Közel 1000 állás és több, mint 700 foglalható interjú időpont várja az álláskeresőket az ország legnagyobb múltú állásbörzéjén két napon át. Ezúttal a legtöbb állásajánlat villamosmérnököknek szól, de a legkeresettebbek között vannak az informatikusok és a gépészmérnöki végzettséggel rendelkezők is. Az esemény ingyenes és nyitott minden hallgató, p
Salgótarján - A Balassagyarmati Járásbíróság jogerősen egy év tíz hónap, két és fél évre felfüggesztett börtönre ítélt egy 43 éves anyát, aki rátámadt egy általános iskola női iskolaőrére - tájékoztatta a Nógrád Megyei Főügyészség vezetője kedden az MTI-t.
Az autó- és trolibuszok első üléssorainak múlt heti lezárása után a TW6000-es, hannoveri villamosok első üléseit is elkordonozzák a járványügyi intézkedések részeként.
Ma lenne 61 éves a legendás színész, Kaszás Attila. A tragikusan fiatalon - 47 évesen - elhunyt Kaszásról, volt felesége, egykori szerelme Eszenyi Enikő a közösségi oldalán emlékezett meg.
Szinte napra pontosan 25 évvel elrablása után kezdődött meg a Jan Philipp Reemtsa német irodalomtudós és milliárdos örökös történetét feldolgozó film forgatása hétfőn Hamburgban.
Három milliárd forintot oszt szét a szaktárca a társasházak között a fűtés korszerűsítésére. Biztos, hogy csak kevés lakóközösség tudja előteremteni a magas önerőt, mivel nagyon szűkültek a bevételi forrásaik.
Romániában az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) által engedélyezett valamennyi rendelkezésre álló vakcinával, köztük a nyugat-európai országokban felfüggesztett AstraZenecával is folytatódik a koronavírus elleni oltáskampány, az egydózisú Johnson & Johnson oltóanyagát pedig a mozgó oltópontok ellátására használnák - közölte keddi sajtóértekezletén V
Csúcsra jár a Mercedes-Benz globális termelési hálózata: Az új C-osztály termelési központja a brémai gyár lesz, de Pekingben és Dél-Afrikában is készül a modell, sőt, az akkumulátorok Lengyelországból érkeznek.
Óriási teher hárul az egészségügyi ellátó rendszerre; hétfőn mintegy 500-an, a hosszú hétvége alatt 1126-an kerültek kórházba - mondta az országos tisztifőorvos.
Az Európai Bizottság kedden úgy határozott, hogy további 9 milliárd eurós kötvénycsomagot bocsát ki a koronavírus-járvány miatt megnövekedett munkanélküliség mérséklését célzó uniós program (SURE) finanszírozására.
Vannak szektorok a gazdaságban, amelyekben az átlaghoz képest kimagasló a jövedelem, de az ezeknek helyet adó ipari körzetekben túl drága a lakás. Elvileg tehát megérné távolabb keresgélni a munkahelytől. A messze lévő kínálat és annak minősége azonban keveseket sarkall ilyen utazásra. Ennek ellenére érdekes összevetni, hogy melyik szektorban menny
A tavalyi, rekordmértékű forgalom után idén is erős év jöhet a magyarországi faktoringpiacon, annak ellenére, hogy a koronavírus-járvány hatásai ezt a területet is hátrányosan érintik – vélik a CIB Bank szakértői. A vevőkövetelések finanszírozásának hazai piacán dobogós helyen szereplő bank várakozásai szerint a kis- és középvállalkozások oldalán i
Az autó- és trolibuszok első üléssorainak múlt heti lezárása után a TW6000-es, hannoveri villamosok első üléseit is elkordonozzák a járványügyi intézkedések részeként - közölte a BKK.
Az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) meg van győződve az AstraZeneca gyógyszergyár koronavírus elleni oltóanyagának előnyeiről, nincs arra utaló jel, hogy a vakcina vérrögképződést okozna - közölte Emer Cooke, az Európai Unió gyógyszerfelügyeleti
Romániában - három hónap után először - kedden ismét meghaladta a 6000-et a 24 óra alatt beazonosított koronavírus-fertőzöttek száma, vagyis egy hónap alatt több mint kétszeresére emelkedett a fertőzésszám, a Covid-kórházak intenzív osztályain pedig szinte mindenütt beteltek a helyek.
Budapest vezetése és a BKK a fővárosiakra bízza, hogy melyik, a Lánchíddal kapcsolatos irodalmi idézet jelenjen meg a híd felújításához kapcsolódó felületeken. A szavazásban Krúdy Gyula, Kosztolányi Dezső, Száraz György és Szerb Antal egy-egy idézete közül lehet választan. A Lánchíd napokon belül elkezdődő felújítása idején az építkezést el
Mi történt a technológia világában? Elmondjuk röviden! Számos hazai hírcsatorna IT, mobiltechnológiát, robotikát érintő tartalmait foglaljuk össze pár perces podcast adásainkban. A felolvasott hírek itt érhetőek el: https://podcast.hirstart.hu/tech-hirek/2021/03/16/3643/
Múlt hónapban a cég még magát is kizárta saját közösségi oldaláról, csak hogy megmutassa elszántságát az új ausztrál szabályozással szemben. Most viszont megszületett az első megállapodás a kontinensnyi ország egyik legnagyobb médiabirodalmával.
Az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) meg van győződve az AstraZeneca gyógyszergyár koronavírus elleni oltóanyagának előnyeiről, nincs arra utaló jel, hogy a vakcina vérrögképződést okozna - közölte Emer Cooke, az Európai Unió gyógyszerfelügyeleti hatóságának szerepét betöltő ügynökség ügyvezető igazgatója.
A nagy bérrobbanás ellenére nincs minek örülni a számok láttán. Az országos átlagkereset mellett a két gyermeket nevelő családok keresete is az egyik legalacsonyabb lett tavaly az unión belül.
Emmanuel Macron francia elnök pártjának képviselői ellenzik a francia pénzügyminiszter ötletét, amellyel adót vetne ki a koronavírus miatt megnövekedett állami költekezés ürügyén - írja a Reuters.
A koronavírusnak egy új variánsa jelent meg a franciaországi Bretagne-ban, amely PCR-teszttel nem mutatható ki. Az első vizsgálatok szerint a variáns nem súlyosabb és nem is fertőzőbb mint az eredeti vírus - közölte kedden a francia egészségügyi minisztérium.
Ha Elon Musk tweet-el, Warren Buffett megír, vagy Michael O'Leary nyilatkozik valamit, esetleg Jack Ma eltűnik, arra a fél világ felkapja a fejét. Hogyan hat mindez a részvényárfolyamokra? Ezt nézzük meg a technikai elemzés szemszögéből csütörtöki webináriumunkon.
Közel 1000 állás és több, mint 700 foglalható interjú időpont várja az álláskeresőket az ország legnagyobb múltú állásbörzéjén két napon át. Ezúttal a legtöbb állásajánlat villamosmérnököknek szól, de a legkeresettebbek között vannak az informatikusok és a gépészmérnöki végzettséggel rendelkezők is. Az esemény ingyenes és nyitott minden hallgató, p
A transzatlanti egység megerősítése szavatolhatja csak a szövetségesek biztonságát, a NATO tagországok közötti együttműködés a katonai szövetséget fenyegető kihívások kezelése érdekében most fontosabb mint valaha - jelentette ki a NATO főtitkára Brüsszelben, a katonai szövetség 2020-as tevékenységéról szóló jelentésének bemutatásakor kedden.
Hét euróban kibocsátott államkötvény kereskedelme indulhatott meg ma a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT). Az új papírokat az Xbond kötvénypiacra vezették be.
Van egy tévhit, amely makacsul tartja magát a világban, miszerint Izlandon olyan fejlett a diagnosztikai rendszer, hogy kiszűri az összes genetikai rendellenességgel sújtott magzatot, így Down-szindrómával már nem is születnek babák. Vendégszerzőnk Izlandon él, és most tiszta vizet önt a pohárba: