A tavaly december elhunyt Pécsi Ildikó jelentős vagyont hagyott hátra: beletartozik a Cseppkő utcai lakás, amiben sokáig az unokája, Csabika lakott, négy nagy telek Gödöllőn, valamint egy családi ház a színésznő imádott kertjével
Ha igazán intenzív sorozatélményre vágyunk, nézzünk igaz történeten alapuló szériákat, hiszen nézőként ezeknek a sztoriknak a szereplőivel lehet a legkönnyebben azonosulni. Mutatjuk a legjobbakat! Szerencsénkre egyre több gyártó ismeri fel az igényt az ilyen jellegű sorozatokra, melynek eredménye tucatnyi hitelesen és izgalmasan feldolgozott igaz
Amíg egynél több emberrel kell összehangolni a vágyainkat, céljainkat, feladatainkat, nyűgjeinket, boldogságunkat – és ebből legalább egy kiskorú –, addig nem a spontaneitás lesz a szupererőnk.
Peter Daszak, a WHO kutatócsoportjának egyik tagja szerint a világ tudóstársadalmának kollektív erőfeszítései eredményt fognak hozni, kiderül majd, hogyan lépett át emberre az új koronavírus.
A magyarok, akik két diktatúrát is átéltek, zavarják egyes nyugati politikusok köreit - fogalmazott Günter Weissgerber német politikus, aki - bár kilépett pártjából, szociáldemokratának tartja magát - a Kossuth rádió Vasárnapi újság című műsorában
Érdekes következtetést vont le a Netflix a nézői szokások alapján. Kérdéses, hogy vajon helyes logika alapján gondolkodtak-e, mindenesetre a lista alapján még lehet is valami a dologban
A Haas versenyzője, Mick Schumacher elárulta, ő ragaszkodott ahhoz, hogy első Forma-1-es szezonjában az ’MSC’ rövidítéssel jelenleg meg neve a televízió képernyőjén – ahogy annak idején édesapja, Michael Schumacher esetében.
Újabb oltási rekordot döntött meg az Egyesült Államok: egyetlen nap alatt - péntekről szombatra - több mint 4,5 millió embert oltottak be koronavírus ellen - adta hírül az amerikai járványügyi és betegségmegelőzési központ (CDC).
A Miami Herald tegnap információi szerint az FTX kriptotőzsde már nagyon közel jár ahhoz, hogy ő legyen a városi NBA csapat arénájának névadója. A megegyezés Miami-Dade megyével állítólag már a finiséhez közeledik. A 19 600 fős aréna jelenleg az American…
Nyár helyett őszre tervezik csak beoltani az olasz lakosság nyolcvan százalékát a római kormány új vakcinázási terve szerint, amelyet a rendkívüli járványbiztos, Francesco Paolo Figliuolo tábornok szombat este hozott nyilvánosságra.
Sokan nem kertelnek, és ha úgy adódik, azonnal szemedbe mondanak mindent. De vannak, akik inkább kerülő utakat választanak és szinte sose mondják el a teljes igazságot.
Veled is megtörtént már, hogy egy fontos megbeszélés vagy randi előtt minden otthon talált krémet pánikszerűen kentél az arcodra és remélted, hogy ezek megoldják a bőröd összes problémáját fél óra alatt? Nyugi, velünk is. Azonban a bőrápolás (sajnos) nem így működik. Egy hosszú, időigényes feladat, aminek sokszor nem is látjuk azonnal a hatását, de
Megjelent a Magyar Közlönyben a rezidensek és a végzős medikus hallgatók bevonásáról szóló kormányrendelet. Ezzel a lépéssel kívánják az ellátásban dolgozók számát növelni a kórházak közötti átvezénylések mellett.
Vajon van otthon elsősegély-felszerelése? Ha van, mikor ellenőrizte utoljára tartalmát? És vajon minden benne van, ami szükséges lehet? Ez utóbbi kérdésre próbálunk választ adni.
Szigorúbb követelményeket szeretne elérni az önvezetők autók tesztelésére vonatkozóan az Egyesült Államok Nemzeti Szállításbiztonsági Testülete (NTSB), mellyel kifejezetten a Tesla önvezetési funkcióinak tesztelését korlátoznák – írja a CNBC.
A Magyar Vívó Szövetség egyedüliként vállalta a nemzetközi esemény lebonyolítását, közben itthon a csúcsára ért a járvány. A görög sajtóból derült ki, hogy az egyik versenyző tesztje pozitív lett.
Igazán látványos formát kapott az Alpine Forma-1-es csapatának 2021-es autója – az A521-es kódjelű versenyautó bemutatásakor ez még nem látszott, a bahreini teszten viszont kiderült a turpisság.
Már gyermekkorom óta foglalkoztat a kérdés: vajon min múlik az, hogy valakiből öregkorára kedves idős néni, bácsi válik, vagy keserű vénember vagy vénasszony lesz belőle? És a kérdés pofonegyszerű megválaszolása, amely szerint a keserű öreg már fiatalon is az volt, nekem nem elég, mert nem igaz.
„Nem kell meggyőzni egymást. Megérteni igen.” – A Közös Halmaz szlogenje hűen tükrözi annak célkitűzését. Az alapítvány a XX. század nagy történelmi traumáinak feldolgozását és a róluk folytatott párbeszédet segíti, főként egy középiskolai oktatási programon és szemléletformáló eseményeken keresztül. A 1945-ös év családi feldolgozásait célzó pályáz
Mindent elsöprő vízözön lehetett valamikor, hiszen nemcsak a Biblia lapjain hagyott nyomot, hanem a különböző népek szájhagyománya, mítoszai és a régészeti kutatások is ezt bizonyítják. Noé személyét és a titokzatos bárkát azonban rejtély övezi. Bár Amerikában a bibliai leírás alapján elkészítették a bárka pontos mását, nem tudhatjuk, minden úgy tö
Heves zivatarok miatt első fokú figyelmeztetés lépett életbe 4 déli megyénkben. Az Országos Meteorológiai szolgálat felhívja a figyelmet, hogy az elsődleges veszélyforrást a villámlás jelenti. Az OMSZ zivatarra figyelmeztet,
Elmarad a vasárnapra kiírt Vác–Hódmezővásárhely mérkőzés az NB III Közép csoportjában, miután – Belák Gyula váci ügyvezető elmondása szerint – a csapat több játékosa is koronavírusos, sőt a korábbi szövetségi kapitány, Csank János szakmai igazgató is, akit csütörtök óta a váci kórházban ápolnak.
Az aloe vera az egyik legnépszerűbb növény, melyet előszeretettel használnak a kozmetikai iparban és az alternatív gyógyászatban. Gyulladáscsökkentő, nyugtató és sejtregeneráló hatásáról ismert. Története egészen az ókorra vezethető vissza, pozitív hatása már ekkor ismert volt, sőt az ókori görög, kínai, indiai és római orvoslás egyik kiind
Az alvásigényünk életünk során folyamatosan változik, ám a megfelelő alváshigiéné kialakításához számos szempontot figyelembe kell vennünk. A minőség és a mennyiség jelenti a megfelelő pihenés kulcsát, amit általában 8 órában állapítunk meg, ám ez csak egy "általános javaslat", hiszen valójában életkorunk előrehaladtával ez fokozatosan megváltozik.