A Libri Könyvkereskedelmi Kft. által 2016-ban alapított díjakat az előző év legjobb magyar szépirodalmi könyvei érdemlik ki. A 2020-ban megjelent, és a díj követelményeinek megfelelő 155 műből idén 212 neves közéleti személyiség szavazatai alapján alakult ki a 10 döntős listája, amiből a zsűri és a közönség is kiválasztja majd a kedvencét.
Gulyás Gergely a mai Kormányinfón bejelentette: ha elérjük a 2,5 millió beoltottat, akkor ahhoz képest egy héttel később kinyithatnak az iskolák, óvodák, középiskolák. Legkorábban április 12-én vagy április 19-én jöhet el ez a pont, addig az oltási listán regisztrált tanárok, óvónők oltása is megtörténik. A várandós kismamák oltása is megkezdődhet,
A szerdai kormányülésen meghozott döntésekről Gulyás Gergely számolt be a Kormányinfón. A Miniszterelnökséget vezető miniszter arról beszélt, azt látják, a harmadik hullámnak még nincs vége, a számok emelkednek, a helyzet komoly.
2022-től 280 ezer fiatalt érinthet a 25 év alattiak szja-mentessége – jósolja az MNB friss inflációs jelentésében. A jegybank számításai szerint ez 130 milliárd forinttal növeli majd az érintettek rendelkezésre álló jövedelmét, amiből 110 milliárd a fogyasztásban is megjelenhet.
A múlt évben kicsit fékezett az autópiac a koronavírus-járvány miatt, de erre az évre vonatkozóan bizakodóak a márkák. A BrandMania legújabb adásából kiderül, mire számítanak idén a piac meghatározó szereplői és milyen újdonságok érkeznek majd a szalonokba. Az autópiac kerül terítékre az RTL Klub magazinműsorának legújabb adásában, egy olyan szekt
A Granadai Egyetem (UGR) pszichológiai karának tudósai kimutatták, hogy a fél órával aerobikgyakorlatok előtt fogyasztott koffein (egy erős kávénak megfelelő mintegy 3 milligramm per kilogrammnyi) jelentősen megnöveli a zsírégetés mértékét – olvasható a Medicalxpress című orvostudományi hírportálon. Kimutatták azt is, hogy a délután végzett
Gyenge évkezdet után felpattanás várhat az idén a magyar gazdaságra a Magyar Nemzeti Bank szakértői szerint. Az idén 4-6%-kal, jövőre 5-6%-kal növekedhet a GDP. Az éves átlagos infláció az idén a jegybanki toleranciasáv tetejéhez közeli, 3,8-3,9%-os lehet. Az év során nyolcéves csúcsra szökhet a pénzromlás üteme, de a jegybank úgy gondolja, hogy az
Hamarosan jön A Nagy Ő a TV2- re. A The Bachelor igényességének és magas színvonalának köszönhetően a Warner Bros. International egyik legsikeresebb párkereső televíziós formátuma világszerte. Majdnem húsz éve folyamatosan képernyőn van, ez alatt a világ közel 30 országában volt látható. A műsor sármos férfi főhőse szeretné megtalálni azt a hölgyet
Átmenetinek nevezte az infláció idei megugrását a Magyar Nemzeti Bank (MNB) igazgatója csütörtökön Budapesten, a jegybank márciusi Inflációs jelentését bemutató online sajtótájékoztatón.
Eddig 43 millió adag vakcinát vittek ki az Európai Unióból, ebből több mint 10 millió az Egyesült Királyságban landolt. Ben Wallace, brit védelmi miniszter figyelmeztetett, hogy kockázatos az EU AstraZeneca vakcinák kivitelét tiltó terve. Tény, hogy 83 különböző gyártótól, a világ számos pontjáról érkeznek alapanyagok az EU-ban gyártott vakcinák e
Az Agrárminisztérium megbízásából az ATK Talajtani és Agrokémiai Intézet (ATK TAKI) 2020. évi egyik kutatási feladata volt a Nitrát rendeletben – 59/2008. (IV. 29.) FVM rendelet – rögzített téli trágyázási tilalmi időszak módosítási lehetőségeinek felülvizsgálata a klímaváltozás okozta hőmérsékleti változások hatására.
Megkezdődött a koronavírus elleni Szputnyik V orosz vakcina tömeggyártása Fehéroroszországban - közölte csütörtökön a fehérorosz egészségügyi minisztérium.
Érdekes posztot osztott meg Kemenesi Gábor, egy most megjelent tanulmányra hívja fel a figyelmet, amely segít megérteni a légúti vírusok azon tulajdonságait, amelyek a terjedést befolyásolják. A Pécsi Tudományegyetem Szentágothai János Kutatóközpontjának munkatársa egyben mindenkit figyelmeztet: a helyzet rosszabb lesz, mielőtt jobb lehetne. Éppen
A világ egyik legnagyobb konténerhajója három napja szorult be a csatornába, ezzel teljesen megbénítva az egyik legfontosabb kereskedelmi útvonal forgalmát.
Ray Dalio, aki a világ legnagyobb hedge fundjának az alapítója, úgy gondolja, hogy az Egyesült Államokban jó eséllyel betilthatják egyszer a bitcoint. Véleménye szerint a mostani helyzet nagyon hasonlít ahhoz, mint amikor az 1930-as években megtiltották az arany birtoklását az amerikai vezetők. Ennek ellenére úgy gondolja, hogy a kriptodeviza már b
Szórakoztató podcast hírek a legérdekesebb filmekről, televíziós- és streaming csatornák választékából, a színházi életről, könyvekről, és a kulturális életről. A felolvasott hírek itt érhetőek el: https://podcast.hirstart.hu/film-zene-szorakozas/2021/03/25/3728/
Új járvány kezdődött Németországban az új típusú koronavírus (SARS-CoV-2) úgynevezett brit mutációjának szétterjedésével, ezért védekezni is másként kell - mondta Angela Merkel német kancellár csütörtökön a szövetségi parlamentben.
A kanadai Margaret Atwoodot a legtöbben A szolgálólány meséje című disztópikus történet szerzőjeként ismerik, pedig irodalmi munkássága ennél sokkal szerteágazóbb és figyelemreméltóbb. Az Hbo Go-n debütált dokumentumfilm, A szavak ereje most bepillantást enged a szolgálólány főkötője alá: megismerhetjük a könyvek mögött az embert, és kicsit bekukuc
A keleti nyitás politikája lendületet adott a magyar–pakisztáni gazdasági együttműködésnek is, a világkereskedelem globális visszaesése ellenére tavaly 12 százalékkal növekedett a kétoldalú kereskedelmi forgalmunk – nyilatkozta Szijjártó Péter az MTI-nek, miután Sah Mahmúd Kuresi pakisztáni külügyminiszterrel megnyitotta a magyar pakisztáni online
Több mint 900 milliárd forint volt tavaly a belföldi online kiskereskedelmi forgalom a GKI Digital és az Árukereső.hu közös kutatása szerint. A koronavírus felgyorsította a digitalizációt, szintlépésre kényszerítette a lakosságot, fejlesztésre ösztönözte a kereskedőket és nem utolsó sorban átformálta a vásárlói szokásokat, így 2020-ban az online ke
Cikksorozatunk újabb részében ismét olyan fotókat szeretnénk megmutatni a múlt századból, amelyeket látva egy pillanatra visszacsöppenhetünk az 1900-as évekbe. A kaposvári Nemzeti Színház (ma Csiky Gergely Színház) társulata a színház épülete mellett 1926-ban. Fortepan / Ráday Mihály Kisgyermek játszik a húsvéti ajándékaival 1935-ben.
A magyar válogatott is megkezdi vb-selejtezős meccseit. Az első ellenfél Lengyelország lesz csütörtök este 20.45-től, a Puskás Arénában. A vendégek az esélyesebbek, de Marco Rossi kapitány eddig sosem kapott ki Paulo Sousa csapatától.
A Bükkábrányi Fotovoltaikus Erőmű Projekt Kft. és a Szegedi Tudományegyetem konzorciuma 1,2 milliárd forint támogatást nyert el a bükkábrányi naperőmű megújuló áramtermelését hasznosító innovatív energiatároló technológia kifejlesztésére - közölte a kft. az MTI-vel szerdán.
A cigarettákra kivetett jövedéki adó mértékének túlzottan alacsony szinten tartásával Magyarország megsértette az uniós jogból eredő kötelezettségeit – állapította meg az Európai Bíróság. 2017 végéig még volt felmentésünk, de azóta be kellene tartanunk a szabályokat.
Előfordult már veletek, hogy azon kaptátok magatokat, hogy a tükör előtt álltok és kutattok az öregedés jelei után? A nők többsége már biztosan tapasztalt ehhez hasonlót, akár már a húszas éveiben is. De, ha te azok közé tartozol, akiket ez egyáltalán nem készít ki, akkor az előbb írtakat vedd semmisnek. Igazából senkinek sem kéne emiatt aggódnia,
Legkorábban április 12-én vagy április 19-én tudnak nyitni az iskolák és óvodák, előtte a pedagógusok közül mindenkit beoltanak, aki kéri - hangzott el a csütörtöki kormányinfón. Egyelőre a számok azt mutatják, hogy nincs lehetőség lazításra - az MKIK javaslatairól a boltzár enyhítésével kapcsolatban holnap dönt az operatív törzs.
2021. március 31-i hatállyal az AGRI CS Magyarország Kft. felmondta az együttműködést az AgroMaxGépkereskedelmi Kft.-vel, akik korábban Pest- és Nógrád megyében mint hivatalos aldílerük tevékenykedtek.
A cigarettákra kivetett jövedéki adó mértékének túlzottan alacsony szinten tartásával Magyarország nem teljesítette az uniós jogból eredő kötelezettségeit - közölte döntését az Európai Unió luxemburgi székhelyű bírósága csütörtökön.
Április 12-én vagy április 19-én nyithatnak ki az óvodák, iskolák, attól függően, hogy az oltottak száma Magyarországon mikor éri el a 2,5 milliót. A tanárokat, óvónőket a nyitás előtt beoltják koronavírus ellen - ismertette a kormány döntését Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtökön online sajtótájékoztatón.