Megkezdték a munkát - egyelőre tesztüzemben - a Magyar Honvédség oltóbuszai - mondta a Miniszterelnökség területi közigazgatásért felelős államtitkára az országos oltási munkacsoport vezetőjeként szombaton a közmédiának.
Ebédet készítünk: kivesszük a fagyasztóból a húst, majd konzervet bontunk, hogy zöldségköret is legyen. Az édességhez való túró a hűtőből kerül az asztalra… Mindez teljességgel megszokott, de mit tudtak elődeink télen fogyasztani, és legfőképpen, hogy tudták ezeket az élelmiszereket tartósítani? Fekete Istvánnal, a Debreceni Egyetem Mezőgazdaság-,
Az édességfogyasztás tavalyi visszaesése fokozatosan helyreállt az elmúlt évben, így az előző húsvéthoz képest idén nagyobb forgalomra számítanak a gyártók.
Magyarországon, úgy Európa más részein sem tartották be az emberek olyan szigorúan a szabályokat, mint az első hullámban – ez derül ki a Google által közzétett összefoglalt mobiladatokból.
A Cardano alapítója, Charles Hoskinson legújabb videójában lerántotta a leplet arról, hogy mikorra várható az okos szerződésekkel bővített teszthálózat elindulása. A régóta várt újításra, április végén vagy május elején lehet számítani. Nagy várakozások övezik ennek elindulását, ami főleg az árfolyamon…
Joe Biden amerikai elnök kibővítené a Föld napjára, április 22-ére kormánya által szervezett klímavédelmi csúcstalálkozó résztvevő országainak számát negyvenre: Kínát és Oroszországot is meghívja az online tanácskozásra - jelentette be pénteken a Fehér Ház.
„Éliás, Tóbiás, egy tál dödölle, / ettél belőle, / kertbe mentek a tyúkok, / mind megették a magot.” Ismerős, ugye? A gyerekkor maga ez a pici dalocska, de csak kevesen tudják, hogy mi is az a dödölle, amiről a dal szól. Persze, mert ahhoz zalainak, vasinak vagy esetleg somogyinak kell lenni, hogy ismerje valaki. Ízőrző műsorokban, hagyománytisztel
Közös fotó a focizó vagy festegető elefántokkal, ami örök emlék marad a thaiföldi vakációról... A jóhiszemű nyaralók nem gondolják, milyen nagy árat fizet egy hatalmas, vadon élő állat azért, hogy kezes bárányként viselkedjen. A turistalátványosságként hirdetett parkokban sokszor rettenetes körülmények között, leláncolva tartják az elefántokat, az
A koronavírus-járvány legsúlyosabb napjai tartanak, minden eddiginél több a fertőzött, nagyon sokan vannak kórházban - mondta a Dél-pesti Centrumkórház infektológus főorvosa szombaton a közmédiának.
Kitiltották Fehéroroszországot az idei az Eurovíziós Dalfesztiválról, mivel kétszer is olyan dallal próbáltak nevezni, ami megsértette a verseny szabályait.
Az ISD Dunaferr Zrt. arról adott ki tájékoztatást, hogy 2021. március 26-án a kétes hátterű ukrán agresszorok képviselői megtévesztettek néhány kisebbségi tulajdonost, hamis meghatalmazásokkal - internetes kapcsolaton keresztül - összejövetelt tartottak és ismételten megpróbálták átvenni a Dunaferr vezetését, hogy a vállalat vagyontárgyait jogellen
Megkezdték a munkát - egyelőre tesztüzemben - a Magyar Honvédség oltóbuszai - mondta a Miniszterelnökség területi közigazgatásért felelős államtitkára az országos oltási munkacsoport vezetőjeként a közmédiának. György
A koronavírus-járvány legsúlyosabb napjai tartanak, minden eddiginél több a fertőzött, nagyon sokan vannak kórházban - mondta a Dél-pesti Centrumkórház infektológus főorvosa szombaton a közmédiának.
Az amerikai sajtos tésztának, a mac and cheese-nek többféle változata ismert, van aki sörrel, baconnel, kolbásszal készíti. De mégis milyen az alaprecept? Mutatjuk! Hozzávalók:20 dkg makaróni15 dkg cheddar sajt2 dl tej2 evőkanál finomliszt5 dkg vajbors ízlés szerintsó ízlés szerint Olvasszuk mega vajat, ezt követően szórjunk hozzá
A koronavírus-járvány a készpénzkeresletre kétirányú, egymással ellentétes hatást gyakorol: a készpénzkereslet jelentősen nőtt, különösen a világjárvány hazai megjelenésének első hulláma alatt, miközben a tranzakciós készpénzhasználat, azaz a készpénzes fizetések nagy mértékben csökkentek - közölte a Magyar Nemzeti Bank (MNB) az MTI érdeklődésére p
A vesekövesség gyakori probléma: a férfiak 10, a nők 5 százalékát érinti élete során. Leggyakrabban 30 és 60 éves kor között alakul ki, és sokáig tünetmentesen fejlődhet a vesében. Vesegörcs leggyakrabban akkor jelentkezik, ha a vesekő elmozdul és a vizeletelvezető rendszerben elakad.
A koronavírus-járvány legsúlyosabb napjai tartanak, minden eddiginél több a fertőzött, nagyon sokan vannak kórházban - mondta a Dél-pesti Centrumkórház infektológus főorvosa szombaton a közmédiának.
A koronavírus-járvány legsúlyosabb napjai tartanak, minden eddiginél több a fertőzött, nagyon sokan vannak kórházban - mondta a Dél-pesti Centrumkórház infektológus főorvosa szombaton a közmédiának.
A koronavírus-járvány legsúlyosabb napjai tartanak, minden eddiginél több a fertőzött, nagyon sokan vannak kórházban - mondta a Dél-pesti Centrumkórház infektológus főorvosa szombaton a közmédiának.
A női lét velejárója a ciklikus fájdalom, évszázadok óta ezt nevelik a nőkbe, így nem csoda, hogy sokan nem mernek beszélni a betegségükről, a fájdalmaikról, és nem mernek orvoshoz sem menni. Pedig az endometriózis nőgyógyászati népbetegség. Magyarországon 200 ezer, a világban 198 millió nő érintett ebben a betegségben. Az utóbbi években indult néh
Vannak mágikus együttműködések, amelyektől a bennfentes divatrajongóknak minden bizonnyal megremeg a térdük, és a pénztárcájuk után kutatnak, anyagi helyzetüket mérlegelik, vajon beleférhet-e egy igazi kultdarab a költségvetésbe? Nos, ha minden idők egyik legikonikusabb utcai cipőjéhez a pillanat abszolút trendszetterének számító márka nyúl hozzá,
Egy friss, a hazai kkv-k körében végzett kutatásából kiderült, hogy a családi vállalkozások vezetői bíznak abban, hogy gyermekük fogja átvenni a cég irányítását, több mint 40 százalékuknál már zajlik is az utódlás folyamata. A legtöbbjüknek azonban a vállalatirányítás minden figyelmét leköti, ezért kevés ideje marad a konkrét feladatokra, pedig az
A Színházi világnap alkalmából összeszedtünk néhány online nézhető magyar darabot, amelyek garantáltan feldobják a mindennapokat. Ha már nagyon hiányzik a kulturális kikapcsolódás, akkor válogass kedvedre. Íme!
Vegyes piaci mozgásokkal zárult a hét az agrárpiacokon. Chicagóban a búza 0,3 százalékkal, a kukorica pedig 1,2 százalékkal drágult, a szójabab azonban 0,8 százalékot, a repce pedig 1,8 százalékot vesztett értékéből. Európában sem volt nagyon más a helyzet, a malmi búza kurzusa 0,4 százalékkal csökkent, a repce árjegyzése 1,9 százalékkal mérséklődö
Megjelent a VIKTORIAVARGA BUDAPEST márka 2021-es tavasz-nyári In Bloom kollekciója, melyet a Comói-tó festői szépsége ihletett. A luxust és magas minőséget képviselő márkára jellemző színgazdagság, modern kézművesség és magabiztos nőiesség megjelenik a legújabb kollekció darabjaiban is.
A kaliforniai Coachella völgy sivatagos vidéke ad majd otthont az Egyesült Államok első, kizárólag háromdimenziós nyomtatással készülő házakból álló városnegyedének.
Az ellenzéki pártok szerint a kormányfő „a koronavírusos magyar emberek betegágya mellől üldözte el” az őket segítő, gyógyító és ápoló embereket, ami „ordító felelőtlenség” és „a magyar nép ellen elkövetett bűntett”.