Kelet Gibraltárjaként is emlegették Szingapúrt, az angol korona ékkövét. 1942-ben azután hét nap alatt minden összeomlott a japán hadsereg csapásai alatt. A Szingapúr nem enged című sorozat egy család mindennapjain keresztül mutatja be az angol gyarmati társadalom felbomlását. A széria vasárnap este 21.00-kor kezdődik az Epic Dramán. (ismétlés: ked
Szlávik János, a Dél-pesti Centrumkórház infektológus főorvosa szerint mérföldkő, hogy ezen a hétvégén elérheti az egymilliót a beoltott emberek száma Magyarországon, ami már „nagyon komoly átoltottságot jelent”.
A legendás televíziós szívesen utazik olyan küföldi tájakra, amelyeket a többség messzire elkerül. Ám a koronavírus miatt most egyelőre csak tervezget, és addig Magyarország szépségeit fedezi fel.
A depressziós ábrázat után széles mosoly és csillogó szem – míg a Ferrari meggyötörte, az Aston Martin az otthona lehet Sebastian Vettelnek. Körbejártuk, mi siklott félre nála Maranellóban, és mi hozhatja vissza a valódi énjét új csapatánál.
A hétvégén óriási tömegjelenetek alakultak ki bizonyos üzletek előtt (főleg bútoráruház láncok, műszaki cikkeket árusító üzletek esetében), miután az emberek megrohamozták ezeket a boltokat, mert március 8-ától legalább 2 hétre bezárnak. Most az ITM államtitkára nyugtatott meg mindenkit.
Azbej Tristan, a Miniszterelnökség üldözött keresztények megsegítésért és Hungary Helps Program megvalósításáért felelős államtitkára a meghívott vendégek közül elsőként találkozott Ferenc pápával a katolikus egyházfő moszuli látogatásán.
Bizakodva nyilatkozott a folytatásról Dárdai Pál, aki a visszatérését követő hatodik mérkőzésén megszerezte első győzelmét a Hertha BSC vezetőedzőjeként, miután csapata szombaton a német labdarúgó-bajnokság 24. fordulójában 2-1-re verte a vendég Augsburgot.
Az autógyártók fantáziáját már régóta foglalkoztatja az önvezetés, ma már számos modell képes többé-kevésbé önmagát irányítani. A sávtartó, az automata
A kiváló rendező, színigazgató ritkán beszél a magánéletéről, most mégis kivételt tett és hajlandó volt elmesélni, milyen az 50 éve tartó házassága a feleségével, Hámori Ildikóval.
Egyre több alkotó és társulat kezd bele alternatív megoldásokba a koronavírus idején. Volt olyan együttes, aki buborékokba zárta közönséget és magukat is, hogy így járjanak túl a koncert alatt a járvány eszén, mások egy furgonból adnak egyszemélyes koncerteket a rajongóknak, és pont a hétvégén számoltunk be egy előadásról, ahol ultraibolya
Saját bevallása szerint számított a győzelemre Liu Shaoang, aki szombaton aranyérmet nyert 500 méteren a rövidpályás-gyorskorcsolyázók hollandiai Dordrechtben zajló világbajnokságán.
Több hasznos újítással és innovatív megoldással debütáltak a Nubia gamer sorozatának legújabb mobiljai, a Red Magid 6 és Red Magic 6 Pro modellek. Az elmúlt évek tendenciájától eltérve a Nubia ezúttal két telefont mutatott be a Red Magic sorozat keretein belül. Az elnevezést persze nem bonyolították túl, Red Magic 6 és Red Magic 6 Pro
Tavaly ősszel fedezték fel, december közepén hivatalosan is bejelentették a dél-afrikai mutáns koronavírus létezését, mely egy hete már Magyarországon is megjelent. A brit mutánshoz hasonlóan ragályosabb, de ezen felül a vakcinákkal és a természetesen szerzett immunitással szemben ellenállób virúsvariáns már lassan 50 országban van jelen, és úgy né
Oly sok kitalált ellenség után, most egy valódi ellenfelet kellett volna Orbán Viktornak legyőznie: a koronavírust. Meg is hirdette újabb háborúját és támad, harcol, legyőz, parancsol – kezdi Facebook-bejegyzését a Momentum EP-képviselője.
A járvány óriási hullámban tört Európára, így Magyarországra is, ezért kell zárni, de az üzletek online továbbra is nyitva tarthatnak, az interneten mindent meg lehet vásárolni - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) parlamenti és stratégiai államtitkára vasárnap a Facebookra feltöltött posztjában.
Karácsony Gergelyt tartja legesélyesebbnek Vona Gábor, hogy az ellenzék miniszterelnök-jelöltje legyen. A Jobbik volt elnökét a napokban többen kapacitálták arra, hogy ő is szálljon be a meccsbe. Vona szerint cudar nehéz lesz az ellenzéknek vidéken győzni, és ma még mindig inkább a Fideszt tartja a 2022-es választás esélyesének, nem az ellenzéket.
Emma Donoghue zseniális írónő, meleg szívvel ajánlom A szoba és A rokon című bestsellereit is. Ha viszont valami igazán aktuálisra vágysz és tovább borzolnád a lelki világod, a Hívnak a csillagok lesz a tökéletes olvasmány számodra.
Egykori erdélyi megye, területe ezerkilencszáz négyzetkilométer volt, az átlagos megyenagyságnak durván a fele, lakóinak száma 1891-ben nyolcvannyolcezer lélek, köztük négyezer magyar.
Az elmúlt egy évtizedben jelentősen csökkent a házasodási kedv hazánkban, s minden harmadik frigy válással végződik ma is. A fiatalok és az új párt találók is inkább a különélést vagy a hivatalos szentesítés nélküli együttélést választják. Úgy tűnik, félnek elköteleződni a nők és a férfiak is, viszont a társtalanság elviselése is veszélyeket rejthe
Növekvő forgalomban gyengült a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe a héten, a BUX 43 269,00 ponton zárt pénteken, 521,17 ponttal, 1,19 százalékkal alacsonyabban az előző heti záróértékénél.
„Mi azonban Szent István és Mátyás király felől nézünk, ami másik történelmi perspektíva. Ők azt látják, ami van, én pedig azt nézem, ami harminc év múlva lesz, és azért dolgozom” – nyilatkozta Orbán Viktor miniszterelnök a Mandinernek.
Egyre többen figyelnek a lakás berendezésekor arra, hogy érvényesüljenek a Feng shui szabályai. Nem véletlen: az ilyen otthonban megnyugszik az ember, és még egy hosszú nap után is harmóniára talál.
Életünk első hónapjaiban igen sokszor hullajtjuk a krokodil könnyeket, majd később ez a mennyiség fokozatosan csökken. Vajon jobb, ha könnyek nélkül éljük az életünket, vagy jót tesz egy kiadós sírás? Mi történik a testünkben egy zokogás után? Íme a tudományos magyarázat!
Rendőr akart lenni, de a sorozattörténelem leghíresebb drogbárója lett belőle. Vígjátékszínészként indult, de övé minden idők egyik legdrámaibb alakítása. Ő a baseballért rajong, Anthony Hopkins pedig őérte. Ezekről, és még sok érdekességről olvashatsz cikkünkben a 65. születésnapját ünneplő Bryan Cranstonról.
Mint arról korábban a Blikk is beszámolt, Harry herceg és felesége, Meghan Markle a teljes királyi család háta mögött interjút adtak az amerikai televíziózás nagyasszonyának, Oprah Winfrey-nek, melyben teljes betekintést engedtek privát életükbe.