2021. március 16. kedd

márc. 16
0:30
Az életükért sikoltozott a hét kisgyerek, miután részeg anyjuk rájuk gyújtotta a házat (Ripost)
A nő nem tudott magyarázatot adni arra a felfoghatatlan tragédiára, ami miatta történt. A rendőrök felfedezték a megdöbbentő igazságot.
márc. 16
0:30
Így készült el a Pfizer-BioNTech-vakcina kevesebb mint egy év alatt (Hamu és Gyémánt)
A dokumentumfilmben részletesen bemutatják a tudományos áttörést, és a legismertebb koronavírus-vakcina megszületését. A koronavírus okozta világjárvány első hónapjaiban, március közepén a Pfizer és a BioNTech bejelentette, hogy közösen fejleszt vakcinát a COVID-19 vírusfertőzés ellen. A cél természetesen az volt, hogy a lehető leghamarabb
márc. 16
0:31
Kegyetlen – Pucér képekkel zsarolta lánya riválisait a horroranya (BorsOnline)
A legtöbb édesanya mindent megtenne azért, hogy gyermeke boldog legyen és megkapjon mindent, amit szeretne. Vannak ezek az anyukák, és van Raffaela Spone, aki nem ismeri a határokat.
márc. 16
0:34
Óriási aszteroida tart felénk, megvan, mikor éri el a Földet (Metropol)
Az év legnagyobb aszteroidája egyre közelebb ér a Földhöz, a szakértők potenciálisan veszélyes kategóriába sorolják.
márc. 16
0:34
Valami édessel zárnád a hosszú hétvégét? Íme, egy ötperces bögrés süti! (Hamu és Gyémánt)
Az átlagosnál hosszabb hétvégét zárunk hamarosan, ezt pedig érdemes valami finommal tenni. Elkerülve azonban, hogy sokat álljunk a konyhapult mellett, elkészíthetünk egy pár perc alatt összedobható bögrés-mikrós sütit is. Mutatunk egy kiváló receptet! Egyszerű, gyors és majdnem olyan, mint az igazi. Ez a bögrés brownie. Nem is kell hozzá má
márc. 16
0:35
Ottalvós bulit rendezett, majd leitatta és megerőszakolta tinilánya barátait a pedofil anya (BorsOnline)
Christina Greer sem fogja megkapni az év édesanyja díjat, miután a gyerekének rendezett ottalvós bulin kicsit elkalandozott. Amiért végül 45 év letöltendőt kapott.
márc. 16
0:38
Újabb fordulat George Floyd ügyében: erre számíthat az áldozat családja (Metropol)
Rendőri intézkedés közben veszítette életét George Floyd, miután az egyik rendőr percekig térdelt a nyakán. A kártérítésről most határoztak.
márc. 16
0:38
Ennél jobb feldolgozás még nem készült ebből a dalból: ezt hallgasd! (Hamu és Gyémánt)
Manapság minden egyes héten követhetetlenül sok zene jelenik meg világszerte. Éppen ezért próbálunk segíteni az eligazodásban: minden héten összegyűjtjük az előző hét legérdekesebb megjelenéseit, hogy mindig képben lehess! A hét lemeze: The Horrors - Lout www.youtube.com Whiplash Az elmúlt hét igencsak szegényes volt új lemezek terén, így e
márc. 16
0:42
Forró fotó: hatalmasat villantott szűk bikinijében Vasvári Vivien (Metropol)
A kétgyermekes édesanya elképesztő helyről posztolt. Friss dubaji képekkel örvendeztette meg rajongóit.
márc. 16
0:51
Sokkot kapott a Gáspár család: lángolt a házuk melletti nádas, azt is tudják, ki gyújthatta fel (Blikk)
Nógrádmegyer - Sokkot kapott a Gáspár család, mikor hazaérkezve azt láttak, hogy lángol a házuk melletti nádas terület. Ennél is megdöbbentőbb volt, amit az otthonuknál elhelyezett térfigyelő kamera rögzített, ugyanis az felvehette az elkövetőt.
márc. 16
0:57
Volt minden a mai IstenEstben: megihlette a kommentszekció Fluorékat, aminél már csak Bence anyukájának hozzászólása volt jobb (Blikk)
Dalt írt Istenes Bence és Fuor Tomi az IstenEst legutóbbi adásához érkező kommentekből.
márc. 16
1:06
Zacher Gábor bemondta: egy hét múlva tetőzhet a harmadik járványhullám (Portfolio)
Zacher Gábor mentősként is dolgozó orvos a Metropolnak adott interjút, amiben arról is beszélt, hogy egyre nagyobb teher van az egészségügyön és elárulta várakozását arra vonatkozóan, hogy mikor tetőzhet a harmadik hullám.
márc. 16
1:09
Jó lemezt ígér A Dal-győztes Kaukázus (Blikk)
A Kaukázus együttes Egyetlen szó című száma nyerte el az Év Dala 2021 díjat a Duna Televízió dalválasztó műsorában. A címmel járó lemezfelvétel és a videóklip készítése mellett további 10 millió forinttal építheti tovább zenei karrierjét a csapat, amelynek tagjai komoly ígéretet is tettek a rájuk szavazóknak.
márc. 16
1:18
Ausztriában lemondott a fő oltási koordinátor (Portfolio)
Ausztriában lemondott tisztségéről Clemens Martin Auer fő oltási koordinátor - jelentette be egészségügyi miniszter hétfőn az Ö1 közszolgálati rádió adásában.
márc. 16
1:33
A körmünk több mindent árul el rólunk, mint az gondolnánk (Blikk)
A kezek állapota sokszor kevés figyelmet kap az öndiagnosztika során, pedig nem is gondolnánk, mennyi mindenről árulkodik például egy orvos számára.
márc. 16
2:27
8 kiváltó ok az orrdugulás hátterében (Blikk)
Az orrdugulás lehet elhúzódó panasz. Ha a náthától vagy egyéb légúti betegségtől függetlenül is hosszabb ideje szenvedünk tőle, akkor nem a recept nélküli orrspray, hanem a kiváltó ok kezelése jelenti a megoldást.
márc. 16
3:06
Így alakul a benzin és a gázolaj ára - ábrán mutatjuk be (ProfitLine)
95-ös oktánszámú, ólommentes autóbenzin és a gázolaj, havi, országos fogyasztói átlagára, forint/liter
márc. 16
3:06
Nagy Feró: Az unokáimra költöm a Kossuth-díjat (BorsOnline)
Március 15. alkalmából idén is művészeti kitüntetésekkel díjazták hazánk művészeit. Kossuth-díjat kapott Nagy Feró, Harsányi Gábor, Tátrai Tibor, Mécs Károly, Cseke Péter és Szarvas József is, a Karthago zenekar pedig Máté Péter díjban részesült.
márc. 16
3:18
3 kaja, amit egy dietetikus Soha nem enne meg – és te? (Joy)
Pedig milyen finomak.
márc. 16
3:18
Hogyan kezelhető a férfi vizelet inkontinencia? (WebBeteg)
A vizelet inkontinencia nem kizárólag a nők problémája, gyakran előfordul a férfiaknál is. Az inkontinenciával járó kellemetlenségek ellen ma már számos olyan termék áll rendelkezésre, amely kifejezetten a férfiak anatómiáját figyelembe véve készült, ennek köszönhetően pedig a legnagyobb kényelmet tudja biztosítani minden érintett számára.
márc. 16
3:27
Éveken át élt egy pingpongasztal alatt Gábor – Most Liverpoolban ápoló a pesti hajléktalan (Blikk)
Az emberi lét tán egyik legzordabb bugyrából sikerült kitörnie Geisz Gábornak (28), akinek éveken keresztül egy beton pingpongasztal alatti pár négyzetméter volt az otthona. Néhány évvel ezelőtt a kilátásai leginkább két lehetőségre korlátozódtak: vagy meg sem éri a harmincadik születésnapját, vagy piti bűncselekmények miatt bejár a börtönbe.
márc. 16
3:39
Többször nyert a lottón, ezzel magyarázza Kompolt polgármestere a saját gazdagodását (Blikk)
Egy sportöltöző miatt áll a bál az ország egyik legmegosztottabb falvában, ahol a polgármestert hosszú évek óta bírálják feltűnően jó anyagi helyzete miatt. Balázs Zoltán lapunknak ezt úgy summázta, hogy egyszerűen csak gyakran nyer a lottón.
márc. 16
3:51
Sok embernek okoz problémát, mégis keveset tudunk róla – Tévhitek a visszérről (Blikk)
A visszértágulat sok embernek okoz problémát, de különösen a nők körében gyakori elváltozás. A tapasztalatok szerint kezelését nemritkán elhanyagolják, pedig nem csak esztétikai gondot jelent. Amellett, hogy fájdalmat okozhat, olyan súlyos szövődmények kialakulásához is vezethet, mint a lábszárfekély vagy a mélyvénás trombózis. Többen azért ódzkodn
márc. 16
4:06
Mutatjuk a nap legfontosabb történéseit (Metropol)
A Metropol összeszedte a nap legfontosabb eseményeit, milyen döntést hozott a BKK, illetve milyen időre számítsunk ma.
márc. 16
4:06
Nyugdíj előtt 5 évvel álláskeresési segély - mennyi a Nyes összege 2021-ben? (ProfitLine)
2021-ben is az álláskereső kérelmére nyugdíj előtti álláskeresési segélyt (közismertebb néven: munkanélküli segélyt, vagy köznyelvben NYES-t) kell a hatóságnak megállapítania akkor, ha:
márc. 16
4:09
Mi lesz a Nekem a Balaton sorsa? A Blikk Ördög Nóráékkal beszélgetett (Blikk)
A tervek szerint egy évvel első boltjuk megnyitása után elkészülhet Ördög Nóra (39) és férje, Nánási Pál (47) fotóművész új üzlete, amely akár bisztróként is üzemelhet. A Nekem a Balaton rövid idő alatt a kis település ismert helye lett, rengetegen jártak oda reggelizni, vásárolni, ám pont a hirtelen jött siker lett a veszte: a környékbeliek szinte
márc. 16
4:12
Olyan helyen termesztenek paradicsomot napelemmel, ahol előtte még senki (Alternatív Energia)
A sivatag nappal meleg, éjszaka hideg hely tud lenni. A Sundrop Farms olyan napelemekkel üzemelő üvegházakat hozott létre, amelyekben paradicsomot temelnek a sivatag közepén.
márc. 16
4:12
Szűz a csillagjegyed? Így használd ki maximálisan az adottságaidat! (Glamour)
A Szűz csillagjegyűekre jellemző a ragaszkodás és tiszta érzelmek az élet minden területén. A garázsod olyan, mint egy antik bolt, a konyhapadlódon pedig a vacsorát is fel lehetne tálalni.
márc. 16
4:21
Tervezzünk múzeumot! – Plakátversenyt hirdet középiskolásoknak a Déri Múzeum (Blikk)
Szeretünk rajzolni, és tervezgetni és még középiskolába járunk? Akkor a Déri Múzeum plakátpályázata nekünk szól!
márc. 16
4:24
Közösségi központokká válhatnak az üzemanyagtöltő állomások (autopro)
Az elektromos, autonóm járművek, valamint a home office megjelenésével átalakulhatnak a töltőállomások is.
márc. 16
4:30
Tüdőbetegséggel küzd Deák Bill neje (Metropol)
Marika számára életmentő volt a vakcina, hiszen tavaly infarktust kapott, azóta pedig egy komoly, légzési nehezítéssel járó tüdőbetegséggel küzd.
márc. 16
4:36
A medence falához dörzsöli brutális dinnyemelleit a meztelen szexbomba (Ripost)
Daniella nem vesződik azzal, hogy bikinit húzzon a reggeli fürdőzéséhez. El sem tudja takarni dinnyemelleit.
márc. 16
4:36
Tanteremben terpeszt a szexi diáklány – Eláruljuk, milyen színű bugyit vett fel? (BorsOnline)
Tanár legyen a talpán, aki egy ilyen fotó után nem ajánlja meg azonnal az ötöst a dögös modellnek.
márc. 16
4:42
Exatlonj Hungary: alulmaradtak a Bajnokok, nehéz túljutni a veszteségeken (Márkamonitor)
Alulmaradtak a Bajnokok, nehéz túljutni a veszteségeken /Hírt közölt a sérültek állapotáról Palik László: Ez a Bajnok nem játszhat/ Bajban a Bajnokok: Palik László drasztikus bejelentéssel sokkolta őket/ Buzás Dorottya kifaggatta Ferenc Vivit, akit vegyes érzések gyötörnek/ Önzőségből tette, bevallotta Kőnig Anna: Buzás Dorottyának elmondta/ Hibájá
márc. 16
4:48
Nagy Feró elárulta, kire költi a Kossuth-díjat (Metropol)
Az Orbán Viktortól kapott pálinka mellé teszem a vitrinbe a kitüntetésemet – mondta a rocker, aki minden barátjának köszönő levelet ír, akikkel együtt zenélt. Fotót is küld nekik a Kossuth-díjról.
márc. 16
4:51
10 ok, hogy miért tartsunk magunknál műkönnyet (Blikk)
Ajakápoló, kézkrém, púder, kézfertőtlenítő. A legtöbb női táskában ott lapulnak ezek a kenceficék, mert mindig jó, ha kéznél vannak… Arra azonban talán kevesebben figyelünk, hogy nem csak a kirepedezett ajaknak és kezeknek jön jól napközben a gyorssegély, olykor a szemünk is frissítésre vágyik. Nem árt tehát, ha a táskában mindig megbújik egy műkön
márc. 16
4:54
Zacher Gábor elárulta, mikor tetőzhet a harmadik hullám (ATV)
A mentősként is dolgozó orvos szerint egyre nagyobb teher van az egészségügyön, vannak olyan kórházak, ahol már az utolsó ágyakat sikerült elcsípni.
márc. 16
4:54
Kétszer támadja meg a betegeket a brit mutáns (Ripost)
Egész Európában, Magyarországon is tarol a koronavírus brit mutációja, ami gyorsabban terjed és súlyosabban megbetegít. De vajon miért? Egy különös megfigyelésről számol be a Ripost7 ma megjelent száma.
márc. 16
5:00
TradingView Bitcoin Index: a legteljesebb bitcoin grafikon (Kripto Akadémia)
Emlékeztek még, hogy milyen érzés volt 2010. nyarán 5 centért bitcoint vásárolni? Aztán végig élni, ahogy néhány hét leforgása alatt a centig zuhan, majd 50 centig pumpál? Hát sajnos én sem. De a TradingView segítségével most már bárki újraélheti a…
márc. 16
5:00
Karanténkottából kegyetlenkedik keddtől az időjárás - előrejelzés (Infostart)
Két kellemetlen körülményt kapunk a következő napokban: az erős vagy viharos északias szél köré éjszakai fagyokat. Nyomokban hó és havas eső is jöhet.
márc. 16
5:12
Háziorvos: Százból öten utasították vissza a kínai vakcinát (Metropol)
A Metropolnak dr. Juhász Éva háziorvos beszélt arról, hogy egyre többen mondanak igent a kínai oltóanyagra, ami a tapasztalatok szerint nemcsak hatékony, de biztonságos is.
márc. 16
5:12
A 7 legnagyobb hazugság a romantikus filmekben (Glamour)
Valószínűleg minden nő számára ismerős az a szituáció, amikor megnézed a kedvenc vígjátékod, majd a következő egy hétben már tényleg semmi miatt nem aggódsz, hiszen hiszel benne, hogy a jó elnyeri a jutalmát, a rossz pedig méltó büntetését. Sajnos le kell, hogy romboljuk az illúziókat, ez cseppet sincs mindig így. Sőt! A romkom nézés remek lehetősé
márc. 16
5:12
Megkapta Ön is a gépjárműadó-csekkeket a NAV-tól? Ha nem érti, segítünk… (Márkamonitor)
Az idei évben jelentős változást tapasztalhattak a gépkocsitulajdonosok, hiszen a megszokott önkormányzati adóhatóság helyett 2021-től a NAV vette át a gépjárművek adóztatásának feladatkörét. Ezt egy átlagos gépkocsitulajdonos leginkább úgy éli meg, hogy a postaládájába rövidesen megérkezik (vagy már a napokban meg is érkezett) a NAV hivatalos hatá
márc. 16
5:12
100 méteres szélturbina omlott össze Svédországban (Tiszta Jövő)
Ritkán hallani szélerőmű balesetekről, de legutóbb Svédországban történt egy eset néhány hónappal ezelőtt.
márc. 16
5:12
10 Oscar-jelölést kapott David Fincher filmje, a Mank, és a legjobb női főszereplő díjára esélyes Vanessa Kirby (Igényesférfi.hu)
David Fincher Mankja tíz Oscar-jelölést gyűjtött be, és brit színésznőért izgulhatunk az Oscar-gálán: Mundruczó Kornél Pieces of a Woman című filmje kapcsán jelölték Vanessa Kirby-t a legjobb női főszereplő díjára.
márc. 16
5:12
El fogod dobni az agyad a pornós Janice Griffith fotóitól (Promotions)
Janice már 18 éves kora óta szerepel erotikus filmekben, és olykor az Instagramon se fogja vissza magát.
márc. 16
5:12
Blancpain Tribute to Fifty Fathoms No Rad – (nem) kisugárzó darab (Kronometer)
Melyik volt az első búváróra? A Rolex Submariner? Nem. Az Omega Seamaster? Nem. Hanem a Blancpain Fifty Fathoms.  Legalábbis ami a mai búváróra követelményeknek megfelel. Menetes koronazár, búvárlünetta, használható, biztos…
márc. 16
5:15
Kiábrándító adat érkezett: úgy csökkent a magyarok bére, hogy közben mégis nőtt (Menedzsment Fórum)
A napokban frissítette tagállami statisztikáját az Eurostat a 2020-as nettó átlagbérekre vonatkozóan. A nagy bérrobbanás ellenére nincs minek örülni a számok láttán. Az országos átlagkereset mellett a két gyermeket nevelő családok keresete is az egyik legalacsonyabb lett tavaly az unión belül. A nem túl hízelgő adatsor azonban valakiknek mégis jól
márc. 16
5:15
Heteken belül kiszállhat Garancsi István a Duna Takarék Bankból (Privátbankár)
Úgy tudni ugyanis, a lapunk által fél éve megszellőztetett tranzakció célegyenesbe fordult: a Takarékbank tulajdonába kerülhet a hitelintézet. Annak ellenére, hogy érdeklődésünkre ezen információnkat nem erősítették meg, illetve kommentálták az érintettek.
márc. 16
5:18
Napsütés és hózápor - Mindkettő előfordulhat március 15-én (Háziállat)
Az Országos Meteorológiai Szolgálat országos előrejelzése a jövő hétre. Ilyen időjárásra számíthatunk március 15-én, hétfőn.

Keresés