2021. március 23. kedd

márc. 23
5:06
Sosem szerettem ennyire más nőt – zokogva gyászolja elhunyt feleségét Csocsesz (Ripost)
Gyöngyikénél a koronavírus klasszikus tünetei jelentkeztek, végül mentő vitte kórházba...
márc. 23
5:06
Egy olajtermelés fokozására kitalált módszer viheti sikerre a klímaharcot (NRGreport)
A szén-dioxid-leválasztás és -tárolás (CCS), illetve ennek hasznosítással kombinált változata (CCUS) nélkülözhetetlen a klímacél eléréséhez, de ehhez a kapacitást a sokszorosára kell növelni 2050-ig. Az első létesítmény már 1972-ben üzembe állít, ám az azóta eltelt évtizedek nem sok előrelépést hoztak. Az egyre sürgetőbb kibocsátáscsökkentési kihív
márc. 23
5:06
Csaknem negyedével csökkent az ukrán gabonaexport (Agrofórum)
Ukrajna gabonaexportja közel 23 százalékkal, 33,9 millió tonnára csökkent eddig ebben a gazdálkodási szezonban, amely 2020 júliusától 2021 júniusáig tart – derült ki a kijevi gazdasági minisztérium adataiból. A kereskedők 13,98 millió tonna búzát, 15,33 millió tonna kukoricát és 4,05 millió tonna árpát adtak el eddig külföldi vevőknek. Csaknem 14 m
márc. 23
5:12
Exatlon Hungary: nem nyugszanak az indulatok (Márkamonitor)
Nem nyugszanak az indulatok: Nem tudják mire vélni András szavait/Herczeg-Kis Bálint ajándéka segíthet elfeledtetni Kőnig Anna traumáit?/Ez biztosan a feje tetejére állít mindent: Négy új versenyző érkezik/Felforrt a levegő Dominikán: Íme az új játékosok/Bemutatkoztak az új exatlonisták: Vajon sikerül meghódítaniuk Dominikát?/Palik László őrületes
márc. 23
5:12
Egy havi fizetésből napelemes rendszert telepíthetünk? (Tiszta Jövő)
Két jelenleg is futó programnak is köszönhetően az elmúlt időszakban, minden eddiginél egyszerűbbé vált napelemes rendszert telepíten. i
márc. 23
5:12
Meztelen fotóval nosztalgiázott a Groovehouse énekesnője (Promotions)
Som-Balogh Edina is felöltött egy fehérneműs képet, de Priscilla Huggins is sokaknak fogja beindítani a fantáziáját.
márc. 23
5:12
Az űrszemét eltávolítására létrehozott eszközt is pályára állított a Szojuz (Tudás.hu)
Az űrszemét eltávolítására létrehozott eszközt is pályára állított a hétfőn útnak indult Szojuz űrhajó. Tizenkilenc országból – köztük Magyarországról – 38 műholdat szállított Föld körüli pályára a kazahsztáni Bajkonurból indított Szojuz-2.1.a típusú teherűrhajó. Köztük van a tokiói székhelyű Astroscale cég két szondája, melyek az űrben keringő sze
márc. 23
5:15
Így pusztította a járvány a gazdaságot 2020-ban (Menedzsment Fórum)
Csak a vendéglátásból és a szálláshelyszolgáltatásból 500 milliárd forintot meghaladó bevétel esett ki 2020-ban a Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint. A kiesésen nagyjából fele-fele arányban osztozott a két szektor, ám egyiküknek ez a 2019-es bevétel felét, másikuknak csak a negyedét vitte el. Vannak persze olyan szektorok is, amelyek nagy
márc. 23
5:18
Epilepszia gyermekkorban (WebBeteg)
Mivel az agy gyermekkorban még fejlődik, az epilepszia tünetei az idő előrehaladtával változhatnak, átalakulhatnak, a különböző életkorok szerint eltérő típusai fordulnak elő.
márc. 23
5:18
Bukta: újabb hazugságon kapták Harryt és Meghant (hirado.hu)
Előkerült a hercegi pár házassági anyakönyvi kivonata és vele együtt az igazság az esküvőt illetően.
márc. 23
5:18
Megdöbbentő videó! Így játsszák ki a migránsok a kamionosokat a magyar határnál (Ripost)
Egyre elkeseredettebben próbálnak bejutni az illegális migránsok Magyarországra. Egy ideje Románia felé próbálják megkerülni a magyar határkerítést.
márc. 23
5:24
Veszélyes mutatvány az M1-M7 bevezetőn (Infostart)
Nem hagyta veszni a rakományt, inkább saját életét kockáztatta.
márc. 23
5:24
„Napok óta frászban éltem… Beoltottak AstraZenecával, ezt éltem át utána„ (Metropol)
Munkatársunk krónikus beteg, ezért fiatal kora ellenére már megkapta az AstraZeneca-oltást. Oltásnaplójában részletesen beszámol a vakcina mellékhatásairól, és arról, mindez hogyan viselte meg a szervezetét.
márc. 23
5:24
Ha meglátod Kim Kardashian új frizuráját, azonnal le akarod majd utánozni! (Joy)
Szinte biztos, hogy a valóságshow-sztár ezzel most új trendet indított el!
márc. 23
5:24
Elindult az űrbe az első magyar fejlesztésű asztrofizikai kisműhold (Tudás.hu)
Elindult az űrbe az első magyar fejlesztésű asztrofizikai kisműhold, amely az egész Földre kiterjedő gamma-műholdhálózat úttörője lehet – közölte az Eötvös Loránd Kutatási Hálózat Csillagászati és Földtudományi Kutatóközpontja (ELKH CSFK). A közlemény szerint a GRBAlpha nevű kisműhold, amely egy magyar-szlovák-japán nemzetközi együttműködés keretéb
márc. 23
5:27
Reagál az MNB a harmadik hullámra? (Privátbankár)
Vagyis arra, hogy a legutóbbi, tavaly december közepén kiadott prognózisai óta jelentősen súlyosbodott a járványhelyzet. Nem tudni, a harmadik hullám miatt mikor és hogyan kerülhet sor a korlátozások enyhítésére, így azt sem, az hogyan befolyásolja a gazdaság visszapattanását, valamint az inflációt.
márc. 23
5:30
Minimalista otthonra vágysz? – Erre az 5 dologra kell figyelned (Joy)
A minimalizmus már egy ideje nagyon trendi, és ez várhatóan még egy pár évig nem is változik. Ha úgy érzed, hogy itt az ideje, hogy az otthonodat eszerint alakítsd át, akkor hoztunk pár tippet ennek kivitelezéséhez.
márc. 23
5:36
Most érkezett! Áruházban történt lövöldözés, rengeteg a halott (Metropol)
Tíz ember vesztette életét egy áruházi fegyveres incidensben hétfőn az egyesült államokbeli Colorado államban, köztük a riasztás után elsőként helyszínre érkező rendőrök egyike - közölték a helyi hatóságok.
márc. 23
5:36
Ausztriában húsvétig már nem lesznek további nyitások (hirado.hu)
A romló helyzet miatt az éttermek kerthelyiségei, teraszai sem nyithatnak ki.
márc. 23
5:42
Már nem kell sokat várni és visszatér a tavasz (Agroinform)
Kedden és szerdán még hűvös/hideg idő vár ránk széllel, elszórt záporokkal, reggeli fagyokkal. Utána viszont érkezik a tavasz, ha még nem is teljesen az igazi.
márc. 23
5:42
13 villanyautó, amit egy Suzuki Swift árából megkaphatunk (Autónavigátor)
Közel 10 éve, 2011-ben már a Balatonig autóztam egy Peugeot iOnnal (). Akkor még elképesztően drága, csaknem 10 millió forintos
márc. 23
5:42
Váratlan bejelentés: Ilyen posztcovidos tünetei vannak Trokán Péternek (Ripost)
Trokán Péter már három hónapja túl van a betegségen, de még ma is vannak tünetei.
márc. 23
5:42
K&H; Biztosító: javul az autósok szabálykövetése – kevesebb a gyorshajtó és nem telefonálnak annyian vezetés közben (Márkamonitor)
A magyarok szerint szigorúbban követjük a közlekedési szabályokat és óvatosabban vezetünk – derül ki a K&H biztos jövő indexéből. A megkérdezettek 28 százaléka szerint a sofőrök közül sokan betartják a sebességkorlátokat, azonban egy évvel korábban csak 19 százalékuk volt ezen a véleményen. A felmérésben résztvevők megítélése alapján figyelmesebbek
márc. 23
5:42
Az Európai Unió 38 százalékát borítja erdő (Agrofórum)
Vasárnap volt az erdők nemzetközi világnapja. Minden esztendő március 21-én felhívják a szakemberek a figyelmet az erdők minden típusának fontosságára. Magyarország 22 százalékát borítják erdők. 2020-ban az Európai Unió becslések szerint 159 millió hektár erdővel rendelkezett. Az erdők területe 1990 óta csaknem 10 százalékkal nőtt, akkor 145 millió
márc. 23
5:42
Napi horoszkóp: vajon a te oldaladon fog állni a szerencse a mai napon? (Promotions)
A jelenlegi bolygóállás valószínűleg meg tudja adni a kezdő lökést, de neked kell élni vele.
márc. 23
5:42
A Visa ahol tud, nagylelkűen segít (Mínuszos)
Már több mint kétmillió európai – globálisan pedig ötvenmillió – kis- és középvállalkozás digitális átállását támogatta a Visa tavaly nyáron indított programja. Magyarországon a Visa és az OTP Mobil közös kezdeményezése abban segíti a cégeket, hogy a SimpleBusiness-t, mint gyors, érintésmentes és költséghatékony fizetési megoldást kínálhassák az üg
márc. 23
5:42
Az öt legfontosabb robotos trend 2021-ben (newtechnology.hu)
Az ipari robotok mennyisége tíz év leforgása alatt (2010-2019) több mint háromszorosára nőt, ezzel a számuk elérte a 381 ezer darabot szerte a világban. A Nemzetközi Robotikai Szövetség közleményében bemutatta az öt legfontosabb trendet, amelyek a globális iparágak alakítói. „A küldetés az, hogy az ipari szereplők a hagyományos gyártást és a digitá
márc. 23
5:42
Több fa, élhetőbb, egészségesebb környezet (Agrárágazat)
Magyarországon, az utóbbi évek intézkedéseinek köszönhetően, folyamatosan nő az erdők nagysága.
márc. 23
5:42
Közös hasznot virágzik a türelem (Mezőhír)
A madár- és emlősfajok harmada számít veszélyeztetettnek Európában.
márc. 23
5:42
Új zöld csomagolási szabvány (Transpack)
Kínában évente több mint 4 millió tonna szemét keletkezik a csomagküldés során. A megoldás a nemrég nyilvánosságra került zöld csomagolási szabvány lehet.
márc. 23
5:48
Ha ezt megnézni, mindent megért a koronavírus-vakcinák működéséről (Infostart)
Az új hazai oltási engedélyek kapcsán ismét előtérbe került az oltások működési mechanizmusának kérdése - ennek megértésében segíthet a Magyar Tudományos Akadémia animációja.
márc. 23
5:48
Végre, egy nyugis nap, de… (Metropol)
Lesz ma egy személy, aki ki tudja hozni a béketűrésből a Bikát. A legjobb, ha inkább kerüli a társaságát.
márc. 23
5:48
Négy évszakos libegő is várja majd a Tokaj vidékére látogatókat (hirado.hu)
A mikroregionális pályázat lehetővé teszi a városok és kisebb települések rehabilitációját.
márc. 23
5:48
Elizabeth Taylor, a hollywoodi díva, aki még a saját temetéséről is késni akart (hirado.hu)
Tíz éve, március 23-án hunyt el Elizabeth Taylor többszörös Oscar-díjas hollywoodi színésznő.
márc. 23
5:48
Jött a szédülés, rázott a hideg – ilyen vakcinát kapott az oltásnaplót író fiatal (Ripost)
Krónikus betegként kapta meg az engedélyezett védőoltást az a fiatal, aki oltásnaplójában részletesen leírja a tapaszatalatait.
márc. 23
5:48
Ezt csinálja Brooklyn Beckham a zuhany alatt, és reméljük, te is! (Glamour)
David és Victoria Beckham fia, Brooklyn Beckham nem csak modellként, fotósként és klímaaktivistaként is tevékenykedik.
márc. 23
5:48
Atra: harminc éve a gumiabroncsok piacán (GépMax)
30 éve a piacon, nem csak traktorgumival.
márc. 23
5:54
Markánsan gyarapodik ezer-kétezer ember Magyarországon (Növekedés)
Bár még mindig jelentősen elmaradunk a világszintű gazdagoktól, azért Magyarországon is egyre gyarapodnak a vagyonosok. Nagyságrendileg 22 ezer fő kezelteti privátbanknál a vagyonát, ahol a belépési küszöb 35 millió forint megtakarítás. A legjobban a legalább 100 millió forintos számlaérték emelkedett meg. De 50 százalékkal nőhet a legalább három
márc. 23
6:00
Emeld magasabb szintre a jakuzzizást vagy a fürdést (Spa Trend Online)
A jakuzzi a luxus szinonimája, mégis van egy-két fogás, amivel tovább lehet fokozni a gyönyört. A lágyan simogató meleg vízhez tökéletes kiegészítő a meghitt hangulatfény, a halk zene és a relaxáló illatok.
márc. 23
6:00
Napsütéssel indul a nap, de aztán megint beborul (ATV)
Északkeleten záporra, esetleg hózáporra is lehet majd számítani kora este.
márc. 23
6:00
A rendőrjárőrt is lelőtték egy áruházi tűzpárbajban Coloradóban (hirado.hu)
Ez volt eddig a hetedik tömeggyilkosság idén az Egyesült Államokban.
márc. 23
6:02
Zokogva hozta el felesége ruháit a kórházból a mulatós sztár (ATV)
Kiss Attila felesége 58 éves korában, koronavírusban hunyt el.
márc. 23
6:03
Majdnem megúsztuk a világjárványt (Infostart)
Kevés kellett volna csak ahhoz, hogy a pandémia be se következzen: a tömött vuhani vizes piac mellett nagy adag balszerencse is kellett ahhoz, hogy a koronavírus az egész világot megfertőzhesse.
márc. 23
6:06
Ön szerint bocsánatot kellene kérnie a DW-nek a Magyarországot hamis színben feltüntető riportjáért? (hirado.hu)
Sajnálkozásra futotta csak a német médiatársaságtól.
márc. 23
6:06
Van-e összefüggés a koronavírus és a cukorbetegség között? Kutatók vizsgálják... (ProfitLine)
A Covid-19 és a 2-es típusú cukorbetegség közötti összefüggéssel kapcsolatos információkból hozott létre adatbázist a King's College London és a Monash Egyetem kutatócsoportja - adta hírül a medicalxpress.com.
márc. 23
6:06
Joe Biden alig két hónapja elnök, de már összerúgta a port a világ legerősebb országaival (Portfolio)
Joe Biden bő két hónapja vezeti az Egyesült Államokat, de már bebizonyosodott, hogy egyáltalán nem az a puha, kompromisszum-orientált tárgyalópartner a nemzetközi porondon, mint amire sokan számítottak. Több katonai és gazdasági nagyhatalommal is igencsak hűvösen indul az új elnök viszonya: az Egyesült Államok politikai ellenfelei, mint Kína, Orosz
márc. 23
6:06
Vezessenek türelmesen, egyre több a gazdasági jármű az utakon (ATV)
Türelemre intik az autósokat a szakemberek, ha lassú járművekkel találkoznak az utakon. Az ország sok részén már zajlanak a tavaszi munkák a földeken, ami egyben azzal is jár, hogy munkagépek, traktorok jelennek meg az utakon és ezek sokszor akkorák, hogy teljes szélességében lefoglalják a közutat.
márc. 23
6:06
Eddig távol maradt az Orbán család a közbeszerzésektől, most ifj. Orbán Győző cége elnyert egyet (444.hu)
A miniszterelnök testvérének a cége, a Gamma Analcont Kft. 268 milliós keretszerződést nyert el az E.ON gázhálózatainak távfelügyeletére.
márc. 23
6:06
Melegszik az idő: Ma is lehet hózápor, de legalább kisüt a nap (Ripost)
Bár ma még előfordulhat hózápor, egyre jobb időre számíthatunk, fokozatosan melegszik az idő. Beköszönthet a valódi tavasz.
márc. 23
6:06
Napindító gondolat – 03.23. (Hamu és Gyémánt)
Kedd reggel Móricz Zsigmond gondolatait idézzük, aki arra emlékeztet minket, hogy kizárólag a béke lehet megoldás. Pusztítás és termelés Hamu és GyémántA nap idézete Móricz Zsigmondtól Rokonok Móricz Zsigmond azonos című regénye alapján 2006-ban mutatták meg a Rokonok című magyar filmdrámát, melynek rendezője az Oscar-díjas Szabó Is

Keresés