Az országos tisztifőorvos többek között elmondta: több csoportban is oltani kezdenek a következő napokban, és már a járóbeteg-ellátás keretein belül is használni fogják a Favipiravir nevű gyógyszert.
A női közösségek szerepe napjainkban, a járványügyi időszak alatt különösen fontos: erre mutat rá a Telenor megbízásából, nőnap alkalmából készült friss kutatás. A 840 nő megkérdezésével készített online felmérés eredményei alapján a kitöltők több mint fele tagja olyan (online vagy személyes) csoportnak, amely kifejezetten nőknek szól. A legtöbben
A bölcsődei dolgozók országos szintű soron kívüli oltását, illetve a már jogszabályban rögzített rendszeres tesztelés tényleges soron kívüli végrehajtását várják el a kormánytól – mondta az InfoRádiónak a Bölcsődei Dolgozók Demokratikus Szakszervezetének elnöke.
Őszre lényegében be kell fejeződnie az orosz lakosság Covid-19 elleni tömeges oltásának - jelentette ki Mihail Misusztyin miniszterelnök, amikor pénteken Novoszibirszkben felkereste a második orosz vakcinát, az EpiVacCoronát kidolgozó Vektor virológiai és biotechnológiai tudományos központot. A Szövetségi Orvosbiológiai Ügynökség szerint a vakcinák
Az Innovációs és Technológiai Minisztérium az előző évhez hasonlóan 150 millió forinttal segíti a 2024-es, párizsi olimpiai kvalifikáció megszerzése érdekében a magyar lovassportot.
Magyarországon a járóbeteg-ellátásban is használható lesz a favipiravir az Operatív Törzs bejelentése szerint. Eddig csak kórházban kezelt koronavírus-fertőzöttek kapták meg, abban a stádiumban, amikor már nagyon keveset használhatott az antivirális szer. A favipiravir a betegség korai szakaszában segíthet megelőzni az igazán súlyos tünetek kialaku
Napjainkban a fejlett kötvénypiac némiképp torz képet fest, így felmerül a kérdés, vajon megéri kötvényekbe fektetni a pmegtakarításainkat? Működik a kötvénybefektetés emelkedő infláció mellett is? A tankönyvek szerint
A pénzügyminiszter szerint ha húsvét után, megfelelő átoltottság esetén nyitni lehet, akkor van remény arra, hogy a magyar gazdaság a tavalyi év 5 százalékos visszaesése után az idén 4-4,5 százalékos növekedést érjen el.
Ezzel a címmel tart előadást a Magyar Közgazdasági Társaság az MKT Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Szakosztályának meghívására Győrffy Balázs, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara elnöke 2021. március 10-én, szerdán 14 órától. A rendezvény levezető elnöke Zöldréti Attila, a szakosztály elnöke lesz.
Van, akinek nagyobb szüksége van bizonyos élelmiszerekre, mint az átlagembernek, és ha nem jut hozzá, komoly egészségügyi gondja is lehet belőle. Épp ezért ne engedj a felvásárlás ösztönének – mutatjuk, mire figyelj!
Nagy Dénes és Kizlinger Lilla a rangos díjak mellett is elsők lettek valamiben: előbbi elsőfilmeskét, utóbbi élete első alakításával érte el a sikert. Hatalmas magyar siker született a 71. Berlini Nemzetközi Filmfesztiválon, és két rangos díjat is sikerült elhozni: Nagy Dénes a legjobb rendezésért járó Ezüst Medvét kapta meg Természetes f
Mindig is piszkálta az emberiség fantáziáját, hogy milyen lehet a világűr: léteznek-e rajtunk kívül is életformák, lehet-e hatékonyan vizet bányászni a Marson, milyen lehet a légüres semmiben lebegni és így tovább. Az Egyesült Államokkal az élen rengeteget költenek az országok a különböző űrkutatási projektekre, de a privát cégek is egyre inkább he
Díjat nyert Enyedi Ildikó Balaton Brigád című kémthrillerének sorozatterve a Berlinale pitchfórumán. Az alkotók egyúttal meghívást kaptak a Séries Mania című szakmai fesztiválra, amelyet augusztus 30-a és szeptember 1-je között a franciaországi Lille-ben rendeznek meg. A 80-as években játszódó, nyolcrészesre tervezett sorozat producere az InfoRádió
Nincs is jobb, mint a tavaszi megújulás, pláne, ha ehhez néhány elképesztő kozmetikum is dukál. Habár a következő időszakot ismét a négy fal között töltjük, mutatjuk a kedvenc új beauty-bevezetéseinket, melyek talán neked is elhozzák a kellő motivációt a hétköznapokra.
A járóbetegek is megkaphatják a vírus elleni tablettát, mindenütt kötelező lesz a maszk és nagyon hamar folytatják a rosszul kiértesített idősek oltását – hangzott el az Operatív Törzs pénteki tájékoztatóján.
Az oltóanyaggyártásról, valamint védelmiipari- és energiapolitikai kérdésekről tárgyalt Orbán Viktor miniszterelnök Thierry Breton belső piacért felelős uniós biztossal.
Az elmúlt időszak sokunknak a kényszerű lelassulásról szólt. Orvos-Tóth Noémivel majd egy évvel ezelőtt, a Slow Art Day kapcsán a slow life mozgalomról, a jelenlegi helyzettel való együttélésről, a járvány okozta közösségi trauma feldolgozásáról, a szülői felelősségről és a kulturális tartalmak jelentőségéről beszélgettünk.
A hétvégi első nagy tömeges oltási akció elmarad. A behívott betegeket újabb üzenetben fogják értesíteni az időpontról és a helyszínről. Hogy mikor, egyelőre nem tudni.
A színész és párja elköltözött egy tanyára nem rég, sok állattal élnek együtt. Müller Attila elárulta, szeretnének valamilyen szinten önellátóak lenni.
Újabb egyórás különkiadással jelentkezik a South Park, a legendás animációs sorozat készítői ezúttal a járványtagadást, az oltásszkepticizmust, és a QAnon mozgalom elszállt összeesküvés-elméleteit állítják pellengérre, természetesen a védjegyükké vált groteszk, polgárpukkasztó és szatirikus hangvétellel. South Parkban a szokásosnál is nagyobb felf