A modellek sokszor küzdenek azzal a problémával, hogy 12 órákat dolgoznak, majd pár óra alvás után újra mehetnek. Ilyenkor velük is előfordul, hogy sötét karikás lesz a szemük, de sok modell már kifejlesztett erre egy saját praktikát, aminek segítségével búcsút mondhatsz a táskáknak!
Első gyerek első pöttynyi sebe: szorítókötés, mentőhívás fontolgatása, fertőtlenítés fél órán át. Második gyerek ötéves korában szerzett horzsolása: „Mosd le és fertőtlenítsd, majd megnézem este fürdésnél!”
Brittany Murphy tragikusan rövid életét egy kétrészes dokumentumfilmben követhetjük figyelemmel, ami az HBO Maxon fog megjelenni. A filmben megszólalnak a színésznőhöz legközelebb álló barátok és kollégák is. Azt már tudni lehet, hogy film leginkább Murphy utolsó éveire, valamint halálának megrendítő körülményeire fókuszál. A színésznő 2009
Hamis megnevezés van feltüntetve a megvásárolható tengeri termékek csaknem 40 százalékának csomagolásán a The Guardian elemzése szerint. A brit lap több mint 30 országra kiterjedő 44 tanulmány vizsgálata alapján jutott erre a következtetésre.
A buddha szó jelentése „a felébredett” vagy „a megvilágosodott”. A buddhizmusban úgy tartják, hogy végtelen számú buddha létezett korábban és végtelen számú lesz még a jövőben is, ám Gautama Buddha ókori bölcs tanításai a mai napig óriási hatást gyakorolhatnak mindennapjainkra.
Az egész Európai Unióban Magyarországon oltották be a második legtöbb embert, a baloldal ezért minden erejével próbálja akadályozni az oltási programot.
Az utóbbi években egyre több rajongó pedzegette a témát, hogy a jövőben szeretnének egy olyan Pókember karaktert látni, amely nem csupán az ellentétes nemhez vonzódna
Továbbra is migránsok ezrei gyülekeznek a déli határon. Nem szűnik a nyomás, a magyar határ térségében is rendszeres az embercsempész-tevékenység - mondta Bakondi György, a miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója.
Ki ne vágyna néhány üdítő beauty-újdonságra? Még akkor is, ha egyenlőre csak otthonunk kényelmében élvezhetjük őket. De ne aggódj, ahhoz ugyanis, hogy rendbe hozd az arcbőröd, környezettudatosabb alternatívák után nézz, vagy megtaláld a legstrapabíróbb ajakszínt, aligha van tökéletesebb alkalom.
A szerbiai gyermekgyógyászok véleménye szerint komoly veszély fenyegeti Szerbiát egy kanyarójárvány képében, melynek oka az, hogy a koronavírus járvány miatt sok esetben elmaradt a kanyaróoltások beadása.
A brit színész meghalt többek között vadászként, Frankensteinként, Drakulaként, múmiaként, Dooku grófként a Csillagok háborújában, James Bond ellenfeleként Az aranypisztolyos férfiban, Rochefort grófjaként A négy testőrben, Szarumánként A Gyűrűk Urában.
Átlépte a 122 milliót a koronavírus-fertőzések hivatalos száma a világon a Johns Hopkins Egyetem szombat reggeli adatai szerint. A halálesetek száma ebből 2,7 millió, a gyógyultaké pedig 69,3 millió. Magyarországon új rekordot döntött az új fertőzések és az új halálesetek száma is, a kormány eközben közzétette az újraindításról szóló nemzeti konzul
A „termelőtől a fogyasztóig” (Farm2Fork) stratégia keretein belül a Bizottság az uniós élelmiszer-ellátásra és élelmezésbiztonságra vonatkozó vészhelyzeti intézkedési tervet fog a válsághelyzetek kezelhetősége érdekében kidolgozni – olvasható a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara közleményében.
A vendéglátás járvány miatti mélyrepülése érzékenyen érintette ugyan a hústermékek hazai gyártóit, de a kiskereskedelmi forgalom bővülése részben képes volt ellensúlyozni a veszteségeket 2020-ban. Többek között a virsli és párizsi forgalma emelkedett 2019-hez képest mennyiségben és értékben egyaránt, emellett értékben a sonka forgalma is kétszámjeg
Kanyarójárvány törhet ki Szerbiában, mivel a koronavírus-járvány miatt csökkent a kötelező védőoltások beadásának aránya - közölte a szerbiai gyermekgyógyászok egyesülete szombaton.
Kósa Lajos a Debreceni Televízió vendége volt, ahol a járványhelyzetről faggatták. A fideszes képviselő szerint aggodalomra semmi ok, ők minden eshetőségre felkészültek.
Nem hatnak ki az angliai karanténenyhítési tervre az AstraZeneca vakcina körüli ellátási gondok – üzente Boris Johnson miniszterelnök. A héten kiderült, hogy hirtelen lelassult az eddig gőzerővel folyó brit oltási program, mert kevesebb szérum érkezik Indiából.
Meghalt 227, többségében idős, krónikus beteg, és újabb 11 132 magyar állampolgárnál mutatták ki a koronavírus-fertőzést - közölte a koronavirus.gov.hu szombaton, kiemelve: eddig 1 520 350 embert oltottak be Magyarországon, közülük 465 643-an már a második adagot is megkapták.
Az orosz Szputnyik V korononavírus-vacina valószínűleg nem fog gyors jóváhagyást kapni az Európai Gyógyszerügynökségtől (EMA) a terjesztésért felelős állami befektetési alap, az RDIF szerint – írja az osztrák Kronen Zeitung. Az időzítésnek a Szputnyik V-vel időközben beoltottak európai oltásigazolása szempontjából is lehet még jelentősége, ugyanis
Beadták pénteken a 100 milliomodik koronavírus elleni oltást az Egyesült Államokban Joe Biden amerikai elnök hivatalba lépése óta - jelentette be Jeff Zients, a Fehér Ház Covid-19 munkacsoportjának vezetője.
A jó és kielégítő szexuális élet sajnos nem jön magától. Vannak szerencsések, akik már fiatalon tudják, hogy mi a jó nekik, de olyan is előfordul, hogy valaki hosszú évek után fedezi fel, hogy mi is az igazán jó neki a szexben. Ehhez időnként egy odaadó partner, kellő önismeret, vagy csupán csak a véletlen szükségeltetik. Olvasóink mesélik el, hogy