Az MTA Víztudományi Program Irányító Testületében is szerepet vállaló Bozó László akadémikus a víz világnapja és a meteorológiai világnap alkalmából válaszolt az mta.hu kérdéseire.
Jó hírünk van azoknak, akik nem bírják a hideg időt, és hosszú nyarat szeretnének, viszont rossz azoknak, akik aggódnak a globális felmelegedés miatt: egy friss tanulmány 2100-ra hat hónapig tartó nyarat jósol. Szakértők szerint egyenesen errefelé tartunk, ha nem teszünk valamit a klímaváltozás megfékezéséért.
A Tiszántúlon élőknek kedvez a szerdai időjárás: jellemzően napos, gyengén felhős idő lesz, az ország többi részén azonban közepesen vagy erősen felhős időre van kilátás.
A kedden érkezett, koronavírus elleni Pfizer-vakcinákat is a regisztrált idősek beoltására használják fel. Eddig közel 37 ezer doboz favipiravirt írtak fel a háziorvosok, amelyből 33 ezer dobozt már ki is adtak a gyógyszertárakban.
A Nemzetközi Oltóközpont nevű magáncég ingyenessé teszi koronavírus-vakcina előjegyzési listájhát, a változó jogi környezethez igazodva visszautalja a teljes befizetett összeget minden érintettnek - derül ki a társaság közleményéből. Ugyanakkor azt ígérik, továbbra is mindent megtesznek azért, hogy oltással segítsék a koronavírus-járvány elleni véd
A 2019-es választás óta a fideszes vezetésű megyeszékhelyekre lakosonként 45 ezer forintnyi forrást juttattak, az ellenzéki vezetésűeknek viszont csak lakosonként húszezer forintot.
A színész-énekes új szerepben próbálhatja ki magát, áprilistól műsorvezető lesz. Bereczki elárulta: Sosem csinált még ilyet, ezért van benne egy kis félelem.
Lesz néhány meglepetés a 2021-es Forma-1-es idényben – erre számít a kétszeres világbajnok Fernando Alonso, aki idén az Alpine csapatával tér vissza a száguldó cirkuszba.
A Johns Hopkins Egyetem legfrissebb adatai szerint a világon több, mint 124 millió ember fertőződött meg koronavírussal, a halálos áldozatok száma átlépte az 2,73 milliót, míg a gyógyultaké a 70 milliót. Az utóbbi napokban a romló adatok hatására számos országban vezettek be újabb szigorításokat a lakosság védelme érdekében. Magyarországon is tombo
Keresztbe fordult és beszorult a világ egyik legnagyobb teherhajója kedden a Szuezi csatornában, feltartva az áruforgalmat a kulcsfontosságú kelet-nyugati vízi úton - erősítette meg szerdán a Financial Times című lapnak a hajót üzemeltető vállalat, a tajvani Evergreen Marine.
Az egy éve tartó COVID-19 járvány és a gazdasági világválság hatására a hazai médiapiacon egy K-alakú válságot látunk kibontakozni, ahol a nyertesek és vesztesek közt egyre nyílik az olló – olvasható a Whitereport for Directors Médiapiaci Válságmonitor legutóbbi számában. Vásárlóerő-csökkenés és életformaváltozás: 2020-ban jelentős vásárlóerőcsö
Összesen tizenkét név szerepel Olaszország egyik legrangosabb irodalmi elismerésének, a Strega-díjnak a hosszú listáján. A nyertes nevét júliusban hirdetik ki.
A digitalizáció az új uniós költségvetési időszak egyik kiemelt területe, Magyarország a 2021-2027-es időszakban az európai uniós tagországok közül várhatóan a hatodik legtöbb forrást kapja – derül ki a Századvég Gazdaságkutató Zrt digitális üzletága által készített legfrissebb elemzésből. A Századvég 2021. februárban aktualizálta átfogó elemzését
Eddig közel 37 ezer doboz favipiravirt írtak fel a háziorvosok, amelyből 33 ezer dobozt már ki is adtak a gyógyszertárakban - olvasható a kormányzati koronavírus-portálon.
Minden egy Instagramra posztolt rajzzal kezdődött – ha mesét írnánk, akkor valahogy így kezdődhetne Charlie Mackesy fantasztikus története. A folytatás egy könyv lenne, egészen pontosan egy képeskönyv, amely őrületes bestseller lett, világszerte közel másfél millió darabot adtak el belőle. A Szívünk rajta programban A Kisfiú, a Vakond, a Róka és a
Az elmúlt évtizedben új települési madárvédelmi problémaként jelentkezik, hogy tőkés récék kezdenek fészket építeni, majd kotlani az épületek erkélyein, lapostetőin.
A Tiszántúlon jellemzően napos, gyengén felhős idő lesz, a középső országrészben és a Dunántúlon közepesen és erősen felhős területek egyaránt előfordulhatnak. Csapadék elszórtan, főleg a középső országrészben lehet eleinte még havas eső záporok, majd egyre inkább záporok formájában. Az északi, északnyugati szelet főként a Dunántúlon, illetve észak
Váratlanul hunyt el Rubint Réka édesanyja. Kiderült, amikor elkapta a koronavírust tavaly év végén, súlyos kétoldali tüdőgyulladás alakult ki nála, ennek maradtak szövődményei. Az orvosi jegyzőkönyv szerint tüdőembólia okozta a halálát.
A Nemzetközi Oltóközpont a változó jogi környezetre hivatkozva visszatéríti az 5 ezer forintot azoknak, akik a mihamarabbi oltás reményében regisztráltak a cégnél.
A brazil hatóságok keddi közlése szerint az országban egy nap alatt 3251 halálos áldozatot követelt a Covid-19 betegség, ami minden eddiginél magasabb napi veszteség.
Bár a koronavírus-járvány sok rosszat hozott, Kollányi Zsuzsinak a gyermeknevelés mellett lehetősége adódik arra is, hogy az álmai megvalósításán dolgozhasson.
Környezetünkben a víz állandó körforgásban van. Mivel szilárd, folyékony és légnemű halmazállapotban is létezik a Földön uralkodó hőmérsékleti és nyomásviszonyok között, az összes földi szférában megtalálható. A víz alapvető szerepet játszik az élet fenntartásában, a globális léptékű energetikai folyamatok, valamint az éghajlat szabályozásában.
Esést láthattunk tegnap a vezető amerikai részvényindexeknél részben annak hatására, hogy bizonytalanok a piaci szereplők a kötvényhozamokkal és az inflációval kapcsolatban. Az irányadó tengerentúli tőzsdék gyenge teljesítményében az is szerepet játszott, hogy az amerikai pénzügyminiszter és a Fed elnöke a tegnapi meghallgatáson úgy nyilatkozott, h