Azt hiszem, soha jobbkor nem kaphatnánk praktikus tanácsokat arra nézve, hogyan lehet az ép eszünket megőrizve, tudatosan jelen lenni a gyerekeink életében. Megérkező-gyakorlat, érzelmi parkolóóra-töltés, hálacsengő, képkeretezés, felhőrajzolás és további szemléletformáló ötletek.
Nemrég közöltek egy tanulmányt arról, hogy a depresszió befolyásolja a látottak agykérgi feldolgozását. Azt már eddig is tudtuk, hogy az agy másképp van huzalozva, amikor depressziós. Most egy új tanulmány megállapította, hogy a depressziós emberek másképp is látják a világot.A kutatók arra voltak kíváncsiak, hogy az agykéreg, ami befogadja
Eddig mintegy 22 ezer cég több mint 140 ezer dolgozója után nyújtott be bértámogatási kérelmet - jelentette be Schanda Tamás, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) parlamenti és stratégiai államtitkára a tárca MTI-nek megküldött szerdai közleményében.
Az Andokon áthaladó lámakaravánokkal szállítottak egykor élő papagájokat az Atacama-sivatag oázisaiba, ahol nem csupán háziállatként tartották az egzotikus madarakat, hanem rendszeresen megkopasztották őket értékes tollaikért, haláluk után pedig gyakran mumifikálták őket. A papagájok és arák nem őshonosak az észak-chilei Atacama-sivatagban, a Föld
Korábbi Facebook-bejegyzése miatt baloldali portálok próbálják lejáratni Kocsis Mátét. A Fidesz frakcióvezetője most válaszolt nekik és az oltáselleneseknek.
Narancssárga virágai mindenkit ámulatba ejtenek, gyorsan fut, strapabíró, és jól mutat a kertben. Ám a trombitafolyondár később teljesen leuralja a terepet, és olyan károkat okozhat, amikre álmodban se gondolnál.
A 2021-es GLAMOUR-napok április 7-től 14-ig tart majd, mely időszakban a megjelölt boltokban akár 60 százalékos kedvezménnyel is vásárolhatsz, azonban most ellátunk pár hasznos tippel, melyet ha betartasz, biztonságosan élvezheted a vásárlást.
– Radnóti- és Kazinczy-díjat kapott, a lelkesebb, rámenősebb a hölgyek szerelmes levelet, telefonszámot és cukorkát hagytak autója szélvédőjén. Huszonhét évig hallgatta őt a közönség, hol a rádió, hol a televízió műsoraiban. A legendás bemondó, Mohai Gábor (73) ma újra képernyőre kerül.
A Blikk is beszámolt róla, hogy komolyabb hangvételű posztot tett közzé a Facebook-oldalán Karácsony Gergely főpolgármester a Szabolcs utcai hajléktalankórház kapcsán.
Washingtoni kezdeményezésre telefonon tárgyalt egymással Gennagyij Geraszimov, az orosz fegyveres erők vezérkari főnöke, védelmi miniszterhelyettes és Mark Milley, az amerikai vezérkari főnökök egyesített bizottságának elnöke – közölte szerdán az orosz védelmi minisztérium.
Az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) továbbra sem jelezte a hazai szervezetnek (MLSZ), hogy rasszista támadás érte volna a román válogatott tagjait a mieink elleni U21-es Eb-csoportmérkőzésen.
Magyarország elkötelezett amellett, hogy tavasz végén otthont adjon a Türk Tanács tagállamai által létrehozott ipari és kereskedelmi kamara nagyszabású üzleti fórumának.
A videókban a leggyakrabban előkerülő kérdésekre válaszolnak, például a nemváltással kapcsolatban. Céljuk, hogy megmutassák, ők is ugyanolyan emberek, mint bárki más.
Elsősorban brutális mellmérete miatt kedvelik a gyönyörű modellt, aki nem is fogja vissza magát: előszeretettel áll kamera elé bármilyen pózban és bármennyire kevés textilben.
Ijesztő számok nap mint nap. De mögötte életek vannak – és emberek halála, családok gyásza. Egy csomó minden viszont nem derül ki belőlük, rejtve marad. Például az, hogy mindannyian elfáradtunk, és vészesen fogytán vannak a lelki tartalékaink.
Közeleg a húsvét, ha a családdal nem is lehetünk, tojást festeni még lehet, hogy szeretnénk. Ehhez mutatunk néhány környezetkímélő megoldást. A tojásokat festés előtt alaposan mossuk meg vízzel, szappannal, hogy ne maradjon rajtuk zsír.A tojás színének a fakítása ecetes vízzel történhet (fele víz, fele ecet). A kifújt tojásokat melegíthetj
A Favipiravirt a háziorvosokon kívül már jogosult felírni az alapellátási ügyeletben, a covid-ambulanciákon dolgozó, illetve minden olyan orvos, aki a járványügyi ellátásban gyógyít. Így az érintett betegek hétvégén és ünnepnapokon is megkezdhetik a vírus elleni védekezést - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) az MTI-vel.
Négy magyar alkotás is versenybe került idén az Annécy Nemzetközi Animációs Filmfesztiválon: három munka a vizsgafilmek között, egy kisfilm pedig az alkalmazott animációs filmek kategóriájában versenyez június 14. és 19. között a világ egyik legjelentősebb animációs seregszemléjén. A fesztivál idei programjába beválogatott négy magyar animáció közü
A legtöbben a kórházból lógnak meg, de van, hogy már se szó, se beszéd, a betegszállító autóból is meglépnek. A Metropol egy pszichológust is felkeresett a témában.
A kaliforniai Coachella völgy sivatagos vidéke ad majd otthont az USA első, kizárólag háromdimenziós nyomtatással készülő házakból álló városnegyedének.
Ezt egy jó barátjának is köszönheti a Halak, aki kényes ügyekben végre helyére teszi a lelkét. Háláld meg neki azzal, hogy te is teszel valamit az érdekében.