Idén egész évben elérhető marad az MFB Csoporthoz tartozó Garantiqa Hitelgarancia Zrt. által, a válság negatív hatásainak enyhítését célzó Garantiqa Krízis Garanciaprogram - közölte a Garantiqa. A társaság kezességvállalási portfóliója 2020 végére 512 milliárd forinttal nőtt, ami 66 százalékos bővülést jelent, és Búza Éva vezérigazgató (képünkön sz
Kilép a külpiacra az idén 30 éves Szerencsejáték Zrt., közép- és hosszútávon pedig régiós szerepre tör a cég, amely a koronavírus-járvány ellenére túlszárnyalta tavalyi árbevételi tervét, az előző évi rekordot is meghaladó, 574 milliárd forintos összeggel, és az európai szinten is kiemelkedő növekedés alapján a vezérigazgató idén is újabb bevételi
Csütörtökön a Haas folytatta a bemutatók sorát. Miközben az amerikai csapat megmutatta 2021-es arculatát, két újoncukkal rögös első szezonra készülnek.
Meghalt 152, többségében idős, krónikus beteg, és újabb 6278 magyar állampolgárnál mutatták ki a koronavírus-fertőzést - közölte a koronavirus.gov.hu csütörtökön.
Kapcsolatot talált a rendszeres húsfogyasztás és a nem daganatos betegségek hosszú sora között egy nagy létszámmal végzett brit kutatás. Erős bizonyítékok utaltak már arra, hogy a vörös húsok és a feldolgozott hústermékek (egyebek mellett szalonna, kolbász) túlzott fogyasztása összefügghet a vastag- és végbélrák kockázatának növekedésével.
Januárban a kiskereskedelem forgalmának volumene naptárhatástól megtisztítva 1,8%-kal mérséklődött az előző év azonos időszakihoz képest. Az előző hónaphoz viszonyítva ugyanakkor 0,5%-kal nőtt a kiskereskedelem forgalmának szezonális és naptárhatástól megtisztított volumene. A kiskereskedelem tehát összességében nem indította jól az évet, folytatód
Farkas Zsófi utolsóként érkezett az Exatlon kék csapatába. A személyi edzőnek nem igazán sikerült megtalálnia a közös hangot társaival, sőt szerinte egyenesen zavarja a többieket a jelenléte.
A Drága örökösök szexi színésznője az RTL Reggeli műsorában jelentette be, hogy babát vár. A sztár már a 25. hétben jár, a kicsi június 10-re van kiírva.
„Szándékom van lobbizni, hogy a gyorséttermek jöjjenek Kazincbarcikára” – közölte Szitka Péter, miután tiltakozás indult az egyik zöld területre tervezett étterem ellen.
Az egyik legolcsóbb és leglaktatóbb gyors vacsora a sült máj. Csak ne fröcskölne a forró olajban! Szerencsére erre is van tuti trükk, mutatjuk, mire esküsznek a háziasszonyok!
A fiatal zenészt is utolérte a járvány, Szabó Ádám koronavírus-tesztje pozitív lett, és sajnos tünetei is vannak. A sztár a hátában és a hasában érez erős, égő fájdalmat.
Washington – Fegyveres támadástól tartva elhalasztják az amerikai törvényhozás csütörtöki ülését. Titkosszolgálati értesülések szerint ugyanis szélsőséges fegyveres milíciák március 4-ére támadást terveztek a Capitolium ellen. Az összeesküvés-elméletek ugyanis erre a napra jósolják Donald Trump visszatérését a hatalomba. A kongresszus ezért a menet
Tegnap ismét esés volt látható az amerikai tőzsdéken, lejjebb került az S&P 500, a Dow Jones és a Nasdaq is. Ezúttal is a technológiai részvények teljesítettek gyengébben, amit elsősorban a kötvényhozamok újbóli emelkedése okozott. A koronavírus-járvány által sújtott szektorok azonban jobban teljesítettek, mint a sétahajózás vagy az olajipar. Az áz
A járvány harmadik hullámának felszálló ágában vagyunk, egyre nő az aktív fertőzöttek és a kórházi betegek száma. 6278 az új fertőzöttek száma, ezzel a járvány kezdet óta összesen 446 178 főre nőtt a beazonosított fertőzöttek
Először fordul elő, hogy a Sport TV az egész NBA All-Star-programot élőben közvetíti Magyarországon. Ez annak is köszönhető, hogy vasárnap (magyar idő szerint hétfő hajnalban) egy nap alatt rendezik a zsákolóversenyt, a tripladobót, az ügyességi versenyt és a gálamérkőzést. Felvezetésképpen felejthetetlen korábbi All-Star-pillanatokat is láthatnak
Az eddigieken felül, további 49,4 millió forintot biztosít a kormány a budai fonódó villamoshálózat második ütemének megtervezésére - írja a Magyar Közlöny. A tervezett vonalhosszabbítás a Szent Gellért tértől a Műegyetem rakpart és az Infopark irányában, majd a Dombóvári útra befordulva a Kopaszi-gát és a mellette épülő új lakó- és irodanegyed irá
A háztartási szemét nagy részét a konyhában felgyülemlett hulladékok teszik ki. Ez a mennyiség egyszerűen csökkenthető lenne, egy kis odafigyeléssel érzékelhetően kevesebbszer kell majd kivinnünk a szemetet.
A Széchenyi Kártya Program Kríziskonstrukciói 2021. december 31-ig már biztosan a vállalkozók rendelkezésére állnak – jelentette be Krisán László, a Széchenyi Kártya Programot koordináló KAVOSZ Zrt. vezérigazgatója.