2021. március 18. csütörtök

márc. 18
7:42
Aláírták a Dunaferr befektetői szerződését, de nem tudni kivel (Növekedés)
A Dunaferr befektetőjével a szerződés aláírása a napokban megtörtént, hatályba lépésének már csak néhány további feltétele van, amelyek előreláthatólag heteken belül teljesülnek - közölte az ISD Dunaferr Zrt. szerdán az MTI-vel. A befektető kilétéről nem adtak tájékoztatást.
márc. 18
7:45
Megkapta a kezelést: túl van a nehezén, ám a mellékhatások miatt továbbra is kórházban van az Sma-s egyéves Zsombi (Blikk)
Napra pontosan egy hónappal ezelőtt számolt be a Blikk a hihetetlen hírről: ismét megtörtént a csoda, ugyanis összegyűlt a 700 millió forint az SMA-s kis Zsombi életmentő gyógyszerére.
márc. 18
7:48
Rusvai Miklós: egy tesztet, amelyet kicselez a koronavírus, 2-3 nap alatt ki lehet javítani (Infostart)
A francia koronavírus-mutánssal kapcsolatban a víruskutató szerint gyorsan ki kell derülnie, milyen fajta PCR-tesztet használtak.
márc. 18
7:48
Idris Elba többkötetes gyerekkönyvszerző lesz! (Könyves Magazin)
Egy több könyvre szóló szerződést írt alá a Golden Globe-díjas Idris Elba a HarperCollinsszal; külön érdekesség, hogy a szerződés kimondottan gyerekeknek szóló könyvekre vonatkozik.
márc. 18
7:48
Csak nem akar berobbanni a tavasz, 10 fok alatti maximumok lesznek a héten (SzMo)
A hét hátralévő részében továbbra is hideg légtömegek érkeznek, éjszakánként a derült, szélcsendes tájakon -6, -8 fok is lehet.
márc. 18
7:48
Legénytoll az állon (Demokrata)
Arany János elbeszélését nem lehet Trónok harcát idéző fantasyként megfilmesíteni, de klasszikus hőskölteményként sem tekinthetünk rá.
márc. 18
7:50
Titok, pergamenre írva (Demokrata)
Létezik a titkosírás-történetnek Szent Grálja? Milyen történelmi korszakokban virágzott a rejtjelezés művészete?
márc. 18
7:51
Valakinek felelnie kell az elavult metrókocsikért - üzente a főpolgármester (Menedzsment Fórum)
Karácsony Gergely és a mögötte álló frakciók feljelentést tettek.
márc. 18
7:54
A maszk az új zacskó (Demokrata)
A koronavírus által okozott járvány mint annyi minden mást, az egyszer használatos műanyagok elleni küzdelmet is megtorpanásra késztette.
márc. 18
7:57
Karácsony Gergely döntött: feljelentést tesznek a metrókocsik beszerzése miatt (Privátbankár)
A főpolgármester szerint valakinek felelnie kell az elavult szerelvények miatt.
márc. 18
8:00
Légi szerencsétlenség történt Afganisztánban (Infostart)
Egy katonai szállítóhelikopter csapódott a földbe, sok a halott.
márc. 18
8:00
Pártlapban fenyeget Kína: ellenlépésekre kell számítania az EU-nak, ha szankciókat vezet be (ATV)
Ellenlépésekre kell számítania az Európai Uniónak (EU), ha szankciókat vezet be kínai tisztségviselők ellen a muszlim vallású ujgur kisebbséggel szembeni bánásmód miatt - írta vezércikkében a China Daily című kínai pártlap szerdán este.
márc. 18
8:00
Paradicsomos gombaragu zöldfűszeres galuskával (Femcafe)
Mert hús nélkül is lehet ínycsiklandó ételt készíteni.
márc. 18
8:00
Termálvízzel fűtve (Demokrata)
A mélyből felhozott vizet meg kell szelídíteni, mivel hajlamos arra, hogy korróziót okozzon, vízkő váljon ki belőle, sőt esetenként homokot is tartalmazhat.
márc. 18
8:03
Vajna Tímea és párja kibékültek? Ezt állítja az özvegy barátnője (Blikk)
Sokáig úgy tűnt, Andy Vajna elvesztése után Vajna Tímeára végre rátalált a boldogság. Egy éve vállalta fel kapcsolatát egykori férjének jó barátjával, Zoltánnal, aki kezdetben csak pártfogóként állt a gyászoló özvegy oldalán, végül egyre közelebb kerültek egymáshoz és a debreceni vállalkozónak sikerült elnyernie Tímea szívét. Ám, mint arról a Blikk
márc. 18
8:05
„Sírtam, kerestem a magyarázatot” – Erős Antóniát sokkolta, amikor a betegségével szembesült: félelmeiről vallott a tévés (Blikk)
A közösségi oldalán vallott arról az RTL Klub híradósa, mit élt át, amikor szembesült a betegségével.
márc. 18
8:06
Ausztria bevezetné a zöld útlevelet (ProfitLine)
Ausztria mielőbb be akarja vezetni az úgynevezett digitális zöld útlevelet, melyet a beoltottak, a gyógyultak és a negatív teszteredménnyel rendelkezők kapnak majd meg - jelentette be Sebastian Kurz osztrák kancellár szerdán Bécsben az alkancellárral, az egészségügyi miniszterrel, valamint a külügyi tárcavezetővel közösen tartott sajtótájékoztatójá
márc. 18
8:06
A virtuális térbe költözik a FeHoVa (Agroinform)
A COVID-19 vírus okozta járványhelyzettel kapcsolatos intézkedések miatt Magyarország legnagyobb fegyver, horgászat, vadászat tematikájú kiállítása, a FeHoVa online platformon, a látogatók számára ingyenesen kerül megrendezésre.
márc. 18
8:06
Holnap: hózápor, grapuel, zápor (Háziállat)
Holnap, azaz csütörtökön déli óráktól kezdve gomolyosodásra kell számítani. Főleg egy összeáramlási zóna mentén (Duna-Tisza közén, illetve a Tisza vonalában, valamint nyugaton) kell számítani hózáporokra, záporokra, kis eséllyel zivatarra, hózivatarra.  Megmaradó hóra nem kell számítani síkvidéken, csupán magasabb helyeken lehet átmenetileg lepel-1
márc. 18
8:06
13 űrhajós ledobott 2,9 tonna űrszemetet az ISS fedélzetéről (Hamu és Gyémánt)
Egészen egyedi megoldást találtak ki a Nemzetközi Űrállomáson, amivel megszabadulhatnak a felesleges hulladéktól. Régóta köztudott probléma, hogy szépen lassan ellepi a Föld körül keringő űrszemét az űrt, ami nem csak környezetszennyező, de az űrkutatást is hátráltathatja a jövőben, mivel a felküldött műholdak és más eszközök életét is meg
márc. 18
8:07
Megvívták a harcot a szülőkkel is: összeköltözött Agárdi Szilvi és szerelme (Blikk)
Agárdi Szilvire rátalált a szerelem, egy focista rabolta el a szívét.
márc. 18
8:12
Boldogabb dolgozókat és nyomott költségeket hozhat a munkahelyeken végigsöprő globális átalakulás (Portfolio)
A digitális átállás komplex, kihívásokkal teli és költséges folyamat, viszont hosszabb távon magasabb megtérüléshez és elégedettebb dolgozókhoz vezet – mondta el Zayn Fernandes, a Microsoft Közép- és Kelet-európai régiós pénzügyi igazgatója a Portfolio-nak. Kiváló eszköz lehet a folyamatban a felhő igénybevétele, de segíthetnek olyan technológiák i
márc. 18
8:12
Mutatjuk, kinek nem kell márciusban katát fizetni (Azenpenzem)
A főállású és a nem főállású kisadózók széles körének nem kell tételes adót fizetnie márciusra, ha tevékenysége a kormányrendeletben felsoroltak között van. Az adóhatóság a kedvezményt automatikusan állapítja majd meg.
márc. 18
8:12
A 7 leggyakoribb ok, amiért a nők félnek az anyaságtól (Glamour)
Az anyaság az egyik leggyönyörűbb ajándék egy nő életében. Nagy sok nő ösztönös vágyat érez az anyaság iránt, a gyerekkel járó minden szépségével és nehézségével együtt. Viszont sok olyan nő van aki, nem érzi ugyanezeket a dolgokat. Számos oka van annak, amiért az anyaság csodálatos dolog, de emellett félelmetes is. Ahhoz, hogy megértsük, hogy miér
márc. 18
8:12
„Egy zuhanyfüggöny előtt dolgoztam, miközben a gyerekeim a nappaliban üvöltöztek” – Ilyen az anyaság home office-ban (WMN)
„Ha a gyerek nem mehet oviba, akkor az egyetlen és legnagyobb kihívás a home office-ban maga a gyerek.” Történetek és tapasztalatok a lakásba zárt anyukáktól.
márc. 18
8:14
Koronavírus Magyarországon: hamarosan kiderülhet, hogy lesznek-e újabb szigorítások (Portfolio)
Szerdán ülésezett a kormány, amelynek fő témája a hétfőn lejáró járványügyi korlátozások lehettek. A szerdai nap folyamán folyamatosan érkeztek az értesülések a kormány lehetséges döntéseiről, ezekről várhatóan a mai Kormányinfón ad tájékoztatást Gulyás Gergely. 10 órakor kezdődött a tájékoztató, a bejelentésekről élőben tudósítunk.
márc. 18
8:18
Koronavírus elleni antitestekkel született egy csecsemő, akinek az anyja korábban Moderna-vakcinát kapott (Blikk)
Koronavírus elleni antitestekkel született egy csecsemő Florida déli részén, mindössze hetekkel azt követően, hogy az anyját beoltották.
márc. 18
8:18
Este Milan-Man. United - sport a tévében (Infostart)
Birkózás és ritkán látható a képernyőn, ma igen. És majdnem az összes Európa-liga-nyolcaddöntő is.
márc. 18
8:18
Megvan az egyik legnagyobb lottó 5-ös nyertese: jelentkezett! (ProfitLine)
A tavalyi év december 19-ei sorsolásán megszületett az Ötöslottó több mint 63 éves történetének ötödik legmagasabb nyereménye, hiszen egy magyar szerencsés közel 4 milliárd forintnak örülhetett. A játékosnak a sorsolás másnapjától számított 90 napon belül kellett jelentkeznie a Szerencsejáték Zrt.-nél, amelyet a napokban meg is tett. A nemzeti lot
márc. 18
8:18
Marad a laza monetáris politika, emelkedés jöhet a tőzsdéken (Portfolio)
Emelkedés volt látható tegnap az amerikai tőzsdéken, feljebb került a Dow Jones, az S&P 500 és a Nasdaq is. A kedvező hangulatot segítette, hogy a Fed nem változtatott a kamatokon és fenntartja a laza monetáris kondíciókat, a cél egy valamivel 2 százalék feletti infláció elérése átmenetileg. Az ázsiai tőzsdéken többnyire emelkedés látható, és Európ
márc. 18
8:18
Ő nyert közel 4 milliárdot az Ötöslottón: elárulta, mire költi a giganyereményt (Pénzcentrum)
A tavalyi év december 19-ei sorsolásán megszületett az Ötöslottó több mint 63 éves történetének ötödik legmagasabb nyereménye, hiszen egy magyar szerencsés közel 4 milliárd forintnak örülhetett. A játékosnak a sorsolás másnapjától
márc. 18
8:18
Ezeknél a magyar bankoknál érhető el az Apple Pay (FinTechRadar)
Vannak még harcoló partizánok az erdőkben, de a legtöbb pénzintézet már elérhetővé tette az Apple Payt.
márc. 18
8:18
Harc a koronavírussal szemben: itt a világ első önfertőtlenítő kilincse (Promotions)
Ez lesz a világ első önfertőtlenítő kilincse, amely nagy segítséget nyújthat a koronavírus-járvánnyal szembeni védekezésben.
márc. 18
8:18
Három év 120 ezer dollárért. Megéri? (Bitport)
Ennyit kapott a Twittert meghekkelő fiatalok közül a főkolompos, miután bűnösnek vallotta magát.
márc. 18
8:18
Piacot formál, ízlést és kultúrát teremt a neszmélyi bor (Agrárágazat)
A 21. század innovatív megoldásai és Kamocsay Ákos főborász nevével fémjelzett borok.
márc. 18
8:18
Egyszerűbben nyitható tubust díjazott a WorldStar (Transpack)
A Voltaren fájdalomcsillapítót egyszerűbb kinyitni az új tubusának köszönhetően. Az innováció a csomagolási világverseny zsűrijének is tetszett.
márc. 18
8:24
Kiszivárgott, milyen koronavírus-intézkedésekről beszél Gulyás Gergely néhány óra múlva (Portfolio)
A mai Kormányinfón Gulyás Gergely bejelentheti az újranyitási tervet, de a várt nyitás valószínűleg csak hetek múlva, fokozatosan kezdődhet el – tudta meg a Mandiner.
márc. 18
8:24
Egészségügyi szakdolgozói kamara: néhány osztály kivételével szinte az egész rendszer a covidosok kezelésére állt át (ATV)
A Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara elnöke szerint már ki lehet mondani, hogy a kórházak túl vannak terhelve, az elmúlt hetekben látszott, hogy extrém terhelés éri a fekvőbeteg osztályokat, olyan, amire eddig még soha nem volt példa.
márc. 18
8:24
Széllökésekkel tarkított csapadék várható az ország több pontján (Háziállat)
A Nyugat-Dunántúlon napos, gomolyfelhős lesz az ég, míg máshol lehet zápor, jégdarazápor, hózápor is.
márc. 18
8:24
Magyarország az EU harmadik legnagyobb adóterhét rója a fizetésekre (444.hu)
Miközben nálunk vannak csaknem a legalacsonyabb bérek.
márc. 18
8:24
Új emblémával és 300 lovas motorral frissült a Kia Stinger (Autónavigátor)
Bizony, Európában már tavaly igazított kicsit a plasztikai sebész a Stingeren, de tényleg csak nagyon apró változások vehetők észre rajta.
márc. 18
8:24
Befektető menti meg a Dunaferrt (autopro)
A Dunaferr befektetőjével a szerződés aláírása a napokban megtörtént, hatályba lépésének már csak néhány további feltétele van, amelyek előreláthatólag heteken belül teljesülnek. Mindez hosszú távon segíthet a bajba jutott vállalaton.
márc. 18
8:24
Bocsi skinny farmer, de idén ez a fazon fog tarolni (Glamour)
Mielőtt fejest ugrunk a témába, úgy érezzük illendő volna tisztelettel említést tennünk a skinny farmer múltjáról, na jó, jelenéről. Hiszen a tényt nem szeretnénk megcáfolni, hogy igenis a ruhatárunk egyik nagyon fontos kulcsdarabja, variábilis minden alakra, a farmer univerzum időtlen darabja.
márc. 18
8:24
Csak irigykedni tudunk: Felejthetetlen élményben volt része Zac Efronnak - a videó magáért beszél (Joy)
Zac Efron újabb kalandjai Dél-Ausztráliában!
márc. 18
8:24
A világ legnagyobb étolajtermelője megijedt a saját áraitól (Mezőhír)
Ukrajna és Oroszország rálépett a vészfékre, de a közben a piac megint irányt váltott.
márc. 18
8:30
Retteghet a Golf? Jön az új Peugeot 308 (Auto Pult)
Egész pályás letámadás – ha ez jutna eszükbe a Peugeot legutóbbi lépéséről, csak helyeslő bólogatással tudnánk reagálni. Nyolc év után nyugdíjazzák az aktuális 308-at, hogy az új generációval friss szelet hozzanak a kissé háttérbe szorult kompakt kategóriába. A formaterv meglehetősen aktuális és trendi, ráadásul az új 308-as megkapja a retrós emblé
márc. 18
8:30
Hűvös, borult idő lesz ma (Háziállat)
A Nyugat-Dunántúlon napos, gomolyfelhős, másutt erősen felhős vagy borult idő várható. Elsősorban az ország középső harmadában alakulhat ki zápor, jégdarazápor, hózápor. Emellett a Tiszántúlon fordulhat elő gyenge eső, a délkeleti határvidéken esetleg havas eső is. Az északnyugati, északi szelet a Dunántúlon és az északkeleti megyékben napközben gy
márc. 18
8:30
Horváth Éva 42 évesen ismét babát vár – azt is tudják már, fiú lesz vagy lány (SzMo)
Az első gyereke, Kristóf 2017-ben született.
márc. 18
8:30
Rengeteg maszkot vettek az eMAG-nál (MMonline)
Tavaly novemberben fogyott a legtöbb szájmaszk az eMAG-nál, de a harmadik hullám nyomán bevezetett maszkviselési kötelezettség hatására március végére megdőlhetnek a korábbi eladási csúcsok az eddigi trendek alapján. Az FFP2-es és az egyszer használatos szájmaszkokból egyaránt az ötven darabos kiszerelés a legnépszerűbb, de az eladások jelentős rés
márc. 18
8:33
Valamit elvehettek a paksi beruházástól (Menedzsment Fórum)
Újabb, ezúttal mintegy 33 milliárd forintos átcsoportosításról döntött a büdzsében a kormány.

Keresés