Ez aztán jó nagy szárny – gondolhatja bárki, aki meglátja a Pagani ízelítőjét legújabb modelljéből. Jó 12 évvel a Zonda R után az olasz szuperautó-márka ismét pályaautót épít, amely a márka történelmének leggyorsabb autója lesz.
Bár talán a legtöbbek számára kissé ellentmondásosnak tűnhet, hogy az alábbi filmek közül miért is került bármelyik egy ilyen listára, mégis közös bennük, hogy a megjelenést követően nem igazán váltották be a hozzájúk fűzött reményeket. Ezek a filmek nem egyesetben pedig anyagi bukásnak is számítottak, ez a bukás pedig keményen maga alá temette a r
Kimagaslóan népszerűek az okoseszközök a magyar felhasználók körében a Huawei Technologies Hungary online felmérése szerint. A válaszadók közel kétharmada visel okosórát, vagy okoskarkötőt, több mint felüknek van vezeték nélküli fülhallgatója, tizedük pedig okosmérleggel, vagy vérnyomásmérővel is rendelkezik. Az okoseszközök a sportolás és az egés
Matteo Salvini, az olasz Liga vezetője a milánói magyar főkonzullal, Csiszár Jenővel egyeztetett, egyebek mellett a koronavírus elleni oltási kampányról és az idegenforgalom újraindításáról.
A 74 ezer fős oltási kampány a hétvégén kudarcba fulladt, ezért a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság vizsgálatot indít, miután panaszt nyújtottak be a hivatalba.
Az Egyesült Államok elnöke, Joe Biden mindkét kutyáját visszaküldte a családi birtokukra, amely a Delmarva-félsziget északkeleti részén található Delaware-ben van. A kutyák elküldésének az oka, hogy Major, akit 2018-ban egy menhelyről hoztak el, megharapott valakit a Fehér Házban.
A Takarék Jelzálogbank és az MKB Bank is rendkívüli közgyűlést tart március 30-án, azonos időpontban. A veszélyhelyzeti jogszabályoknak megfelelően a tulajdonosok távollétében kerül sor a közgyűlésekre, a napirenden szereplő kérdésekben az igazgatóság dönt.
Részletes beismerő vallomást tett a nyomozóknak az a 26 éves férfi, akit a vasárnapi, kislángi kettős gyilkossággal gyanúsítanak - közölte kedden a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság a police.hu-n.
Csak az ideiglenes pontszámítási rendszer miatt kevésbé látványos Fucsovics előretörése a világranglistán. Hol tartana, ha nem lenne a „Federer-szabály”?!
Ferenc pápa Magyarországra jön és részt vesz a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus szeptember 12-i záró szentmiséjén – közölte Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek hétfőn az Mti-vel. A pápának tavaly decemberben jelent meg Álmodjunk együtt című könyve, amelyben többek közt a klímaváltozásról, a menekültválságról és a populizmusról is szó
Az amerikai legfelsőbb bíróság visszadobta Donald Trump, volt amerikai elnök utolsó próbálkozását is a 2020-as választás eredményeinek felülvizsgálatára - írja a Hill.
A 74 ezer fős oltási kampány a hétvégén kudarcba fulladt, ezért a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság vizsgálatot indít, miután panaszt nyújtottak be a hivatalba.
A Moderna és a Pfizer/BionTech vakcinája által termelt antitestek úgy néz ki, sokkal kevésbé hatékonyak a dél-afrikai variánssal, mint a koronavírus korábbi változatával szemben– derül ki egy még validálásra váró laboratóriumi kutatásból.
Vizsgálódik a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság a hétvégi oltáskáosz miatt, mivel panaszbeadványok érkeztek hozzájuk. Vizsgálatot indíott a hétvégi oltási kavarodások miatt a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság
Van egy olyan gyógynövény-kategória, az úgynevezett adaptogének, amelyek elősegítik az emberi test alkalmazkodását a stresszhez, támogatják a normál anyagcserét és visszaállítják az egyensúlyt. Növelik a test ellenálló képességét a fizikai, biológiai, érzelmi és környezeti stresszhatásokkal szemben, és elősegítik a normál élettani működést. A napok
Vecsei H. Miklós és barátai Csoóri Sándor munkássága előtt tisztelegve szeretnének létrehozni egy lemezt, majd egy előadást. Adományokat gyűjtenek a projekt megvalósításához.
Miközben a légiközlekedés a valaha volt legsúlyosabb válságát éli át a koronavírus-járvány miatt, van egy fapados légitársaság, amely a tőzsdére készül. A Frontier Airlines hétfőn elindította az elsődleges részvénykibocsátás folyamatát, igaz, hogy nem ez az első próbálkozása. Eredetileg 2020 nyarára tervezte a tőzsdére lépést, de a világjárvány mia
A Samsung Electronics és a Mastercard új stratégiai együttműködést jelentett be, miszerint közösen fejlesztenek egy beépített ujjlenyomat-olvasóval ellátott Samsung Card-ot és együtt teszik biztonságosabbá a bolti terminálokon keresztüli tranzakciókat. A készülő termékkel kapcsolatos technikai részletek egyelőre nem ismertek, de úgy hírlik, hogy a
Az elmúlt napokban a kedvezőtlen járványadatok és az inflációs félelmek kedvezőtlenül hatottak a forintra, és egyre közelebb került a történelmi mélypont. A ma reggeli percekben egyelőre erősödést láttunk. A fő kérdés, hogy a nap folyamán merre indul tovább.
Szerinted lehet valaki őszintén boldog azért, hogy az exe élete jól alakul? Vagy a szakítás után nehéz elfogadni, hogy valaki tovább lépett? Megkérdeztünk néhány nőt, és ők őszintén válaszoltak.
A koronavírus-járvány harmadik hullámának felszálló ágában vagyunk, és rendkívül súlyos a helyzet - mondta a Dél-pesti Centrumkórház infektológus főorvosa kedden a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.
Az Óbudai Danubia Zenekar tagjainak régóta közös álma: összehozni az embereket, akik térben, világnézetben, korban távol állnak egymástól, összekötni őket egy közös szenvedély erejével, a zene iránti rajongással. Azért hozták létre az Út a zenéhez programot, hogy minél több emberhez eljuthasson üzenetük: a zene örömhíre. A program része honlapjuk,
Részletes beismerő vallomást tett a nyomozóknak az a 26 éves férfi, akit a vasárnapi, kislángi kettős gyilkossággal gyanúsítanak - közölte kedden a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság a police.hu-n.
A koronavírus miatt Xantus Barbara elesett egyetlen bevételi forrásától, a színháztól, így kénytelen alkalmi munkákból eltartania a családját. A nehéz időszakokban a tánc az, ami a legjobb gyógyír neki minden problémára.