2021. április 12. hétfő

ápr. 12
6:39
Hogyan védjük meg a családi vagyont a szétforgácsolódástól? (KKV Magazin)
Minden vállalkozás számára aktuális kihívás a generációváltás. Ha a vagyont feldarabolják, az a családi vállalkozások dinamikus működésének leállásához vezet. A hazai jogszabályok bővülésével nemrég már két alternatív módszerrel is meg lehet védeni több generáció munkájának gyümölcsét.
ápr. 12
6:39
Alibaba és a… kínai állam (Mínuszos)
Mióta Jack Ma kiesett a pikszisből durván büntetik a cégét. Befejeződött ugyanis az Alibaba e-kereskedelmi óriás vizsgálata, aminek eredményeképp az illetékes kínai hatóság 2,8 milliárdos bírsággal sújtotta a társaságot. Az vállalat esetében a vizsgálat azt állapította meg, hogy a társaság monopóliummá vált azáltal, hogy a partnereiket ellehetetlen
ápr. 12
6:39
Manuális raktári megoldások testreszabott bővítése (newtechnology.hu)
Egyre több vállalat ismeri fel, hogy csak úgy tudja növelni termelékenységét és csökkenteni a kiadásait, ha automatizálják és összekötik intralogisztikai folyamataikat. A gyártóüzemek az utóbbi években tömegesen ruháztak be gyártási folyamataik automatizálásába, az üzemen belüli anyagszállítást viszont még ma is gyakran kézzel végzik. A vezető nélk
ápr. 12
6:45
Berki Krisztián felrobbantotta az internetet - kép (Infostart)
Tornász olimpiai bajnokunk megváltoztatta Facebook-profilképét. Az eredmény nem maradt el.
ápr. 12
6:45
Bejelentés: 50,7 százalékban véd a CoronaVac a brazil vírusvariáns ellen (Metropol)
Csak 50,7 százalékban véd a kínai fejlesztésű CoronaVac-oltóanyag az eredeti, vuhaninál agresszívebben fertőző brazil koronavírus-variáns ellen – adta hírül a vakcinát Brazíliában gyártó Butantan Intézet.
ápr. 12
6:45
Gyönyörű idővel indul a nap, aztán minden megváltozik (hirado.hu)
A nap nagy részében élénk, az Észak-Dunántúlon időnként erős lesz a déli, délnyugati szél.
ápr. 12
6:45
Továbbra is vergődik a hazai turizmus (AQUA)
A beutazási korlátozások, illetve a kereskedelmi szálláshelyek zárvatartása miatt idehaza februárban is rossz számok érkeztek a turisztikai ágazatból. Tavaly februárhoz képest a belföldi vendégek száma 90, a vendégéjszakáké 86 százalékkal lett kisebb. A vendégszám 42 ezer, az eltöltött vendégéjszakáké 123 ezer volt. Az éjszakák 61 százalékát szállo
ápr. 12
6:45
Oroszi Beatrix: Nyár elejére szabad életünk lehet, ha fokozatos lesz a nyitás és betartjuk a szabályokat (SzMo)
A járványügyi szakértő szerint a korlátozások feloldása lassítani fogja a járvány lecsengését, ezért mindig csak egyetlen intézkedést kellene visszavenni, a többit fenntartani, hogy ne húzódjon sokáig a harmadik hullám és ne legyen negyedik hullám.
ápr. 12
6:51
Szomjan halt több migráns a tengeren (HírTV)
A bárkán utazók célja az volt, hogy eljussanak a Kanári-szigetekre.
ápr. 12
6:51
November óta nem kerültek ennyire kevesen kórházba Írországban (ATV)
Írországban hónapokkal ezelőtti szintre szelídült a koronavírus-járvány: december közepe óta a legkisebb számú napi új fertőzöttet jegyezték fel - adta hírül vasárnap az ír egészségügyi minisztérium egyik vezető tisztségviselője.
ápr. 12
6:51
Többen szomjan haltak egy Kanári-szigetek felé tartó bárkán (Ripost)
Szomjan halt négy migráns az Atlanti-óceánon egy bárkán a Kanári-szigetekre tartva – adta hírül vasárnap a szigetek kormányzósága.
ápr. 12
6:57
Igaly Diána még volt csapattársának üzent a kórházból, hogy nem kell érte aggódni (ATV)
Az olimpiai bajnok sportlövő április 8-án hunyt el koronavírusban. Barátnője és egykori sporttársa emlékezett meg róla.
ápr. 12
6:57
Nyugodt szombat a pénteki becslés izgalma után (Agrofórum)
A terménypiacokon sokat vártunk a pénteki Usda becsléstől, vártuk, lesznek majd olyan új információk, amelyek meghatározhatják a következő időszak áralakulását. Végül azonban nem sok alapvetően új adat jelent meg. A jegyzéseknél az erősödés már csütörtökön elindult (Alacsony etanolkészlet: dráguló kukorica – Agrofórum Online (agroforum.hu) és a pén
ápr. 12
7:03
Már fejet is kapott a rióinál is hatalmasabb Krisztus-szobor (Infostart)
A talapzattal együtt 43 méter magas Krisztus-szobor 2019 óta épül. Lesz benne lift és kilátó is.
ápr. 12
7:03
Szeles, mégis napos idő vár ránk hétfőn (Háziállat)
A legmagasabb nappali hőmérséklet 18 és 24 fok között várható. Késő estére 4, 16 fokra hűl le a levegő.
ápr. 12
7:03
Liftezni is lehet majd a Brazíliában épülő gigantikus Krisztus-szoborban (444.hu)
A tervek szerint öt méterrel lesz magasabb a riói Krisztus-szobornál.
ápr. 12
7:03
Harry Meghan nélkül érkezett meg Londonba, szemtanúk számoltak be a nagy visszatérésről (Ripost)
Ő ugyan hazament, felesége azonban nem tartott vele.
ápr. 12
7:03
Vérrögök maradtak Baranyi László tüdejében a koronavírus után (BorsOnline)
Nem épült még föl teljesen a koronavírus után a 93 éves színművész. Baranyi László mindennapjait egyensúlyzavar és fülzúgás nehezíti meg, most hízókúrán van, hogy visszaszedje hirtelen leszaladt súlyát.
ápr. 12
7:05
Elhunyt Szabó László, a Tévémaci megalkotója (BorsOnline)
85 éves korában tragikus hirtelenséggel elhunyt Szabó László iparművész, közölte
ápr. 12
7:09
Vakcina-kisokos: ti kérdeztetek, mi válaszoltunk! (Metropol)
A kérdéseket hétfőnként és csütörtökönként a Metropol Facebook-oldalán teheted fel cikkünk alatt kommentben.
ápr. 12
7:09
Hogyan védjük a tetőn elhelyezett napelem rendszereket a tűzveszélytől? (Alternatív Energia)
A holland kutatóintézet, a TNO útmutatásokat tett közzé a tetőn elhelyezett napelemek tűzvédelmi kockázatainak csökkentése érdekében.
ápr. 12
7:09
Hazai természeti értékek inspirálják Daubner Anna divattervező és a Samsung közös darabjait (Márkamonitor)
A Samsung Galaxy S21 Ultra 5G csúcskészülékkel készíti Daubner Anna dizájner legújabb kollekcióját, amellyel az ökológiai sokszínűség és a Magyarországon előforduló természeti értékek védelmére hívja fel a figyelmet. A népszerű budapesti tervező a Samsung támogatásával gyártja le az új kollekciót, a Galaxy S21 Ultra pedig segítségére lesz, hogy min
ápr. 12
7:09
Meghalt Szabó László, a Tévémaci megalkotója (SzMo)
Az iparművésznek köszönhetjük a legendás Tévémaci mellett Mirr-Murrt és A legkisebb ugrifülest is. 85 évesen hunyt el.
ápr. 12
7:09
Ezzel a dizájnnal jöhet a Galaxy S21 FE (GSMring)
A Samsung idén is ontja ki a jobbnál jobb készüléket. Így van ez a valószínűleg 2021 nyarán bemutatásra kerüli Samsung Galaxy S21 FE-vel is, ami, ha ugyan olyan jó ár-érték arányú modell lesz, mint elődje nagy siker lehet. A Samsung Galaxy Fan Edition sorozat első kiadása az újradolgozott Samsung Galaxy Note 7-nél jelent meg először
ápr. 12
7:09
Bírságbombán ülnek azok a párok, akik gyerek nélkül maxolják ki a CSOK-ot (Bank360 blog)
A családi otthonteremtési kedvezményhez (csok) kapcsolódóan 2021. januártól több kedvezmény is elérhető: használt és új lakás vásárlása esetén nem kell vagyonszerzési illetéket fizetni, új lakás vásárlásánál pedig visszaigényelhető az 5 százalékos általános forgalmi adó, azaz az áfa is. Csak ez a két támogatási forma több millió forintos segítséget
ápr. 12
7:15
Váratlan és felkavaró vallomást tettek VV Fanni ügyében (BorsOnline)
Hátborzongató részletekkel bukkant fel egy tanú, aki egyenesen a bíróságnak címezte a vallomását.
ápr. 12
7:15
Richter elemzés (ProfitLine)
.
ápr. 12
7:15
Kis Grófo bevallotta, ez enyhíthetne a gyászán (Ripost)
A Bulibáró tavaly decemberben veszte el imádott édesapját, aki elkapta a koronavírust. Kis Grófo azóta is gyászol, de úgy érzi, enyhítene a fájdalmán, ha végre kiszabadulhatna.
ápr. 12
7:15
Lélegzetelállító látvány, de veszélyes is a „vattacukor barlangok” közelébe menni (Promotions)
A Sydney-től alig kétórás távolságra fekvő óceánbarlangokat rózsaszín és élénklila sziklái miatt „vattacukor barlangoknak” is nevezik
ápr. 12
7:21
„Meglepetés” – Ábel Anita visszatért a képernyőre, miután legyőzte a koronavírust (Blikk)
Visszatért a képernyőre Ábel Anita, miután legyőzte a koronavírust.
ápr. 12
7:21
Védőoltások mellékhatásai: Szlovákiában már több mint 3 ezer esetet vizsgálnak (Blikk)
Április 9-ig 3050 jelentést kapott a Szlovákiai Állami Gyógyszerellenőrzési Hivatal (ŠÚKL) a koronavírussal kapcsolatos védőoltások lehetséges mellékhatásairól, ezek közül 134 eset számít súlyosnak.
ápr. 12
7:21
Nagyon alaposan leírtak mindent a nyitásról a britek (Infostart)
Öthetente lesz kedvezmény, ha a járványszámok megengedik. Most teszik meg az első, nagy lépést.
ápr. 12
7:21
Fóliagyártó üzemet épít Debrecenben a Semcorp – ez történt a 14. héten (autopro)
Összeszedtük, milyen hírek határozták meg az autóipar világát a múlt héten.
ápr. 12
7:27
Nyitnak a vendéglátóhelyek és a boltok Angliában (Metropol)
A brit kormány által kidolgozott részletes nyitási menetrendnek megfelelően hétfőtől minden bolt kinyithat Angliában, és vendégeket fogadhatnak azok az éttermek, amelyek meg tudják oldani a szabadtéri felszolgálást.
ápr. 12
7:27
Otthonok tízezrei maradtak áram nélkül Ausztráliában (ATV)
Trópusi ciklon pusztított Ausztrália nyugati partján hétfőre virradóra, aminek következtében otthonok tízezrei maradtak áram nélkül, és sok ház megrongálódott - adta hírül az ausztrál katasztrófaelhárítás.
ápr. 12
7:27
Még mi sem hisszük el, de végre leforgatták a Jóbarátok különkiadását (Joy)
Több mint egy éve, februárban jelentették be, hogy készül a világ legnépszerűbb szériájának különkiadása, amely során az egykori szereplők egy rész erejéig újra híres karaktereik bőrébe bújnak.
ápr. 12
7:33
Az állásába került a cseh külügyérnek, hogy ágált a keleti vakcinák ellen (Infostart)
Tomás Petrícek nem támogatta az orosz és kínai vakcína beszerzését.
ápr. 12
7:33
Nagyot csökkent a nyelvvizsgázók száma a járvány alatt (Blikk)
Kevesebben próbáltak nyelvvizsga-bizonyítványt szerezni a tavalyi évben.
ápr. 12
7:33
Keresik a jövő magyar űrhajósait: ezeknek a feltételeknek kell megfelelni! (Ripost)
A válogatás 2021 májusától 2022 októberéig tart. Szakemberek várják a potenciális űrhajósjelöltek jelentkezését, dokumentumait.
ápr. 12
7:33
Ábel Anita felgyógyult a koronavírusból (BorsOnline)
A műsorvezető ma reggel ismét munkába állt.
ápr. 12
7:33
A melegekről forgat horrorfilmet a Gladiátor és a Skyfall 3 Oscar-díjra jelölt írója (Mafab)
Komoly és fajsúlyos témába vág John Logan új filmje, a Whistler Camp, amely egy meleg átnevelő táborban játszódik majd.
ápr. 12
7:39
Van, aki három hónapos kórházi kezelés után is küzd a koronavírus szövődményeivel (hirado.hu)
Folytatta azt a riportsorozatát az M1, amelyben hétről-hétre olyanok mesélik el történetüket, akik már átestek a fertőzésen.
ápr. 12
7:39
Minden ötödik magyar szeretné, ha beoltanák, de még nem regisztrált a védőoltásra (Portfolio)
Az év eleje óta 45-ről 72 százalékra emelkedett az oltáspártiak aránya a magyar felnőtt-társadalomban – derül ki a Nézőpont Intézet kutatásából.
ápr. 12
7:39
Biostatisztikus: Úgy tűnik, a tetőzésen túl vagyunk (ATV)
Ferenci Tamás szerint a halálozások száma még mindig magas, és úgy tűnik, nem csökken, de ez várható volt, hiszen a halálozás esetében van a legnagyobb késleltetés.
ápr. 12
7:39
Megszavazták a belföldi repülőjáratok megszüntetését Franciaországban azokon az útvonalakon, amelyek két és fél óra alatt vonattal is bejárhatók (NRGreport)
Franciaország szén-dioxid-kibocsátás csökkentésre hivatkozva betiltotta a rövid távolságú belföldi repülőjáratokat, mivel a francia kormány törekszik arra, hogy csökkentse a szén-dioxid-kibocsátást. Teszi mindezt annak ellenére, hogy a világjárvány rendesen megrengette a légiközlekedés ágazatát és az épp a fellendülésben reménykedne.
ápr. 12
7:39
Sokan ragadtak mamahotelben a koronavírus miatt (Márkamonitor)
A koronavírus-járvány nemcsak a budapesti lakások bérleti díjaira gyakorolt sokkszerű hatást, hanem a bérlők életkor szerinti összetételét is jelentősen befolyásolta. A Rentingo.com legfrissebb elemzéséből kiderül, hogy a pandémia miatt sok fiatal ragadt a mamahotelben, mert nem tudott saját lakást bérelni: míg a járvány kitörése előtt a bérlők töb
ápr. 12
7:39
Új Covid-19 elleni gyógyszert szabadalmaztak Oroszországban (Igényesférfi.hu)
A gyógyszer a klinikai tesztelés első szakaszán van túl.
ápr. 12
7:39
3 + 1 különleges kávé, ha nem a szimpla tejes verzióval dobnád fel a reggeled (Hamu és Gyémánt)
Nehezen induló hétfők – talán a legtöbben ismerjük, hogy milyen is ez valójában. Ezeken a napokon nem elég a szokásos napindító tejeskávé, hiszen vagy többre, vagy valami különlegesebbre van szükségünk, hogy feldobjuk a hét első napját. Mutatunk is néhány, egyáltalán nem szimpla kávét. Természetesen ezekkel a különlegességekkel már találkozhattunk
ápr. 12
7:39
Az EU 355,2 millióval támogatta a tabi járás infrastruktúrafejlesztését (Mínuszos)
A Vidanet Zrt sikeresen megvalósította és lezárta a tabi járás húsz települését érintő szélessávú internetszolgáltatást biztosító hálózat és központi infrastruktúrafejlesztési projektjét. A fejlesztéshez jelentősen hozzájárult a társaság által elnyert 355,2 millió forint összegű vissza nem térítendő európai uniós támogatás is. A fejlesztés célja az
ápr. 12
7:45
Az eddigieknél is hatékonyabbnak tartott oltást tesztjét kezdik meg (Infostart)
A remények szerint a variánsok mellett egy egész csokornyi koronavírustól is védhet majd ez a második generációs koronavírus elleni oltás.

Keresés