2021. március 27. szombat

márc. 27
9:32
Jó hír: csökkent az új koronavírusosak és a halottak száma is (Ripost)
Az előző naphoz képest csökkent az újonnan regisztrált koronavírusosak száma.
márc. 27
9:36
Az önkormányzatok segítségére lenne szükségük a háziorvosoknak (ATV)
Több mint ötezer háziorvos vesz részt az oltási programban, és tíz alatt van azok száma, akik elvi okokból tagadják meg a vakcinák beadását - mondta a Magyar Nemzetnek Békássy Szabolcs, a háziorvosok országos kollegiális szakmai vezetője, aki szerint az ellenkampány ellenére is egyre inkább elfogadottak a keleti oltóanyagok.
márc. 27
9:39
Félelmetes járványügyi adatok: 10 ezer felett az új fertőzöttek száma, meghalt 253 beteg - továbbra is drámai a helyzet (Blikk)
10 167 az új fertőzöttek száma, elhunyt 253 többségében idős, krónikus beteg pénteken. Nem javulnak a járványügyi adatok, továbbra is kritikus a helyzet.
márc. 27
9:39
Elkeserítőek a szombati hazai adatok: itt vannak a sokkoló számok (Life)
10 167 az új fertőzöttek száma, ezzel a járvány kezdete óta összesen 624 779 főre nőtt a beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt 253 többségében idős, krónikus beteg, így az elhunytak száma 19 752 főre emelkedett.
márc. 27
9:39
Barta Zsanett: Minden stílusnak megvannak a kiemelkedő épületei (Hamu és Gyémánt)
Milyen típusú épületből lenne szükség kevesebbre Magyarországon? Miből építhetnénk többet? Barta Zsanett az egyik legmenőbb fiatal tervező, aki a Budapesti Műszaki Egyetemen diplomázott építészmérnökként, majd számtalan izgalmas projekt és neves építésziroda után elindította saját tervezői vállalkozását. Mikor jöttél rá, hogy ezzel szeretn
márc. 27
9:42
Csatlakozz a Föld Órájához egy órányi sötétséggel! (Glamour)
Az elmúlt évtized a 140 éve, amióta pontos mérésekkel rendelkezünk, a Földünk legmelegebb évtizede volt. A globális felmelegedést egyelőre lassítanunk sem sikerült, pedig nem pusztán az élővilág egy részét fenyegeti kihalás a klímaváltozás miatt, de az emberi életkörülmények drámai megváltozása is belátható időn belül bekövetkezhet.
márc. 27
9:45
5 meseszép kirándulóhely Budapest környékén a hétvégére (Promotions)
A hétvégére végre beköszöntött a tavasz, amelyet már mindenki lélegzet-visszafojtva​​​​​​​ várt. Most mutatunk 5 kirándulóhelyet Budapesthez közel, ahová érdemes ellátogatni ebben a csodálatos időben.
márc. 27
9:48
Hosszú hónapokon át zajló útfelújítások jönnek Budapesten (Infostart)
A Budapesti Közlekedési Központ Zrt igazgatósága elfogadta a XIII. kerületi Göncöl utca útépítési közbeszerzési eljárás eredményére vonatkozó előterjesztést, így a szerződéskötési moratórium lejártát követően elindulhat a szerződéskötés folyamata a nyertes kivitelezővel. Várhatóan nyár elején megkezdődhet a felújítás. Az útépítés tervezetten fél év
márc. 27
9:48
Mától oltják a kismamákat és a szoptatós édesanyákat (ATV)
Március 27-től extra oltóponton fogadják az érintetteket, akiket soron kívül oltanak be.
márc. 27
9:48
Tombolt a vezér, falhoz vágta a poharát a VIP-ben a harmadik gól után (Ripost)
Ritkán látható jelenetet rögzített a kamera, a csapat vezére mérhetetlen dühbe gurult a bekapott gól után.
márc. 27
9:48
Red Bull: Minden dominancia véget ér. A Mercedesét mi törnénk meg (m4sport.hu)
Minden korszaknak vége szakad egyszer – a Mercedesének a Red Bull tenné a végére a pontot…
márc. 27
9:48
Mero, Nini, Cukovy - fotók a budapesti divathét második napjáról (Femcafe)
Március 25-én kezdetét vette a Budapest Central European Fashion Week, melynek keretében rendhagyó módon a legnagyobb hazai márkák vonultatják fel új kollekcióikat. Habár a nagyközönség ezt a szezont még nem élvezheti élőben, a kreációkra és trendre kíváncsi olvasóknak itt van képes összefoglalónk.
márc. 27
9:51
Koronavírus: holnapra lehet 20 ezer magyar áldozat (Menedzsment Fórum)
A helyzet változatlan: sok embert beoltanak, de sok az új fertőzött is. Mindegy negyedik teszt pozitív.
márc. 27
9:51
Koronavírus: itt vannak a legfrissebb magyar adatok (Piac és Profit)
Egészen pontosan 10 167 új fertőzöttet azonosítottak egy nap alatt.
márc. 27
9:51
Koronavírus: meghalt újabb 253 beteg, 1500-nál is többen szorulnak lélegeztetőgépre (SzMo)
Most is több mint 10 ezer új fertőzöttet regisztráltak. Eközben már majdnem 1,9 millióra nőtt a beoltottak száma.
márc. 27
9:51
Tragédia: Nem láthatta újszülött gyermekét a koronavírusban meghalt édesanya (Life)
Felfoghatatlan tragédia történt egy szentistváni családdal. A koronavírusban szenvedő édesanya nem láthatta újszülött babáját a császármetszés után: meghalt.
márc. 27
9:53
Elmaradt a vizsgálat – Magyarország felé se néztek (Piac és Profit)
Nem vizsgálta Magyarország államadós-besorolását a Moody's Investors Service nemzetközi hitelminősítő a péntekre kitűzött időpontban, így nem jelentett be módosítást a "Baa3" szintű osztályzatra, sem a besorolás tavaly szeptember óta érvényes pozitív kilátására.
márc. 27
9:53
Súlyos gyógyszerfüggő Győzike: olykor be kell zárnia Beának, nem ismeri meg az embereket (Life)
Gáspár Zsolti szokásához híven most is olyan titkokat árult el testvére életével kapcsolatban, amire Győző egyáltalán nem lehet büszke.
márc. 27
9:57
Soron kívül, extra oltópontokon oltják be a várandósokat és a szoptató anyákat (SzMo)
A kismamák a háziorvosokon, vagy a nőgyógyászaikon keresztül, a második, vagy a harmadik trimeszterben igényelhetik a vakcinát, az ismétlőoltást pedig a szülést követően kaphatják meg.
márc. 27
10:03
Koronavírus: nagyon közel a 20 ezer magyar áldozat (Privátbankár)
A helyzet változatlan: sok embert beoltanak, de sok az új fertőzött is. Mindegy negyedik teszt pozitív.
márc. 27
10:03
Szórakoztató személyiségteszt, ami hozzásegít a pozitív változáshoz - Mindent elárul, melyik színű gombot nyomja meg (Blikk)
Mindenkinek vannak kedvenc színei – ezek alapján vásárol ruhákat, festi ki az otthonát vagy dekorálja ki a lakását –, és ezek a különféle árnyalatok bizony sokat elárulnak a lelkiállapotról és a belső tulajdonságokról is – írja a brightside.me.
márc. 27
10:03
Elképesztő: fájdalomcsillapítás nélkül szeretne szülni Dér Heni (Life)
Nemsokára világra jön Dér Heni babája. Az énekesnő szülésfelkészítésről posztolt az Instagramra, és kommentben azt is elárulta, hogyan tervezi világra hozni gyerekét. Biztos, hogy nem sokan vállalnák be.
márc. 27
10:05
Miért félünk az akne gyógyszeres kezelésétől? Dr. Tamási Béla bőrgyógyász válaszolt (Life)
Dr. Tamási Béla bőrgyógyász korábban már beavatott bennünket a helyes arcápolási rutin kialakításának lépéseibe, elárulta, mik a leggyakoribb hibák, amiket elkövetünk a bőrproblémáink kezelése során, és azt is, hogyan találhatunk számunkra megfelelő kozmetikumokat. Most pedig egyebek mellett arról beszélgettünk, miért fontos, hogy orvoshoz fordulju
márc. 27
10:06
Az Egyesült Államokban hiszékenyebbek a magyaroknál (hirado.hu)
Több ezer érintettje lehet Magyarországon a csomagküldős SMS-csalásnak. Mi törtnéik ha valaki megnyitja?
márc. 27
10:06
Gyógyszerhamisítókat tartóztatott le a bíróság (ProfitLine)
Gyógyszerhamisítás gyanúja miatt négy férfit letartóztatott, ötödik társukat bűnügyi felügyelet alá helyezte a bíróság; a nyomozó hatóság a házkutatás során csaknem 9 millió darab tablettát foglalt le - tájékoztatta a Fővárosi Törvényszék pénteken az MTI-t.
márc. 27
10:06
1 millió 870 ezer a beoltottak száma, 10 167 az új fertőzött és elhunyt 253 beteg (WebBeteg)
Folyamatosan zajlik az oltás, már 1 870 631 fő a beoltottak száma, ebből 667 303 fő már a második oltását is megkapta. A járvány harmadik hullámának meredeken felszálló ágában vagyunk, a brit vírusmutáns nagyon gyorsan terjed, jelentősen nő az aktív fertőzöttek és a kórházi betegek száma, ezért a korlátozások továbbra is érvényben vannak.
márc. 27
10:06
Már csak ez hiányzott a világnak: nem elég az árak elszállása, hetekre bedugulhat a Szuezi-csatorna (Portfolio)
Akár hetekig is eltarthat, mire felszabadítják a Szuezi-csatornát azt követően, hogy szerdán a világ egyik legnagyobb teherhajója keresztbe fordult és azóta eltorlaszolja az utat. A világ egyik legfontosabb kereskedelmi útvonalán egyre többen fordulnak vissza a kilátástalan küzdelmet látva, ez azonban jelentős késést és költségnövekedést okozhat. E
márc. 27
10:06
Egy csómó minden változik az óraátállítás miatt: ezekre kell figyelni (Pénzcentrum)
A vasárnapi óraátállítás miatt változik néhány éjszakai belföldi és nemzetközi vonat, valamint fővárosi busz menetrendje. A nyári időszámítás kezdete a Volánbusznál mindössze néhány, Kelenföld és Érd közötti járatot érint
márc. 27
10:06
Soron kívül, extra oltóponton fogják oltani a várandós és szoptatós kismamákat (Ripost)
Engedélyezték a várandósok koronavírus elleni oltását.
márc. 27
10:06
Kvíz - 10 kérdés, amiből kiderül a divat-intelligenciád (Femcafe)
Egy könnyed, gyors teszt így hétvégére. Vajon milyen a divat-Iq-d?
márc. 27
10:09
Huawei HarmonyOS: hivatalos megjelenési dátum érkezett (GSMring)
Weibo oldalán erősítette meg a Huawei, hogy mikorra várható saját fejlesztésű operációs rendszerének, a HarmonyOS-nek az érkezése. Az elmúlt hónapokban egyre több kiszivárgott információ arra utalt, hogy idén már biztosan meg fog jelenni a Huawei saját fejlesztésű operációs rendszere, a HarmonyOS. A platform bétatesztje mint tudjuk már gőzerővel fo
márc. 27
10:09
Itt a tavasz: 3+1 hétvégi biciklitúra Budapest és környékén (Hamu és Gyémánt)
Lassan, de biztosan tényleg beköszönt a tavasz: ez a lengébb öltözet mellett azt is jelenti, hogy itt az ideje elővenni a régen használt bringákat, és – a megfelelő biztonsági előírások betartása mellett – kimozdulni otthonról. A koronavírus-járvány a szabadidős tevékenységeinkre és a sporttal töltött időnkre is hatással van. A bezárások k
márc. 27
10:09
Tovább javult a járványhelyzet Csehországban (Demokrata)
A vártnál lassabban, de fokozatosan javul a helyzet a kórházakban is.
márc. 27
10:12
Ide kiránduljatok a tavaszi szünetben! (Agroinform)
Az iskolai szünet alatt is látogathatók a nemzeti parki igazgatóságok szabadtéri ökoturisztikai létesítményei, tanösvényei és arborétumai – közölte Rácz András, az Agrárminisztérium környezetügyért felelős államtitkára az MTI érdeklődésére.
márc. 27
10:12
Félelmetes látvány fogadta a rendőröket: lángoló furgon szabadult el (Ripost)
Egy lángoló furgon miatt riasztották a rendőröket.
márc. 27
10:12
Kortárs magyar slágerekkel televíziós produkció készül Jézus passiójából (Márkamonitor)
Hollandia, Anglia és az Egyesült Államok után 2021 áprilisában Budapestre is megérkezik a “The Passion”, a világ talán legismertebb történetét bemutató zenés utcaszínház, melyet a TV2 április 4-én, Húsvét vasárnap élőben közvetít. A Jézus szenvedéstörténetét valósághű, de mégis könnyen értelmezhetően bemutató nemzetközi zenés televíziós formátum
márc. 27
10:15
Variálna vakcinájával az AstraZeneca, indulnak a kutatások (Infostart)
Azt remélik, ebben a változatban többen vennék fel az oltást - harminc személyen kezdik el tesztelni az intramuszkuláris változatot kiváltó sprayt.
márc. 27
10:15
Dwayne Johnson összecsap Robert Downey Jr.-ral (Promotions)
A Szikla és a Vasember a nézettségi versenyben feszülnek egymásnak. Mutatjuk, mi lesz hétvégén a TV-ben.
márc. 27
10:18
Szekszárdon rendezik az Európa Kupa négyes döntőjét (m4sport.hu)
Hazai pályán küzdhet a trófeáért a magyar csapat.
márc. 27
10:18
Törölköző-diéta: leolvasztja a hasi zsírpárnákat (Femcafe)
Izzadás és önsanyargatás nélkül is fogyhatunk? Egy japán módszer szerint igen, amit nemes egyszerűséggel törülköző-diétának hívnak. A módszer lényege nem az izzasztó edzésekben, vagy éppen a szigorú diétában rejlik, ugyanis a praktikát megálmodó orvos szerint a hasi elhízás oka a rossz testtartásban rejlik. Mutatjuk a gyakorlatot, ami állítólag leo
márc. 27
10:21
Így ellenőrizd le, hogy megfelelően regisztráltál-e a koronavírus elleni oltásra! (Life)
Azok, akik már regisztrálták magukat a koronavírus elleni oltásra, megnézhetik, hogy bekerültek-e a nyilvántartásba.
márc. 27
10:24
A Facebook 30 napra felfüggesztette Nicolas Maduro oldalát (444.hu)
A venezuelai elnök népi gyógyszereket hirdetett biztos gyógymódként a koronavírus ellen.
márc. 27
10:27
Külön oltópontot alakít ki a várandós nőknek a Semmelweis Egyetem (Demokrata)
Extra oltópontot hoz létre a várandós és szoptató kismamák számára a Semmelweis Egyetem.
márc. 27
10:29
A család: apa, anya, gyerek (Demokrata)
Megfosztaná a gyerekeket az egészséges környezetben való nevelkedés jogától az Európai Bizottság.
márc. 27
10:30
Szakértő: kínai laboratóriumból szabadult ki a vírus (Infostart)
Kitart véleménye mellett a volt amerikai járványügyi vezető.
márc. 27
10:30
Budapesten ma este lekapcsolják a díszkivilágítást (ATV)
„Budapest is csatlakozott a Föld Órája akcióhoz, ezért ma este lekapcsoljuk a város díszkivilágítását” – írja Facebook-oldalán a főpolgármester.
márc. 27
10:33
Virtuális AgromashExpo 2021. (GépMax)
AgromashExpo 2021: Termékverseny-eredmények
márc. 27
10:36
Újra lecsaptak az ufók az amerikai haditengerészet hajóira (Blikk)
Újabb ufóészlelésekről számolt be az amerikai sajtó.
márc. 27
10:39
Gyászol a Vasas: "Egy igazi baráttal, egy meghatározó egyéniséggel leszünk mostantól szegényebbek" (Blikk)
Elhunyt Káposztás Miklós, Vasas Sport Club örökös tiszteletbeli elnöke és életműdíjasa. A sakk-szakosztály nélkülözhetetlen alakja 81 évet élt.
márc. 27
10:39
Hogyan nézhet majd ki a gyakorlatban a boltokra vonatkozó 10 négyzetméteres szabály? (SzMo)
A hipermarketek nem aggódnak, a kisebb boltokban már okozhat megnövekedett várakozási időt az új szabály.

Keresés