Az Euronews korábbi értesüléseivel szemben a Reuters úgy tudja, a védettségi igazolás tekintetében az Európai Unió nem rendelkezik másként az Európai Gyógyszerügynökség által nem jóvá hagyott vakcinákkal beoltottakról, hanem a tagállamokra bízza a döntést.
Mivel jobban ismeri a csapatot és az autót, Charles Leclerc kezdetben biztos, hogy előnyben lesz új márkatársával, Carlos Sainzcal szemben, a spanyol azonban az év második felében elkezdi majd szorongatni, és legyőzni őt – véli a Ferrari korábbi tesztversenyzője, Marc Gené.
A keresztény pártok a héten kipattant „maszkbotrány” okozta károkat mérhetik fel, a zöldek a további előretörés lehetőségét tesztelhetik, míg az új CDU-vezér Armin Laschet leendő kancellárjelöltségét teheti mérlegre.
Új lendületet kapott az altcoin szezon azzal, hogy a bitcoin most oldalazgat. Újra számítani lehet a kiugrásokra, a többszöröződésekre és az iszonyatos pumpákra, ahol megötszörözheted a pénzed (vagy elbukhatod mindet!). A Discord szerverünk és a piac hangulatát jól kifejezi az…
Valósággal összeomlott az Európai Unióba irányuló brit export januárban. Decemberhez képest 41%-os a csökkenés, import oldalon 29%-os zsugorodást jelzett a brit statisztikai hivatal. A teljes visszaesés jó részét még az okozhatta, hogy a vállalatok nem tudtak alkalmazkodni a megváltozott feltételekhez, ezért a számok biztosan javulni fognak a követ
Nagy megkönnyebbüléssel számolt be R. Kárpáti Péter arról, hogy ő is megkapta az oltást így kicsit megpihenve, de újult erővel és ugrásra készen várja, hogy visszatérhessen a régi kerékvágásba az élete.
Az internet atyjának is nevezett Tim Berners-Lee szerint a világháló a koronavírus-járványban megmutatta valódi erejét, de a hosszú távú pozitív változásokhoz mindenképpen a digitális szakadék felszámolására lesz szükség.
A nemzetközi Sportdöntőbíróság (CAS) nem engedélyezte, hogy a tokiói olimpián a Katyusa című szovjet háborús dalt játszhassák le az orosz sportolók győzelme esetén.
Miközben a teljes kiskereskedelmi forgalom 2020-ban 0,2 százalékkal csökkent, addig a teljes forgalom felét adó élelmiszer kereskedelem éves szinten 3 százalékkal nőtt a járvány ellenére. Jelentős életmódbeli változások is formálták a szektort.
Szórakoztató podcast hírek a legérdekesebb filmekről, televíziós- és streaming csatornák választékából, a színházi életről, könyvekről, és a kulturális életről. A felolvasott hírek itt érhetőek el: https://podcast.hirstart.hu/film-zene-szorakozas/2021/03/13/3609/
„Jelentős nemzetközi tapasztalattal rendelkezik, és sokat fejlődött" – vélekedett Matthäusról a Nationalelffel játékosként és szövetségi kapitányként is világbajnok Beckenbauer.
A mellékelt grafikonokon követhetjük a juhállomány változását 2000 és 2020 közötti időszakban. Érdekes megfigyelni a juhexport alakulását – amelyre magyarázatot is kapunk.
Az Északi Támpont Egyesület filmje nemcsak arról szól, hogy a betegek hogyan élik meg saját demenciájukat, hanem a hozzátartozók érzéseire is hangsúlyt fektet. Dr. Nagy Szilvia pszichiáter szakorvost kérdeztük a projektről.
Egyszerűek, nagyszerűek és semmilyen állati eredetű alapanyagot nem tartalmaznak. Egyre többen vannak, akik annak ellénre fogyasztanak vegán különlegességeket, hogy étrendjükből alapvetően nem szorítják ki a tej- és hústermékeket. Miért lehet ez? A válasz egészen egyszerű: a vegán ételek finomak, ennek az állításnak az alátámasztására pedig
Bár a hírfolyamok fősodrában a héten bérelt helye volt a koronavírus-járvány tomboló harmadik hullámának és az oltással, vakcinákkal kapcsolatos híreknek, más említésre méltó történést is volt a héten. A friss inflációs adattal kapcsolatban meglehetősen felemás kép rajzolódik ki, amiről kolléganőnk, Székely Sarolta beszél heti videónkban.
Az uniós tagországok belügyminiszterei a migráció kiindulási országaival fenntartott együttműködés javításával gyorsítanák fel a jogosulatlanul Európában tartózkodó migránsok visszaküldését - erről tájékoztatott az Európai Unió Tanácsa pénteken.
A 2019-ben elkergetett Evo Morales hatalomba visszatért pártja szerint Jeanine Áñez katonákkal és rendőrökkel összejátszva szervezte meg a 2019-es hatalomátvételt.