2021. április 14. szerda

ápr. 14
8:09
A fagyok a francia szőlők túlnyomó többségét elpusztították (Köpönyeg)
Beszámoltunk arról, hogy a hirtelen és teljességgel szokatlan fagyok milyen pusztítást végeztek Texas mezőgazdasági
ápr. 14
8:09
Lefoglalták a Szuezi-csatornát elzáró hajót, a tulajdonosnak fizetnie kell (Mandiner)
A jármű úgy tűnik ismét beszorult, de ezúttal a jog világában.
ápr. 14
8:09
Kamu lesz az ellenzéki előválasztás (Magyar Nemzet)
Jakab Péter egymaga testesíti meg az új Mszp-t, a DK, a Momentum és a többiek meg nem számítanak.
ápr. 14
8:15
„Ha valóban elhangzott, akkor az minősíthetetlen” – Áder János is megszólalt a szegedi professzor körül kialakult botrányról (Blikk)
Közel egy héttel a történtek után Áder János köztársasági elnök is megszólalt a Szegedi Tudományegyetemen tanító Gulyás László történész körüli botrányról.
ápr. 14
8:15
Fekete-Győr András elárulta, miért tenne meg mindent miniszterelnökként (ATV)
A Momentum elnöke szerint "Orbánnak nem nyugati szövetségesei, hanem keleti barátai vannak".
ápr. 14
8:15
55 milliárdból újítják fel a Pénzügyminisztérium várbeli épületét (444.hu)
A tervek szerint 2023-ban lesz kész.
ápr. 14
8:15
Kiderült, hogy miért nem szerepel Sylvester Stallone a Creed folytatásában (Promotions)
Michael B. Jordan érthető magyarázatot adott Rocky hiányára.
ápr. 14
8:15
Nem minden csomagolás környezetbarát, ami annak látszik (Transpack)
Egy dél-koreai cég papírpalackként hirdette egyik terméke csomagolását, pedig csak – egyébként újrahasznosítható – a műanyag tubust vonta be papírral.
ápr. 14
8:21
Jó reményekkel látogat Liverpoolba a Real Madrid – sport a tévében (Infostart)
A blancók kellemes, 3–1-es előnnyel kezdik a visszavágót, a másik szerda esti BL-negyeddöntőben a Manchester City 2–1-ről folytatja Dortmundban.
ápr. 14
8:21
Jó hír: új albumot jelentetett meg Rúzsa Magdi (Blikk)
Karma címmel megjelent Rúzsa Magdolna nyolcadik stúdióalbuma. Az énekes elektronikus poplemezén ismét Szakos Krisztiánnal dolgozott együtt.
ápr. 14
8:21
Megszólalt Óberfrank Pál színház-ügyben: a rivalizálás helyett ez győzedelmeskedik (Pénzcentrum)
Tavaly kezdődött a koronavírus okozta pandémiás helyzet, és még közel sem látjuk a végét. A bezártság, a távolságtartás és az emberi kontaktus minimálisra csökkentése ennyi idő elteltével már igencsak érezteti a hatását, azonban pont a felüdülést jelentő szektorok továbbra sem nyithatnak. Többek között ilyenek a közönségüktől megfosztott színházak,
ápr. 14
8:21
Továbbra is a Ford Mustang a világ legnépszerűbb sportautója (Auto Pult)
A Ford Mustang ereje teljében ünnepelheti pár nap múlva az 57. születésnapját, amelyet az a tény is alátámaszt, hogy nincs nála kelendőbb sportmodell a Földön. Ehhez pedig mi, magyarok kivételesen nagy mértékben járulunk hozzá.
ápr. 14
8:21
Undorítóak, de hatásosak – piócákkal gyógyították a magyar focistát (BorsOnline)
A lengyel Slask Wroclawban profiskodó Tamás Márk kisebb sérülést szenvedett a legutóbbi bajnokin. Fizioterapeutája gyűrűsférgekkel szívatta a magyar focista vérét.
ápr. 14
8:21
Hargitai Miklós: Ütközetben elhunyt (Mandiner)
Magyarország az elmúlt sokszáz évben az összes háborúját elvesztette. És ebbe eddig minden kardcsörtető kormány(fő) belebukott.
ápr. 14
8:27
Kemény fizikai munkát vállalt Kökény Attila, de nem tartott sokáig (Blikk)
Mivel a koronavírus első hulláma miatt sorra maradtak el a fellépések, Kökény Attila úgy látta jónak, ha valamilyen bevételi forrás után néz. Ezért tavaly nehéz fizikai munkát vállalt, egy autópálya mellett. A teste azonban már nem bírta ezt a fajta terhelést, így eldöntötte, soha többé nem akarja ezt megtapasztalni.
ápr. 14
8:27
A cseh és szlovák piacon erősít a Netrisk (Portfolio)
Tovább bővült a Netrisk-csoport kelet-közép-európai online biztosításközvetítő platformja, miután a csoport megvásárolta a cseh Porovnej24.cz és a szlovák Netfinancie.sk összehasonlító portálokat működtető társaságok 100 százalékos tulajdonrészét - derül ki a Netrisk közleményéből.
ápr. 14
8:27
Így kapkodta az egyes villamos vonalán a telefonokat a tolvaj (Metropol)
A kőbányai rendőrök végigjárták az 1-es villamos vonalát, és pár nap nyomozás után elfogták a férfit, aki az utasok kezéből kimarta a telefonokat.
ápr. 14
8:27
Nem szűnnek a felhők, szükség lesz a nagykabátra Budapesten (Metropol)
Továbbra is komoly viharra és hidegre kell készülniük a fővárosiaknak.
ápr. 14
8:27
Gyurcsány Ferenc azt szeretné, ha Hugh Grant játszaná el a 2006-ról szóló filmben (ATV)
A DK elnöke viszont "az orbáni korrupcióról" forgatna filmet.
ápr. 14
8:27
Komoly lemaradásban van az EU a töltőinfrastruktúra kiépítésével (autopro)
Ahhoz, hogy az Európai Unió elősegítse az áttörést az elektromos közlekedés területén, fel kell gyorsítania a töltőinfrastruktúra kiépítését - közölte az Európai Számvevőszék jelentésében.
ápr. 14
8:27
Idén jön az új VW Transporter, vele az eddigi legjobb Multivan (Autónavigátor)
Friss ízelítővel borzolja a Volkswagen azon szűk vásárlócsoportjának kedélyeit, akik egyazon járműben keresnek egyterűt és kalandautót. Ezeket a speciális igényeket
ápr. 14
8:27
Felfoghatatlan: két hónapon belül mindkét fiát elvesztette az édesanya (Ripost)
Mindkét fiát elvesztette, az édesanya felfoghatatlan fájdalmat él át.
ápr. 14
8:27
Így készülj fel a koronavírus elleni vakcina beadására (Femcafe)
Válaszok a védőoltással kapcsolatos leggyakrabban feltett kérdésekre.
ápr. 14
8:27
Határidő előtt szállíthat a Pfizer (vg.hu)
Az amerikai vállalat növelte oltóanyag-termelését.
ápr. 14
8:27
A magyarok többsége szerint a környezetvédelem az egész társadalom felelőssége (NRGreport)
Szinte nincs olyan magyar, akit ne foglalkoztatna a bolygó jövője, átlagosan pedig kapásból 12 környezetkárosító tényezőt tudunk felsorolni – derült ki az ALTEO Csoport megbízásából készített országos, reprezentatív kutatásból.
ápr. 14
8:27
Fülöp halála után 4 nappal II. Erzsébet királynő Ezt máris megtette - Pedig senki sem várta el tőle! (Joy)
Nehéz napokon van túl, de még ennek ellenére is képes volt erőt venni magán.
ápr. 14
8:27
Gutenberget ünnepli a Google Doodle (Könyves Magazin)
Johannes Gutenbergre emlékezik a mai napon a Google: a napi grafikában a könyvnyomtatás feltalálója és egy kézisajtó látható, a logót pedig a hagyományos Gutenberg-betűtípussal jelenítették meg.
ápr. 14
8:27
Szívszorító döntést hozott Michael Schumacher felesége (Life)
Még a világbajnok baleset előtt vásárolta meg a család a Genfi-tó melletti otthonuk közelében lévő lovas tanyát, ám a tragédia után sok évvel Corinna Schumacher úgy döntött, megválik tőle.
ápr. 14
8:27
A 10 legjobb film, amit látnod kell, ha Te is rajongsz a Vissza a jövőbe trilógiáért (Mafab)
Nehéz lenne csupán egy érvet találni arra, miért is szeretjük olyan sokan a Vissza a jövőbe trilógiát. Robert Zemeckis rendezésében minden ott van: kaland, humor és persze a megunhatatlan időutazás alapötlete. Nem volt egyszerű dolgunk, amikor összeállítottuk ezt a listát, de ha Doki és Marty kalandjai bejöttek, akkor ezeket a filmeket is imádni fo
ápr. 14
8:27
Kemény évre számítanak a nagyvállalatok (MMonline)
A hazai nagyvállalatok bevétel és profit szempontjából is komoly visszaesésre számítanak idén. A K&H nagyvállalati növekedési index eredményei alapján ugyanis az elmúlt évek eddigi legpesszimistább pénzügyi várakozása jellemzi a cégeket: 1,8 százalékos árbevétel és 3,9 százalékos nyereségcsökkenéssel számolnak. A K&H nagyvállalati növekedési index
ápr. 14
8:27
Európai Gyógyszerügynökség: nincs bizonyíték az összefüggésre (Demokrata)
Nincs bizonyíték az összefüggésre a Johnson & Johnson vakcinája és a vérrögképződéses esetek között az Európai Gyógyszerügynökség szerint.
ápr. 14
8:27
Fitch: erős növekedés várható Közép-Európában, különösen a V4-gazdaságokban (Demokrata)
A harmadik járványhullám ellenére erős növekedés várható Közép-Európában, különösen a V4-gazdaságokban.
ápr. 14
8:27
69 milliárd 142 pályázónak az állattartó telepek tárgyában (Agrárágazat)
Áprilisban a kisebb állattartó telepek megújítására lehet pályázni.
ápr. 14
8:27
A direktvetés egy életforma (Mezőhír)
Régiótól vagy földrésztől függ, hogy milyen technológiával műveljük a talajt.
ápr. 14
8:27
Kubatov Gábor: Vádold a másikat azzal, amit te követsz el (Magyar Nemzet)
Ez a baloldal taktikája – fejti ki a politikus a Facebook-oldalán megjelent posztjában.
ápr. 14
8:33
Meggyilkolt örmények sisakjaiból rendezett kiállítást Azerbajdzsán (Blikk)
Örményországban különösen nagy felháborodást keltett, hogy Ilham Aliyev azerbajdzsáni elnök hétfőn avatta fel a „Trófeák parkja” elnevezésű kiállítást, ahol az elesett örmény katonák harci sisakjaival a háttérben fényképezkedett.
ápr. 14
8:33
Így alakult a forint árfolyama reggelre (ProfitLine)
Vegyesen mozgott a forint a főbb devizákkal szemben szerda reggel a bankközi piacon: az euróhoz képest minimálisan gyengült, a frankhoz és a dollárhoz viszonyítva viszont erősödött kedd este óta.
ápr. 14
8:33
Koronavírus: tovább romlik a járványhelyzet a világon, de egyre jobb hírek érkeznek a vakcinákról (Portfolio)
Emelkedő szakaszban van a járványgörbe a világon, az új esetek száma az előző 7 napátlagában közelíti a 650 ezret, a mozgóátlag a januári csúcs idején 780 ezren állt, így ettől még messze vagyunk, de egyértelműen emelkedő szakaszban van a járvány a világon. A több új eset több vírusvariáns megjelenésére ad lehetőséget, így különösen aggasztó a hely
ápr. 14
8:33
Óvodai beiratkozás 2021: ezt minden érintett magyar szülőnek tudnia kell idén (Pénzcentrum)
Jövő kedden kezdődik az óvodai beiratkozás, amely május 20-ig tart - tudatta az Oktatási Hivatal (OH) az MTI-hez eljuttatott közleményében. Az általános iskolai beiratkozás már tart országszerte, erre péntekig van lehetőség
ápr. 14
8:33
Eső kevesebb lesz, de a hideg idő megmarad ma is (SzMo)
Az igazi tavasz még mindig nem jön, hétvégén sem lesz az a tipikus padon napozós idő.
ápr. 14
8:33
Charles Michel bocsánatot kért – elérte az Európai Parlamentet a kanapébotrány (Mandiner)
Külön jött és külön távozott az európai parlamenti tárgyalóteremből Ursula von der Leyen és Charles Michel.
ápr. 14
8:35
360 közelében kezd a forint – Folytatódik az esés vagy újabb fordulat jön? (Portfolio)
Jelentősen gyengült kedden a forint az euróval szemben, így újra 360 közelében van a jegyzés. A mai nap nagy kérdése az lesz, hogy csak átmeneti korrekciót láttunk, vagy tartós fordulat első jelei voltak.
ápr. 14
8:37
Citi: Annyi áramot fogyaszt a bitcoin, hogy lassan szigorú szabályozás jöhet a bányászatban (Portfolio)
A bitcoin bányászat 66-szor több elektromos áramot fogyaszt, mint 2015-ben, és a Citigroup szerint az ehhez kapcsolódó szén-dioxid-kibocsátás valószínűleg szigorúbb szabályozást fog maga után vonni.
ápr. 14
8:39
55 milliárdosra drágult a Pénzügyminisztérium várbeli épületének felújítása (Menedzsment Fórum)
Ez volt a legalacsonyabb ár.
ápr. 14
8:39
Huszonkét évet kapott férfi, aki tavaly négy rendőrt gázolt halálra Ausztráliában (BorsOnline)
Huszonkét év börtönre ítélték szerdán Ausztráliában, azt a teherautó-sofőrt, aki egy éve halálra gázolt négy rendőrt, miközben azok egy gyorshajtót igazoltattak - jelentette az Ap amerikai hírügynökség.
ápr. 14
8:39
Összefogtak a szervek: így lépnek fel a jövőben a környezeti bűnözés ellen (Blikk)
Együttműködési megállapodást írt alá hét államigazgatási szerv a környezeti bűnözés elleni küzdelem hatékonyabbá tételéért – közölte a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) szerdán a police.hu honlapon.
ápr. 14
8:39
Meggyilkolt örmények sisakjaiból rendezett kiállítást Azerbajdzsán (Blikk)
Örményországban különösen nagy felháborodást keltett, hogy Ilham Aliyev azerbajdzsáni elnök hétfőn avatta fel a „Trófeák parkja” elnevezésű kiállítást, ahol az elesett örmény katonák harci sisakjaival a háttérben fényképezkedett.
ápr. 14
8:39
Az argentin egészségügyi miniszter elmondta a véleményét a Sinopharm-vakcináról (Metropol)
Argentína egészségügyi minisztere méltatta a Sinopharm kínai cég koronavírus elleni oltóanyagának hatékonyságát, amelyet csaknem 80 százalékosnak mondott.
ápr. 14
8:39
Még mindig 40 fokon mos az európaiak többsége, és ezzel semmibe veszik a klímaváltozást (Portfolio)
Annak ellenére, hogy a háztartásigép-gyártók több mint 10 éve bátorítják vásárlóikat arra, hogy ruháikat 30 fokos vagy alacsonyabb hőfokon mossák, az Európában élők közel kétharmada még mindig 40 vagy magasabb hőfokon mosnak – derül ki az Electrolux „Igazság a ruhaápolásról” kutatásából.
ápr. 14
8:39
Szakértő: Idén nyáron már biztosan utazhatunk Horvátországba, Görögországba (ATV)
Kiss Róbert Richard turisztikai szakértő szerint Olaszországba, Horvátországba, Görögországba, de akár Tunéziába vagy Egyiptomba is ellátogathatunk már idén nyáron.

Keresés