A napokban hunyt el a ljubljanai állatkertben egy szibériai tigris, illetve egy vízidisznó rákos megbetegedésben. A vadasparkokban tartott állatok nagyobb eséllyel szenvednek rákban, mivel hosszabb életűek, mint vadon élő társaik.
Újra teljes a csapat! Kigyógyult a koronavírusból és csatlakozott a péntek este rajtoló, olimpiai selejtezőtornára készülő magyar női kézilabda-válogatotthoz Elek Gábor (50) szövetségi kapitány.
Németország, Szlovénia, Lettország, Litvánia és Bulgária is folytatja az AstraZenecával való oltást az EMA döntése után. Norvégiában viszont továbbra is érvényben marad a felfüggesztés.
Egy másik betegre, ápolókra és a kórház biztonsági őreire is rátámadt az a 37 éves kínai férfi, aki szombaton megszurkálta a Honvédkórház Podmaniczky utcai telephelyén betegtársát, aki szerdán életét vesztette – közölte Gál Sándor, a Budapesti Rendőr-főkapitányság életvédelmi osztályvezetője a rendőrség honlapjára csütörtökön feltöltött videón.
A Libri a 2016-ban alapította a a Libri irodalmi díjat és a Libri irodalmi közönségdíjat, melyekkel az előző év legjobb magyar szépirodalmi könyveit ismeri el. A közönség március 25-étől szavazhat a 10 döntős műre, amit 156 könyvből választott ki a Libri által felkért 212 tagú szakmai csapat. A nyertes könyvek szerzői 2-2 millió forintot és 30 mill
Mintegy ezer nagyfelbontású fotót és egy hosszú videót készített az Antarktiszról közelmúltban leszakadt A74 jéghegy víz alatti térségéről a Polarstern német kutatóhajó, körbehajózva a gigantikus jégtömböt, amelynek környezete a felvételek tanúsága szerint hemzseg az állatoktól - közölte szerdán a bremerhaveni Alfred Wegener Intézet (AWI).
A Wizz Air új, Budapest (BUD) – Kréta (Chania) (CHQ) útvonal bejelentésével is mutatja, hogy már készül a közelgő nyári szezonra, és amennyiben a járványügyi korlátozások lehetővé teszik, úgy az…
Ezúttal ugyan nem az erotikával kapcsolatos, amivel Nagy Alekosz előállt, ám – korábbi eszmefuttatásaihoz hasonlóan – a mostani terve is eléggé különös: pénszűkében az egykori valóságshow-hős olyan festőt, burkolót és asztalost keres, akik ingyen dolgoznának lakása felújításán.
A száz francia megyéből tizenhatban, köztük Párizsban péntek éjféltől újabb általános karantén lép életbe legalább négy hétre a koronavírus fertőzőbb variánsai egyre fokozódó terjedésének megfékezésére.
Csaknem hat hónapra is nyúlhatnak az északi félteke nyarai a század végére, ha az emberiség nem tesz lépéseket az éghajlatváltozás enyhítésére - derült ki egy új tanulmányból, amely szerint a változások jelentős hatással lehetnek a mezőgazdaságra, az emberek egészségére és a környezetre.
A főpolgármester szerint a kormány által ajánlott háromezer milliárd forintot olyan fejlesztésekre kell költeni, amelyekre a fővárosiak felhatalmazást adtak az önkormányzati választáson.
Lehet, hogy egy rejtéllyel megint szegényebbek vagyunk: két amerikai asztrofizikus most ugyanis nem kevesebbet állít, minthogy a 2017-ben azonosított és Oumuamua névre keresztelt objektumot valószínűleg nem egy idegen civilizáció küldte. A magyarázat sokkal prózaibb.
Nyolcvankét százalékkal kevesebb metánt bocsátottak ki azok a szarvasmarhák, amelyek kis mennyiségű hínárral dúsított takarmányt kaptak öt hónapon át - derült ki egy új tanulmányból.
Életének 86. évében, hosszan tartó betegség után csütörtökön elhunyt Nagy János felvidéki szobrász- és éremművész, a Magyar Művészeti Akadémia tagja, Tata díszpolgára – közölte a város önkormányzata az MTI-vel.
Egy magyar kutatócsoport a három nagy mobilszolgáltatóval közösen dolgozta ki a lakosság mozgását, települési szinten monitorozó módszertant, amely pontos eszközt ad a kormány kezébe, amikor értékelni akarja, hogy az egyes korlátozó intézkedések milyen hatást értek el. A módszer személyazonosításra alkalmatlan, mondta el az InfoRádiónak Szócska Mik
Németországban hagyományosan a pártelnökök lesznek a kancellárjelöltek, ami lényegesen leszűkíti az esélyesek körét – mondta el az InfoRádió műsorában Kiss J. László, a Budapesti Corvinus Egyetem tanára. Az Arénában szóba került a legutóbbi németországi tartományi választásokkal kapcsolatban az is, hogy az eddiginél kevesebb a párthű szavazó.
Spanyolország jövő szerdától ismét alkalmazza a az AstraZeneca brit–svéd gyógyszergyár és az Oxfordi Egyetem által kifejlesztett koronavírus elleni oltóanyagot – jelentette be Carolina Darias egészségügyi miniszter csütörtökön Madridban.
Bioüzemanyag-termelést indított el a százhalombattai Dunai Finomítóban a Mol, az új eljárásban nem utólag keverik a biokomponenst a dízel üzemanyagba, hanem már a gyártás során, a fosszilis alapanyaggal együtt dolgozzák fel a bioalapanyagot - közölte a vállalat kedden az MTI-vel.
„A cél az, hogy minél előbb véget érhessenek az oktatásban is a korlátozások” – mondta Maruzsa Zoltán köznevelésért felelős államtitkár az InfoRádió Aréna című műsorában. Beszélt a digitális átállás menetéről, a középiskolai felvételik módosult menetrendjéről és az érettségi lehetséges forgatókönyveiről is.
Az osztrák kormány vezetésével öt további közép-európai ország közös levélben panaszolta fel, hogy szerintük egyes uniós tagállamok több dózishoz tudnak jutni, mint ami az eredeti megállapodásban szerepelt. Sebastian Kurz ugyanakkor elismerte, hogy ez részben az ő hibájuk is.
Sokkal kevesebb elektromos hulladék keletkezne, ha a fogyasztókon és nem a termékek gyártóin múlna; fogyasztó- és környezetvédelmi szempontból egyaránt aktuális probléma a tervezett elavulás - derül ki a Klímapolitikai Intézet és a Századvég együttműködésében készült reprezentatív kutatásból.
"Kivételes büszkeséggel nyugtázhatjuk, hogy 2005 és 2012 után ismét magyar tudós lett a matematikai Nobel-díjként számon tartott Abel-díj egyik kitüntetettje" – írta a magyar miniszterelnök az MTA volt elnökének.
Véget ért a Fővárosi Közfejlesztések Tanácsának csütörtöki ülése. Születtek megállapodások, de jó pár vitás kérdés vár még rendezésre a kormányzat ötpontos ajánlatcsomagjának és a városvezetés terveinek összehangolásával kapcsolatban. Íme a megvalósuló projektek.
Több mint 11 százalékkal többen jelentkeztek a felsőoktatásba, mint tavaly – közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium parlamenti és stratégiai államtitkára csütörtökön.
Ujhelyi István szerint az uniós szóvivő kijelentése "egyértelműen bizonyítja, hogy a Fidesz-kormány egyszerűen hazudik, amikor azt állítja, hogy a szállítási és ütemezései megállapodásokat Brüsszel kötötte."
A fizetési besorolások egységesítése, az ügyeleti díjazás és az önként vállalt túlmunka részletszabályozása is szóba került az Országos Kórházi Főigazgatóság (OKFŐ) és a Magyar Orvosok Szakszervezetének (MOSZ) találkozóján. A tárgyalás résztvevői az egészségügyi szolgálati jogviszonyról szóló törvény utóhatásait is érintették.
A száz francia megyéből tizenhatban, köztük Párizsban, péntek éjféltől újabb általános karantén lép életbe legalább négy hétre, a koronavírus fertőzőbb variánsai egyre fokozódó terjedésének megfékezésére, a korlátozások azonban rugalmasabbak lesznek az előző két lezáráshoz képest.
Tavaly 1,043 milliárd euróval (383,522 milliárd forint), 7,518 milliárd euróra (2764,444 milliárd forint) csökkent az Audi Hungaria Zrt. árbevétele - hangzott el az éves adatokat ismertető online sajtótájékoztatón csütörtökön.
A koronavírus azon túl, hogy leginkább az idős korosztály egészségét veszélyezteti, mindemellett a vírus-okozta gazdasági visszaesés, válság is leginkább az idős korosztályt súlytotta – derült ki az Intrum és a GKI kutatásából. A nyugdíjas korcsoport mellett a fiatalokat érte még komolyabb anyagi sokkhatás, bár ők talán rugalmasabban tudnak még err
Itt a tavasz, de a jó idő ellenére még mindig a négy fal közé vagyunk bezárva. Épp ezért nem hibáztatunk, hogyha valahogyan fel szeretnéd dobni a hétköznapjaidat. Bár a körmösünkhöz most nem mehetünk el ( reméljük, hogy lassan erre is lesz lehetőség), de otthon is vígan kísérletezgethetünk kedvenc körömlakkjainkkal.
Egy szülő, nagyszülő elvesztése sosem könnyű, felnőttkorban is nagyon megviseli az embert, akkor is, ha egy borzasztó betegség miatt számítani lehetett erre.
A Cme Group közölte, hogy a Platts árupiaci ügynökséggel együttműködve a következő hónapban bevezetik az ukrán búza határidős ügyleteit és opcióit az agrártőzsdére. Az egyik legnagyobb gabonaexportáló ország termékei a fekete-tengeri régióból harmadik fél számára is kereskedhetővé válnak majd. A Globex elektronikus platformján vezetik be a derivatí
Magyarország ― Ambulanciákat állítanának fel a kórházakban a koronavírus-fertőzésből kigyógyult, de hosszabb időre megbetegedett úgynevezett poszt-Covid-szindrómásoknak.
A koffein egy természetes élénkítőszer, amely ma már szerves része az átlag ember mindennapi étrendjének. Ennek egyik legfőbb oka a kávé, hiszen hazánkban nagyságrendileg minden második felnőtt kávézik. Az tehát kijelenthető, hogy a kávét mindannyian szeretjük, de vajon a testünk is?
Az idei márciusi kródumpraj fesztivált, na nem az érdeklődés - mert az egyébként nagyon is lenne -, hanem a járványhelyzet miatt elhalasztják. A szervezők és a lelkes rajongók pedig reménykednek, hogy a nyári hónapokban, vagy legkésőbb ősszel sor kerülhet majd rá. Hogy nem hallottak még erről a fesztiválról? Vagy talán azt sem tudják, hogy mi is az