2021. március 24. szerda

márc. 24
8:36
Schmuck Andor elárulta: ez volt az első dolga, miután megkapta a második védőoltást (BorsOnline)
Schmuck Andor sosem hitte volna, hogy valaha örülni fog a cukorbetegségének. Így krónikus betegként, 50 évesen kaphatta meg a koronavírus elleni vakcinát.
márc. 24
8:36
Orbán interjúja kiverte a biztosítékot a rezidenseknél a Magyar Rezidens Szövetség elnöke szerint (SzMo)
A miniszterelnök a múlt pénteki rádióinterjújában inasoknak nevezte a diplomás fiatal orvosokat. Az MRSZ elnöke szerint jelen helyzetben nem szerencsés ez a szófordulat.
márc. 24
8:36
Ez a videó tökéletesen bemutatja, hogyan is működnek a különböző vakcinák (Life)
A Magyar Tudományos Akadémia által késztett rövid videó egyszerűen mutatja be, hogyan is hatnak a szervezetben a különböző vakcinák. Így mindenki számára világos lehet a folyamat.
márc. 24
8:38
Lakásfelújítás: kiderült, miből lesz pénzük a magyaroknak (Portfolio)
Az állami támogatás igénybevételével lakásfelújítást tervezők 41 százaléka önerőből, 31 százaléka pedig hitelből teremti elő a munkák elvégzéséhez szükséges pénzt, 28 százalék viszont még nem döntött a finanszírozásról. A legtipikusabb tervezett hitelösszeg 1,5-2 millió forint között mozog - mutatja az OTP Bank és a Groupama Biztosító megbízásából
márc. 24
8:42
Betelt a pohár Joe Bidennél: egy tollvonással szigoríthatja a fegyvertartást (Portfolio)
Joe Biden fontolgatja, hogy elnöki rendelettel szigorítja az amerikai fegyvertartási törvényeket. Korábban még alkotmányellenesnek tartott egy ilyen lépést és a Kongresszus bevonásával akart szabályozni, de egy héten belül két tömegmészárlás is történt, ami miatt meggondolhatta magát.
márc. 24
8:42
Magyar Rezidens Szövetség: Orbán rádióinterjúja kiverte a biztosítékot (ATV)
A szövetség elnöke szerint jelen helyzetben nem szerencsés a rezidenseket inasoknak nevezni.
márc. 24
8:45
Ekkora a baj: a háziorvosokat is berendelhetik, a szakrendelők is a kórházak irányítása alá kerülnek (Blikk)
A hivatalos kommunikációval szemben, amely rendre arról szól, hogy minden rendben az egészségügyi rendszerben, némileg ellentmond a kedd este közzétett új szabályozás, amely arról szól, hogy a szakrendelőket is a kórházak alá rendelik, illetve a háziorvosokat is berendelhetik kórházi munkára a covid-osztályokra. Komoly szakemberhiányra utal az inté
márc. 24
8:48
Ilyen lenne a postaládánk kiürítése, ha az rendezné, aki az Igazság Ligájának négyórás verzióját (Blikk)
Szabályosan felrobbantotta az internetet, amikor a múlt hét szerdán végre felkerült az HBO MAX, illetve idehaza az HBO GO kínálatába Zack Snyder várva várt Igazság Ligája, ami közel négy (!) órás játékidejével mutatja meg, mire is gondolt a rendező, mielőtt 2017-ben ott hagyta a forgatást.
márc. 24
8:48
Látszatintézkedésekkel próbál jobb színben feltűnni a hatalom a puccsal sújtott országban (Portfolio)
Több száz, a katonai puccs elleni tüntetéseken őrizetbe vett embert engedtek el szerdán Rangunban helyszíni beszámolók szerint.
márc. 24
8:48
Mostantól bitcoinért is lehet Teslát venni (hirado.hu)
Elon Musk a Twitter-oldalán jelentette be a forradalmi újítást.
márc. 24
8:48
Félmillió robogó fut kötelező nélkül az utakon (Azenpenzem)
Az alkuszok becslése szerint mintegy 600 ezer robogó üzemel az országban, azonban mindössze 15-20 százalékuk után fizetik rendszeresen a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás (kgfb) évi 5-6 ezer forintos átlagos díját.
márc. 24
8:48
Koala Man a pitiáner bűnözők legsötétebb rémálma (Promotions)
A Hulu várhatóan nyolc epizódból álló családi vígjátékjának főhőse koalának öltözve igyekszik elfojtani a bűnt egy ausztrál kisvárosban.
márc. 24
8:50
Koronavírus Magyarországon: itt van a szerdai jelentés, soha nem voltak még ennyien lélegeztetőgépen (Portfolio)
Az elmúlt 24 órában 7587 embernél mutatták ki a koronavírus-fertőzést, elhunyt 249 többnyire idős, krónikus beteg ember – közölte a hivatalos információs portál. A kórházakon továbbra is nagy a nyomás, az egészségügy kapacitása a végénél járhat, az ápoltak száma ugyan minimálisan csökkent, a lélegeztetőgépre szoruló betegek száma viszont rekordmaga
márc. 24
8:54
El is indult a Tesla Btc elfogadása (Kripto Akadémia)
Az idei év -eddigi- legfontosabb hírét nehéz kiválasztani a kedvező hír áradatból, azonban a dobogóra legalábbis minden bizonnyal felférne a Tesla, sőt. Bizony mintegy 1,5 milliárd dollárért bitcoint vett a piacvezető elektromos autó gyártó, akkor -pár héttel ezelőtt- azt ígérték,…
márc. 24
8:54
Mi várható ma a tőzsdéken? (ProfitLine)
Csökkenéssel nyithatnak a főbb nyugat-európai értéktőzsdék szerdán, a befektetők aggódnak a globális gazdasági fellendülés romló kilátásai miatt, miután Európában ismét erősödik a koronavírus-járvány, és több országban szigorították a kórokozó terjedését fékező intézkedéseket.
márc. 24
8:54
Gondok vannak Magyarországon a robogók kötelező biztosításával (Portfolio)
A jó idő beköszöntével indul a robogók szezonja is. Napjainkban mintegy 600 ezer robogó üzemel az országban, azonban mindössze 15-20 százalékuk után fizetik rendszeresen a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás (kgfb) évi 5-6 ezer forintos átlagos díját a Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetségének (FBAMSZ) becslése szerint.
márc. 24
8:54
Megállt a szennyvízben mért koronavírus koncentráció növekedése: ez már a plató? (Pénzcentrum)
A 11. heti adatok alapján a szennyvízben mért koronavírus koncentráció országos szinten jellemző növekedése megállt. A legtöbb vizsgált település eredménye stagnál, emelkedést ezen a héten egyik város esetében sem tapasztaltak
márc. 24
8:54
Koronavírus: elhunyt 249 beteg, 1423-an vannak lélegeztetőgépen (ATV)
Az elmúlt 24 órában 7587 új fertőzöttet regisztráltak, ezzel a járvány kezdete óta összesen 593 710 főre nőtt a beazonosított fertőzöttek száma.
márc. 24
8:54
Lakásfelújításon gondolkodsz? Vedd igénybe a lakásfelújítási támogatást! (x) (Hamu és Gyémánt)
Régóta halogatod a lakásfelújítást, mert valami fontosabb mindig közbejött? A lakásfelújítási támogatás igénybevételével most állami segítséggel korszerűsítheted otthonodat. A rendelet fontos elvárásai A lakásfelújítási támogatás segítségével már az egy gyermeket nevelő családok is jelentős segítséget kaphatnak otthonuk korszerűsítéséhez, vi
márc. 24
8:54
A munkavállalók harmada munkahelyváltást fontolgat (MMonline)
A globális koronavírus-járvány következtében a munkavállalók 35 százaléka fontolgat munkahelyváltást a következő 12 hónapban – derül ki a Kaspersky jelentéséből. A karrierváltás válaszadók által említett két legfőbb mozgatórugója az adott körülmények között teljesen természetes és érthető is: az egyik a magasabb fizetésre való törekvés (49%), a más
márc. 24
8:57
Itt az ország legveszélyesebb útszakaszainak feketelistája, a Balaton felé vezető út is szerepel rajta (Blikk)
A Magyar Közút Zrt. baleseti statisztikák alapján készített egy listát az ország legveszélyesebb útszakaszairól. Ezen utak nagy része a Dunántúlon van, különösen a Balaton felé vezető utak a veszélyesek.
márc. 24
9:00
249-en haltak meg, több mint 1400-an vannak lélegeztetőgépen (Infostart)
Jó hír viszont, hogy valamelyest csökkent a koronavírus miatt Magyarországon kórházban ápoltak száma és csaknem 60 ezer embert oltottak be egy nap alatt.
márc. 24
9:00
A koronavírus miatt India évekkel később fogja letaszítani Japánt a világ dobogójáról (Portfolio)
India 2031-re válhat a világ harmadik legnagyobb gazdaságává, megelőzve ezzel Japánt, de ehhez évente nominális értéken átlagosan 9%-kal kell növekednie - állítják a Bank of America elemzői, akik a járvány előtt 2028-ra várták az előzést.
márc. 24
9:00
Koronavrus napi adatok: 7587 az új fertőzött és elhunyt 249 beteg (Pénzcentrum)
1 millió 696 ezer a beoltottak száma, 7587 az új fertőzött és elhunyt 249 beteg - olvasható a kormányzati tájékoztatási honlapon közzétett jelentésben. A járvány harmadik hullámának meredeken felszálló ágában vagyunk,
márc. 24
9:00
Merj ellentmondani! - Egymondatos horoszkóp: Március 24. (Glamour)
Mivel a Halak-Merkúr az Ikrek-Marssal a hét közepén kvadrát fényszögbe kerül, a kapkodás, a vitatkozás és a türelmetlenség az ellenséged. Ne érezd fenyegetésként mások negatív véleményét vagy nehéz felfogását, de merj ellentmondani! Az elfojtott sérelmek kitörnek, dühöd, melyet eddig talán lenyeltél, könnyen ámokfutásba kezdhet. Mivel erősen robban
márc. 24
9:00
Kihagyhatatlan sorozattal érkezik Kate Winslet az HBO GO-ra, itt az előzetes! (Mafab)
Az Easttowni rejtélyek (Mare of Easttown) című, hétrészes minisorozat április 19-én, hétfőn indul az HBO-n és az HBO GO-n, főszerepben az Oscar-, Emmy-, és Golden Globe-díjas Kate Winslettel (aki az HBO Mildred Pierce című minisorozatában is játszott). Alkotója és írója Brad Ingelsby (The Way Back), az összes epizód rendezője Craig Zobel (aki az HB
márc. 24
9:00
Nyomozást rendelt el a NAV a Jobbik gazdálkodása ügyében (Demokrata)
Még tavaly decemberben az Állami Számvevőszék jelezte, hogy Jakab Péter pártjának pénzügyei az elmúlt években nem voltak átláthatóak.
márc. 24
9:00
Gyurcsányék beállhatnak Karácsony mögé (Demokrata)
Ha megosztó személyisége miatt Dobrev mégsem indul el a baloldal miniszterelnök-jelölti előválasztásán, úgy Gyurcsányék beállhatnak Karácsony mögé.
márc. 24
9:02
Ennyi pénzt ad a kormány az M2-es metró és a gödöllői HÉV összekötésének tervezésére (Portfolio)
Nettó 4,6 milliárd forintot biztosít a kormány az M2-es metró és a gödöllői HÉV Örs vezér téri összekötésére, valamint a HÉV-vonal korszerűsítésének kiviteli terveire - írja a Magyar Közlöny. A beruházást a 2021-2027-es uniós pénzügyi ciklusban tervezik megvalósítani.
márc. 24
9:03
Drámai adatok: 7000 felett az új koronavírus-fertőzöttek napi száma hazánkban, megint nagyon sok a halott (Blikk)
7587-tel nőtt az új koronavírus-fertőzöttek száma hazánkban az elmúlt 24 órában, 249, többségében idős, krónikus beteg hunyt el a járvány miatt.
márc. 24
9:06
Koronavírus - 7587 új fertőzött és elhunyt 249 beteg (WebBeteg)
Folyamatosan zajlik az oltás, már 1 696 110 fő a beoltottak száma, ebből 494 520 fő már a második oltását is megkapta.
márc. 24
9:06
Ne ülj robogóra, ha nincs megkötve a kötelező biztosításod! (ProfitLine)
A jó idő beköszöntével indul a robogók szezonja is. Napjainkban mintegy 600 ezer robogó üzemel az országban, azonban mindössze 15-20 százalékuk után fizetik rendszeresen a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás (kgfb) évi 5-6 ezer forintos átlagos díját a Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetségének (Fbamsz) becslése szerint.
márc. 24
9:06
Ide-oda rángatják a forintot - Mindenki csak találgat, merre indulhat (Portfolio)
Kicsit erősödött a forint az MNB keddi kamatdöntése után, és egyelőre szerda reggel is jó a hangulat. Ezzel most felülteljesítő a magyar deviza, hiszen a régiós devizák számottevően gyengültek a dollár erősödése mellett.
márc. 24
9:06
Karnyújtásnyira mindenkori csúcsától a Richter (TőzsdeFórum)
A gyenge hangulat ellenére emelkedni tudott kedden a gyógyszergyártó árfolyama.
márc. 24
9:06
Egészen hihetetlen: Már ennyit fogyott Norbi segítségével az ország legkövérebb tinije (Ripost)
Rácz Gézának kilenc hónap alatt sikerült leadnia egy felnőtt férfi teljes súlyát, ami egészen fantasztikus eredmény.
márc. 24
9:06
Egy nyakék még a 19. században is fel tudta forgatni az ember életét (Könyves Magazin)
Egy nyakék még a 19. században is fel tudta forgatni az ember életét
márc. 24
9:06
Itt vannak a friss hazai koronavírus adatok: nagyon sokan haltak meg mára is (Life)
Meghalt 249, többségében idős, krónikus beteg, és újabb 7587 magyar állampolgárnál mutatták ki a koronavírus-fertőzést - közölte a koronavirus.gov.hu szerdán, kiemelve: eddig 1 696 110 embert oltottak be Magyarországon, közülük 494 520-an már a második adagot is megkapták.
márc. 24
9:06
Hétezer felett a fertőzöttek száma Magyarországon (Demokrata)
Csaknem félmillióan már a második oltást is megkapták. Grafikon a cikkben.
márc. 24
9:08
Új lokális aljon a MOL (TőzsdeFórum)
2100 forintos szintjét helyezheti nyomás alá szerdán az olajvállalat árfolyama.
márc. 24
9:08
Így térhetsz át könnyen egy egészséges étrendre! Videó (Life)
Sokan arra panaszkodnak, hogy nem tudják, hogyan étkezhetnének egészségesen, vagy hogy nincs idejük elkészíteni ezeket az ételeket. Pedig elég, ha csupán jó alapanyagokat választunk, hiszen mindenre található ma már alternatíva. Ezután jöhet néhány, gyors, és egyszerű recept!
márc. 24
9:09
A gyermekorvos állítja: el kellene kezdeni a gyerekek beoltását a koronavírus ellen (Blikk)
Mivel ugrásszerűen nő a koronavírussal fertőzött gyerekek száma, ezért Póta György gyermekorvos azt sürgetné, kezdjék meg a fiatalkorúakat is beoltani a veszélyes vírus elleni vakcinával.
márc. 24
9:10
Támaszai felé gyengülhet a BUX (TőzsdeFórum)
A sáv alja felé folytathatja a hazai index, továbbra is 43000 pontnál talál kritikus támaszt.
márc. 24
9:12
Meghalt egy katonanő röviddel a beoltása után (Infostart)
A nálunk frissen engedélyezett Covishield vakcinával oltották be. Egyelőre nem tudni, mi okozta a tragédiát.
márc. 24
9:12
Frissítette a Nébih a szőlővel kapcsolatos adatbáziasait (Agroinform)
A beérkezett szőlőiskolai leltárjelentések, valamint a törzsültetvények, standard ültetvények szemléin felvett információk alapján a Nébih frissítette a „Szőlőiskolai szaporítások” és a „Szőlő szaporítóanyag termő ültetvények” című áttekintő táblázatokat.
márc. 24
9:12
Támaszához közelít az OTP (TőzsdeFórum)
Folytatta a gyengülést kedden a bankpapír, 13000 forintos szintjét közelíti.
márc. 24
9:12
Ezek a rekordok dőlhetnek meg a 2021-es F1-es szezonban! (m4sport.hu)
Lewis Hamilton főként Michael Schumacherrel, Kimi Räikkönen és Fernando Alonso az idővel vív – ezek 2021 rekordszámai!
márc. 24
9:12
10 ok, ami miatt soha nem leszel milliomos - Ne kövesd el ezeket a hibákat (Femcafe)
Míg sokan ábrándoznak, és persze keményen dolgoznak is egész életükben azért, hogy egyszer milliomosok legyenek, addig például Kylie Jenner 21 éves korára a világ legfiatalabb milliárdosa lett, saját kozmetikai márkájának köszönhetően. Ez vajon a szerencsén múlik, vagy tényleg csak pénzből lehet pénzt csinálni? Összeszedtünk most 10 okot, ami miatt
márc. 24
9:12
Ismét rekordközelben a halottak száma, több mint 1400 beteg van lélegeztetőgépen (SzMo)
249 beteg hunyt el az elmúlt 24 órában, 7500 felett az új fertőzöttek száma.
márc. 24
9:14
Péni István újabb ezüstérmet szerzett az Újdelhiben zajló világkupaversenyen (m4sport.hu)
Sidi Péter kifejezetten peches volt.
márc. 24
9:18
PSZ: gödörben rekedt a pedagógusszakma (Infostart)
A tavalyi évhez képest idén valamivel többen jelentkeztek pedagógusképzésekre, de az továbbra sem mondható el, hogy ez a képzési terület visszanyerte korábbi népszerűségét.

Keresés