A NAV csaknem 2400 magánszemély és több mint 1300 gazdálkodó szervezet nevét és elérhetőségét tette közzé a honlapján, akik jelentős összegű adótartozást halmoztak fel. Az összes tartozás több száz milliárd forint.
Koronavírus-fertőzésben április 12-ére virradóra elhunyt Lövei Csaba tanár, nyíregyházi önkormányzati képviselő, a Szövetségben Nyíregyházáért ellenzéki frakció tagja.
Feltehetőleg saját, halva született fiúunokája holttestét rejti az 1679-ben elhunyt Peder Winstrup svéd püspök koporsója, amelyet a lundi katedrális őriz – állapították meg svéd szakemberek a földi maradványokon végzett DNS-vizsgálatok alapján.
A két napja beüzemelt mobil kórteremben minden gép leállt, miután az oxigénnyomás a normális működést lehetővé tevő felső küszöbérték (6 bar) fölé emelkedett.
Májustól Magyarország lesz az Európa Tanács elnöke, erre készülve azon európai országokkal is fontos egyeztetni, melyekkel általában nincs túl aktív együttműködése, ilyen Monaco is – írta a külgazdasági és külügyminiszter a Facebook-oldalán hétfőn.
Oxigénellátás nélkül maradt a bukaresti Victor Babes járványkórház udvarán egy konténerben kialakított intenzív terápiás Covid-részleg hétfőn, emiatt három, súlyos állapotban lévő koronavírusos páciens meghalt.
A Johnson & Johnson csoportba tartozó Janssen Pharmaceutica-Cilag NV gyógyszeripari vállalat megkezdte a koronavírus elleni egyadagos vakcinája szállítását az EU országaiba – közölte Stefan De Keersmaecker, az Európai Bizottság illetékes szóvivője.
A Telekom Veszprém 28. alkalommal nyerte meg a férfi kézilabda Magyar Kupát, mivel 28–26-ra nyert a legutóbbi győztes MOL-Pick Szeged ellen a szigetszentmiklósi négyes döntő fináléjában.
Drámai végjátékot hozott a labdarúgó NB II-ben a feljutásért küzdő Debrecen hazai bajnokija a Nyíregyháza ellen (1-1), amelynek hosszabbításában Gróf Dávid (31) kapus törött orral próbálta hárítani a vendégek tizenegyesét.
Tehetnek akárhány feljelentést, tiszta lelkiismerettel állunk elébe – jelentette ki Tarlós István volt főpolgármester, az országos közlekedési és közszolgáltatási infrastruktúra fejlesztéséért felelős miniszterelnöki megbízott. Szerinte nincs magyarázata a Lánchíd-felújítás késedelmének, és már a kampány miatt nem működik az általa megálmodott Fővá
Míg a fejlett országokban van, ahol négyből egy ember van jelenleg beoltva, addig a szegény államokban mindössze ötszázból egy az arány Tedrosz Gebrejeszusz WHO-főtitkár szerint. Indiában dőlt el az első dominó.
Hétfőtől lehet pályázni arra a 48 milliárd forintra, amellyel a kormány támogatja kistelepülési boltok létestését, fejlesztését a Magyar falu programban – jelentette be a modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos sajtótájékoztatón, Budapesten.
Csehországban mától megszűnt a koronavírus-járvány miatt tavaly október elejétől tartó szükségállapot, Szlovákiában pedig hétfőtől minden óvoda megnyitott, az alsó tagozatos diákok pedig visszaültek az iskolapadba. Jön a folytatás.
A windsori kastély Szent Györgyről elnevezett kápolnájában lel örök nyugalomra a pénteken elhunyt Fülöp herceg, ahol mindössze harminc szerette jelenlétében tartják meg temetését.
Zavargások törtek ki Észak-Írországban: a London-párti protestánsok ugyanis attól tartanak, hogy a brexit következtében a terület elszakadhat a brit királyságtól. Magyarics Tamás, az ELTE tanára szerint, ha nem születik megállapodás, akár a fegyveres összecsapások is kiújulhatnak.
Oxigénellátás nélkül maradt a bukaresti Victor Babes járványkórház udvarán egy konténerben kialakított intenzív terápiás Covid-részleg, három súlyos állapotban lévő koronavírusos páciens meghalt.
A fülzúgás (tinnitus) búgó, csengő, csiripelő, esetleg zakatoló hang hallása külső hang hiányában. Lehet egy- vagy kétoldali, de sokszor a fejében érzi a beteg - mintha belülről szólna.
– Szokatlan performanszaival, fotóival már sokszor sikerült meglepnie a közönséget Viola Szandra költőnőnek: készített már lemosható verstetoválás-kollekciót, megrendezte hazánk első irodalmi fashion show-ját, útjára indította a „Viselj verset!” kampányt, illetve megteremtette a verskarácsonyfa-állítás hagyományát.
Prostituáltakra utazó rémet kapcsoltak le a zsaruk Budapest belvárosában. A 23 éves, nigériai származású fiatal nyolc hónap alatt összesen hat prostituáltra támadt rá, a lányokat pedig nemcsak kirabolta, hanem bántalmazta és megerőszakolta.
Rekordévük volt tavaly az európai intézményi alapkezelőknek, nem kis részben a koronavírus elleni oltási kampányok táplálta befektetői derűlátás eredményeként - áll a Moody's Investors Service hétfőn Londonban bemutatott tanulmányában.
A merevedési zavar hátterében fizikális és nem fizikális okok is szerepet kapnak, sőt gyakran ezek kapcsolatban is vannak egymással. Előfordulhat, hogy a merevedési zavar egyes betegségek első jele.
A Bors megtudta: rendhagyó tárgyalásra készül a bíróság az elrabolt és nagy valószínűséggel meggyilkolt valóságshow-szereplő ügyében. Annál a stégnél akarnak tárgyalást, ahol a vádirat szerint B. László megszabadult Fanni holttestétől, s vízbe dobta.