Megújult a Vállalkozói információs portál (Vali), az oldalon a hazai vállalkozások pár kattintással személyre szabottan tudják megtalálni a rendelkezésükre álló állami támogatásokat, fejlesztési lehetőségeket, mondta az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkára kedden online sajtótájék
A 2021-ben nyolcadszorra átadott Klasszis díjak közül a Raiffeisen Alapkezelő alapja kapta A Legjobb Ingatlan Alap 2021 elismerést - a cég vezérigazgatója adott rövid helyzetértékelést.
Múlt héten volt a járvány legszomorúbb napja Brazíliában: 24 óra alatt 4195 beteg hunyt el. Mindeközben São Paulo államban és Rio de Janeiróban is nyitást terveznek, annak ellenére, hogy mindkét helyen 80 százalék feletti a kórházak intenzív osztálainak kihasználtsága.
Nőtt a félvezetők globális eladása februárban éves szinten, ugyanakkor csökkent januárral összevetve a világ vezető nemzetközi gyártóit tömörítő szövetség, a SIA adatai szerint.
A 19 ország 32 500 munkavállalójának részvételével készült globális PwC-felmérés szerint ötből két munkavállaló úgy véli, hogy munkája öt éven belül feleslegessé válik. A távmunkában dolgozók közül csak minden tizedik ember szeretne teljes munkaidőben visszatérni a hagyományos munkakörnyezetébe. Világszerte a munkavállalók 44 százaléka vállalná, ho
Elkészült a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Kocsordon az EU-FIRE Kft. 1,9 milliárd forintos beruházása. A fejlesztés eredményeként olyan üzem jött létre, amely védőszemüvegekből, szilikon maszkokból, fecskendőkből és más orvosi eszközökből a hazai szükségletek jelentős hányadát lesz képes előállítani a jövőben. A beruházás virtuális átadását április
Régi, megoldatlan probléma a közös tulajdonú termőföldek tulajdoni viszonyainak rendezése. Amíg korábban voltak törekvések a mezőgazdasági földterületek esetében a közös tulajdon felszámolására – ahogy a köznyelv emlegeti az „állami kimérések” lefolytatásával –, addig az erdőket sohasem érintették az egyszerűsített szabályokkal lefolytatható tulajd
Miniatűr figurák lepik el a való világot, hogy ezzel is emlékeztessenek minket a hétköznapi gondok jelentéktelenségére – nézd meg Roy Tyson csodálatos alkotásait a galériánkban!
A világ már jó ideje várja az 5G szélessávú mobilinternet-hálózat kiteljesedését. Mivel a fogyasztók mindig a jobb szolgáltatásokhoz és az áruk gyorsabb kézbesítéséhez ragaszkodnak, sok iparág reménykedik, hogy az 5G által felgyorsított internetkapcsolatával megfelelhet ezeknek az igényeknek.
A reggeli órákban megérkezett a Janssen vakcinája Magyarországra, így már 6-féle vakcinával olthatnak koronavírus ellen - mondta Müller Cecília országos tisztifőorvos a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs online sajtótájékoztatóján kedden.
A Pek-Snack meggyőződése, hogy a minőség egyszerre cél és eszköz. Ennek érdekében folyamatosan fejlesztik termékeiket, valamint új stratégiai megállapodásokkal erősítik piaci pozíciójukat és növelik fogyasztóik elégedettségét. Az idei év első, kiemelt partnere a Kometa99 Zrt.; a két cég közti megállapodás értelmében a Pek-Snack sonkát tartalmazó te
A főpolgármester-helyettes szerint a Magyar Labdarúgó-szövetség nem egyeztetett a fővárosi önkormányzattal a száz százalékig nyitott kapus mérkőzéssel kapcsolatban, holott egy háromoldalú szerződés van az UEFA, az MLSZ és a főváros között.
Jogosan vannak kiakadva a Coloradói Loveland autóbolondjai annak a fekete Dodge Challenger Hellcatnek a sofőrjére, aki a találkozót elhagyva felelőtlenül
Ezen a héten Szakos Andrea enteriőrdesigner, a Naturalii Concept Store egyik tulajdonosa, a Marand márka egyik alaptója a Farrow & Ball angol festékmárka magyarországi színszakértője napjaiba tekintünk be. Andrea közel 18 éves belsőépítészeti munkássága során a kortalan enteriőröket részesíti előnyben, a laza elegancia és kifinomult színválaszt
Az elmúlt öt évtized hőmérsékleti adatainak elemzése alapján az ősz jelentősen, a tavasz mérsékelten rövidült Magyarországon, a nyár viszont ötven nappal hosszabb lett, mint a hetvenes években vol, derül ki egy új kutatásból, amelyet a Másfélfok.hu-n tettek közzé kedden.
A KriptoSuli ebben a videóban bemutatja a Litecoint. Kereskedj a világ legnagyobb kriptopénztőzsdéjén: https://kriptoakademia.com/Binance20_KriptoPercek/go Használd az FTX megbízható kriptopénztőzsdét: https://kriptoakademia.com/FTX_Kripto_Percek/go Csatlakozz Discord szerverünkhöz, tanulj szakértőinktől: https://kriptoakademia.com/Discord_Kripto
A terhesség a változások időszaka, ami testünk legnagyobb szervét is egyaránt érinti, ezért fontos odafigyelni a bőrápolásra is a várandósság során. Az elváltozások túlnyomó többsége szülés után megszűnik, ezért fontos, hogy ne próbálkozzunk a magzatra potenciálisan veszélyes megoldásokkal. Dr. Kiss Melinda bőrgyógyászt kérdeztük arról, hogyan vált
Az Apple kiemelten fontosnak tartja, hogy a felhasználó eszközei mindig biztonságban legyenek és a felhasználó a legtöbb esetben meg tudja keresni őket egy alkalmazás segítségével. Ezt bővítette most ki az Apple. A Find My funkció az Apple készülékein már több éve elérhető. Ennek az a célja, hogy a felhasználó az elveszett tárgyait meg tudja találn
Közel 10 milliárd forintos egészségipari beruházás valósul meg a Nyírségben az Egészségipari Támogatási Program keretében - jelentette ki Varga Mihály az EU-FIRE Kft. fejlesztés-sorozatának első ütemének virtuális átadásán. A most elkészült, kocsordi üzem 30 helybélinek, a két mátészalkai beruházás pedig összesen 139 embernek teremt biztos munkahel
Csaknem egymilliárd eurós kínai hiteltartozásához kért európai uniós pénzügyi támogatást Montenegró kormánya, a szkopjei igényt azonban Brüsszelben elutasították.
A magyar Telenort is tulajdonló PPF Csoport alapítója, vezetője és közel 99 százalékos tulajdonosa, Petr Kellner március végén tragikus körülmények között helikopterbalesetben életét vesztette. A PPF irányítását a cég egyik tulajdonosa és vezetője, Kellner barátja, Ladislav Bartoníček vette át, aki exkluzív interjút adott egy cseh lapnak, a Seznam
Megújult a Vállalkozói információs portál (Vali), az oldalon a hazai vállalkozások pár kattintással személyre szabottan tudják megtalálni a rendelkezésükre álló állami támogatásokat, fejlesztési lehetőségeket - mondta az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkára.
Madárinfluenza-fertőzést igazoltak egy nádudvari tenyészpulyka-állományban, ahol 11 769 állat leölését rendelték el az állategészségügyi szakemberek - közölte a Nemzeti Élelmiszer-biztonsági Hivatal (Nébih).
Mi történt a technológia világában? Elmondjuk röviden! Számos hazai hírcsatorna IT, mobiltechnológiát, robotikát érintő tartalmait foglaljuk össze pár perces podcast adásainkban. A felolvasott hírek itt érhetőek el: https://podcast.hirstart.hu/tech-hirek/2021/04/13/3905/
Nem rendezhetnek olyan hivatalos egyetemi sporteseményt Amerikában, ahol megtagadják a férfinak született sportolók női versenyen való indulását – adta hírül a The Daily Wire.
A tagországok dönthetnek úgy, hogy nem ismernek el egyes vakcinákat a beoltást igazoló tanúsítvány esetében – nyilatkozta Eric Mamer az Európai Bizottság szóvivője.
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) automatikusan elkészíti az szja-bevallási tervezeteket, de akinek nincs ügyfélkapu-regisztrációja, annak az idén is kérnie kell a tervezet postázását, ha szeretné azt papíralapon megkapni - hívta fel a figyelmet az adóhatóság.
A Budapest Airport felkészült a repülőtéri utasforgalom fellendülésére, mindent megtesznek azért, hogy mielőbb visszatérjen a 2019-es forgalom volumene, de ez elsősorban az országok által bevezetett utazási szabályokon, a védőoltások elérhetőségén, hatékonyságán, és az átoltottság mértékén múlik - közölte a társaság. A légitársaságok egy része már
Vegyesen, a hagyományos iparágak körében többnyire indexveszteséggel, a technológiai papírok kötében pedig emelkedéssel indult a kereskedés kedden az amerikai értékpapírpiacokon.