Az Egészségügyi Világszervezet, a WHO ajánlását alapul véve kidolgozták azt a komplex programot Magyarországon, amely a koronavírus-fertőzésen átesett betegek rehabilitációjában segíthet.
Kevesebb hulladék, környezetbarát alapanyagok és nagyobb hatékonyság jellemzi azokat az új gyártósorokat, melyeket a kormány nagyvállalati beruházási támogatási programjától kapott segítséggel helyezett üzembe a Fenstherm Future Zrt. Füzesabonyban - tette közzé hétfői Facebook-bejegyzésében a pénzügyminiszter.
Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) szakértői szerint erősen ellenjavalt a hidroxiklorokin nevű gyulladáscsökkentő gyógyszer használata a koronavírus okozta Covid-19 betegség gyógyítására, mert nincs számottevő hatása a betegség lefolyására.
Holoda Attila szerint az amerikai állam "szeret önálló lenni", ezért fordulhatott elő, hogy a rendkívüli, hideg időjárás miatt drasztikusan megemelkedett az elektromos energia ára.
Tudományosnak tűnik, valójában azonban teljesen megalapozatlan az öt legveszélyesebb vakcina-tévhit, mely nem csak az interneten, de sajnos már szóbeszéd útján is terjed.
Jason Momoa legfőképp filmes szerepeiről és a vásznon látott formához szükséges edzéstervéről ismert, így talán kevesebben tudják, hogy a környezetvédelem a szívügye.
Egy szexiparban dolgozó amerikai anyuka ellen összefogtak az iskolai szülőtársak, és az igazgatóhoz fordultak, hogy rúgják ki a gyerekeit. Tóth Girlzonboard Flórának ugyan nincsenek szexi fotói a világhálón, de vannak más, „nem anyukás” dolgai. Összegyűjtötte, mik azok a viselkedésformák, amiket gyakran bélyegeznek meg nem anyához méltónak, pedig r
Kedd reggel Kaffka Margit gondolatait tolmácsoljuk, aki az írás szépségére emlékeztet minket. Homokszemek Hamu és GyémántA nap idézete Kaffka Margittól A révnél Az írónő 1918-ban bekövetkezett halálát követően jelent meg – ugyanebben az évben – A révnél című posztumusz kötete, mely összesen tizenkilenc elbeszélést tartalmaz. A kötet
Szinte minden napra jut egy balesetről szóló hír. Van, hogy gyalogost gázolnak, előfordul, hogy a mentőt éri baleset, de gyakran látni az utakon, hogy csak az őrangyala menti meg a szabályokat csak iránymutatásnak tekintő autóst, kerékpárost vagy gyalogost. Mit szól hozzá? Milyen irányba tart a közlekedési morál Magyarországon?
Ma napra pontosan egy éve, hogy a legfeljebb 10 millió forint értékben indított átutalásainknak azonnal el kell jutniuk A-ból B pontba, ami a gyakorlatban maximum 5 másodpercet jelent. Megnéztük, mennyire teljesültek e jogszabályban rögzített elvárások és hogy mit hozhat a jövő. Nem is gondolnánk, milyen hatalmas pénzmennyiség fordult meg egy
A Twitter hétfőn közölte, hogy elkezdte figyelni az oltással kapcsolatos téves információk megjelenését a közösségi portálon, és a tweetek címkézésével, illetve büntetési rendszer alkalmazásával szűri ki a szabálysértőket s a visszaeső felhasználókat.
A Twitter hétfőn közölte, hogy elkezdte figyelni az oltással kapcsolatos téves információk megjelenését a közösségi portálon, és a tweetek címkézésével, illetve büntetési rendszer alkalmazásával szűri ki a szabálysértőket és a "visszaeső" felhasználókat.
A karantén negyedik hónapjába érve egyre többeket visel meg, hogy a korábbi edzési lehetőségek beszűkültek: az edzőtermek zárva tartanak, és a szabadban sportolni sem ideális a hidegebb időben. Pedig arra is lenne lehetőség, hogy profi körülmények közt edzzünk az otthonunkon kívül: van olyan beltéri edzésforma, amit jelenleg is igénybe vehetünk.
A faktoring megannyi vállalkozásnak segített már túlélni nehéz helyzeteket, vagy elindulni a növekedés útján. Nincs is olyan iparág, ahol ne lehetne alkalmazni, nézzük tovább, hogy kik élnek a faktoring nyújtotta előnyökkel a leggyakrabban?
A bitcoin árfolyama hétfőn 44 000 dollárról egészen 50 000 dollárig emelkedett. A bomba formához a tegnap érkező pozitív hírek kavalkádja is kedvező hátteret biztosított. Hétfőn jelent meg a Citibank 108 oldalas elemzése, ami szerint ‘a bitcoin a mainstream elterjedés…
A Wizz Air vezérigazgatója szerint az emberek mobilitási igénye vissza fogja állítani az utazási kedvet, de sokkal inkább bízik a hosszú távú talpra állásban, mint a rövid távúban, úgy véli, a légiközlekedési iparág talán 2024-25-re jut újra a 2019-es szintre - írta a Magyar Nemzet kedden.
Egy pénteken napvilágot látott amerikai hírszerzési jelentés szerint Mohamed bin Szalmán szaúdi koronaherceg hagyta jóvá azt az akciót, melynek során Isztambulban meggyilkolták Dzsamál Hasogdszi, rendszerkritikus újságírót. A merénylet nagy port kavart nemzetközi porondon és sokan már az esemény másnapján a szaúdi koronaherceget sejtették mögötte,
Már küldi az értesítéseket a Nemzeti Adó- és Vámhivatal a gépjárműadóval kapcsolatban. Miért kerekít a hatóság? Hogyan lehet fellebbezni? Összeszedtük a tudnivalókat.
Az Egészségügyi Világszervezet (Who) szakértői szerint erősen ellenjavalt a hidroxiklorokin nevű gyulladáscsökkentő gyógyszer használata a koronavírus okozta Covid-19 betegség gyógyítására, mert nincs számottevő hatása a betegség lefolyására.
A Twitter hétfőn közölte, hogy elkezdte figyelni az oltással kapcsolatos téves információk megjelenését a közösségi portálon, és a tweetek címkézésével, illetve büntetési rendszer alkalmazásával szűri ki a szabálysértőket és a "visszaeső" felhasználókat.
Mélységesen együttérez a Szilaspatak partján meggyilkolt drogdíler, V. László lányával a gyilkossággal vádolt csantavéri halálosztó. Dér Csaba ezért egymillió forintot utalt a fiatal lánynak azzal, hogy a jövőben is szeretné segíteni őt.
Tudományosnak tűnik, valójában azonban teljesen megalapozatlan az öt legveszélyesebb vakcina-tévhit, mely nem csak az interneten, de sajnos már szóbeszéd útján is terjed.
Egy 4 részes cikksorozat keretében néztük meg, hogy egy átlagos budapesti lakás árából, mely Pest megyei településre lehetne kiköltözni. Elsőként a főváros nyugati oldalán fekvő városokat és községeket vettük sorra, amelyek a Budakeszi és Pilisvörösvári járások településeit jelentették. A Budapesttől nyugatra fekvő településekre egy biztosan igaz:
Mintegy hét hét után világszerte most először ismét emelkedik az újonnan regisztrált koronavírus-fertőzöttek száma - közölte az Egészségügyi Világszervezet főigazgatója hétfőn.
Spanyolországban tovább mérséklődik a harmadik járványhullám; a hétvégén mintegy 16 ezer új fertőzöttet regisztráltak, négyezerrel kevesebbet mint a múlt hétvégén - derült ki a spanyol egészségügyi minisztérium hétfői jelentéséből.
Több mint minden negyedik érdemben elbírált fogyasztói panasz esetében legalább részben sikerrel járt a panaszos – derült ki a Pénzügyi Békéltető Testület (PBT) 2020-as jelentéséből. A megkötött egyezségek aránya a határon átnyúló ügyekben volt a legmagasabb.
Gáspár Győző (47) lánya alig két hónapja adta ki kedvese útját, ám most a férfi titokban készített intim fotókkal próbálja sakkban tartani és magához visszaédesgetni. Evelin nem tudja, mitévő legyen, feljelentést tett a rendőrségen, de ez sem volt elég, ezért fordult a nyilvánossághoz, írja a Blikk.
Akár már ebben a hónapban reagálhat az amerikai jegybank az utóbbi hetek hozamemelkedésére – írja a CNBC. A lap szerint a Fed kezében két eszköz is van, melyekkel csillapíthatja a piaci turbulenciát.
A pandémia ellenére tavaly az eredeti tervek szerint zajlott a Magyar Telekom vezetékes hálózatfejlesztése. Minden korábbi évnél többet, összesen 377 ezer új optikai elérést épített a vállalat egy év leforgása alatt (azt megelőzően 2019-ben 342 ezret). Emellett 117 ezer kábeles elérési pontot is gigabites képességűvé fejlesztett. Így már közel 2,5
Tavaly a Magyar Telekom minden eddiginél több, 377 ezer új optikai elérést épített, 117 ezer kábeles elérési pontot pedig gigabit-képessé fejlesztett, ezzel csaknem 2,5 millióra nőtt hálózatán a gigabites elérések száma. Az elmúlt évben 310 településen zajlott optikai fejlesztés, az új elérések negyven százalékát ötezernél kevesebb lakosú kistelepü
Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) szakértői szerint erősen ellenjavalt a hidroxiklorokin nevű gyulladáscsökkentő gyógyszer használata a koronavírus okozta Covid-19 betegség gyógyítására, mert nincs számottevő hatása a betegség lefolyására.