A jövőben “kiemelkedő digitális biztosító”-ként működik a K&H Biztosító, a társaság ugyanis a piaci szereplők közül elsőként kapta meg az állami Digitális Jólét Program (DJP) kiemelkedő digitális biztosító védjegyet. Így a K&H mind a banki, mind pedig a biztosítói oldalon rendelkezik már a DJP elismerésével – közölte a cég. A K&H Biztosító a jövőbe
Ezek a legfertőzöttebbek, itt több erőfeszítés kell ahhoz, hogy megelőzzék a kórházak koronavírus-osztályainak túlterhelését. Bécsben napok óta kritikusak a járványügyi adatok.
Az egész országot megdöbbentette néhány napja a hír: szerettei karjaiban hirtelen elhunyt Rubint Réka édesanyja. Kiderült, amikor elkapta a koronavírust tavaly év végén, súlyos kétoldali tüdőgyulladás alakult ki nála, ennek maradtak szövődményei. Az orvosi jegyzőkönyv szerint tüdőembólia okozta a halálát. A fitneszedző teljesen összetört, egyelőre
Látványos részéhez érkezett a tavaly villámcsapás következtében leégett révfülöpi Millenniumi kilátó építése, amikor a belsejéből kiemelték a csigalépcsőt tartó több mint hétméteres acélcsövet. Az újjáépítés a tervek szerint júniusra befejeződik. A héttonnás sérült csövet betonnal töltötték, ez tartotta a lépcsőt a Fülöp-hegyi kilátó egy évvel ezel
Húsvétkor teljes zárlatot vezetnek be, hogy megelőzzék a kórházak koronavírus-osztályainak túlterhelését – jelentette be Rudolf Anschober osztrák egészségügyi miniszter az Ausztria legfertőzöttebb keleti tartományait érintő szigorítást.
A világon 124 720 553 ember fertőződött már meg a koronavírus-járványban, a halálos áldozatok száma 2 743 222, a gyógyultaké 70 760 105 a baltimore-i Johns Hopkins Egyetem közép-európai idő szerint csütörtök reggeli adatai szerint. Egy nappal korábban 124 153 278 fertőzöttet tartottak nyilván, a halálos áldozatok száma 2 734 048 volt.
A január végi 19,4 milliárd forintot február 28-án 22,8 milliárd forint követte a Magyar Államkincstár adatai szerint - írta a Világgazdaság csütörtökön.
Tavaly 4 százalékkal nőtt az életbiztosításokból származó díjbevétel Magyarországon, meghaladva az 530 milliárd forintot, ezen belül azonban több termékcsoportnál csökkenést voltak kénytelenek elkönyvelni a piaci szereplők - írta a Világgazdaság csütörtökön.
Április 1-től a gázolaj esetében literenként tíz forinttal, a benzin esetében literenként öt forinttal kevesebb lesz a jövedéki adó - tájékoztatta az MTI-t Izer Norbert.
A Spar Magyarország Kereskedelmi Kft. 738,9 milliárd forint árbevételt ért el 2020-ban a koronavírus-járvány okozta kihívások ellenére, ez 8,7 százalékos növekedés az előző évhez képest - mondta Heiszler Gabriella, a vállalat ügyvezető igazgatója a cég szerdai online sajtótájékoztatóján.
A gyermekoltási vizsgálat biztonsági adatait várhatóan már júniusban nyilvánosságra hozzák a szakemberek a szigetországban. Ha megszületik a döntés, akár már iskolakezdés előtt, augusztusban elkezdhetik a kiskorúak oltását Nagy-Britanniában.
A OnePlus tavaly a csúcsmobilok mellé elhozta a középkategóriás Nord termékcsaládot. Most ismét kaptunk egy újdonságot, ami nem a csúcskategóriát képviseli, ez a készülék OnePlus 9R néven érkezett. A OnePlus 9R egy 6,55 hüvelykes Full HD+ felbontású Fluid AMOLED megjelenítővel debütált. A kijelző 120 HZ-es képfrissítési frekvenciát és 240 Hz-es éri
Az induló díjak jelentős részét vállalják át a bankok, ha náluk veszünk fel lakáshitelt. A Bank360 megvizsgálta, hogy idén márciusban milyen kedvezményeket és akciókat kínálnak a pénzintézetek azoknak, akik lakáshitelt vennének fel.
A hidrogén üzemanyagcellás elektromos technológia vezető fejlesztőjeként ismert, korábban a technológiával kapcsolatos mintegy 5700 szabadalmat ingyenesen megosztó Toyota komplett üzemanyagcellás áramtermelő modulokat fejleszt: a cél a hidrogén használatának népszerűsítése a teljesen széndioxid-semleges társadalom felé vezető úton. Ezzel a hidrogén
A francia konyha a legegyszerűbb ételből is képes rafináltan elegáns fogást alkotni. Ez a rántotta nagyon jó példa erre, pedig elkészíteni egy kicsivel sem bonyolultabb a hagyományosnál.
A nem kívánt terhesség elleni védekezés igénye egyidős az emberiséggel. Régészeti kutatások bizonyították, hogy óvszert már az ókori Egyiptomban is használtak. A korszerű fogamzásgátlási módszerek azonban csak azután terjedhettek el széleskörűen, hogy a gyógyszeripar olcsón, nagy mennyiségben tudott fogamzásgátló hatóanyagot előállítani. Ez az 1960
A magyar szülők jellemzően 3-5 ezer forintot költenek idén gyermekenként húsvéti ajándékra, a költés átlagos értéke nem változott az előző évekhez képest a Regio Játékkereskedelmi Kft. legfrissebb kutatása szerint.
Jelenleg valószínűbb, hogy a jelenléti nevelés és oktatás visszaállítása kitolódhat egy kicsit, de ehhez is látni kell a következő két hét fejleményeit - nyilatkozta Maruzsa Zoltán köznevelési államtitkár a Magyar Nemzetnek. Jelenleg április 7-i, a húsvéti szünet végéig vannak bezárva az iskolák, a márciusi korlátozások óta már az általános iskolák
Pár hete még attól volt hangos minden, hogy Tóth Gabi nekiment egy zárt csoportban elhelyezett posztjával a szintén énekesnő Tóth Andinak. Ám úgy tűnik, azota sok minden változott kettejük között.
Ausztria legfertőzöttebb keleti tartományaiban húsvétkor - április 1-jétől 6-ig - teljes zárlatot vezetnek be, hogy megelőzzék a kórházak koronavírus-osztályainak túlterhelését - jelentette be Rudolf Anschober egészségügyi miniszter szerda este az érintett tartományfőnökökkel tartott közös sajtótájékoztatóján.
Az élelmiszeripar növekedését tovább ösztönözheti a digitalizáció – állítja Bognár Lajos, országos főállatorvos, az Agrárminisztérium (AM) élelmiszerlánc-felügyeletért felelős helyettes államtitkára. Az AM közleménye szerint a március 18-án online tartott fórumon mutatták be a Digitális Élelmiszeripari Stratégia elkészült helyzetelemzésének és java