2021. március 30. kedd

márc. 30
7:51
Fél kiló drogot és lőszert találtak egy fóti férfinál (BorsOnline)
Lőszereket is lefoglaltak a közel fél kilogramm kábítószergyanús anyag mellett.
márc. 30
7:51
A 4iG felvásárolja a DIGI magyar üzletét (Bitport)
A nem kötelező érvényű megállapodás értelmében a 4iG 100 százalékos tulajdont szerezne a DIGI Távközlési Szolgáltató Kft.-ben, az Invitelben és az I TV-ben.
márc. 30
7:54
Elhunyt még egy orosz orvos, aki Navalnijt kezelte a mérgezése után (444.hu)
Rusztam Agisev tavaly decemberben kapott sztrókot, melyből végül nem épült fel.
márc. 30
7:57
A túlvilágról üzent családjának Kis Grófo édesapja (Blikk)
A túlvilágnak üzent Kis Grófo édesapja a családjának.
márc. 30
8:00
Kiderült: tényleg nagyon hatékony a Pfizer és a Moderna vakcinája a való életben is (Portfolio)
A Pfizer/BioNtech és a Moderna vakcinájának első dózisa beadását követően két héttel már 80%-kal, a második dózis után két héttel pedig 90%-kal csökkent a koronavírussal való, akár tünetmentes megfertőződés esélye az Egyesült Államok első, valós körülmények között végzett vizsgálatai alapján – tette közzé az amerikai betegségmegelőzési és kontroll
márc. 30
8:00
Sas József özvegye: „Nem tudom, mit hoz számomra a holnap” (BorsOnline)
Már két hónapja, hogy Sas József elhunyt, s egy hatalmas űrt hagyott maga mögött. Legjobban élete szerelmének hiányzik, Komjáti Zsuzsának, aki most megtörte a csendet.
márc. 30
8:03
Súlyosan sérül a magyar sajtószabadság az Európa Tanács szerint (Menedzsment Fórum)
Magyarországon súlyosan sérül a sajtószabadság, a kormány a járványhelyzetet kihasználva tovább nehezíti a független újságírást - állapítja meg az Európa Tanács, amelynek a jelentéséből a Népszava készített összefoglalót.
márc. 30
8:03
Meghalt egy újabb orosz orvos, aki Navalnijt kezelte a mérgezés után (SzMo)
A 63 éves osztályvezető a hivatalos tájékoztatás szerint tavaly decemberben sztrókot kapott, amiből már nem tudott felépülni.
márc. 30
8:03
Óvatosak a kereskedők a szerdai jelentés előtt (Agrofórum)
Chicagóban a búza 0,8 százalékkal drágult, miközben a kukorica 1 százalékkal, a szójabab pedig 0,7 százalékkal lett olcsóbb. Európában a repcének megint jó napja volt, de a malmi búza, a kukorica és a takarmánybúza is vesztett értékéből.
márc. 30
8:06
Koronavírus: könnyen rászabadulhat a világra az indiai dupla mutáns (Portfolio)
Várhatóan nem sikerül majd Indiában megállítani a koronavírus múlt héten felfedezett dupla mutánsának terjedését, hanem a világ más részein is megjelenhet a variáns – mondta egy orvos a CNBC-nek. Az eddigi információk szerint az újabb variáns még az eddiginél is fertőzőbb, illetve könnyebben kerüli ki az emberi szervezet védekező mechanizmusát.
márc. 30
8:06
Fucsovics negyedjére kapott ki Rubljovtól idén márciusban (Igényesférfi.hu)
A rotterdami döntőt és a dubaji negyeddöntőt is az ellenfél nyerte, aki a dohai negyeddöntőből Fucsovics visszalépése miatt játék nélkül jutott tovább.
márc. 30
8:09
Csapadékhiány gátolja a növények fejlődését (Agrofórum)
Az őszi kalászosok és a káposztarepce fejlődését immár nem a felmelegedés, hanem a drasztikus csapadékhiány gátolja. Jelenleg mind az őszi árpa, mind pedig a búza a bokrosodás stádiumában van, de igen vontatott a növények fejlődése. Ugyanez mondható el a repce fejlődésére, stagnál a növekedés, miközben a kártevő rovarok folyamatosan gyülekeznek a v
márc. 30
8:09
Havazott Isztambulban (Köpönyeg)
Törökország egy kifejezetten száraz télen van túl, melyben rövid, de intenzív havas napok találhatóak
márc. 30
8:12
Fideszes polgármester: sokan covidos tünetekkel, lázcsillapítóval dolgoznak (Infostart)
Csach Gábor (Fidesz) szerint a bónuszrendszer miatt tesz így sok balassagyarmati, az ügyben levelet írt az iparkamarának és a gyáriparosok szövetségének.
márc. 30
8:12
Végre megjelenik a hetek óta várt WHO-jelentést – Szivárognak a részletek a koronavírus eredetéről (Portfolio)
A koronavírus nagy valószínűséggel egy köztes állatfajon keresztül denevérről terjedt át az emberre – az előzetes értesülések szerint ez lesz a fő következtetése az Egészségügyi Világszervezet (WHO) és Kína hetek óta várt, várhatóan ma megjelenő közös jelentésének. A WHO szakértőinek év eleji vuhani vizsgálódásainak eredményeit összesítő, a kínai h
márc. 30
8:12
Nagy tormamustra húsvét alkalmából - mutatjuk az eredményt (ATV)
A tavalyi sonkateszt után idén az üveges tormákat tesztelte a Szupermenta csapata élelmiszerbiztonsági és - minőségi szempontokból, de kedveltségi sorrendet is állítottak.
márc. 30
8:12
Egyre nagyobb szeletet hasít a Lidl a magyar borexportból (Márkamonitor)
2020-ban 28,5 millió magyar palackos bort értékesített a Lidl Magyarország, ami jelentős, 21 százalékos bővülést jelent az előző évhez képest. A vállalat itthon és a külpiacokon egyaránt rekordot döntött, utóbbi esetében már 6,3 milliárd forint értékben adott el hazai borokat, ami a teljes magyar palackos borexport 33 százalékát jelenti, vagyis az
márc. 30
8:14
Érkezik a friss munkanélküliségi adat, érdemes figyelni a tőzsdei reakciókat (Portfolio)
A tengerentúli tőzsdéken eséssel indult a tegnapi kereskedés, miután a befektetők mérlegelték az Archegos-ügy utóhatásait, amely többek szerint további hullámokat generálhat a piacon – mint ismert, a nagyobb pénzintézetek közül több is figyelmeztetett, hogy egy amerikai hedge fundhoz kapcsolódóan masszív veszteségeket szenvedhetnek el. Bár a szóban
márc. 30
8:15
A kajszira, őszibarackra kell most leginkább vigyázni (Agrofórum)
Már aggasztó mértékű a kora tavaszi aszály. A felmelegedés hatására felgyorsult a gyümölcstermő növények fejlődése, március utolsó napjaiban mindenütt virágzásnak indult a mandula után a kajszi, az őszibarack, kifakadt a meggy, a cseresznye, birs, egérfüles állapotban van az alma és a körte. A szőlő rügyei duzzadnak, aki későn metszett, ott megindu
márc. 30
8:15
Élve eltemetett német katonákat találtak - az amatőr történészeket elképesztő látvány fogadta (Promotions)
A világháborús Pompei egy elképesztő időkapszula.
márc. 30
8:15
Helyreállt a közlekedés a Szuezi-csatornában (Demokrata)
Kiszabadították azt a megfeneklett óriás konténerszállító hajót, amely közel egy hétig állta el a forgalmas vízi utat.
márc. 30
8:15
Továbbra is növekedési pályán a Gebrüder Weiss (Transpack)
A Gebrüder Weiss pozitív mérlegéhez nagyban hozzájárult, hogy a vállalat a koronavírus-válság alatt is rugalmas, működőképes maradt szerte a világon.
márc. 30
8:15
Több pedagógusnak is meggyűlt a baja az oltási regisztrációs rendszerrel - Friss hírek 2021. március 30. 08:02 (Hírstart Robot podcast)
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk. A felolvasott hírek itt érhetőek el: https://podcast.hirstart.hu/friss-hirek/2021/03/30/3773/
márc. 30
8:18
Napi horoszkóp március 30.: a Bikáknak több türelemre van szükségük, a Vízöntőknek sorsszerű találkozásban lehet részük (Joy)
A csillagok mára is izgalmas üzeneteket küldtek, érdemes tehát néhány percet a horoszkópodra szánnod!
márc. 30
8:18
Váratlan helyről jelentkezett be Orbán Viktor (ATV)
"Nekünk fél szemünket a gazdaságon kell tartani" - hangzott el a miniszterelnök videójában, amelyet Üzbegisztánból tett közzé Facebook-oldalán.
márc. 30
8:18
Az elmúlt 1200 évben nem virágoztak ilyen korán a cseresznyefák Kiotóban (444.hu)
A magyarázat: klímaváltozás.
márc. 30
8:21
A kajszira, őszibarackra kell most leginkább vigyázni (Agrofórum)
Már aggasztó mértékű a kora tavaszi aszály. A felmelegedés hatására felgyorsult a gyümölcstermő növények fejlődése, március utolsó napjaiban mindenütt virágzásnak indult a mandula után a kajszi, az őszibarack, kifakadt a meggy, a cseresznye, birs, egérfüles állapotban van az alma és a körte. A szőlő rügyei duzzadnak, aki későn metszett, ott megindu
márc. 30
8:21
Merkely Béla: Magyarországon jóval magasabb az átoltottság, mint az EU-ban (Demokrata)
A keleti vakcinák beszerzésének köszönhetően Magyarországon jóval magasabb az átoltottsági arány az Európai Unió átlagánál.
márc. 30
8:21
Boris Johnson: április a második oltási dózis hónapja lesz (Demokrata)
Boris Johnson brit miniszterelnök szerint április a koronavírus elleni oltások második dózisának hónapja lesz.
márc. 30
8:21
2021-et Agritechnica nélkül éljük meg a Covid miatt (Agrárágazat)
Fontos a kiállítók és a látogatók biztonsága, a jelenlegi európai körkép alapján ez nem biztosítható.
márc. 30
8:21
Agárkülker: nyerő volt a gabona, bukó a csirke (Mezőhír)
A teljes egyenleg nem sokat változott, 10 év távlatában azonban pozitív elmozdulást látni az exportszerkezetben.
márc. 30
8:24
Végre megjelenik a hetek óta várt WHO-jelentés – Szivárognak a részletek a koronavírus eredetéről (Portfolio)
A koronavírus nagy valószínűséggel egy köztes állatfajon keresztül denevérről terjedt át az emberre – az előzetes értesülések szerint ez lesz a fő következtetése az Egészségügyi Világszervezet (WHO) és Kína hetek óta várt, várhatóan ma megjelenő közös jelentésének. A WHO szakértőinek év eleji vuhani vizsgálódásainak eredményeit összesítő, a kínai h
márc. 30
8:24
Idén elmarad az osztalékfizetés a Rábánál (autopro)
Az idén nem fizet osztalékot a Rába, a társaság a 2020. évi eredményét eredménytartalékba helyezi - közölte a járműipari társaság a Budapesti Értéktőzsde honlapján közzétett közgyűlési előterjesztésben.
márc. 30
8:24
Orbán Viktor: A mai napon megerősítjük a magyar gazdaságot (BorsOnline)
A miniszterelnök a Facebookon tett közzé egy videót. Orbán Viktor közölte, hogy a járvány mellett a gazdaságra sem árt fél szemmel figyelni.
márc. 30
8:24
Dráma az Exatlonban: Szirénázó mentőautó vitte el a pályáról Suti Andrást (BorsOnline)
Már futam közben érezte Suti András, hogy valami nincs rendben, de nem adta fel, végigment az akadályokon. Kiment belőle az erő, elhomályosodott a látása, kórházba került.
márc. 30
8:26
Felfüggesztette Kanada az AstraZeneca vakcinájának beadását az 55 év alatti korosztályban (Portfolio)
Mivel nem világos a vérrögképzéssel kapcsolatos kockázat mértéke és jellege, ezért a kanadai hatóságok hétfőn felfüggesztették az AstraZeneca vakcinájának beadását az 55 év alatti korosztályban. Ezzel párhuzamosan egy új kutatás elvégzésére kötelezte a kanadai gyógyszerhatóság a céget, amelyet nemekre és korcsoportokra bontva a kanadai társadalomba
márc. 30
8:27
Bige László beveti a fegyvereit, ha szükségesnek látja (Menedzsment Fórum)
Interjút adott a Partizánnak Bige László, házi őrizetben lévő milliárdos, akit 112 milliárd forintos vagyonával a 10. leggazdagabb magyarnak tartottak 2020-ban. Ebben utalt rá, hogy terhelő információi is vannak.
márc. 30
8:27
Kiadták azt az igazolásmintát, amivel a kismamák jelentkezhetnek az oltásra, de már el is tűnt (SzMo)
Ezt is magukkal kell vinniük az oltásra a szoptató édesanyáknak, hogy igazolni tudják a vakcinára való jogosultságukat.
márc. 30
8:27
Elképesztő összeget buktak a párizsiak (MMonline)
Tavaly 15,5 milliárd euró bevételkiesést szenvedett el Párizs és környékének vendéglátó- és szállodaipara a járvány miatt lecsökkent forgalom következtében a regionális turisztikai hivatal hétfői jelentése alapján. A turisztikai és üzleti céllal érkező látogatók száma az átlagos 50 millióról mintegy kétharmadával, 17,5 millióra csökkent, az ágazat
márc. 30
8:27
Tállai András: a baloldal válságkezelés helyett csak hatalmas kárt okozott (Demokrata)
Az adómentességek és a bértámogatások áprilisra is járnak a válság miatt nehéz helyzetben lévő ágazatok szereplőinek – mondta.
márc. 30
8:27
Case Ih Axial Flow 8250 (GépMax)
Mennyit spórol nekünk egy új generációs kombájn? Az eddigi egyórás finomhangolás feladatát átveszi a gép. Nincs más: csak aratni kell.
márc. 30
8:30
A metabolikus szindróma rontja a COVID-kilátásokat (WebBeteg)
Az elhízás, a magas vérnyomás, az emelkedett vérzsír- és vércukorszint alkotta négyes, a metabolikus szindróma számos további betegség rizikófaktora, és a legújabb kutatások szerint a koronavírus súlyos szövődményeinek kockázatát is növeli. Dr. Ferenczy Péter, a KardioKözpont kardiológusa, diabetológus a nemzetközi felmérések eredményeire reflektál
márc. 30
8:30
Adókedvezményt ad a nagyszülők megtakarítására a francia kormány, ha azt odaadják az unokáknak (Portfolio)
Adókedvezményekkel igyekszik rávenni a nagyszülőket Franciaország arra, hogy megmozgassák azt a több mint 100 milliárd eurónyi extra megtakarítást, amit készpénzben tettek félre unokáik számára a pandémia alatt - írja a Bloomberg.
márc. 30
8:33
Drágul a külföldi nyaralás, last minute-ra ne számítsunk az idén (Infostart)
Jelenleg az egzotikus utak mennek nagyon, nyárra a "szokásos" tengerparti úti célok hódítanak.
márc. 30
8:36
Már online is vásárolhatunk új autót (ProfitLine)
A mai modern és felbolydult világban az online vásárlásokat részesítjük előnyben életünk megkönnyítése céljából: megszokottá vált, hogy házhoz rendelünk élelmiszert, háztartási kellékeket, kozmetikumokat, elektronikai eszközöket. Ám a nyugati országokban már teret hódít a digitális térben való autóvásárlás is. Elsőre talán kicsit meghökkentőnek tűn
márc. 30
8:36
Szijjártó: újabb 250 ezer adat Szputnyik jön ma éjjel (Portfolio)
„Magyar szakemberek tegnap engedélyezték a másfél hete érkezett 250 ezer adag Szputnyik-oltóanyag használatát. Ez jó hír! Van ennél egy mégjobb is: ma éjjel érkezik újabb 250 ezer adag orosz oltóanyag” – jelezte kedden reggel a Facebook-oldalán Szijjártó Péter.
márc. 30
8:36
Megvásárolhatja a DIGI-t a 4iG Nyrt. (TőzsdeFórum)
A 4iG megvásárolhatja a DIGI magyarországi vállalatcsoportját.
márc. 30
8:36
Dupla mutáns terjed Indiában, várhatóan nem sikerül megfékezni (ATV)
A Covid E484Q és L452R jelzésű mutációi már korábban léteztek, de Indiában egy variánson belül együtt is felbukkantak a múlt héten.
márc. 30
8:36
Tél végi összesítő a Magyar Közúttól: 900 tonnányi sót szórtak (Autónavigátor)
Az idei tél átlagosan enyhébb volt a korábbi évekhez képest, viszont jóval változékonyabb és szélsőségesebb is volt az időjárás -
márc. 30
8:36
A fiai szeme láttára végeznének a tévé sztárral a kommentelők – Meghan Markle miatt dühödtek be rá (BorsOnline)
A durva kommentek és privát üzenetek már nemcsak a sztárt, de családját is elérték. Borzasztó, miket írogatnak nekik amiért Pierc Morgan nyíltan kritizálta Meghan Markle-t.

Keresés