Idén is elindultak ezúttal az online térben a Pénz7 programjai. Az egyhetes rendezvény célja, hogy tudatosabbá tegye a diákokat pénzügyeik intézésében, és megismertesse velük a vállalkozói tevékenységet.
Az új évtized kockázatos lesz, és Magyarország csak akkor nyerhet, ha annak minden változását ki tudja használni – írta hétfőn közzétett írásában a Magyar Nemzeti Bank elnöke.
Nagyon durva videót osztott meg nemrég egy TikTok felhasználó: a felvételen egy kétéves kislány mászik ki az erkélyre a tizenkettedik emeleten, majd a mélybe zuhan.
Hazánkban, mint a legtöbb fejlet országban rengetegen küzdenek elhízással, ami melegágya a krónikus betegségeknek sőt, ők nagyobb eséllyel szorulnak kórházi ellátásra és kerülnek lélegeztetőgépre, ha elkapják a koronavírust. De
Merkely Béla, a Semmelweis Egyetem rektora a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában osztotta meg gondolatait a jelenlegi magyar járványhelyzetről. A szakember az általános tendenciák ismertetésén túl arra is kitért, mennyien utasítják el jelenleg a koronavírus elleni vakcinát Magyarországon.
Kell legalább egy világelső magyar technológia, amire a legtöbb esély a digitális egészségiparban, és a hozzá kapcsolódó területeken látszik - közölte az MNB elnöke.
Az Alteo Nyrt. a járvány ellenére is kimagasló eredménnyel, 29 százalékos árbevétel- és 116 százalékos nyereségnövekedéssel zárta a 2020-as évet - közölte az energetikai társaság hétfőn a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján.
Számunkra a kárpát-medencei egységes gazdasági tér megteremtése, valamint a V4-6 gazdasági tere tűnik kitörési pontnak - írja friss cikkében Matolcsy György, az MNB elnöke, aki több kitörési pontot is felvázolt.
„Már azon az estén felugrott egy hirdetés, amely a változókori hajhullás ellen ajánlott valami csodaszert. Aztán ezt követték szépen sorban a többiek: vitaminok csontritkulás ellen, a metabolizmusom hormonális okai, majd annak felborulására irányuló edzéstervek, kencék, gyógyszerek. Kisvártatva megérkeztek a hormonszintmérést ajánlgató központok, a
A csonka színházi évadra tekintettel idén csak különdíjakat ítélt oda a Lábán Rudolf- és a Halász Péter-díj kuratóriuma: a kortárs tánc alkotóit elismerő Lábán Rudolf-különdíjat Lőrinc Katalin és Angelus Iván kapja pedagógiai munkásságáért, a színházi teljesítményeket méltató Halász Péter-különdíjat pedig a Freeszfe-mozgalom akciósorozatáért.
Az átalakulóban lévő monetáris rendszerekben fontos feladat a jegybanki és kereskedelmi banki pénzek, illetve hálózatok együttműködésének összehangolása és szabályozása - vélik az IMF közgazdászai.
Kinyitottak a kávézók és éttermek teraszai hétfőn Horvátországban, a vendéglátósok mintegy 75 százaléka élt ezzel a lehetőséggel a korlátozások feloldását követően - közölte a helyi sajtó hétfőn.
Határozatlan idejű sztrájk kezdődik holnap – március 2-án – délután 2 órától Makón, a gumigyárban. A Continental AG Contitech Fluid Automotive Hungária Kft. telephelyén továbbra sem tudott megegyezni a lényeges kérdésekben a cégvezetés és a Makói Gumiipari Szakszervezet. Az MGSZ és az őket segítő Gumiipari Szakszervezeti Szövetség vezetői közlemény
Bár fideszesek azt sem zárják ki, hogy ha Orbán Viktor elhagyná a Néppárt frakcióját, "blokkoló kisebbségi" szövetséget alkothatna az Európai Parlamentben, kormányközeli források és szakértők most inkább a Konzervatívokhoz való csatlakozást nevezték "logikus" iránynak.
Orbán Viktor szerint a magyarok "okosba" üzleti útnak tüntetik fel az egzotikus nyaralásaikat. Itthon is nyitva van a szállodák fele, ahol például egy újságíró simán megszállhatna munka-ügyben.
Székesfehérváron a városi piacon 12 és 13 óra között csak a 65 év felettiek vásárolhatnak március 15-ig - jelentette be Cser-Palkovics András polgármester a Facebookon.
Az eddigi 25 szakmacsoporton túl további 20 olyan szakmacsoport számára is dolgoznak a 10 milliós állami ingyenhitel program létrehozásán, amelyek 20-40%-os árbevétel-csökkenést szenvedtek el a koronavírus-járvány hatására, a program harmadik kiterjesztése pedig majd valamikor ősszel jöhet – jelezte egy ma délutáni online szakmai rendezvényen Parra
Eldurvulni látszik a két éve húzódó konfliktus a magyar kormánypárt és a jobbközép pártcsalád között: a Néppárt az összes fideszes képviselő tagságát felfüggesztené az EP-frakcióban. A lapunknak nyilatkozó szakértő szerint a pártcsaládot domináló német CDU/CSU-ban olyan változások történtek, amelyek nem előnyösek a Fidesz számára. Emiatt a Néppárto
A Magyar Nemzeti Bank pénteken publikált határozatában tízmillió-ötszázezer forintra bírságolta a Gránit Bank Zrt.-t. A Hitelintézetnek az MNB kötelezése alapján legkésőbb 2021. szeptember végéig orvosolnia kell az általa elkövetett
A Demokratikus Koalíció elnöke Facebook-bejegyzésében azt idézte fel, hogy mikor beoltották Orbán Viktort, a miniszterelnök mellett a beadott oltóanyagról is készült fénykép. „Még a dobozát is megmutatták a kameráknak, hogy mindenki jól lássa, ez bizony kínai” – írja Gyurcsány hozzátéve: „Aztán eszembe jutott, hogy édesanyám gyakran tejfölös dobozb
Videó Forró Péterrel, a Kvalix Automatika Kft. ügyvezetőjével és tulajdonosával, akivel az érintésmentes méréstechnikákról, valamint az optikai mérésekről beszélgettünk.
A Nemzeti Nyomozóiroda kiberbűnözés elleni főosztályának nyomozói az elmúlt hetekben több olyan weboldalt és fórumot is azonosítottak, ahol ismeretlen csalók koronavírus elleni „csodaszereket” próbálnak meg értékesíteni.
A fejlődő országok közül több is besegítene a koronavírus elleni oltóanyag gyártásába, ha megosztanák velük az előállítás ismereteit a vakcinákat kifejlesztő gyógyszergyárak - írta hétfőn az AP.
Az amerikaiak legkedvesebb meséje az Óz, a nagy varázsló. Itthon is szinte mindenki ismeri ezt az aranyos történetet, csak éppen azzal nincsenek tisztában, hogy az valójában miről is szól. Pedig egyértelműen ott van a sorok között az üzenet: veszélyes irányba megy a monetáris politika és csak a bimetál rendszer menthet meg minket. Ha mindez hihetet
A Csengeri örökösnő-botránnyal kapcsolatban Magyarország ügyészsége nevében Polt Péter helyettese, Lajtár István ma a leghatározottabban visszautasította a parlamenben azokat a szerinte “politikailag motivált, teljességgel megalapozatlan vádakat, hogy az ügyben hatáskörrel rendelkező ügyészség törvénysértően vagy szakszerűtlenül járt vagy járna el”
A BUX jól teljesített februárban, 0,7 százalékkal került feljebb a hónap során, amit segített a relatíve kedvezőbb nemzetközi hangulat is, egyedül a technológiai cégekben gazdag Nasdaq teljesített gyengén. A befektetőket elsősorban a növekvő kötvényhozamok és az inflációval kapcsolatos aggodalmak bizonyították el. A koronavírus-járvány alakulását k