az év második hónapjában folyósított 68,7 milliárd forintnyi lakáshitel ugyanis 16,9 százalékkal múlta fe
ápr. 18
6:18
Koronavírus-csoda Észak-Európában: a harmadik hullám is elkerülte őket, és ehhez lezárás sem kellett (Portfolio)
A friss járványügyi statisztikák és a kumulált járványügyi adatok tekintetében is kilóg az európai sorból egy országcsoport: az északi államok. A finnek, norvégok és dánok úgy tudták kordában tartani a járványt, hogy közben az európai átlagnál enyhébb korlátozásokat hoztak. Különösen a finn példa kiemelendő, ahol még a régiós átlagban is lazák a ko
ápr. 18
6:18
Cher popsiplasztikát kért a 75. születésnapjára (Femcafe)
Az énekes-színésznő képtelen leállni az operációkkal, amik lassan felismerhetetlenné torzítják az arcát.
ápr. 18
6:21
Őrült ötlet vagy gyáva döntés született az iskolai nyitásról? A hét videója (Menedzsment Fórum)
A miniszterelnök március végén jelentette be, hogy április 19-én ismét kinyitnak az iskolák. Már akkor is erősen megoszlott az érintett szülők véleménye, míg a pedagógusok többsége Orbán Viktoréval ellentétes álláspontot képviselt. Azóta kis túlzással naponta változtatott a koncepción a kormány, ennek ellenére nem sikerült olyan megoldást kitalálni
ápr. 18
6:24
Nem árt, ha magunk mellett tartjuk ma az esernyőt (hirado.hu)
A legmagasabb nappali hőmérséklet 7 és 14 fok között alakul.
ápr. 18
6:24
Az ösztön a fegyverük: brutális képzést kapnak a magyar rendőrkutyák (Ripost)
Szájkosárban is leterítik az elkövetőt.
ápr. 18
6:27
Milliárdos veszteségek után terasz-parádéval indulhat a buli (Privátbankár)
Jövő pénteken már nyitnak a legnépszerűbb teraszos vendéglátóhelyek, milliárdos veszteségeket kell pótolni, de még az óvatos számolgatás a jellemző a piacon. Rosszabb Covid-számokkal lehet a nyitás, mint amikor a novemberi zárás volt.
ápr. 18
6:27
Koronavírus: mikor kaphatunk táppénzt? (Piac és Profit)
A koronavírus járvány kapcsán gyakran felmerül, hogy megbetegedés miatt vagy karanténhelyzet kapcsán jogosult-e a munkavállaló munkabérre és milyen ellátásra jogosult? Miként az is jó kérdés, hogy ilyen helyzetben hogyan tud a munkavállaló és a munkáltató megállapodni a munkavégzés feltételeiről? A Deloitte szakértői összegyűjtötték a legfontosabb
ápr. 18
6:30
Szakszervezetek: a közszéférában dolgozók döntő többségének fizetése nagyon alacsony (ATV)
Jelentősen csökkent a KSH által közzétett januári átlagbérek mértéke azt követően, hogy módosították a számításokat. Korábban a statisztikai hivatal csak az 5 főnél több alkalmazottal működő cégeket, állami intézményeket vette figyelembe, így jött ki a 411 ezer forintos havi bruttó átlagfizetés. Miután a teljes alkalmazotti kört is beszámították, u
ápr. 18
6:30
Ennyi embert oltottak be tegnap estig hazánkban - Orbán Viktor tette közzé (Life)
Orbán Viktor miniszterelnök szombat esti Facebook-bejegyzése szerint 3 250 000 "honfitársunk" már megkapta az oltást.
ápr. 18
6:33
Újabb oltást érdemes kérni (Infostart)
Ahogy jobb lesz az idő, gyorsan elfogyhatnak a készletek.
ápr. 18
6:42
Líbiában is megkezdődött az oltási kampány (HírTV)
Dadr Addin Annadzsar elmondta, hogy a konfliktus sújtotta ország eddig többségében kínai és orosz vakcinákat kapott.
ápr. 18
6:42
Hatalmas támogatások, terjedő kártevők, jelentős kár a gyümölcsösökben (Agroinform)
Nagyot drágult a búza és a kukorica; ebből a két gyümölcsből már biztosan nem lesz elég; brutális pusztítást végzett a madárinfluenza Hajdú-Bihar megyében; megérkeztek a károsítók a gyümölcsösbe; ezért terjed olyan gyorsan a sertéspestis. Az Agroinform.hu heti hírösszefoglalója.
ápr. 18
6:42
Van élet a Harry Potter után: újabb varázslatos gyermekkönyvvel jelentkezik J. K. Rowling (Márkamonitor)
Október 12-én több mint 20 országban egyszerre jelenik meg J. K. Rowling legújabb, gyerekeknek szóló regénye, a The Christmas Pig. A történet a Harry Potter sorozat óta az első, amelyet kifejezetten a gyermekközönségnek írt az írónő, Magyarországon az Animus Könyvek gondozásában vásárolható majd meg.   A The Christmas Pig J. K. Rowling első gyermek
ápr. 18
6:42
Az élelmiszerek kiskereskedelme 3,5 százalékkal csökkent (Agrofórum)
Az élelmiszer- és élelmiszer jellegű vegyes kiskereskedelemben a forgalom volumene 3,5 százalékkal csökkent 2021. februárban, az előző év azonos időszakához viszonyítva, naptárhatástól megtisztítva. Az élelmiszer-kiskereskedelem 76 százalékát adó élelmiszer jellegű vegyes üzletek értékesítési volumene 2,6 százalékkal, míg az élelmiszer-, ital-, doh
ápr. 18
6:42
A generációváltást támogatja a Hiventures (KKV Magazin)
Magyarország két meghatározó, az élelmiszeriparban komoly múlttal rendelkező családi vállalkozásának segített zökkenőmentessé tenni a generációváltást az MFB csoporthoz tartozó Hiventures. Mindkét társaság itthon termelt friss zöldségekre és gyümölcsökre alapozza tevékenységét, termékeiket tartósítószermentesen, kizárólag természetes nyersanyagok f
ápr. 18
6:42
Kvíz: 10 nagyon híres márka szlogenjét kell eltalálnod! Egy igazi Tesco-vásárló ezt kisujjból kirázza (Promotions)
Tuti, hogy beugranak, hiszen mostanában a vásárlás jelenti szinte az egyetlen szabad tevékenységet.
ápr. 18
6:42
A jövő digitális pénzügyi megoldásait tervezhetik a felsőoktatási hallgatók (Mínuszos)
Fintech Design Versenyt hirdet a Digitális Jólét Program (DJP) a felsőoktatásban tanulók számára, a megmérettetésre április 30-ig lehet jelentkezni, és május 31-ig kell benyújtani a pályázatokat – közölte a Digitális Jólét Nonprofit Kft. A legjobb pályaművek benyújtói akár arra is lehetőséget kaphatnak, hogy megvalósítsák ötleteiket. Mint írták, a
ápr. 18
6:42
A MEWA törlőkendői a legmodernebb ipari üzemek munkáját is segítik (newtechnology.hu)
Az „Ipar 4.0” fogalma 2021 áprilisában lesz tíz éves. Persze nem az iparban zajló változásokról beszélünk, hiszen azok jelenleg is zajlanak, hanem a szókapcsolatról, amelynek eredete a 2011. évi hannoveri vásárra vezethető vissza. Ott hangzott el először: a „dolgok internete” (angolul Internet of Things, IoT) a világ minden ipari üzemének tevékenys
ápr. 18
6:48
Váratlan átalakulás: Ezért változtatta meg külsejét Gregor Bernadett (Ripost)
Gregor Bernadett alaposan meglepte ismerőseit, amikor egy friss fényképen megmutatta új külsejét. A színésznő régóta tervezte az átalakulást.
ápr. 18
6:48
9 könyv, amit Carrie Bradshaw szerint sem hagyhatsz ki (Glamour)
Sarah Jessica Parker mint Carrie Bradshaw vérbeli újságírónő, a valóságban pedig lelkes olvasó. A könyvek iránti szeretete régóta ismert, de tudtad, hogy SJP az Amerikai Könyvtárosok Szövetségének tiszteletbeli elnöke is?
ápr. 18
6:54
Peking és Washington erősebb klímavédelmi kötelezettségvállalásban egyezett meg (HírTV)
"Az Egyesült Államok és Kína elkötelezett amellett, hogy egymással és más országokkal együttműködjön a klímaváltozás kérdésében" - áll a közös nyilatkozatban.
ápr. 18
6:54
Brüsszel a GMO-lobbi érdekében ismét szembemenne a többséggel (Magyar Nemzet)
Az Európai Parlament és a legtöbb tagállam elutasítja a génmódosított növények uniós engedélyezését.
ápr. 18
6:56
Belfast hamarabb szakíthat Londonnal, mint gondoltuk (Magyar Nemzet)
Politikai, társadalmi és gazdasági okai is lehetnek az elmúlt napok zavargásainak.
ápr. 18
7:00
Orvosa szerint Navalnij bármelyik pillanatban meghalhat (444.hu)
A harmadik hete éhségsztrájkoló orosz ellenzéki állapota rohamosan romlik.
ápr. 18
7:00
Beneteau Flyer 9 Sundeck és Spacedeck (AQUA)
A Beneteau Flyer sorozata már a hatodik generációnál jár, és minden modell a közönség megelégedésére szolgált. A Flyer 9-es az egynapos túrákra szánt hajók palettáját egészíti ki, és két verzióban rendelhető. A Sundeck január végén elnyerte Az Év Európai motorosa címet (10 m alatti kategóriában). Bár a Flyer 9-es kinézete karakteresebb, mint az elő
ápr. 18
7:00
Biztosítást is kínál az N26 (FinTechRadar)
Ki kell találniuk a neobankoknak, hogy melyek azok a jövedelmet termelő szolgáltatások, amelyeket a járvány alatt gyengélkedő tranzakciós bankolás mellé be tudnak vezetni.
ápr. 18
7:00
Sziklay Szeréna buzdítására ma is szükségünk van (Magyar Nemzet)
Szinyei Bélával, a Magyar hiszekegy szerzőjének a legidősebb unokájával Tószegen beszélgettünk, a családi házukban, ahol egy kis múzeumot rendezett be az őseik emlékére.
ápr. 18
7:03
Idén is lesz nagy attrakció a Balatonnál (Infostart)
Az ország egyik legnagyobb óriáskereke visszatér Keszthelyre
ápr. 18
7:06
Leclerc: Izgalmas, de nehéz futam lesz! (F1világ)
A remeknek mondható 4. rajthelyet szerezte meg az Emilia-Romagna Nagydíj időmérő edzésén a Ferrari ifjú versenyzője, Charles Leclerc. Miközben a monacóit a szezonnyitón váratlanul érte a hasonló eredmény, itt valamelyest számított rá.
ápr. 18
7:06
MNB: nőttek a külföldi tartozások, csökkentek a követelések (ProfitLine)
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) külföldi követelései márciusban 320 milliárd forinttal 12 353 milliárd forintra csökkentek, és 635 milliárd forinttal alacsonyabb voltak, mint a múlt év végén. A külföldi tartozások a múlt hónapban 1152 milliárd forinttal 2852 milliárd forintra emelkedtek, de ezzel együtt is 323 milliárd forinttal elmaradtak az év végén
ápr. 18
7:06
Borzalmas! A diáklány folyóban sodródó holttestét egy horgász találta meg (Metropol)
Először az autója roncsait találták meg a rendőrök, de akkor még nem értesítették a szüleit. Az amerikai diáklány a tragédia előtt csúnyán összeveszett a barátjával, de még nem biztos, hogy ennek bármi köze van a történtekhez.
ápr. 18
7:06
Így reggeliznek a magyar nők: kiderült, hogy 15 százalékuk mit ront el (Ripost)
Bár a legtöbben az egészséges és finom reggeliket keresik, ez gyakran nem jön össze – derült ki a Viblance közvélemény-kutatásából, amiben arra voltak kíváncsiak, hogy reggeliznek a magyar nők.
ápr. 18
7:06
Saját testi épségét kockáztatva harcol az állatkínzók ellen -Tornóczky Anita mesélt az Erősebb Igen című műsorban (Glamour)
Tornóczky Anita, állatvédő, volt műsorvezető már egész fiatal kora óta tudta, hogy másokat szeretne támogatni. Mindössze 16 éves volt, amikor eldöntötte, hogy büntetőjogász akar lenni, hogy az amerikai filmekben látottakhoz hasonlóan kiálljon az ártatlanul megvádoltak igazságáért - ám az élet mégis a kommunikációs szakma felé sodorta. Anita hamar r
ápr. 18
7:06
Horváth Éva: Egy férfinak nem kell látnia a szülés folyamatát (BorsOnline)
Horváth Éva nagyon aktív kismama. Amellett, hogy kisfia majd’ minden percét lefoglalja, kedvenc hobbijára, a kertész- kedésre is tud időt szakítani. Izgatottan várja, hogy megérkez- zen második gyermeke, ám párjával nem hívei az apás szülésnek, így az apuka nem lesz jelen a szülőszobán.
ápr. 18
7:06
Sokkoló számok: már ennyien fertőződtek meg és haltak bele a koronavírusba (Life)
A világon 140 448 459 ember fertőződött meg a koronavírus-járványban, a halálos áldozatok száma 3 009 025, a gyógyultaké 80 043 779 a baltimore-i Johns Hopkins Egyetem közép-európai idő szerint vasárnap reggeli adatai szerint. Egy nappal korábban 138 890 681 fertőzöttet tartottak nyilván, a halálos áldozatok száma 2 985 407 volt. A fertőzés 192 ors
ápr. 18
7:06
„Drag queennek lenni ugyanúgy előadóművészet, mint a színészet” – Pillants be egy hazai drag queen életébe (WMN)
A drag – azaz dress as girls – az egyik legösszetettebb művészeti ág, amihez nemcsak stílusérzék, hanem határtalan kreativitás, szexi mozgás és jó humor is szükséges. A drag queenek életét sok sztereotípia övezi, holott az extravagancia csak a színpadon jellemző rájuk.
ápr. 18
7:06
Márki-Zay őszintén hisz az erőszakban (Magyar Nemzet)
A haladó baloldali média kilencven százaléka megint úgy lapított, hogy azt öröm volt nézni.
ápr. 18
7:12
Elhunyt a pdf-dokumentumok atyja (Portfolio)
Elhunyt 81 éves korában Charles Geschke, az amerikai Adobe szoftvergyártó cég társalapítója, aki közreműködött a népszerű pdf fájlformátum kifejlesztésében - közölte a vállalat szombaton.
ápr. 18
7:12
Ne erőltesd másokra a véleményed - Egymondatos horoszkóp: Április 17. (Glamour)
A Kos jegyében lévő Merkúr és a Bak-Plútó ártalmas kvadrátja óva int attól, hogy kényszeresen, fanatikusan viselkedj és gondolkodj, vagy másokra erőltesd a véleményedet. Szerződés- és üzletkötés meghiúsulására, közlekedési balesetekre, bűntudatébresztő szemrehányásokra, manipulatív mesterkedésekre, megállapodások megszegésére is számíthatunk ebben
ápr. 18
7:12
Egyedi tervezésű, LEGO-kockákból épített órával lepi meg vásárlóit a Cordia (Márkamonitor)
Különleges ajándékkal várja új otthonukba beköltöző vásárlóit Magyarország vezető lakásfejlesztője, a Cordia. A meglepetéssel ügyfeleinek bizalmát köszöni meg a vállalat, mely idén rekordszámú, 1800 új lakás átadását tervez, emellett pedig év során több új fejlesztés keretében 800 otthonnal bővíti kínálatát.   Limitált kiadású, kizárólag a Cordia ü
ápr. 18
7:12
A Disney ismét elkészíti a Hamupipőkét, de úgy, ahogy még sose láthattuk (Promotions)
Teljesen új szemszögből mutatják be Hamupipőke történetét.
ápr. 18
7:12
Most egy megosztással is rengeteget segíthetsz! (GSMring)
Sajnos olyan világban élünk ahol az emberek életét pénzben mérik, a Zolgensma még mindig a világ legdrágább gyógyszere, pedig egyre több embernek van rá itthon is szüksége. A kis Lilikéről 5 hónapos korában derült kis, hogy gerincvelő eredetű izomsorvadásos betegsége van, annak is a legsúlyosabb változata az SMA1-es. A betegség oka, az SMN1 gén 7.
ápr. 18
7:12
Baranyi hivatalában négy hónap után lehet újra takarítás (Magyar Nemzet)
A ferencvárosi önkormányzat az év eleje óta nem írt ki pályázatot a takarítási feladatok ellátására.
ápr. 18
7:18
Kiutasítottak tizennyolc orosz diplomatát Csehországból (444.hu)
A cseh hatóságok szerint az orosz titkosszolgálatnak dolgoztak.
ápr. 18
7:18
Lukasenka szerint merényletet terveztek ellene (Demokrata)
A fehérorosz vezető szerint az amerikai Szövetségi Nyomozó Iroda a merénylettervezet mögött.
ápr. 18
7:24
Napi horoszkóp április 18.: a Bikák az őszinteség hívei, a Szüzek igyekeznek utolérni magukat (Joy)
A hét utolsó napjára is üzentek a csillagok, érdemes tehát elolvasnod a horoszkópodat!
ápr. 18
7:24
Pénzügyi elemző: félre tudtunk tenni abból, hogy be voltunk zárva (ATV)
A lakosság 38%-a arra számít, hogy már idén komolyabb kiadásokat is megengedhet magának - derül ki a BÁV Zrt. által készített reprezentatív kutatásból. A magyarok többsége elsősorban nyaralásra vagy otthonfelújításra költene. Az ATV Híradó által megkérdezett elemző szerint bár az elmúlt egy évben nőttek a megtakarítások, az árak is jelentősen emelk

Keresés